Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Dargay Lajos: A művészet funkciója és a technika-tudományos forradalom (tanulmány)

Könyvek, filmek, Mazsola

A város és az Államok irodalmi életének tükre, irányítója a 95 000 példányban megjelenő New York Review of Books és a New York Times Book Review. A New York Times vasárnapi száma négyszáz oldalon jelenik meg, és hatvan lapos irodalmi mellékletben a hirdetésen kívül jónevű kritikusok 20—25 könyvről írnak kritikát, recenziót. Az utolsó oldalon Best Seller List című rovatban közlik a hét legnépszerűbb könyveit. Ez afféle sfkerlista. Bár 250 könyv- kereskedés és 110 különféle intézmény (egyetemek, kiadók, szerkesztőségek, klubok) beérkező adataiból állítják össze, nem minden esetben fedi a tényleges helyzetet. Novemberben Stewart, Vonnegut, Erdman The hollow hills, Breakfest of champion, The billion dollar sure thing regényei aratták a legnagyobb sikert. A regények általában félmilliós példányban jelennek meg és csak siker (üzlet) esetén adják ki több milliós példányban, ezúttal azonban 1—2 dolláros áron. A könyvtermelés igen gazdag, általában 700— 800 oldalas regényeket, memoárokat, történeti és művészeti műveket adnak ki, s az amerikai szerzőkön kívül sok fordítást. Az ősz folyamán jelent meg Kafka levelezése — Letters to Felice, John Reed életrajza, Günther Grass regénye — From the Diary of a snail, az 1936-os olasz—abesz- szin háború története, Ahmatova versei, Csehov levelezése (1000 oldal), Gershwin életrajza, a két világháború és az 1939—45-ös légiháborúk története.

Az amerikai dolgozó éppúgy végigolvassa az utazási időt a földalattin vagy a távolsági autóbuszokon, mint a moszkvai vagy pesti.

Az év legolvasottabb könyve Herman Wouk The wind of war című regénye. Wouk a The Caine muting húsz éve megjelent regénye után ismét visszatért a III. világháború átfogó ábrázolásához. Egy magasrangú tengerészcsalád élete, sorsa, tragédiája alkalom a szerzőnek a tragikus negyvenes évek bemutatására. Utazások, szerelmek, harcok, bukások sorozata a regény, melyben Wouk elemzi azt a szükségszerű történelmi és társadalmi folyamatot is, ami a hitleri Németország elszigeteléséhez, majd bukásához vezetett. Hiteles kép a kor vezető politikusairól, Sztálinról, Hitlerről, Churchillről és Rooseweltről. Mint mondják, már írja a regény folytatását. Ez Pearl Harbourtól a náci Németország és Japán kapitulációjáig mutatja be a háborús éveket. (Magyarul is megjelent Lázadás a Cain csatahajón és a hajsza című regénye.)

A háború vissza-visszatérő motívuma az amerikai művészeti életnek. Bár még 70—80 moziban játsszák a Last tango in Paris, a Sex show és a Devil in Miss Jones c. porno filmeket, a Brodway legnagyobb filmsikere a Jesus Christ Superstar mellett a Massacre in Roma, Mastroianni és Richard Burton háborús filmje, (Művészi pályájuk egyik legnagyobb alakítása). 1943 tavaszán Rómában az antifasiszták felrobbantanak egy német századot. Ennek megtorlását mutatja be a látványos, hatalmas szereplőgárdával készített film. Róma és a Vatikán műemlékei, a fiatal restaurátorok műhelye, egy Róma környéki barlang, a tömegkivégzések adnak keretet annak a tételnek az igazolásához, hogy bár a Vatikán és felső papság vállalta az együttműködést a hitleri Németországgal, az alsó papság soha nem értett egyet ezzel a politikával.

(Nem hiszem, hogy igaz az az Európában elterjedt hír, mintha Amerikában reneszánsza lenne a sex- és pornofil- meknek. A filmipar üzlet. „Ha az emberek ezt akarják látni, ám lássák” — mondja a vállalkozó, és sexcsodákat vonultat fel a cél és üzlet érdekében. Viszont teenger ko- rúaknak a pénztárak nem adnak ki jegyet. Egy jegyváltás során erre jegyezte meg a mögöttem álló hölgy: „Nézni nem, tenni lehet!" Az ellenőrzést vallási, társadalmi szervezetek aktívái végzik.)

★ ★ ★

Nem kevéssé mellőzött kérdés a társadalmi ellentétek, társadalmi aránytalanságok, a szegények és gazdagok, a benszülöttek és feketék faji, társadalmi kettőssége. A Brodway legnagyobb színpadi sikere a Raisin in the sun (Mazsola a Napba) című musical. Erről írta a New York

Times színikritikusa: „Robert Nemiroff és Charlotte Saltz- berg szövegkönyve jobb mint a musical alapjául szolgáló Hansberry regény. A szövegkönyv őrzi a regény legjobb drámai elemeit, a párbeszédek éleit és nyíltságát, viszont a színpad kívánta szerkezeti módosítások, a vibráló színpad, a tánc, az ének, az afrikai románcok és balladák csak kiemelik a jellemek regényben elmosódó vonásait.” A színhely Chicago, az időpont 1950, Martin Luther King polgárjogi harcainak kiindulópontjai. A téma: eljuthat-e egy nigériai család a fekete slumból a Park avenue valamelyik luxuslakásába? A darab kissé történelem és fikció, mert a kérdés így is feltehető: „Hogyan fogadnának ma egy szegény családot a jobb körülmények között élő feketék?” Az afrikai családok jól érzik magukat a 83. utca és a Queens elegáns bérházaiban. „A nagymama, hóbortos fia, a feleség és húga, a robbanékony unoka — ilyen család bárhol megtalálható — a társadalmi felemelkedésért harcolt. Csak egy kis elnyomásra és zsarnokságra van szükség, hogy előidézzük emberek tragédiáját és kiemelhessük hősiességüket." (Clive Barnes)

A műfaj, a szomorú és derűs jelenetek természetesen elmossák a tragédiát és a csalód végülis beköltözhet a szép új lakásba.

A darabot az év tavaszán mutatták be egy washingtoni körszínház intim színpadán. A kérdés ezúttal az volt, hogyan illeszthető mindez a 46. utca egy külvárosi bérház szűk udvarát, bárt és kápolnát ábrázoló hatalmas színpadára. A musical központi alakja a mama, Lena Younger, Virginia Carpers, ez a nigériai asszony. Az ő örökké bölcs alakját emeli ki a kis atomszerű gyereksztár, Ralph Carter, aki mértéktartó neveletlenségeket mond az illemtudó belvárosi közönségnek. „A Raisin egyike azoknak a ritka musicaloknak, amely nemcsak a műfaj kedvelőit gyönyörködteti, hanem azokat is, akik nem tartoznak a műfaj kedvelőihez."

A bemutató forró sikert hozott és a közönség — 1800 néző — hosszantartó ünneplésben részesítette a szerző- és rendezőkollektíván kívül a páratlan Virginia Carperst s az unokát, Ralph Castert. Akik ismerik a Brodway visszhangjait, közönségét, mondták, hogy a darabot legalább 3 évig fogják játszani a 46. utcában.

A magyarok?

Az ősz öregúr, Dr. L. K., Kodályra emlékeztető hajjal, egy montreali lap New York-i tudósítója, hetenként kétszer felkeresi a Madison avenue egyik galériáját, fia üzletét, mely egyike a hatszóznak. Kirakatában egy Chagall és két Miro tusrajz. Szereti ezt az üzletet, modern, számára érthetetlen képeivel, süppedő szőnyegeivel. Most a Forest Hill egy villájában fogad könyvei, műtárgyai között. Kissé előredőlve lépdel. Fekete, csattos cipőt, szürke zakót visel színes nyakkendővel. A dombon épült hóz semmiben sem különbözik a többitől, erkélye az öbiösödő térre néz. Távolban Manhattan mozdulatlan felhőkarcolói. Ide látszik a Lang Way, a belvárost Lang Islanddal összekötő autósztráda, amelyen soha nem szűnik, személy és teherkocsik állandó lüktetése. Ez az egyik folyosó, mely a belvárosba önti a 4 millió embert, akiket a város irodái, üzletei reggelenként befogadnak, majd délutánonként hazaengednek családjuk, növényeik, könyveik közé. Negyven éve él itt, egyike a legrégibb bevándorlóknak. Gonddal formált mondatokban, választékos magyarsággal beszél. Ha meg-megáll, nem is a pontos szavakat keresi, inkább a torlódó gondolatok rendetlenségében akar rendet teremteni. Mint mondják, szebben beszél franciául, mint angolul, az angolt francia akcentussal, a franciát angollal. Időnként megigazítja villogó szemüvegét, lepillant a fagyai bokrokra.

„Magyarok? — kérdezi és mondja — menekülők vagy kivetettek? Azt hiszem, mindkettő. És sértődöttek. Szeretettel és szívesen gondolnak az óhazára. Egy részük Bronx olcsó és korszerűtlen lakásaiból, szennyes utcákról, az olcsó manufaktúrák vidékéről, másik a Second avenue slumjéból indul. Szorgalmasak és szerények. Sokuk amerikai családokba nősül, néhányon az óhazából hoznak asszonyt maguknak.