Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Gyenge István: Szeretheti-e Hektor Ravelt?

A csillogó kis szerkezet, amely nem volt nagyobb egy hatéves gyereknél, most megmozdult. Felső részét, amit talán a fejének lehetett volna nevezni, noha nem hasonlított az emberi fejre, a hang irányába fordította.

— Látják? —- mutatta Born — Az a rizsszemnyi zöld lámpa a jelszó elhangzása után négytized másodperccel gyullad ki és jelzi a logikai egységek, a memória és a vezérlés készenlétét.

— Ezután lehet parancsot adni neki. A használati utasításban is benne van. — dünnyögte Vilii.

— Akkor hát adjon neki valami munkát!

Vilii körülnézett.

— Hektor, hozd be az étkezőből a három ananásztur.nixot. Az egyikbe tegyél gint... maga mivel issza, doktor? — fordult a másik kettő felé.

— Egy kis ánizspálinkával.

— És te, Rudi?

— Én is ginnel.

Hektor miután megkapta az utasítást, kellemes bariton ,,értem”-mel nyugtázta azt és kisiklott a szobából.

— Elgondolkodtál már azon, Vilii, hogy hogyan működhet az a hangtalan légpárna, amin ez a robot jár? — kérdezte Rudi.

— Nem. Eszembe se jutott, de nem is baj, mert úgysem találtam volna rá magyarázatot az én műszaki tudásommal.

Kintről halk fémes zaj hallatszott, majd kisvártatva megjelent a robot. Két manipulátor karja most tálcafélét alkotott, rajta a három pohárral.

— Hektor, keverd a turmixokat két percig! — utastotta Vilii.

A kis gépből kinyúlt egy keverőkanál, belesüllyedt az egyik pohárba és forogni kezdett.

— Most figyeljenek! — súgta a házigazda és a fotel karfájába épített kapcsolóval elindította a zenegépet.

Amint az első zongorafutam felhangzott, a kis keverőkanál megállt, s a robot mikrofonjával a hang irányába fordult.

— Érdekes. Nagyon érdekes. — hajolt előre Born. — Ismételje meg mégegyszer.

Vilii megállította, majd újra elindította a zenegépet, s a robot számunkra érthetetlen módon mindany- nyiszor abbahagyta addigi munkáját és láthatóan a zenére figyelt.

Mintegy félóráig kísérletezgettek a különös viselkedésű szerkezettel, s miután Born végigpróbálta rajta az

összes tesztprogramot úgy döntött, hogy beviszi a laboratóriumába.

— Gondolom tudja nélkülözni pár napig — búcsúzott Born.

— Vigye csak, doki, azt hiszem elég jól megleszek nélküle.

Hektor engedelmesen suhant Rudi és Born után.

O o

Két nap múlva Born beállított az ex-hokishoz az immár hibátlan Hek- torral.

— Itt a mindenese. Olyan mint az új. Akár trobitálhat a fülébe.

— Kösz, doki. Mi volt a hiba?

— Túlságosan érzékeny volt a gyors frekvenciaváltozásokra. Ilyen gyors egymásutánban következő változást jelentett a zene a robot bemenetén, vagyis a hallókészülékén. Tudja — tette hozzá magyarázólag — mi elektrikusok egészen más szemmel nézzük ezeket a szerkezeteket, mint a laikusok. Minden olyan viselkedésforma, ami eltér a normálistól, mármint a robotok szempontjából normálistól, elektronikus hibára vezethető vissza. Ennél a példánynál ezt a bizonyos túlérzékenységet fedeztem fel, ami visszacsatolásokat okozott, blokkolta a memóriát, de az utasításprogramot nem törölte. Ezért lehetett újra indítani.

— Hm .. pedig egészen úgy nézett ki, mint akit érdekel a zene — csóválta fejét Vilii.

— Nem. Ez lehetetlen. A robotoknak nincsenek érzelmeik és érdeklődésük sincs. Ezek a tulajdonságok kizárólag az ember intellektuális megnyilvánulásai. A robotok elektronikus szerkezetek. Működésüket szigorú törvények szabályozzák. Ha az előre meghatározott működésben valami váratlan, szokatlan, vagy érthetetlen jelenség lép fel, az minden esetben elektronikus hibára vezethető visz- sza. Ez törvényszerű.

— E szerint nem képzelhető el, hogy egy robot például verset írjon a naplementéről, vagy a viharos Balatonról?

— Hát ami azt illeti nem nehéz dolog versíró robotot készíteni. Viszonylag nagy tárolókapacitást kell hozzákapcsolni, ami a szókincsét fogja jelenteni, s a munkaprogramnak tartalmazni kell a rímképletet, választható szótagszámokat és persze valamilyen formában a témát is meg kell határozni. De ami a lényeges különbség az ember, a költő és a robot között az az, hogy a robot fényes délben is képes tökéletes verset írni a napelementéről, s ha úgy tetszik verőfényes időben szavalhat a viharos Balatonról. Vagyis a robot számára nem létezik ihlet, kifejezési kényszer, egyszóval olyan lelki momentumok, amik egy embert késztethetnek versírásra. Majd kis szünetet tartva hozzátette.

— Higgye el, ezek a robotok csak gépek és felesleges hozzánk hasonlóvá képezni vagy készíteni őket. S ahogy a robottechnika ma áll, dühöngő, szerelmes vagy mánikus robot csak a sületlen videó-történetekben szerepel.

— Kár...

— Hogyan?

— Ne értsen félre. Tudom, hogy igaza van ezekkel a masinákkal kapcsolatban, de ma már lépten-nyomon találkozunk velük. Dolgoznak helyettünk a munkahelyünkön és itt a lakásban is. Néha az jut az eszembe, hogy ha kicsit emberibb formája lenne, akár a barátom is lehetne.

— Nono! Azért az emberi intelligenciát modellezni nem olyan köny- nyű dolog.

— Bizonyára így van, de lehet, hogy húsz év múlva már leülhetek egy zenerajongó robot mellé és Csajkovszkijról beszélgethetünk, nem?

— Nézze, gyakorlatilag talán kivitelezhető lenne az ötlete, de elvileg nem járulnának hozzá az ilyen szerkezetek gyártásához. Mindjárt megmagyarázom. A robotok egész bizonyosan nem rendelkeznének — pontosan az emberi érzelemvilág hiánya miatt — az általános emberi hibákkal. Egyszóval nem lenne irigy, törtető, rosszindulatú robot. Ilyen alapon azután elképzelhető, hogy az embernek ember helyett jobb társa lenne a robot.

Vilii láthatóan az imént hallottakon gondolkodott, s megértve Born gondolatait, rábólintott.

— Akkor pedig a magasságos Naprendszer óvja az emberiséget.

— Ahogy mondja barátom. Az a nap amikor az ember jobban becsül majd egy robotot, mint a másik embert, az lesz az emberi társadalom hanyatlásának kezdete. Ezért nem készítünk hozzánk túlságosan hasonló robotokat.

— Értem, — bólintott újra Vilii, azután kezet nyújtott. — Igazán köszönöm, hogy megjavitotta.

S miközben Born kifelé indult kicsit röstellkedve még utána szólt,

— De azért nem tagadhatja, hogy pont a hibája miatt... szóval..., hogy volt benne valami emberi.