Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Négy költő - tizenkét vers
Négy költő tizenkét vers GYÜRKE ZOLTÁN: Pénelopé vár Felszedem csend-bólyákhoz cövekelt horgonyát türelmem hajójának Nem kell jó szél lajhár-víztükör taposatlan földek-utak várnak Lent az idő hullám-sörényes mélysége kéklik elnyelni készen Fenn villámok lángrózsájc villog repedő mennyét hegeszti isten Indulj hajóm feszülj az erőknek lelkiismeret vitorla-vászna Nem roppanthatja örvény cetszája kinek igazság szegődött társa Pénelopé — s népem — vár otthon szemfedél-pillája meg se rebben átkotok sós v.'z lepereg rólam kalózok hajóm sűllyeszthetetlen Nincs menedék tér el nem választ ha idő összeköt az óramutató perceket kaszál nem kell menedék fűszőnyeget sző alánk a nyár erdő hold-tisztás avar-nászágyán megbúvó szarvasok szénaillatban múmiásodva tenyerünk ötágú lóherelevél hátunkra eleven abroncsok égnek szemünk káváján kikönyököl elküldő hívás leomlott távol szívpitvarunkból a vér felforrva egymásba ömlik nincs menedék az értelem csukott pMlája mögött is folytatódunk Mese felszáll a hold szappanbuborék befagyva kocsonyás tál a tó a nap túlérett kókuszdió porból épít tornyot a szél szél-toronyból kilép a sárkány diót roppant nagy sziklafoga fekete varjú száll éjszaka nyakára hurkolódj szivárvány Tested náladnál is jobban szeretem a tested szádat puha meleg fészekalj kikelnek benne vágyaim szemedet szikrázó mélység cseppkőbarlang elnyeli tétovaságom melledet e parttalan özönvízben fennakadok konok csúcsain nőé bárkájából kidobott potyautas két combodat e kétágú nyírfaágat foszforeszkáló villanások mohájában fészket rak örömöm karodat keresztem húságai rászegez apró tűivel a láz gyere felgyújtjuk az éjszakát Életem egyenes vonal mely megtörik a csillagok rácsánál és alázatosan visszanő önmagába Atlasz fordítsd át nem lázadnak most a vizek se kóró-csontvázzá csupaszuk vad pázsit eső-zárlatot rendelt el isten javítják az ég csatornáit kiszikkadt cipók a dombok piros héjukon só kő fehérük gesztenyék zöld boglyái égnek sünburkokban barna mag érik akácvirág-fürtök pirulnak völgyvályuban oldódó illat hullámokban érkezik a szél gereben tiloi zörgő nádat nap sodor tölcsért levelekből a bodzatányérok felbillennek kifolyik belőlük a délután magamhoz szólnék Atlasz fordítsd át másik oldalára a földet Mondóka hej tirárom tirárom alvó város Komárom Esztergom Komárom kit szeressek a nyáron Duna vize olajos az én szívem iszapos a szerelem sarától majd lemossa a zápor víz alá bújt a sziget kifogom mint keszeget szemed tükrén kis hajó felszállók rá hólihó vigyél át a túlpartra tíz ujjad tíz fűzbarka nap hempereg a fűben nádas zizeg mit üzen kavics pendül víz csuklik partra csónak fenekük kiszáradok tirárom ha nem leszel a párom
