Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 3. szám - E. Nagy Sándor: Élmények és művek

MiiiMtiiiHiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiriiiitiiiiiiiiiiiiifiiiiiiii iiii mii mii uhui miiimiiiiiii I minim

E. NAGY SÁNDOR:

E

c ^

Élmények és művek

SZEMPONTOK A REMENYIK-ÉLETMO GENEZISÉHEZ

UIKIIIHIUlUHIIIIIHIIIIimilHlllllllllllUUHIIUIUIHHHHIHIIMIIIHHUIIHIIIIIIHtlUIIHIMHUIHUHIHUIIIIHIIHUUHIIIHHIIUMHHUHIIIIIIIIIIIIIHIIIIIHIIIlUUlHHIIHIIItlIIIIIIIIIIIIIUIHIUIlUHIIIIIIHIIIIIIIIHIIIHtlUIHIIIIimilllllllllllllllllllT

Az utókortól máig nagyobb megbecsülést érdemlő Remenyik-életmű belső rendjét feltáró meglehetősen hézagos szakirodalom megállapításai ellentétességükben is megegyeznek abban, hogy az Apocalypsis Humana élményrétegei között a kalandos életút dél-amerikai hatásai mellett elsődleges, íróvá formáló szerepe van a gyermekkori és ifjúkori élményeknek, amelyek emberi és művészi sorsot eldöntő mélységükkel nőnek ki a szülőföld valóságából. Maga az író is így látta ezt a Szülőföldem című írásában: „Ez a két település, Dor- mánd és Eger az én szülőföldem, testi és szellemi, ha ugyan ezt a kettőt egymástól így durva kezekkel szétválaszthatjuk — hisz egyik sem létezhetik a másik nélkül, és főként — kettéválasztva őket — sem életem, későbbi jövőm, de főként szellemi fejlődésem sem nem érthető, sem nem magyarázható... Dormánd és Eger egymástól elválaszthatatlan, együvé tartoznak, akár a földet beborító szárazföldek és tengerek ..(Népszabadság, 1963. február 24.) Egyértelmű és hiteles vallomás ez, amely az életmű alapélményeit feltárni szándékozó és azokat a művekkel szembesíteni kívánó szakembernek is iránytűként szolgálhat az eligazodásban. S vajon emlékezhetünk-e méltóbban éppen szülőföldjén Remenyik Zsigmond születésének 75. évfordulójára, mint hogy az általa is oly fontosnak tartott élményeket idézzük fel életéből és munkásságából...

LÁZADÁS ÉS MENEKÜLÉS

Remenyik Zsigmond 1900. július 19- én született Dormándon, a középbirtokos Remenyik László és az egri polgári környezetből a falusi kúriára került Martinovics Sarolta első gyermekeként. Ritka, de irodalmunkban sem egyetlen „kétpólusos” származás ez, amely egyszerre hordozta magában a magyar dzsentri történelmi hagyományokra épülő, de a századfordulón ''már lehanyatló életformájának minden ellentmondását, valamint a magyar kisvárosi polgári értelmiség talán műveltebb, de ugyanúgy meddő szemléletének zártságát és dekadenciáját. Olyan eszmei konfliktus lehetősége rejlett e kettős örökségben, amelynek valóságosan érzékelhető jelei a kiegyezés körüli időktől váltak elevenné, és a Monarchia felbomlásának éveiben, századunk világháborút és forradalmakat hozó első két évtizedében nőitek igazán akut társadalmi problémává. Éppen elegendő élményanyagot szolgáltatott ez a maga anakronizmusával küzdő világ az átlagosnál érzékenyebben eszmélő Remenyik Zsigmondnak, aki a társadalmi ellentmondások vetületeként jelentkező rossz közérzetet a kamaszkor viharaival egyszerre élte át.

Az apai örökség jelentette a szét- foszló múltat és az elbizonytalanodott jelent: a dormándi udvarházat már gyakrabban keresték a hitelezők mint a vendégek, s bár falai között becsülete volt Jókainak, Mikszáthnak, Gárdonyinak, szellemi horizontját mégis Rákosi Jenő Budapesti Hírlapja, az Új Idők vagy a gazdasági híreket nyújtó Köztelek zárta le. Méltóságát őrizni szerette volna ez az életforma, de ehhez már nem volt meg a gazdasági alapja, és a kor szellemi törekvései is túllépték ízlését, kultúráját. Állóvíz-jellege hamarosan visszahúzó laposságnak tűnt, ami egyre inkább a lázadást érlelte az írónak készülő fiatal Remenyik Zsigmondban.

Dormánd azonban mást is jelentett: a szabad természetet, a gyermekkori kalandozások jóízét, a Ha- nyi-pusztai búcsúk ünnepi hangulatát és a parasztgyerekek vagy a parasztházak szomorú szegénységét. A lázadást már az ifjúkorban átfonta a szociális rokonszenv, a nép ismeretéből fakadó társadalmi érzékenység, amely évekkel később lelkiismeretet és bűntudatot ébresztett. A káptalani nagybirtok és a paraszti világ közé szorult dzsentri-élet így kínálta egyszerre az idillek hullását és a történelmi változások szociális tanulságát.

Az apai örökségnél az anyai juss sem nyitott szélesebb szellemi horizontokat. Az egri Király utcai ház vastag falai között szigorú erkölcsű, puritán fegyelem és vallásosság uralkodott. A Martinovics családban már alig-alig emlékeztek a „forradalmas lelkületű apátra", Martinovics Ignác- ra, aki a császári önkénnyel is szembe mert fordulni. A jakobinus ős lázadása már szinte legendának tűnt, az író nagyapja törvénytisztelő jogtanár volt az érseki jogakadémián. Több volt ebben az életben a zártság és a külső formaságokat vigyázó konvenció, mint a személyiséget szabaddá tevő forradalmas polgáreszmény. A műveltséghez vonzódó, ám a valóságos társadalmi problémák fölött áttekintő kisvárosi bezárkózáson már kívül maradt a századeleji polgári radikalizmus szociális mozgalma.

Remenyik Zsigmond számára az egri élmények akkor váltak eszmélte- tő valósággá — a dormándi hatásokkal együtt —, amikor a megye- székhely szerzetes gimnáziumában — nehezen viselve el az iskola fegyelmét és konzervatív irodalomtanítását

— szélesebb szellemi tájékozódással tiltakozott környezete visszahúzó hatása ellen. Viselkedésében többször volt szertelen és meggondolatlan, de mégis ő volt az, aki olvasta a Nyugatot, akinek rendszeres olvasmánya volt a polgári radikalizmus folyóirata, a Huszadik Század, s aki Nietzsche, Freud, Jászi Oszkár és Pikier Gyula könyveit vásárolta meg a könyvesboltban. Számára már Balzac, Flaubert, Tolsztoj és Zola jelentették a folytatható hagyományt, Ibsen és Strindberg pszichológiája volt az igazi korszerűség, Bródy Sándor, Szo- mory Dezső, Móricz és Dosztojevszkij a valóban modern író. Majd amikor tizenöt-tizenhat éves korában kezébe kerültek a magyar avantgarde folyóiratai, A Tett és a Ma, egyértelműen elkötelezte magát Kassák Lajos aktivista irodalma mellett. Ez már újabb távlatokat nyitott előtte, és végleg elszakította a feudális-kisvárosi élményrétegek köldökzsinórjától.

A gyermek- és ifjúkor környezetén túllépve —, de szellemi hatását élete végéig magában hordozva — Remenyik Zsigmond számára a kezdeti magyar avantgarde jelenthette volna a továbblépés lehetőségét. Az aktivista művészet-eszmény eszpresszio- nizmusát vállaló vers- és drámakísérletei mutatják azonban, hogy a szándékok ekkor még nem találtak megfelelő társadalmi mértéket, még több volt a rombolni feszülő akarat, mint az építő felismerés. Elérkezik majd az eszmei tisztázódás ideje is a harmincas években, de addig még meg kellett járni az újabb élettapasztalatokat nyújtó dél-amerikai vándorutat...

A tizes évek végén pályakezdésének egész élményvilágát, illetve az ebből leszűrt elégedetlenséget és tétova lázadást a nagyváradi jogakadémián eltöltött hónapokban nagyrészt elkészült, de csak 1927-ben kiadott regényébe, a Hetedik hónap címűbe sűrítette bele az író. A forradalmak és a proletárdiktatúra történelmi változásai között írt mű tulajdonképpen egy lendületes, személyes vallomás, amelynek lírai látomásai, hőseinek gyötrő messianizmusa mindennél jobban kifejezik Remenyik Zsigmond ekkori tétovaságát. Egyet tudott biztosan: szakítani kellett a magyar vidék — a falu és a kisváros

— visszahúzó kötöttségeivel, s mert a háborút és forradalmait elveszítő