Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Korompai János: Gárdonyi és a politika

tézménynek néztük! emberek, akiknek kés van kötve az oldalára: anakronizmus! És most... A magamfajta lakója ennek a világnak kábultan néz maga elé: ember vagyok-e csakugyan?"

3. ,,Boszniában agyonlőnek egy főherceget, aki nekünk idegen volt. Irántunk való érdeklődésének legcsekélyebb jelét se láttuk. Felesége a cseheket szerette, őmaga senkit se a családján kívül. Rideg, fösvény, gőgös volt... Semmi jót tőle nem várhattunk. S ime, miatta fegyverbe állítják az egész nemzetet: vér és könny, nyomorúság és ezernyi halál, árvák, özvegyek jelennek meg a jövő hónapok képében. . . Az újságok egy húron zengik, hogy menynyire lelkesedünk a háborúért. Nem igaz. Az utcai sihede- rek lelkesednek csak. A bevonulok keseregnek, káromkodnak, átkozódnak. A szerbeket nem azért szidják, hogy meqölték Ferdinándot, hanem mert ott kellett hagyni a takarást, a családot, a békés életet.

Fia a muszka fegyver szerencsésebb lesz, Magyarország szertehull. Fia a mi fegyverünk lesz szerencsésebb, Oroszország hull szerte, de nekünk abból semmi javunk: pótolni kell az elveszett hadikészleteket, fizetni a bénákat, árvákat, özvegyeket — új adóterhek, nagyobb nyomorúság. 1914. Vili. 3."

4. „1914. Vili. 10. — Valamelyik iskola kertjében két katonaruhát találtak s fegyvert. Magyar e a két szökevény? vagy román? vagy tót? vagy zsidó? — nem tudják. Micsoda keserveket, aggodalmakat takar a katonaruha? A földmíves ember nem érti mért kell otthagynia a hordást, cséplést, s mért kell mennie Szerbiába vagy Muszkaországba, ahonnan ki tudja megjöhet-e? Más az, ha ide tör be az ellenség: a fészkét védi az állat is. De sok katona, aki talán kenyeret is alig talál ezen a földön, mért ontsa a vérét, holott igazában azoknak kellene a háború szenvedéseit állniok, akiknek van félteni valójok... Ez a háború voltaképpen a couponok harca: a germán és szláv, a francia és angol értékpapírok egymásra agyargó féltékenysége, összeveszése. S ezért vigye vérét és életét 2—3 millió szegény ember a csatamezőre!"

5. „1914. Minden levél és minden egyéb irat értelmi bizonyítvány is egyúttal: mennyire értelmes az, aki irta. — Csupán a Népeimhez kezdetű kiáltványok s egyéb iratok nem. Az effélék arról való bizonyítványok, hogy akiknek szálnak, mennyire ostobák."

6. „1914. Az emberiség történelme voltaképpen aznap kezdődik, amelyikben az utolsó lovat, az utolsó börtönlakatot és az utolsó adásvételi szerződést beteszik a múzeumba s az utolsó katonát bent a kitömött utolsó cár elé. — Aznapig csak ritkaságképpen termett ember a Földön: igazában csak emberképű állatok éltek itten."

7. „Az orosz fogoly szökése. — Ne büntessetek uraimI Fegyvert a parancsolat nyomott a kezembe. Flazám nincs nekem, csak az úrnak. Az én hazám a kunyhóm. Kenyerem az ocsú. Ágyam a szalma. S mégis álmaimban otthon vagyok s három gyermek ölel."

8.,,.. .Az emberiség igazában csak két osztályra oszlik: szegényekre és gazdagokra. A háborút nem a szegények indítják, de ők szenvedik meg, s utána még szegényebbek. — A véres pénz..."

Ezek az idézetek, jegyzetek és gondolatok csak szemelvények. Válogatott, de jellemző színekkel játszó kaleidoszkópként működnek. Mégis azt hisszük, hogy jól szofgálták célkitűzésünket: megmutatták, hogyan ismerte fel Gárdonyi kora alapvető társadalmi, politikai problémáit.

Külön vizsgálandó a kérdés másik fele: hogyan keresett megoldást az író ezekre a nyomasztó gondokra? A válasz nem lesz sem olyan határozott, sem olyan pozitív, mint amit a most vizsgált részletkérdésre adtunk. Ne feledjük, hogy az első világháborút követő nagy átalakulások már Gárdonyi életének utolsó pár évére esnek, amikor ő a magyarság sorsa miatt kétségbeesve, végleg helyhez kötve, anyagi gondok között, egyre gyengülő egészségben nem mindig tekintett vagy lépett a helyes irányba. Magunk is érezzük, hogy hasznos lenne ennek a pályavégnek a legújabb ismeretek alapján elvégzett elemzése.