Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 4. szám - A SZEMLE KÖNYVESPOLCA
DR. ROMANY PAL; A tanyarendszer ma Romany Pál könyvének láttán nyomba i felmerült az előítélet gondolata, hogy va’jon ml újat lőhet, és mit érdemes még elmondani erről a kérdésről. Elsősorban, mert Erdei Ferenc, a „Magyar tanyák" című, elévülhetetlen munkájában, és a tanyakérdéssel foglalkozó kiterjedt és alapos munkássága során történelmileg is és a jövőbe látóan is úgy dolgozta fel, hogy szerénytelenség nélkül ehhez a kérdéshez már aligha lehetne nyúlni. Másodsorban meg, az általános köztudat szerint 'ényegében ma már nincs „tanya- kérdés", mert a mezőgazdasági nagyüzemek kialakulása megoldotta azt azzal, hogy a tanyák fennmaradásának gazdasági alapjait szüntette meg. Ami tehát még szemmel láthatóan van is a tanyákból, az nem egyéb, mint a múlt idők múlandó rellktuma. Romány Pál csakugyan nagy fába vágta a fejszéjét, de boldogul vele. Tud újat és érdekesei nyújtani. Érdekes módon kategorizálja a mai tanyákat és ezzel a tanyarendszer jövőjét is érzékelteti. Romány Pál a könyve elején áttekinti a magyar tanyakérdés történetét, s ebből az derül ki, hogy a tanyák léte valóiában mindig Is kérdéses volt. Keletkezésük óta — ami nagyonis konkrét gazdasági szükségből fakadt — szinte minden kormányzat hozott valamilyen tiltó rendszabályt a tanyák ellen, de ezek egvetlen közös vonása az volt, hogy sohasem érték el céljukat, a tanyák nem szűntek meg. Sőt, számuk időnként még növekedett is. Méq 1945 után is így volt, pedig akkor Ideológiai harc is indult a paraszti elmaradottságot leiképező tanyasiak ellen. A könyv nem mondje ki kategorikusan, de olvasás közben eqy- értelműen következtetni lehet a szerző alapgondolatára, hogy a tiltó rendelkezések teljesen hatástalanok, ha a tiltott jelenséget kiváltó társadalmi és gazdasági tényezők továbbra sem szűnnek meg. A tanya mindenkori fő előnye a lakóhely és a munkahely egysége volt, s az utóbbi két évszázad során ennek a kapcsolatnak a hatására alakult ki a magyar tanyarendszer. A tanvák száma csak azután kezdett jelenlékeny mértékben csökkeni, amikor a mezőgazdasági nagyüzemek kialakulása éppen ezt az előnyt szüntette, illetve lazította meg. A könyv olvasása során nyomon követhetjük, hogy a mezőgazdaság nagyüzemi átalakulása miatt miként változtatott foglalkozást és hagyta el tanyáját sok tanyasi ember és vándorolt el az Iparba, városba. Ennek eredmónyeképoen sok tanya megszűnt, de még több maradt meg, s ezek Igen változatos módon sorvadnak, léteznek, vagy éppen virágzanak. A könyv különös érdeme az, hogy felismeri és megfogalmazza a magyar tanyarendszer mai helyzetének belső differenciáltságát, s n további részeiben minden véleményalkotásnál és javaslatainak megfogalmazásánál ennek megfelelően árnyalja mondanivalóját. A szerző bemutatja az általa kategorizált tanyatípusokat. Leírja a kisüzemi tanyát, amely végeredményben a felszabadulás előtti ótf cg tanya megfelelője; a háztáji tanyát, ahol a lakóhely és a munkahely egysége már csak a háztáji tevékenységre vonatkozik; az önellátó tanyát, amely még további változatokra bontható. Ezekre az a jellemző, hogy a lakóhely és a munkahely elvált ugyan egymástól,^ de a ház körüli tevékenységet amolyan .másodállásként" űzik. Újabb keletűek e kerti tanyák, amelyeket egy fejlettebb települési forma csiráinak tekinthetünk. Az átmeneti tanyát elsősorban a lakáshiányból fakadó kényszerűség tartja még fenn, feltehetően nem sokáig. Az átalakult tanyák már csak formailag tanyák, mert való- iában más, „korszerűbb" feladatokat látnak el. A tanyák és ,.tanyák" funkcionális differenciáltsága után a szerző átfogóan taglalja a tanyák népének demográfiai helyzetét, lakás- viszonyait, munkáját, keresetét, s általában a tanyai életet. Sokszínű ez a kép és tanulságosak azok az eltérések, amelyek a különböző tájegységek, pl. a Nyírség, Tiszántúl, Alföld, Jászság, Duna —Tisza köze között mutatkoznak. Romány Pál munkáidnak talán legnagyobb érdeme, hogy bemutatja az egész tanyakérdés differenciált voltát egyrészt a tanyák funkciója szerint, másrészt a benne lakók szándékai alapján Is. Felmérésekre támaszkodva közli, hogy az alföldi tanyák népének kb. 17 százaléka az utóbbi tíz évben végleg búcsút mondott a tanyai életformának, további 15 százaléka már beköltözőben van a belterületen levő telkére, másik 15 százaléka pedig arra dolgozik, hogy telket szerezhessen a belterületen. A vizsgálatba vont tanyasi családoknak azonban több, mint fele úgy nyilatkozott, hogy továbbra is tcnyán aka' élni. A szerző mindezek clapján állapíthatja meg, hogy a tanyák fennmaradása még hosszú időre ielle nzö lesz az Alföldön. Mi legyen velük addig is? — teszi fel a kérdést a tanyán maradókra vonatkozóan, és a szerző nem áll meg tehetetlen tanácstalansággal a kérdés előtt, hanem megállapítja a diagnózist és nyomban meghatározza a gyógymódot is. A valóság alapos ismeretére valló javaslatok sorakoznak ezekben a fejezetekben a tanyasi lakosság életmódjának, lehetőségeinek megjavítására. A javaslatokból aztán program áll össze a tanyán maradók életének megkönnyítésére, a sajátos helyzetükből fakadó hátrányok csökkentésére. A mindennapi gondok ilyen elmélyült ismeretére valló, reális program a könyv másik, Igen nagy értéke. A program elképzelései, Javaslatai nagyonis kózenfekvőek és szinte csudálkozunk, hogy miért nem valósították már meg eddig Is. Romány Pál azonban Jól Ismeri a közigazgatási apparátus erős és gyenge oldalait, képességeit és korlátáit és nem tűz ki elérhetetlen célokat. Annak ellenére, hogy — félreérthetetlenül és nagyon helyesen — nem a nehézségek, hanem az igények nézőpontjából állítja fel a programot. Hogy a program megvalósítható és meg Is fog valósulni, annak biztosítékát a könyv Függelékében találjuk meg, amely az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságának és a Bács-Kiskun megyei Tanácsának a megye tanyai lakosságának helyzetéről és a várható változásokról hozott együttes határozatát tartalmazza. A kidolgozott elméletek tehát életre keinek, realizálódnak a tanyák valóságos, mindennapi életében. Varga András DIMÉNY IMRE: Az állattartás gépesítésének ökonómiája Az elkövetkező óvek legfontosabb feladata hazánkban a szarvasmarha-ágazat fejlesztése, vagyis a kormány húsorogramjá- r>ak maradéktalan megvalósítása. Ennek elősegítése a célja Di- mény Imre most megjelent, „Az állattartás gépesítésének ökonómiája" c. könyvének is. Időszerűségét az húzza alá, hogy az egészségesebbé alakítandó táplálkozásunk fontos alapanyaga a hús, és mind több állati eredetű, biológiailag teljesebb értékű fehérjére van szüksége szervezetünknek. Öimény Imre — akárcsak korábbi írásaiban és szervező munkássága során — most Is a nagy átteklntőkószséget kívánó élelmiszer-gazdaság, illetve biológiai ipar nézőpontjából dolgozza fel a témát, de úgy, hogy a Jövőnket alapozó elmélet felállítása mellett a téma részleteinek munkáiban is példamutatóan és szakértőként otthonos. Ritkán adatik meg, hogy a teoretikus, a valóság részletes gyakorlati Ismeretének alapjáról állítsa fel elméletét. Pedig a realizálható elmélet «akis erről az alapról építhető fel. Dl- rrreny Imre szerencsésen valósítja ezt me.g. Könyvében adatokkal és példákkal Is bizonyítja a téma alapvető fontosságát. Hazánkban a mezőgazdasági össztermelés értékének 46 százalékát adja az állattenyésztés, míg Hollandiában 76 százalékát, az NDK-ban 62 százalékét, Ausztriában 60 százalékát, Franciaországban 57 százalékát. Ezek a számok világosan fejezik ki, a mező- gazdasági termelés Intenzivitásának mértékét, hiszen az autotroí növény elsődleges termékeivel szemben a heterotrof állat termékei a nyers végtermékek, amelyeket az élelmiszeripar már közvetlen emberi fogyasztási cikkekké dolgoz fel. Az állati eredetű élelmiszerek iránt az Igények állandóan fokozódnak, s az Igények kielégítése szükségessé teszi, hogy az arány nálunk is 55—60 százalékig emelkedjék. hazánkban jelentősen változnak a táplálkozási szokások, s a kalóriadús élelmiszerek (zsír, lisztkészftmónyek) csökkenő tendenciája mellett a fehórjedús élelmiszerek, húsfélék Iránt növekszik az igény. 1972-ben a fejenkénti fehérjefogyasztás elérte a 100 grammot, s ebből az állati fehérje 46,4 gramm volt. Az összes húsfélékből fejenként kereken 60 kilogrammot fogyaszt az ország, amiből 30 kilogramm a sertéshús, 11,1 kilogramm a marhahús, 14 kilogramm a baromfihús, a többi pedig a hal és a belsőség. Ámde nemcsak a belső piac igényei miatt szükséges fokozni a hústermelést, hanem az export miatt Is. Mert a hús Jó exportcikk, és még hosszú ideig az is marad. Különösen a marhahús. A prognózis szerint Nyugat-Európa marhahústermelóse 1985-la 11 százalékkal növekszik, a fogyasztás vlszzont 16 százalékkoT s a hiány fedezéséhez egymillió tonna marhahús Importjára lesz szükségÜK
