Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 3. szám - JELENÜNK - Bereczky László: Műszaki oktatás és továbbképzés

kor a dolgozók a napi termelői mun­ka után már meglehetősen fáradtak, részben, mert a hallgatóság hetero­gén; nem gondoskodnak arról, hogy egy-egy tanfolyamon csak azonos szintű előképzettséggel vagy ismere­tekkel rendelkező hallgatók vegyenek részt. A jelenlegi oktatási rendszerünk mel­lett a középfokú műszaki alapképzést a szakközépiskola adja, a technikusi minősítés megszerzése a mi viszo­nyaink között a szakközépiskolában kiképzett középfokú szakemberek per­manens továbbképzésének fő útja- ként, annak első lépcsőjeként tekint­hető. Erre kell épüiniök, az üzemek vagy a társadalmi tudományos egye­sületek által szervezett és korszerű tananyagra épülő technikus-tovább­képző tanfolyamoknak. Véleményem szerint modellként a KGM oktatási osztálya által annak idején eredmé­nyesen bevezetett „szaktechnikusi” tanfolyamok ennek a lépcsőnek töké­letesen megfelelnek. Eszerint a szak­technikusi továbbképző tanfolyamok­ra csak azok jelentkezhetnek, akik már technikusi előképzettséggel és szakterületüknek megfelelő üzemi technikusi gyakorlattal rendelkeznek; így a résztvevők szakmai előképzett­sége és azonos szintje biztosított. A tanfolyam célja a szakterületeken a speciális tudós elmélyítése, annak továbbfejlesztése; emellett — jól összeállított tanterv esetén — meg­ismerhetik szakterületükön a technika fejlődésének legújabb eredményeit. És itt vár szerintem komoly szerep a társadalmi tudományos egyesüle- tekie, elsősorban — egységes irány­elv mellett — a továbbképző tanfo­lyamok „élő” tantervének összeállí­tásánál. Hiszen erre legalkalmasabb tagjaik egyben az üzemek aktív dol­gozói is, és legjobban ismerik a szakma speciális problémáit, követel­ményeit és a technika legújabb ered­ményeit. A technikustovábbképző akcióknak a jövőben általános jellegűvé kell válni, esetleg kötelezővé kell tenni. Célszerű viszont a továbbképzést a legtehetségesebb, legaktívabb techni­kusoknál kezdeni. A tehetséges szak­emberek továbbképzése jelenti mindig a legeredményesebb továbbképzést a népgazdaság számára. Közepes tehetségű technikusok szá­mára nem célszerű és nem is kifize­tődő költséges technikus-továbbképző tanfolyamokat szervezni. Ha nem használták ki 5—6 év alatt azokat a lehetőségeket, amelyeket a szakkö­zépiskolai és az azt követő technikus­minősítő tanfolyamok jelentettek szá­mukra, kétséges, hogy a továbbkép­ző tanfolyam aránylag rövid ideje alatt lehet-e belőlük igazi technikust faragni. Az ilyen technikusok számá­ra inkább olyan magasabb szintű szakmunkás-továbbképző tanfolyamo­kat kellene szervezni, amelyek ugyan­csak adnak olyan ismereteket, ame­lyekkel egy közepes technikus nem rendelkezik. A továbbképzés előfeltételeinek megteremtése — anyagi fedezet, sza­bad idő, tantermek, korszerű bemuta­tóeszközök, és nem utolsó sorban olyan előadók biztosítása, akik a szakmai tudás mellett a fiatalok „is­kolai oktatástól" teljesen eltérő fel­nőttoktatás problémáit is alaposan ismerik — viszont elsősorban az üze­mek feladata. A hatékonyság érde­kében célszerű a tanfolyamokat mun­kaidő alatt, vagy ha erre egyáltalán nincs lehetőség, részben munkaidő alatt tartani — fontos az is, hogy minden tanfolyamot beszámoltatás vagy vizsga kövessen. Nem szabad az üzemeknek emel­lett megfeledkezniök a kellő erkölcsi és anyagi ösztönzésről sem. Minden dolgozó érezze, hogy a továbbtanulás a szocializmusban is gazdasági és erkölcsi megbecsüléssel jár, s a rend­szeres „permanens" továbbképzéssel megszerzett szaktudás alkalmazása nemcsak a vállalat eredményeit be­folyásolja kedvezően, hanem az egyéni érvényesülés előfeltétele is. Ha a vállalatok vezetőségei ezeket a feltételeket megteremtik, biztos, hogy csökkenni fog a munkaerő-ván­dorlás, s az egészséges fejlődés me­gyénk ipari üzemeiben is biztosított lesz. NAGY ERNŐ: Janicsár utca (ecsetrajz)

Next

/
Thumbnails
Contents