Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 4. szám - LEVELESLÁDA
A Hevesi Szemléről... Gondolom, mindazok, akik immár második esztendeje figyelik Eger és a megye szellemi életének a Hevesi Szemle hasábjain történő tárulkozásót, különös figyelemmel olvasták Sriqethy Gábornak, a ,»Kritika” című folyóirat helyettes főszerkesztőjének, a Heves megyei Népújság 1974. szeptember 8-l számában megjelent bírálatát a Szemle értékeiről, gyengéiről, lehetőségeiről. Több szempontból jó volt ez a bírálat. Jó, hogy a megye napilapjában jelent meg. A Hevesi Szemle ugyanis nemcsak a Hevesi Szemléé, amellyel még csak most ismerkedik az olvasóközönsége, hanem a megye népesebb olvasótáboráé, reménybeli értelemben mindenkié, az egyetemes magyar művelődésé. Induló lapnak nem könnyű a dolga. Indítóinak számvetést kell tenniük, mire számíthatnak. Szándékuk világos: kinyitni a kaput minden szép és okos megnyilatkozás számára, legyen az tudományos, művészeti, irodalmi, hogy ezen a kapun áradjon szét minden megszületett gondolat, minden megszerzett és kimunkált ismeret, minden átélt érzés, megfelelő kifejezésben. Mindez azért, hogy magasabb legyen népünk homloka és meleqebben összedobbanó a szíve. Ennek a megyének sohasem volt olyan mozgalmas, értékeket termő szellemi élete, mint napjainkban. Ha csak az Egerben megjelenő kiadványokat tekintiük, a pedagóqlai főiskola súlyos évkönyvei, a Hevesi Művelődés tíz esztendeje a pedagógusok számára írt lapial, a Vármúzeum Ismertető füzetei, újabban a megyei levéltár tiszteletreméltó Archívuma, a Gárdonyi Társaság tartalmas, de megjelenésében túl szerény könyvtárának könwei mutatják ennek a nem lankadó szellemi életnek jelenlétét. Ám ezek a szellemi termékek, meghatározott tárgykörüknél, szakmai jellegüknél fogva az olvasóknak csak bizonyos csoportjaihoz jutnak el, több'ök körforgalomban nem is kapható. Kétségtelen, hogy a szellemi termelőkészség a tudományos munka felé vonzódik és nyilatkozik meg. Századunknak nemcsak jellemzője, hanem jelszava is a tudás, amely a nagy mindenségiéi, az égitestek világától a kis mindenséqig, az atomok világáig hatol, hogy kifürkéssze titkaikat s eredményei a legnagyobb mea- becsülést biztosítják művelőiknek a szellemi foglalkozások közül. Túlzásában a tudománykodás is megjelenik, mindennapi életünk kisebb-nagyobb dolgai Is tudományos arcot öltenek, s ez az arc egyre komolyabb, sőt komorabb, az olvasó lépten nyomon ú| műszavakba ütközik, nőnek a fokozatok, az egykori megbeszélésből értekezlet lesi abból ankét, majd szimpozion, táblázatok és grafikonok erdeje sokasodik, egyre több az elemzés, a képlet Világért sem mondanám, hogy ezek fölöslegesek, hiszen tisztábban, világosabban látjuk segítségükkel a múltat éppúgy, mint a jelent a pagyrészben ők mutatják az utat a Jövő felé is. Túlterhelésükkel szemben a humoristák számát kellene szaporítani, mindenesetre. Tudásból és tudományból van tehát a legtöbb, s a Hevesi Szemlének is elsősorban belőlük lehet válogatnia. A szinte kimeríthetetlen helytörténeti kutatás történelmi, politikai, népességi, gazdasági, művelődési területeket fésül át s gazdag eredményekkel dolgozik. Ezeknek népszerű Ismertetése, a tudományosnál könnyedebb közlése számára nagy kapu a Hevesi Szemle. Jól esik, hogy a „Kritika” kritikája észrevette és elismerte a lap e téren elér* eredményeit. Az Irodalmi termés korántsem Ilyen bőséges. A hely és alkalom hiánya nem tett Jót az írói tehetségeknek. Aki csak tehette, a kúszó növények törvénye szerint megkereste magának az élete* ielentő napfényt, meleget, nvllvánossáqot. Mért elvileg Igaz ugyan, hogy nincs fővárosi és vidéki irodalom, csak jó és gyönge írás van, de gvakorlatban a vidéken író írásaiban a budapesti bíró lat gyakrabban és gyorsabban talál kifogást, amit a testközelben élő budapesti író írásaiban nem is keres. A vidéki írót tehát nem tánlálja az úgynevezett sikerélmény sem. A vidék kisebb művelődési qácalban leafellebb az úisóaírók élnek meq az írásból, a többieknek csak azok az órák Jutnak az írói munka szóméra, amelyeket mások pihenéssel, vaay szórakozással töltenek. Sokszor képességeikkel merőben ellentétes munkahelyeken vállalnak munkát, hogy valamennyire fenn tudják tartani magukat. Az Igazi tehetség — mondlák — utat tör magának, csak a középszerűek, a tehetségtelenek pusztulnak el. — Szerencsése nincs statisztikai módszer annak kikutatására, hogy mennyi tehetség kallódott el így és ezért. Csak azt lehetne összeszámolni, hány közepes tehetség vallja magát írónak, de azt megint nem, hányán bólintanak rá. A költészet területén még kényesebb a helyzet. Új tömegek betörése az irodalomba szükséqkéooen formabon tással jár, mert vaqy nem ismerik, vaqy megtagadlak az eddig érvényben volt művészeti elveket. Ilyenkor az esztétikai megítélés éizékenv írónvtűie kllenq, nyugtalanul. A felszabadulás utáni nemzedék még a régi verskultúrón nevelkedett és legtöbbjük a mély réteqek súlyos élményeit hozta magával. Az utánuk következett nemzedéknek, az Iflúsáanak nincsenek megrendítő élményei, a szocialista rend velük törődik legtöbbet s ez érthető. Szinte szomjasan váriuk az újjáteremtott ólet eqészséges, ragyogó líráiát tőlük. S közülük sokan a gondolattársítások meghökkentő merészséqével próbálnak minél rangosabb helyet és minél gyorsabban elfoglalni, de csak a képzavarig jutnak el. Mások azzal kísérlik meg sokkolni az olvasót, hoav válogatás nélkül összedobált szavakat szórnak a szeme közé. A kísérlet nem várt eredménnyel Jár, az olvasó káprázat helvett kötőhártvagvulla- dást kaD. Az Ifjú, aki el'egyezte maqát a költészettel, bonyolult intellektuelnek. rendkívülinek, sőt emberfelettinek iavekszlk látszani, a varázsló ráolvasás igéi azonban csak a benszülöttek közt keltenek félelemmel vegyes tiszteletet. A vidéki szemle szerkesztőinek tehát ha mennyiségileg nem is kevesebb, minőségileg veszélyesebb anyagból kell válogatniuk, mert a komoly tudományos tartalomhoz zamatanyagot kell kever ni. Ez igény. Alkotó-bíráló legyen a talpán, aki meg tudja ítélni egy-egy szó jelenlétéből a tehetség jelenlétét. De hót a fiatalság számára teret kell biztosítani, ez is igény, ugyanakkor nem mond hat le a lap arról a törekvésről, mely egyben feladata is, hogy minél nagyobb tömegeket hódítson meg a vers számára. Költők és közönség nevelése nyílt színen?! Kényes művelet s felvetődik a gondolat, nem kellene-e a Gárdonyi Társaságnak vers- és sxép- prózapólvázatot hirdetnie, szigorú titkossággal, de nyílt és közös gyűlésen történő nyilvános bírálattal, ahol a hallgatóság felszólalhat, egy-egy mű felolvasása után. A szerkesztés gondjai tehát nem kicsinyek. Mindenesetre egy folyóiratnak már puszta Jelenléte is nagy dolog. Bíznunk kell abban, hogy kedvezően hat az írói és költői tehetségek klbontako zására is. Apor Slemér Ege* Az írásbeliség elterjedése és a papírhasználat Egerben, XIV-XVI. században A honfoglalást követő másfél évszázad a feudallsta társadalmi rendszer, a kereszténység megszilárdulása és a hozzá kapcsolódó egyházi írásbeliség elterjedésének az időszaka. Ennek a fejlődésnek egyik nagyon fontos dátuma III. Béla Intézkedése, ameiy- lyel a XII. században kötelezővé tette az írásbeliséget, s elrendelte a királyi kancellária felállítását. A nagy reform eredménye többek között, hogy a káptalanok hiteles helyi teendőket láttak el, ami Jelentős írásbeliséggel járt együtt. A magyarországi káptalanok között is fontos szerepet töltött be az egri, amely több megye területén végezte a hiteleshelyi teendőket. így, amikor a Xill. és XIV. században először Felső-ltáliában, majd nemsokára a többi európai ország kancelláriájába bevezették a papír használatát, akkor az egri káptalan mint hiteles hely az elsők között volt, amely papírfogyasztóvá lépett elő. Az Országos Levéltár legrégibb papír oklevele az egri káptalan 1319. málus 18-án kelt bizonyságlevele, amelyben Szentkirályi Lászlói! Pál némely blrtokfoglalás ellen tiltakozik. Ez annyit jelent tehát, hogy a papír benyomult a kanoellárlákba, de a hiteles helyekre Is, ahol elsősorban a pergamen mellett könyvekre, regiszterekre, protokoll tumokra és olyan témájú levelekre terjed ki, amelyek ,nem tartalmaztak örök Jogú privilégiumokat. Tehát a papíros oklevelek már korán, még a XIV. században feltűntek az egri káptalan Iratai között. Érdekes ezeknek az okleveleknek a vfzjegyhasználata is. Ha figyelmesen szemügyre vesz- szük ezeket a vízjegyeket, akkor azt látjuk, hogy az egri káptalan XIV. száradl vfzjeayel 23 csoportba oszthatók amelyek között van: egyszarvú, sima nosszú egyenes szarvval, ökörfej négy változatban, kézi], körte közepesen hajlított szárral. Legtöbb a harang, három változatban. Szerették a mértani elemeket; gyakori a két koncentrikus kör nyolc küllővel, két kör vonallal, amely az egyH körön túl terjed, két kör vonallal, melynek mindkét vége a körön túl terjed, két kör vonallal, amely nem terjed túl a körökön, két koncentrikus kör kereszttel. Népszerű a betűjelzés: az S betűt két változatban is használták, a B betűt vonallal jelölték, mint pl. az egri káptalan 1358. VII. 13., 1358. Vili. 29. keltezésű leveleinek vízjegyein. Ezek a levélpapírok az egri káptalanhoz, mint nagy területen dolgozó hiteleshelyhe/. — amely korának legtöbb papírt fogyasztó intézménye volt —, Itáliából kerültek: Páduából, Fabrinóból, más itáliai városokból. Bár az egri káptalan és az egri püspökség nagy papírfogyasztó és maga a papír a következő évszázadokban általánosan elterjedt Eger és környékén, ennek ellenére még 1507- ben is arról van tudomásunk, hogy az egri püspöki Iskola egy rizsma papírt Esztergomból hozatott magának. A XVI. századi számadások szerint pedig 1520-ban Pestről le hozattak papírt az egri püspökség részére. A kimutatásokban ugyanis mindenütt szerepelt a kereskedőktől vásárolt bőrhártya és papír. E Pesten vásárolt papírfajtára Jellemző, hogy a vfznyomota híd, vagy mérleg és rlzsmája egy ducatba került. Röviden ennyit az egri papírhasználat korai elterjedéséről, amely mintegy bizonyítéka annak, hogy az európai kultúrkörbé — amelyet a papírhasználat Is fémjelez —, Eger és környéke szervesen és korántsem nagyon lemaradva beletartozott. Varga László Eger
