Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 1. szám - LEVELESLÁDA
MiiiiirMiuiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiimiiiMHiiiiiniiKiiiiiiiiiiiiiiiiiilllliiMHiiiiiiiuiiiiiiiiiiniimiiiiiiiiiiHiiiiiiiu 1 KOVÁCS BÉLA: | j Aba Sárnuei igazsága | A történeti eseményeket feldolgozó szépírónak jogában áll, hogy a történtekből csak azokat a mozzanatokat használja fel, amelyek regény- vagy novellahősének jellemzésére, az adott kor hangulatának megteremtésére szolgálnak. Jó és igaz történeti témájú mű azonban csak akkor születik, ha a szépíró is ismeri a történelmet, figyelembe veszi és nem másítja meg a tényeket. Ha ezeknek a feltételeknek nem felel meg., akkor óhatatlanul hamis képet rajzol az adott korról és személyről; így pedig nehezen képzelhető el igazi műalkotás. A Hevesi Szemle 4. számában Balogh Béni A baísorsú palóc- király főcím alatt egy fejezetet közölt A kozárok vajdája fejezetcímmel a készülő regényéből, amelynek főhőse Aba Sámuel. A regényrészlet elé írt bevezetőben ezt írja: ,,Itt az ideje, hogy igazságot tegyünk Aba Sámuel emlékének, megtisztítván őt a német történetírás áital rádobált rágalmaktól, amelyek őt nem átallották .ravasz palóc’-nak nevezni . . Szerinte mostohán bánt történetírásunk Aba Sámuel személyével, mert ,, . . .vagy egyszerűen elhallgattuk őt, vagy .pogány barát' királynak bélyegeztük meg." Aba Sámuel személye tényleg alkalmas arra, hogy történeti regény középponti figurája legyen. Nemcsak életútjának változatos eseményei, tragikus halála miatt van ez így, hanem azért is, mert a magyar történelemnek olyan szakaszában éit, amelynek már tárgyszerű leírása is szinte regényes történetnek hat. A közölt rövid regényrészlet nem elegendő arra, hogy az egész mű várható irodalmi értékérőj nyilatkozhassunk. Arra azonban elégséges, hogy felfigyeljünk azokra a történeti tévedésekre, amelyek a regény egész koncepciójára, cselekményére, a főhős személyére is kihatnak. Az ilyen módon megírt regény káros történetszemlélete? alakHhat ki a témában járatlan olvasóban, ez pedig nem szolgálja a szerző szándékát: Abc Sámuel történeti szerepének tisztázását. A szerző eqyik fontos forrásának Kandra Kabos Aba Samu király c. munkáját jelöli meg, amelyet 1891-ben adtak ki. Kandra romantikus történetszemlélettel megírt tanulmánya igen sok adatot tartalmaz ugyan, de az adatok értelmezése során sokszor helytelen útra tévedt. A több mint nyolcvan esztendeié megjelent tanulmány több következtetését történetírásunk azóta már megcáfolta. Sok esetben Kandra maga is inkább a késői hagyományokból, helytelen névetimológiákból következtetett és e helytelen adatokat használja fel Balogh Béni készülő regényében. Már a két cím megválasztása sem mondható szerencsésnek: mindkettő félreértésre ad alkalmat és történetileg nem is igaz. A ..palóckirály" kifejezés azt a képzetet kelti, mintha Aba Sámuel nem az egész ország törvényes uralkodója lett volna, hanem egy kisebb népcsoporté. A ,,palóc" jelző használata anakronisztikus is, hiszen nem bizonyítható, hogy a jelenleg palócnak nevezett néprajzi csoport ahhoz a népelemhez tartozott volna, amelyből Aba Sámuel származott. Aba a magyar krónikák tanúsága szerint a honfoglaló magyar törzsszövetséghez csatlakozott kabarok leszármazottja. A kabarok a csatlakozás előtt a kazár törzsszövetségből váltak ki, mert ,, . . pártot ütöttek az uralom ellen és a polgárháborúban az uralom kerekedett fölül és némelyeket közülük levágatott, a többi, a ki elmenekült, elment és a turkokkal együtt lakott . . ." írja Konstantinos Porphyrogennetos császár tudósítása. Éppen ezért kapták a .kabar’ .lázadó’ értelmű nevüket is. Nem szerencsés tehát Abát a kazárok vajdájának nevezni, mert ez a fogalom a kazár birodalom tényleges uralkodójának, a kagánnak a rangja lenne. A kozár szóhasználatot Kandrától veszi át a szerző, de mint fentebb említettem, ez csak annyiban igaz, hogy Aba ősei valaha a kazár birodalom vegyes népességéből váltak ki. A ,.vajda” címet is Kandra adományozta Abának; ez a múlt századi szóhasználat Konstantinos császár egy félreérthető megjegyzésén alapul. A családi kapcsolatok leírásába t Is Kandra adatait követi a szerző. Aba feleségének Géza fejedelem Sarolt nevű leányát jelöli meg. A legújabb kutatások szerint Aba 990 körül született és Géza fejedelem legfiatalabb, ismeretlen nevű leányát vette feleségül. Aba Sámuel genealógiáját csak töredékesen ismerjük. Anonymus Gesíajaból azonban tudjuk, hogy Ed és Edumen „cumanus” vezérek íeszárma^ott'a volt. (Anonymus cumanjait a kutatás a kabar népcsoportnak határozta meg.) Bizonyos, hogy Pata nem a nagyapja volt, ugyanis Anonymus szerint Pata e vezérek valamelyikének unokája lehetett, majd hosszú idő múlva származott ezek rokonságából Aba. A krónikákban az a hagyomány is felfedezhető, amely szerint Abának volt egy Csaba nevű őse. Ennek személye igazolható is: 950 körül Lél, Bulcsú és Sur vezérekkel Nyugaton kalandozott. Feltehetően ő lehetett Aba nagyapja. Kandra a markazi, de még inkább a Mátrafüred mellett levő Benő várát teszi meg Aba Sámuel ,,nádori várának". Talán ez indította a regény szerzőjét arra, hogy Aba apjának Benét tegye meg. Kandra a Pata által épített várnak a Hasznos melletti Óvárat jeiöli meg; a közelmúltban végzett régészeti ásatások bizonysága szerint ez viszont a gyöngyöspatai Várhegyen volt. Az Aba nemzetségnek Aldebrőn is volt egy földvára, amely még a XVI. században is fennállt, sőt maradványait, sáncait a II. József- féle katonai térképfelvétel is feltünteti. Ez a földvár véleményem szerint Aba Sámuel személyéhez, illetve nemzetségéhez azáltal is köthető, hogy a falu mellett feltárt honfoglaláskori temetőben olyan mellkorong-pár került elő, amelynek díszítése o csatlakozott népek művészetére jellemző. A szerző Abát István király uralkodásának korai szakaszában még a régi pogány hit megőrzőjének rajzolja meg. A történeti igazság viszont az, hogy a kabarok már a kazár birodalomban megismerkedhettek a bizánci rítusú kereszténységgel, és a magyarokhoz csatlakozóitok között ilyen vallásúak is lehettek. Ennek a kereszténységnek Közép-Európában példa nélkül álló két építészeti emlékét éppen megyénk területén találjuk. A feldebrői altemplom centrális térelrendezésének és a tarnaszentmáriai templom sajátos kőfarag- ványainak analógiáit azon a területeken lelhetjük fel — Grúzia és Örményország —, amelyek valaha a kazár birodalom szférájába tartoztak. Minden bizonnyal Aba vagy közvetlen elődje építtethette ezeket. Nem lehet véletlen, hogy az elmúlt években Székesfehérváron — a királyi székhelyen — a két templom sajátos alaprajzi elrendezését utánzó, de a megyénkbelieknél kisebb méretű és egyszerűbb kivitelezésű templomok romjai kerültek elő. Ezeket az építményeket Aba rövid királysága alatt építtethette g száliásterüle* tén már korábban áll templomok analógiájára. Aba tragikus halála is megyénkben történt. A krónikák szerint a ménfői csatavesztés után Aba a Tisza felé menekült, de az ellene fordult magyarok ,,in scrobe veteri” megölték és a falu mellett levő templomban temették el. A latin scrobs szó tükörszava a szláv ere- detű Debrő helynévnek és a feldebrői altemplom rendeltetése szerint tényleg temetkezési helynek készülhetett. Kandra ugyan a scrobs szó nyelvészetileg elfogadhatatlan változtatása, erőltetett néphagyomány és helynévmagyarázat alapján Abádszalók község mellett vélte fellelni Aba sírját, ez azonban Thonuzaba temetkezési helye volt. Anonymus szerint is az abádi révnél temették el a besenyő vezért. Kandra a helytelenül kikövetkeztetett temetkezési hely miatt Thonuzaba fiát Urcundot tette meg Aba gyilkosának, aki pogány mivoltában állt volna bosszút a keresztény hitre tért királyon. Ezt a motívumot a regény szerzője is átveszi, mint ez a bevezetésből kitűnik. Kandra azt is tagadja, hogy a sáli monostor, ahová Aba holttestét első temetkezési helyéről átszállították, az abosári Bolt-tetőn lehetett. Erre azonban alaposan rácáfol az a régészeti ásatás, amely egy XI. századi körtemplom szinte embermagasságú falrészleteit tárta fel ezen a helyen egy nagyobb épületegyüttessel összefüggésben. A fentiekből nyilvánvaló, hogy a regény szerzője olyan munkát használt fel alapvető történeti forrásul, amelynek megállapításai nagyrészt elavultak, szemlélete a XIX. század romantikus felfogását tükrözi. A szerző által oly nagyra értékelt ,,ezer esztendős népha- gyomány” is inkább tudálékos emberek olvasmányokból és országszert e elterjedt vándormotívumokból kompilált meseszövése. Ezeket még néha Kandra is észreveszi és ez ő szerinte „nem is egyéb torz- képnél". Az ilyen adatok kritikátlan felhasználása a valóságot természetesen csak torz képben ábrázolhatja. Ha Aba Sámuel emlékének igazságot akarunk szolgáltatni, ezt csak az adatok és tények ismeretének reális értékelése után tehetjük. Nem hallgatjuk el személyét, de nem kreálhatunk belőle népi hőst, sem kuruckodva és a 48-ból nem engedve ,,a német terjeszkedés megállításának sziklabástyáját” nem láthatjuk benne. A német krónikákban érthető okok miatt kegyetlennek megrajzolt alakja még a magyar krónikákban is ellentétesen ábrázolt. Egyszer azt vetik a szemére, hogy a nemtelenekkel vette körül magát és egyenrangúaknak tekintette az urakat a szolgákkal, máskor vérengzőnek és kegyetlennek bélyegzik, hol meg a szenttéavatási formulákban található csodás jelenségeket tanúsítanak az elhunytnak. Mi tehát a valóság? Az István halála utáni időszak feudális anarchiája idején Péter ellenében azok emelték trónra Abát, akiknek növekvő hatalmi és birtokigényeit Péter nem elégítette ki. A polgári történetírás által „magyarnak” tartott Aba először 111. Henrik császárral kísérelte meg a megegyezést, s csak miután a császár Pétert támogatta, fordult vele szembe. Az Aba-párt vezéreinek nevét is megőrizték a krónikák: Wisce, Toyzlau és Pezli közül az első kettő szláv, a harmadik német nevű. Abát tulajdonképpen az a feudális frakcióharc juttatta uralomra, amelyet az egykori szabadságukat féltő szabadok és a termelésből kiszorult erős fegyveres réteg vívott. Ezek az uralkodó osztály, vagy annak egy része ellen lázongva mindig annak a pártjára álltak, aki igényeiket jobban kielégítette. így történhetett meg, hogy később Abával Is szembefordultak korábbi hívei és a többet ígérő Pétert támogatták. Az uralkodó osztály igénye szerint íródott későbbi krónikák Abát nyilvánvalóan elmarasztalták, de olyan Abát dicsérő részek is belekerültek ezekbe, amelyek alapja az egykori fegyveres párthivek utódjai között továbbélő népi hagyomány lehetett. Abát tehát nem tekinthetjük sem a magyar nemzeti eszme bajnokának a „német” Péterrel szemben, sem a lázadó pogány vezérek utódjának. Ellentmondásos, fejlődő kor embere volt, akit a társadalmi és politikai események a királyi trónig emeltek, majd a törvényszerűen változó okok miatt a szó szoros értelmében a porba sújtottak.
