Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Dargay Lajos: A művészet funkciója és a technika-tudományos forradalom (tanulmány)

fenevadok felfalták papucsaikat és a törülközőket, gyermekeiket féltve, leengedjenek a csatornákba. Mindez egyébként biológiai fikció is. Mintha a Lánchíd és az elegáns Erzsébet híd között vízilovak úszkálnának és sütkéreznének bölcsészettanhallgatók között a Dunapart kőlépcsőin. A csatornák vize annyira fertőzött, hogy nincs az a színeho- gyott krokodil, amelyik elviselné ezeket a létfeltételeket.

A kép, ha ez csak költői kép, valóban szemléletes. Egy nagyváros, így New York és az Államok testén is élnek veszedelmes hüllők, de ezek másfajta fenék mint az Amazonas vagy a Nilus vidékén élő fenevadak. Ilyenek: o Water - gate-ügy, a középkeleti háború, a társadalmi egyenlőtlenségek, a levegő- és vízszennyezettség, energia- és közlekedési gondok, parkolási lehetetlenségek. Igaz a mondás, hogy a város életét a gépkocsik bénítják meg, tehát pontosan az az erő, amelyet az élet szolgálatába akartak állítani. A világvárosok túlnépesednek, gépkocsioszlopok zárják el az útkereszteződéseket, a közlekedés a föld fölött lelassul, ideges emberek ülnek a volánok mellett, akik munkáik után loholnak. Ezeknek az embereknek valóban nincs idejük krokodilokat nevelni. Láthatta, olvashatta az Agnew bukás történetét. Az emberek békét és nyugalmat akarnak, nehezen viselik a Nixon adminisztráció tehetetlenségét és ügyleteit. A Watergate-ügy nem pártpolitika, hanem a politikai erkölcs lezüllése, a társadalom leértékelése. A fennálló adminisztráció saját erőszakszervezeteit dobta félre, és maga bérelt saját céljaira minden aljasságra kész betörőket, okmányhamisítókat. Az elnök már öt évvel ezelőtt olyan emberekkel vette magát körül, akik mindenre képesek. Kémeket, besúgókat béreltek fel, akik az ellenpárt emberei után nyomoztak, magánéletük, utazásaik, szerelmi viszonyaik után kutattak. Mindez a hitleri Németországra emlékeztet, és lealacsonyította az amerikai politikai életet. A Haldeman—Ehrlichman-csoport közönséges bűncselekmények sorozatát követte el, majd mikor mindez nyilvánosságra került, az állambiztonsági szerveket kérték fel az ügy elsimítására. Hamis tanúk hamis vallomások százait gyártották. Amikor az elnök kénytelen volt a Watergate szalagokat átadni a vizsgálóbírónak, kiderült, hogy két szalag eltűnt. Ez még inkább igazolta, hogy az elnök egy Gestapo országot akart kiépíteni, és hiábavaló volt a hivatkozás szuverén jogaira, Lincolnra és Rooseweltre. Mindenki tudja, hogy ma más a helyzet, hogy a Nixon eljátszotta választói bizalmát és az utolsó szolgálat, amit országának tehet, az, hogy lemond. Ha ezt nem teszi, bűnvádi eljárást indítanak ellene, ami csak egyszer fordult elő az Államok történetében. Nem valószínű, hogy az elnök ezt megvárja. Bizonyos, hogy a Watergate és szalagok az évszázad legsivárcbb helyzetébe sodorta az elnöki adminisztrációt. Az is kétséges, hogy az új alelnök, Ford, aki Nixon jó barátja valóban meg akarja-e védeni az elnököt és komolyan lehet-e venni szavait: „Nixon elnök nem fog lemondani a csőcselék és a vezércikkek nyomása alatt." Az más kérdés, kiket ért Ford csőcseléken? Vagy nem ez a tömeg adta le szavazatát a mai elnökre, aki akkor elsöprő győzelmet aratott? Dehát ez akkor volt.”

O/a/ag a lordán fölött

„Vagy itt van a negyedik zsidóháború a Jordán partjain. Kinek volt érdeke ez az értelmetlen háború? És ki viszi végül is a béke olajágát erre a sokat szenvedett földrészre? Ki fogja a középkeleti lobogó szenvedélyeket kioltani?"

Reggel a Kossuth Rádió hírolvasója még arról számolt be, hogy heves harcok folynak a Szuezi-csatorna övezetében, hogy az egyiptomi csapatok teljes hosszában elfoglalták a csatorna keleti partját, hogy szilárdan tartják állásaikat a Golan magaslaton szíriai egységek, amelyek mélyen benyomultak az 1967-ben elfoglalt területekre, hogy 130 ország készíti elő a moszkvai békekongresszust. Kairóban nyugalom uralkodik, és zúgó tapsvihar volt a válasz azokra a mondatokra, amiket az egyiptomi külügyminiszter mondott a Biztonsági Tanácsban: „Agressziót jelent-e, ha valaki megpróbál visszatérni a saját házába? Egyiptomi földön vontuk fel az egyiptomi lobogót. Ez nem agresszió, ez felszabadító harc." A reggeli hírekben azt is hallhatta az

ember, hogy újabb szovjet—amerikai gazdasági tárgyalások kezdődtek, hogy Magyarországon megkezdődtek a műszaki könyvnapok, hogy az Intercontinental szállóban megkezdődött a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének ülésszaka, hogy ismét merényletet kíséreltek meg Maka- riosz érsek ellen, hogy Budapestre érkezett a Nobel-díjas biokémikus, Szentgyörgyi Albert, hogy tovább dühöng a chilei fehér terror. Meghalt Fodor József, megnyílt az őszi tárlat Hódmezővásárhelyen.

És este az egyik New York-i tv-hólózat kiküldött riportere színes adósban számol be a szuezi harcokról. A képek égve lezuhanó repülőgépeket, szétlőtt harckocsikat és falvakat, felgyújtott határt, almaszüretet, az első sebesülteket mutatják. Nyugtalan ősz volt ez. Bár a Metropolitoin Múzeum és városi könyvtár lépcsőin még százak sütkéreztek a déli verőfényben, szél sem érintette az ENSZ palota előtt őrt álló nemzetek zászlóit, sem a Central Park fáit, az emberek szívében szenvedélyek lobogtak és mindenki tudta, hogy a Pentagon ezt a háborút is el fogja veszíteni. Ezekben a napokban itt és szerte a világon azonos gondok foglalkoztatják a Biztonsági Tanács diplomatáit, a hotelportóst, a gépkocsivezetőt és KLM légikisasszonyát. A világrészek és az események közel estek egymáshoz. Ha valaki elesik a csatorna mellett, az annyi mintha az East River mellett lőtték volna le, hogy a halottak értünk halnak meg, és élők miattunk maradnak életben. Mindez csak nézőpont és látószög kérdése. Honnan nézi és honnan látja az ember a világot, a csatorna mellett épített bunkerek lőréseiből vagy a PANAM felhőkarcolójának tetejéről?

A sivatag hatalmas kísérleti teleppé vált, ahol a szuperhatalmak kipróbálhatták legújabb fegyvereiket, néhány héttel utóbb pedig megtudhatták a zsákmányolt hadianyagból, hol tart a másik fél gyártási technológiája. Az „abszolút cél" az volt, hogy az USA fenntartsa a katonai egyensúlyt Középkeleten. Ezért szállított és szállít korlátlan meny- nyiségben hadianyagot Izraelnek. Azóta is percenként érkeznek a transzportgépek páncélosokkal, rakétákkal, repülőgépekkel. Ugyanilyen pontosan működik a szovjet légihíd Egyiptom és Szíria irányában.

A negyedik zsidó háborúnak van néhány tanulsága: a jövőben a háborút nem bátor emberek, haláltmegvető pilóták, páncélos parancsnok és a gyalogság dönti el, hanem az elektronikus számítógépek, minicomputerek és magasteljesítményű radarkészülékek. Ez a háború az anyagok csatája volt. A közel 20 000 áldozat azt mutatja, hogy a szembenálló seregek nem győztek. A szovjet SAM rakétákkal az egyiptomiak sakkban tudták tartani az amerikai Phantom gépeket. A háború első napjaiban 50 izraeli repülőgépet semmisítettek meg. Hat év óta a sííriai és egyiptomi harckocsizok a legmodernebb T 62-es szovjet páncélosokkal gyakorlatoztak. A zsidók ezeknek a tankoknak egész sorát, sértetlen állapotban fogták el. Technikai berendezésük nyugaton ismeretlen volt.

A háború során 30 hadihajó süllyedt el, 528 amerikai, szovjet, angol, francia gyártmányú repülőgép zúzódott szét a Negev szikláin, vagy fúródott a sivatag homokjába, 2615 páncélost lőttek szét.

Mint ismert, néhány hete két küldöttség indult útnak Szuezből és Kairóból: arabok és zsidók, a földrész lakói, politikusok, katonák, újságírók, hogy az út felénél megállva aláírjanak egy ideiglenes megállapodást a hadifoglyok cseréjéről, sebesültek hazaszállításáról, a bezárt hadseregek élelemmel és vízzel történő ellátásáról. (Persze, különös tűzszünet ez, amikor az emberség megengedi, hogy körülzárt hadsereget és várost az anyaország élelmezzen.) Ma már mindenki tudja itt New Yorkban is, hogy ez a tűzszünet csak lehetőség, talán, hátha sikerül az elszabadult szenvedélyeket visszaparancsolni és kioltani, hogy fegyverrel nem lehet államok és nemzedékek életét biztosítani és hogy a térség már nem bír el még egy háborút. Lehet, hogy igaza volt egy izraelszakértőnek, amikor azt mondta, hogy „mi 5000 éve állandóan harcolunk, és voltunk már rosszabb helyzetben mint most”, de a világ népei béke ügye mellett vannak, békét akarnak Vietnamban és Fokföldön, Chilében és Egyiptomban. A világ dolgai nem oldhatók meg a fegyverek erejével, csak értelmes szóval, megértéssel, szenvedélyek nélkül. Okosan és értelmesen.