Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Gyenge István: Szeretheti-e Hektor Ravelt?

I GYENGE ISTVÁN: 1

Szeretheti-e Hektor Ravelt?

i

z

IHMmilHI

iiuiifiim

A rejtett hangszóróban éppen az idei nyár egyik nagy slágere hangzott fel, amikor a videofon lemezén feltűnt a központ csinos, szőke alkalmazottja, akit a Hangos Újság munkatársai csak Szöszi néven emlegettek.

— Rudi Landát keresik a 37-es vonalon. Istméílem, Rudi Landát keresik a 37-es vonalon.

Rudi nyugtázta a jelentkezést, mire Szöszi eltűnt, s helyét egy az egész képernyőt betöltő széles váll és rövid nyakú, sörtehajú, fej foglalta el.

— Halló, öregfiú! Ilyen jó időben is ott aszalódsz abban levegőtlen szerkesztőségben?

— Mondd, Vilii, neked még most is minden hely levegőtlen aminek fo- la van és nem látni belőle az eget?

A sörtehaj elnevette magát.

•— Látom a régi vagy. Hanem tudod-e miért hívtalak?

— Ahogy ismerlek egy perc múlva tudni fogom.

— Rudi, nem is tudom hol kezdjem. Mindenesetre átkozottul furcsának találom a dolgot. Foglalkoztál te robotokkal?

— Robotokkal? Nem. Hacsak a munkámhoz nem volt szükséges. De- hát ettől még nem lettem rcbotszak- értő.

_— Mégis mit gondolsz, elképzelhető, hogy egy robot zenerajonaó legyen?

— Hogy érted ezt?

— Úgy ahogy mondom. Például szeretheti egy robot Ravel zenéjét?

—• Hogyan szerethetné? A robotoknak nincsenek érzéseik.

Hát nem tudom érez-e, vagy

sem, de ha látnád Rudi...

— Kiről beszélsz?

— Hektorról.

— Ki az a Hektor?

— A háztartási robotom. HKTR-típusú, amolyan mindenes automata.

De egy idő óta furcsán viselkedik. Nagyon furcsán.

— Küldd be öregem a szervizbe,

vagy cseréltesd ki. Ez a legegyszerűbb.

— No igen .. igen ..De azt hittem, hogy érdekelni fog... — bizonytalanodott el a sörtehajú óriás.

Rudi hirtelen a fejéhez kapott.

— Azt mondod érdekes a dolog? Lehet, hogy egy embert érdekel a te meghibbant robotod. Várj egy kicsit!

Gyorsan az asztalon álló kapcsoló- táblához fordult és bejelentkezett a központi adattárba.

— Kérem dr. Juliusz Born jelenlegi

munkahelyét — mondta mikrofonba.

— Azonossági száma? — kérdezte egy fémes hang.

— Honnan az ördögből tudjam?

— csattant fel Rudi, majd észbekapott. — A lakcím elég? — lapozott bele noteszébe.

— Megfelelő.

— Délkelet 3. Körzet, 47 Tömb 2371

Rövid ideig csend ült a szobára,

csak Rudi pislogott várakozóan a pultra. Néhány másodperc múlva az adatnak közölte a választ.

— Dr. Juliusz-Born-237400-azonos- sági-számú-KTK-mérnök. Munkahely

Robottechnológiai-Központ-Centrum- 15-tömb-178-vége.

Rudi zsebrevágta noteszét és a képernyőhöz fordult.

— Na, Vilii, ha egyáltalán érdekel valakit a masinád, hát ez az az ember.

Megpróbálom előkeríteni és este elmegyünk hozzád.

— Rendben van, öregm. Remélem a robotos fickó nem fog csalódni Hektorban. Viszlát este!

A képernyő elsötétül, Rudi pedig újra bekapcsolta az automatát és a megjelenő Szöszinek leadta a hívást behízelgő modorában — Drágám, hívja nekem Centrum-15-178-at.

O í? O

Vilii éppen valamilyen turmixot kevert, amikor Rudi és Born belépett a lakásba.

— Van egy háztartási robotod és te magad csinálod vacsorádat? — ugratta Rudi.

Vilii csak legyintett.

— Gondoltam nem üzemeltetem, mert a végén még észheztér és azt mondod hiába hívtalak. Engedje meg — fordult Born felé — Vilii Frish.

— és a kezét nyújtotta.

— Tudja, doktor, Vilii valaha jégkorongzott. Ez meglátszik az alakján és a műveltségén.

— Ami azt illeti, a klasszikus regényeket csak mikrofilmről ismerem, de ismerd el, Rudi, hogy a zenében lepipállak.

— Jójó, hát semmihez sem értenél, akkor nem lennél A4 kategóriájú.

— És hol a robot? — nézett körül Born.

— Benn a szobában, — mutatott Vilii. — Ott a videofon mellett.

Bementek a kerek lakószobába, amely ugyanúgy nézett ki, mint a többi előre gyártott lakás belső tere.

Rudi megbökte barátja vállát.

— Mutasd azt a hibbant cselédlányt.

Born közbeszól.

— Talán mondja el előbb, hogy mi az amit furcsának talál a viselkedésében. Miből következtet arra, hogy hibásan működik? Mert, ha jól sejtem nem funkcionális a hiba, vagy tévedek?

— Nem, nem. Igaza van — bólintott Vilii. — A gép jó, dolgozik is. Mindent megcsinál amit parancsolok neki. De ha zenét hall abbahagyja a munkát és csak akkor kezdi el újra, ha rászólok.

Rudi tettetett csodálkozással fordult Bornhoz.

— Lehetséges, doktor, hogy ennek a robotnak ugyanaz a hobbyja, mint a gazdájának?

— Maga is tudja, Landa, hogy ez butaság. Az ilyenfajta robotokat takarékossági szempontból a minimális fogyasztásra szorítják abban az időben, amikor nem dolgoznak. Ilyen esetben csupán az audiobemenet ,,él”. Tehát látni sem látnak és természetesen komolyabb funkcionális egységeik sem működnek. Ebből a tetszhalott állapotból gazdájuk parancsa kelti fel őket. Ez a kulcs, vagy jeiszó a robot üzemállapotának beállításához. Mi ez a jelszó ennél a típusnál?

— Hektor, fel! — súgta Vilii, nehogy elindítsa a robotot.

— Amint látják — magyarázta to- tovább Born — ez meglehetősen rövid jelszó, s ha volt már dolguk robotokkal emlékezhetnek rá, hogy a többié sem sokkai hosszabb. Ez azért fontos, mert az előbb említett taka- rékáliapoi miatt csak néhány szót tárolni képes mini-memóriát üzmelteti a szerkezet. Ebben a kis memóriában van a permanenes jelszó, s ahhoz, hogy a robot a jelszó hallatára mintegy bekapcsolja önmagát ennek a memóriának a hallókészülékkel s még néhány segédberendezéssel együtt állandóan üzemelni keli.

— Ez mind nagyon logikus és érthető — türelmetlenkedett Vilii —, de a mi esetünkben egy speciális viselkedésről van szó.

— Nos, ha már ennyire sürget, s bizonyára igaza is van, hiszen az előbbiek magukat nem nagyon érdeklik, kezdjük el annak a hibának a keresését. Először szeretném látni működés közben.

— Rendben. Akkor figyeljenek — fordult Vilii a robot felé. — Hektor fel I