Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Kapor Elemér: A világ legdrágább madara (elbeszélés)

— A számadások és a pénz?

— Azokat rámbízta, ha nincs felséged ellenére.

— Jó, majd föltekintem.

— Ha addig is bejárná a mi várunkat, Felséged.

A Szép bástyától keletre, ahol a vár jóformán egybefolyik a heggyel, sorban állt a várbeli lovasság. Másfél- száz lovas, jó lovon, címeres posztó takaró a nyereg alatt.

— Szép, szép, mondta a király, vadászatra sok, de harcra kevés.

Ott sorakozott a püspök rezes bandája is a téren. Őket már ismerte, fel szokta vitetni Budára, a tavaszi lovas versenyekre, hadd szórakoztassa a népet.

Körülnézett a téren.

— Oj templom, új paloták, jó lovak, trombitás, dobos zenekar. Úgy látom, nem szűkölködik javakban az egri

püspök.

— Hát. . . éppenséggel — szerénykedett Süveges.

— Mennyi a püspökség java?

Süveges mondta volna is, nem is.

— Hát.. . legutóbb is küldtünk háromezer aranyat, meg kilenc paripát.

— Ennyi lett volna?

— Meg tizenkilenc keselyűbőrt. . .

— No még.

— Meg tizenegy keselyűszárnyat, nyolcvan menyét- bőrt és négy rókaprémes köntöst.

A király tovább lépett. Megnézték a bástyák erősségei:. Tizenhét tarackot számoltak meg, kőgolyóra jár valamennyi. A fegyveres házban háromszáz szakállas puska. Üj, kovás puska is, vagy húsz, azokat Ippolito hozatta Németországból. Lajos nézegette, próbálgatta.

— Tudja kegyelmed, nem kedvemre való a puska. Nem kell hozzá erő, meg ügyesség. Bátorság se. Ezzel nem harcolnak, hanem ölnek. Hanem úgy hallom, jó sólymaik vannak kegyelmeteknek.

— Most csak három vagyon, a többit a püspök úr elvi te Itáliába, de holnap reggel nézze meg felséged, mit tudnak a mi sólymaink.

A király bólintott.

Októberben már korán sötétedik. Visszatértek a palotába, ahol György őrgróf kockázott az apródokkal. És ott volt a káptalan feje, Szabaudi Herkules Pius, alázatos esedezéssel, tiszteljék meg őfelségéék a káptalan szerény

vacsoráját.

Laios, meg György őraróf összenéztek. Leqyen.

Nehéz vacsora volt. Kegyes vacsora. Tehénhússal, fenyőmaggal töltött kappanokkal, meg tizennégy kanonokkal. Hanem az egri bor ízlett, talán jobb is, mint a

szerémi. Bár ezt így nem lehet tudni teljes bizonyossággal.

— Földben terem, föld felett érik, de föld alatt a legjobb — súgta Süveges a király fülébe egy pillanatban.

— Hogy mondja kegyelmed?

— Ha felséged szíve hajlik a püspöki pince megtekintésére.

Lajos erősen intette az igent, aztán Györgyre kacsintott, György meg vissza. Nem is káptalani vacsorát jöttek ők enni Egerbe.

♦ 7?. ♦

Az volt ám a vadászat!

Hűvösen kezdődött a nap s a reggeli sűrű levegőben felpáráztak a melegvizű tavak a vártól délkeletre. Mintha lángtalan lánggal égett volna a sás, meg a nád, úgy lehelte fel füsttelen füstjét a magasba.

Lenyargalt a várból a király és kísérete, a várbeli solymászok, baljukon a szíjra fűzött sólymokkal. A pecé- rek vadászebeket vittek, hogy felriasszák a mocsarakból a vízi szárnyasokat.

A sólyom nemcsak kedvtelés volt, hanem szenvedély is. Ha a lovag meg akarta venni szíve hölgyének kegyeit, betanított sólymot ajándékozott neki. Pecséteken, gyűrűk drágakövére vésve ott találjuk a rajongott vadász-madarat. Nagy gyönyörűség az, izgalom bizsereg végig a vállfűzők alatt, amikor a levegőben viaskodik szegény madár a biztos sorsával, meleg vérének cseppjei aláhullnak, széttépett tolla szállong gazdátalan.

Megálltak a zsombékoson, ki hol tudott. A pecérek beleuszították a kutyákat a nádasba s nemsokára kiáltozva, csirregve, hápogva szállt fel gém, szárcsa, vadlúd. A solymászok közül kettő megoldotta sólyma lábán a szíjat és huss, már föl is repültek. Kiválasztották áldozatukat, aztán lecsaptak. Görbe csőrük keményen vágott, karmaik az állat testébe markoltak, úgy hozták le magukkal a halálra sebzett madarat. Utána visszaültek a soly- mászok öklére.

A harmadik solymász még várt.

A következő hajtásból hogy, hogy nem, felszállott egy gólya. Elkésett az őszi költözéssel, s megbúj; a melegben, a sás közt. Amint megjelent súlyos teste a ritkuló párák között és nagy szárnycsapásokkal szállt feljebb, a harmadik solymász elbocsátotta madarát. A sólyom úgy tört fel, mint a villám, a gólya feje fölé. A madár messze volt, szinte sajnálni lehetett előre, hogy ha a sólyom leteríti, lehull valahová a mélyebb vizekbe. De a sólyom nem csapott le mindjárt a gólyára. Hol jobbra lebbent, hol balra suhant el mellette; előtte, alatta keringett, szárnyával verdeste, egyre közelebb gazdájához, a solymászhoz.

— Valósággal tereli a levegőben — hangzott a vadászok csodálkozása.

M:kor a gólya a mozgulatlan figyelő csoport fölé ért, a sólyom föllendült a levegőbe s a magasból, mint a kő hullt rá áldozatára.

A hatalmas madár néhányat csapott a szárnyával és szétzúzott fejjel bukott le.

A vadászok várták, hogy a két test elválik egymástól a zuhanásban, hogy a sólyom elengedi a sokkal súlyosabb madarat, de nem így történt. A sólyom együtt zuhant a gólyával, erősen ragadva, diadalmasan állva fölöt e, fölfelé terjesztett szárnyakkal. A földön is csak akkor engedte el, amikor a solymász odament, s eléje tartotta öklét. Arra felröppent és nyugodtan megült.

A vadászok nézték a vágást, amit a sólyom ejtett a gólya fején. Egyetlen vágás volt, de a koponyát kettőbe szakította.

Ritka jó sólyom.

— Hát még ha nyulat ej'eni látná felséged.

— Mutasd meg.

Ä király és kísérete elhagyta a melegvizű nádasokat, megkerülte a várat és elindult Szőílőske felé. Itt, a szől- lővel beültetett dombok közül hajtottak fel nyulakat az

ebek.

A solymász ismét eloldotta madarát s a sólyom abban a pillanatban a nyúl fölé röppent.

Különös látvány ez. A nyúl észreveszi feje fölött a sólyom árnyékát és futásának irányát minduntalan változtatni igyekszik, hogy meneküljön. Biztos pillanat kell a lecsapásra.

Egyszerre csak a nyúl megállt, mintha megigézte volna futásában üldözője. A sólyom már a nyakán volt, és mérte rá a kemény csapásokat. Tele van ez a perc veszedelemmel, mert ilyenkor a nyúl fölhengeredik, utolsó erejével ugrani próbál, visszahanyatlik, s magával sodorja vergődésében a sólymot.

A sólyom mindezzel nem törődött. Szárnyai szétbor- zolódtak viaskodás közben, hol felül kerül, hol alul fordult, de nem engedett, ha belepusztul sem. Végre a nyúl mozdulatlan maradt.

Ez igen.

Másik nyúl futó t keresztül a tarlón.

A fiú újból elengedte a sólymot, de amikor a madár egy rebbenésre megállt a levegőben, hogy lecsapjon, s a nyúl dermedt volt, moccanatlan, két ujja közt éleset füttyentett. A sólyom otthagyta áldozatát, visszaröppent a solymászhoz.

— Hót ez csodának való.

Nézték a madarat. Közönséges kerecsen sólyom. Nem