Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 4. szám - LEVELESLÁDA

nehéx életén keresztül mindenről lemondott, csak a kutatás volt fontos számórd. 195?. augusztus 1-én, végre a múzeum kötelékébe került. Akkor még a múzeum a Buttler-házban volt; az udvaron levő — azóta már lebontott — épületet kapta meg. Ha nem Is nagy, de volt már helyisége ahova az anyagát gyűjthette és ahol preparálhatta. Fá­radhatatlanul dolgozott, most már minden Idejét csak ennek szen­telve és hatvankét éves munkássága során olyan felbecsülhetetlen értéket adott a tudománynak, mely páratlan a maga nemében. A Budapestre felkerült anyagán kívül csak az egri múzeum több mint százezer darabot kitevő gyűjteményét őrzi. Tizenhét, általa talált új kövületfajtát neveztek el róla. Ezek — kettő kivételével — tudományos publikációban is Ismertetve. A tu­dománynak tett érdemein kívül úgy érzem lényének kettőssége tette nagayá. Nagy tudása, rendkívüli szellemi képességei, rendszerző készsé­ge, sokoldalúsága az eg/ik oldalon, s a másik pólus; határtalan igénytelensége mindennel szemben, mely nem a tudományhoz tar­tozik. Fáradhatatlan akaraterővel küzdött mindig gyengébb teste s gyengülő egészsége ellen. Két keze — még a fuvarozás évei alatt — megfagyott. Merev, az érszűkülettől megkínzott ujjaival nemcsak a sorokat rótta fárad­hatatlanul — az egri múzeum tizenkét 5—600 oldalas kézzel írott feljegyzését, jelentését őrzi —, de már szinte alig engedelmeskedő kezel újra és újra lesújtottak a tufa levéllenvomatokat őrző ré­tegbe. Sokat szenvedett a hidegtől, a mindig fáradtabb szív lassu­ló ütemben adta az éltető erőt. Majdnem egész évben bányánybőr kesztyűt hordott, téfen-nyáron nehéz bakancsot. így járta az utakat, sokszor 20—30 kilométert Is megtett. Hajdonfőn — csak a nagy hi­deg parancsolt kucsmát a fejére — kopott ruhában, kezében a kő­műves kalapáccsal. Igen, a kőműveskalapács. Ez éppen úgy hozzá tartozik a róla őrzött emlékeinkhez, mint a hátikosara. A hátikosár, amelyben legjobban el lehet helyezni a begyűjtött anyagot, hogy épen kerüljön haza — sokszor faládikát is vitt ma­gával a féltettebb daraboknak — és a kőműveskalapács, amellyel legjobban ki lehet bontani a réteqből a kövületeket. S ahogy teltek az évek, mindig fáradtabb lett. Már csak rövid utakra telt erejéből. Úgy láttuk, a test győzedelmeskedik a szellemen. Mind többet dől gozott bent, még mindig fáradhatatlanul írt. Panasz nélkül és nyu godtan tűrte a fájdalmakat. 1963 nyarán — már hetekig titkolt lázasan dolgozott — szinte előszókkal vittük be az egri kórházba. A tüdőgyulladásból felépült, de annyira gyenge volt már, hogy a kórház nem engedte haza; otthonában nem volt aki ápolja. Pár hét múlva a gyöngyösi Szociá­lis Otthonba került, Itt még beszéltünk vele. 1964 tavaszán a dunán túli lesencetomajl szociális otthonba szállították. Nem láttuk többé, már csak a levelek kötöttek össze vele. Egy­két levelet írt még nekünk, mindvégig saját fanyar humorával szí­nezett, teljes szellemi frisseségéről tanúskodó leveleket, s 1964. áp­rilis 9-én, meghalt. Az egri múzeum saját halottjának tekintve hazahozatta, s most itt nyugszik Egerben, itthon, mely szinte egész életén át szűkebb hazála volt. Csendesen halt meg, mint ahogy panasz nélkül és csendesen élte le egész életét. Minden szónál, dicséretnél maradandóbb emléket állított mun­kásságával és mi hálával, szeretettel gondolunk mindig iá ROZSNYÖI MARTON Eger Bata Imre neves Irodalomtörténész írta valahol! „Vitáink rákfenéje, hegy a part­nerek nem az egyenlőségből Indulnak ki.1' Ez viszont vlsszakanyarodás egy két és fél évtized előtti vitaszellemhez, amikor nem volt lehetőség visszaszólni. ,,A2 egyik ol­dalon olyan személyiség szólt, akinek sza­va és nem az érve volt perdöntő.” Azóta mindig akadnak, akik ezt a szerepet am­bicionálják. Az elmúlt időszakban különö­sen így vari ez Bari Károllyal. Legutóbbi kötetét „Elfelejtett tüzek” a kritika egy­értelműen fogadta: eszmei tisztulásnak, formai és tartalmi előrelépésnek. Mégis. A Magyar Ifjúság 1974. április 26-i szá­mában, majd ezt követően még két szám­ban, elmarasztaló, fellebbezhetetlen ítéle­tek hangzottak el Bariról. Félreértések el­kerülése céliából: Barival nekem is voltak és vannak vitáim, nem mindenben azono­sak vaqy közeliek elkéozelésemk, nem vádolhatnak tehát elfogultsággal. De kezd­jük sokában: 1. Miért fáj az említett cikk írólának a Bari-féle elhivatottság? „Népedről már hanaos szóval hírt adtál ... Ez már volt. Ennél többre . . . másfajta áldozatvállalás­ra van szükség.” Kérdezem: van-e, le­het-e szebb és nemesebb feladata egy ci­gányköltőnek, mint éppen az, amrt ő ma­ga mondott: „öntudatot és perspektívát adni a cigánvságnok. Bari önmagát Is­métli írták róla Igen, de csak abban, az értelemben, ahogy ar élet es maga az irodalom. Mint ahoav Goethe írta: „Min­den történetet kitaláltak már, az ember­nek csak meg kell kísérelni még egyszer kigondolni.” Bari türelmetlen. Ö is, mint minden szu­pertehetség öntörvényű. Néha inge­rült, képtelen átrágni magát egyes folyó­iratok, hivatalok és szemléletek bürokrati­kus betonfalán, farbarúqdsra »arbarúqással válaszol. (Szegény Berda József jut eszem be, aki kalácsot Gdott a pofont adóknak, legtöbbször becsukták előtte a „villamos” ajtaját, örökké lemaradt. Temetésén na­gyon szépen megsirattuk.) Bari nem ez a típus. Bari tudia, hogy tehetséges, érzi erejét, szüntelenül kínozza, ösztökéli bel­ső forrongása, igazságkeresése. Bele is pusztulna a némaságba. A cikk írója té­ved: Bari nem beleéli magot az elhiva­tott szerepébe, hanem éli azt. Keskeny vállán nagy felelősséggel, mert önmaga Mámára tette olyan magasra a mércét, amelyet már néhány vit^tója nem Is lát. Hogy Is mérheti azt a belső megmérhe­tetlen!. 2. _ Azért mert valaki tehénoósztor, nem feltétlenül kell marha bélyegzővel megpe­csételni. Ha valaki cigányból lett magyar költő és verseiben vlssza-vlsszatér a gyer­mekkorát besötétftő árnyak, szétszabdalá­séhoz — erőt, konokságot, bánatot vagy féltést merítve- onnan nem méltányos Vitapartner-e cigánytömjénnel megíüstölni. Bari cigány— magyar költő. Rájött arra, hogy népéről a problémákkal terhes levegőt nem a ma­gyarságtól külön, vagy annak ellenére, hanem a magyarság egészséges elemeivel együtt lehet megtisztítani, a magyar ba­jok (előítéletek) megoldásával pontosan egy ütemben. Bgrl sokat változott. Bari megváltozott. Korábban egy forradalmat elvetélt népcsoport késői Jakobinusaként indult. Nehezen törődött bele a cigány­ság szükségszerű fejlődésének irányába, amelv a teljes gazdasági, kulturális és politikai Integrációt jelenti. Bari kezdet­ben olyan forradalmi szenvedélyeket tört fel leikéből, amely — úqv hitte —, az egész cigányság belső valósága. Tévedett, ö Is tudja, hoqv a vélt forradalmi szen­vedély a valóságban nincs, ha volt vala­ha — ebben én nem hiszek — klszlvaty- tyúzta az idő. A korábbi kompromisszum nélküli Barit felváltotta eqy értékelő Bari, aki a cigányság mai helyzetét, az érté­keik átmentésével tükrözi. Kezét nyújtja, összekapcsol la őket velünk. Barit kizuhan­tam specifikus dimenzióiéból hibás és re­ménytelen vállalkozás lenne. Költészetének genezise adott. Bari Is esendő, mint láttuk, útkereső. (De melyikünknek adatott meg a tévedhetetlen út?) ’Mi az. hogy „a cigányságról hírt adó versek mellé táaabb, mást is látó költemények kellenének”? Bari a cigányságról nem hírt akar adni. ezt megtehetik a ciaa- nológusok, az úisógírók (és néhány ízlés­telen ál-cigány-oDerett; ez kell a magyar­nak!). Bari a cigányság belső feszültségét, n természethez közel álló, a kultúra ára­mába váqvó, saját hanoon megszólalni kívánó cigányok szava. Bari a cigányok­ról az évszázados súlvokat oltana költői eszközökkel leszedni, hitet, öntudatot ad­ni nekik. De Bari a környezet (nem ci­gány) örökölt, történelmileg kialakult ci- gánygyűlőletét Is ostorozza, a lelkiisme­rethez szól. Er kérdezem a cikk írójától: valón elég lesz-e Bari egész élete és te­hetsége ehhez a hatalmas munkához? Ho­vá kalandozzon tehát? József Attila a munkásság költője volt (sokáig megértet- len), nem írt verseket és meséket a Jé­zus Szíve Ojságba, nem ment el tégla­gyárba kihordónak, költő volt. Miért oai az, hogy Bari „csak” költő akar lenni? A költő munkája nem munka? Én tudom, hogy Bari minden versét vajúdva, izzad­va szüli meg. ö nem az a fajta „lovász”, aki az irodalom minden műfaját Bari Károly? meglovagolja, ö nem akar villát a Bala­ton partján. Hivatását halálosan komolyan veszi. A fiatalság minden eleme össze zsúfolódott benne, fényt kapva tehetségé tői. Kicsit kilón a sorból. Ne próbáljuk meg visszarugdosni. Mint minden Uránok. Bari lírájának is megvan a privatizáló jellege, de bennefoglaltatik j társada­lom obiektív valósága is. 3. Még valamit: az elmúlt években Ba ri nevét nem lehetett olvasni. Sem újság­gok, sem folyóiratok nem közölték ver­selt. Miért? Bari mondott valamit, ami valakiknek vagy valakinek nem tetszett. Szerepiátszás ez? Bari naqvon |ól érzi, hogy itt és ott nem fogadták be. De ezekkel szemben nem félt feléqetni a hi­dat. (Akár éhen is halhatott volna. Biz­tosan őt Is szépen és fájdalmasan meg­sirattuk volna. Már ahogy szoktuk.) A vf- tatókat nem tartia számon az Irodalom­történet. Bari indulatai késsé válva belé­jük Is fúródnak. Innen nyers, elutasító magatartása. Mindiq attól tart, hogy be lérúgnak. (Be sokszor megtették már.) Csak egyet: Élet és Irodalom <972. de­cember 16-i száma. „Naiv zsenik és tu­datos kontárok.” Az ÉS leközölte, de Ba­rinak már évek óta egyetlen versét sem. Vaion megjelenhetett volna ilyen sértő kritika mondjuk Ze!k Zoltánról? Aligha. A „gádzsókat” kicselező cigány középcr.atár- ra megütközés nélkül, szabadon lehet or dítanl „te rohadt ciqányü” Vajon ugyan­ez a szurkoló meatenné-e, ha mondluk más „nemzetiségűről” lenne szó? Nem hiszem. Hát ezt érzi Bari. A „ha­talmasok”' Is lenézik. Az Üj írós, Kor­társ, soha nem közölt tőle verseket. Va­jon miért nem? Ez a manatartás is 3a rit igazolja. Nem verselt, tehetségét né­zik, hanem Barit, aki néhány embernek nem szimpatikus. Kérdés csupán az, hogy tehetik-e ezt a magyar irodalom rová­sára? Hol van az őszinte légkör, amit a cikk írója számon kér Baritól? Ha ki akarjuk termeszteni, megerősíteni lelkében az emberiség egyetemes spektru­mán belüli világlátást, a magokat ne vag­dossuk lelke talajába, hanem hintsük be­le, megértő emberséggel. Barinak ©gy ar­ca van, egy ruhája. Nincs ünneplő és hét­köznapié maszkja. Mindig önmaga, Mészáros György Eger

Next

/
Thumbnails
Contents