Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 4. szám - LEVELESLÁDA
nehéx életén keresztül mindenről lemondott, csak a kutatás volt fontos számórd. 195?. augusztus 1-én, végre a múzeum kötelékébe került. Akkor még a múzeum a Buttler-házban volt; az udvaron levő — azóta már lebontott — épületet kapta meg. Ha nem Is nagy, de volt már helyisége ahova az anyagát gyűjthette és ahol preparálhatta. Fáradhatatlanul dolgozott, most már minden Idejét csak ennek szentelve és hatvankét éves munkássága során olyan felbecsülhetetlen értéket adott a tudománynak, mely páratlan a maga nemében. A Budapestre felkerült anyagán kívül csak az egri múzeum több mint százezer darabot kitevő gyűjteményét őrzi. Tizenhét, általa talált új kövületfajtát neveztek el róla. Ezek — kettő kivételével — tudományos publikációban is Ismertetve. A tudománynak tett érdemein kívül úgy érzem lényének kettőssége tette nagayá. Nagy tudása, rendkívüli szellemi képességei, rendszerző készsége, sokoldalúsága az eg/ik oldalon, s a másik pólus; határtalan igénytelensége mindennel szemben, mely nem a tudományhoz tartozik. Fáradhatatlan akaraterővel küzdött mindig gyengébb teste s gyengülő egészsége ellen. Két keze — még a fuvarozás évei alatt — megfagyott. Merev, az érszűkülettől megkínzott ujjaival nemcsak a sorokat rótta fáradhatatlanul — az egri múzeum tizenkét 5—600 oldalas kézzel írott feljegyzését, jelentését őrzi —, de már szinte alig engedelmeskedő kezel újra és újra lesújtottak a tufa levéllenvomatokat őrző rétegbe. Sokat szenvedett a hidegtől, a mindig fáradtabb szív lassuló ütemben adta az éltető erőt. Majdnem egész évben bányánybőr kesztyűt hordott, téfen-nyáron nehéz bakancsot. így járta az utakat, sokszor 20—30 kilométert Is megtett. Hajdonfőn — csak a nagy hideg parancsolt kucsmát a fejére — kopott ruhában, kezében a kőműves kalapáccsal. Igen, a kőműveskalapács. Ez éppen úgy hozzá tartozik a róla őrzött emlékeinkhez, mint a hátikosara. A hátikosár, amelyben legjobban el lehet helyezni a begyűjtött anyagot, hogy épen kerüljön haza — sokszor faládikát is vitt magával a féltettebb daraboknak — és a kőműveskalapács, amellyel legjobban ki lehet bontani a réteqből a kövületeket. S ahogy teltek az évek, mindig fáradtabb lett. Már csak rövid utakra telt erejéből. Úgy láttuk, a test győzedelmeskedik a szellemen. Mind többet dől gozott bent, még mindig fáradhatatlanul írt. Panasz nélkül és nyu godtan tűrte a fájdalmakat. 1963 nyarán — már hetekig titkolt lázasan dolgozott — szinte előszókkal vittük be az egri kórházba. A tüdőgyulladásból felépült, de annyira gyenge volt már, hogy a kórház nem engedte haza; otthonában nem volt aki ápolja. Pár hét múlva a gyöngyösi Szociális Otthonba került, Itt még beszéltünk vele. 1964 tavaszán a dunán túli lesencetomajl szociális otthonba szállították. Nem láttuk többé, már csak a levelek kötöttek össze vele. Egykét levelet írt még nekünk, mindvégig saját fanyar humorával színezett, teljes szellemi frisseségéről tanúskodó leveleket, s 1964. április 9-én, meghalt. Az egri múzeum saját halottjának tekintve hazahozatta, s most itt nyugszik Egerben, itthon, mely szinte egész életén át szűkebb hazála volt. Csendesen halt meg, mint ahogy panasz nélkül és csendesen élte le egész életét. Minden szónál, dicséretnél maradandóbb emléket állított munkásságával és mi hálával, szeretettel gondolunk mindig iá ROZSNYÖI MARTON Eger Bata Imre neves Irodalomtörténész írta valahol! „Vitáink rákfenéje, hegy a partnerek nem az egyenlőségből Indulnak ki.1' Ez viszont vlsszakanyarodás egy két és fél évtized előtti vitaszellemhez, amikor nem volt lehetőség visszaszólni. ,,A2 egyik oldalon olyan személyiség szólt, akinek szava és nem az érve volt perdöntő.” Azóta mindig akadnak, akik ezt a szerepet ambicionálják. Az elmúlt időszakban különösen így vari ez Bari Károllyal. Legutóbbi kötetét „Elfelejtett tüzek” a kritika egyértelműen fogadta: eszmei tisztulásnak, formai és tartalmi előrelépésnek. Mégis. A Magyar Ifjúság 1974. április 26-i számában, majd ezt követően még két számban, elmarasztaló, fellebbezhetetlen ítéletek hangzottak el Bariról. Félreértések elkerülése céliából: Barival nekem is voltak és vannak vitáim, nem mindenben azonosak vaqy közeliek elkéozelésemk, nem vádolhatnak tehát elfogultsággal. De kezdjük sokában: 1. Miért fáj az említett cikk írólának a Bari-féle elhivatottság? „Népedről már hanaos szóval hírt adtál ... Ez már volt. Ennél többre . . . másfajta áldozatvállalásra van szükség.” Kérdezem: van-e, lehet-e szebb és nemesebb feladata egy cigányköltőnek, mint éppen az, amrt ő maga mondott: „öntudatot és perspektívát adni a cigánvságnok. Bari önmagát Ismétli írták róla Igen, de csak abban, az értelemben, ahogy ar élet es maga az irodalom. Mint ahoav Goethe írta: „Minden történetet kitaláltak már, az embernek csak meg kell kísérelni még egyszer kigondolni.” Bari türelmetlen. Ö is, mint minden szupertehetség öntörvényű. Néha ingerült, képtelen átrágni magát egyes folyóiratok, hivatalok és szemléletek bürokratikus betonfalán, farbarúqdsra »arbarúqással válaszol. (Szegény Berda József jut eszem be, aki kalácsot Gdott a pofont adóknak, legtöbbször becsukták előtte a „villamos” ajtaját, örökké lemaradt. Temetésén nagyon szépen megsirattuk.) Bari nem ez a típus. Bari tudia, hogy tehetséges, érzi erejét, szüntelenül kínozza, ösztökéli belső forrongása, igazságkeresése. Bele is pusztulna a némaságba. A cikk írója téved: Bari nem beleéli magot az elhivatott szerepébe, hanem éli azt. Keskeny vállán nagy felelősséggel, mert önmaga Mámára tette olyan magasra a mércét, amelyet már néhány vit^tója nem Is lát. Hogy Is mérheti azt a belső megmérhetetlen!. 2. _ Azért mert valaki tehénoósztor, nem feltétlenül kell marha bélyegzővel megpecsételni. Ha valaki cigányból lett magyar költő és verseiben vlssza-vlsszatér a gyermekkorát besötétftő árnyak, szétszabdaláséhoz — erőt, konokságot, bánatot vagy féltést merítve- onnan nem méltányos Vitapartner-e cigánytömjénnel megíüstölni. Bari cigány— magyar költő. Rájött arra, hogy népéről a problémákkal terhes levegőt nem a magyarságtól külön, vagy annak ellenére, hanem a magyarság egészséges elemeivel együtt lehet megtisztítani, a magyar bajok (előítéletek) megoldásával pontosan egy ütemben. Bgrl sokat változott. Bari megváltozott. Korábban egy forradalmat elvetélt népcsoport késői Jakobinusaként indult. Nehezen törődött bele a cigányság szükségszerű fejlődésének irányába, amelv a teljes gazdasági, kulturális és politikai Integrációt jelenti. Bari kezdetben olyan forradalmi szenvedélyeket tört fel leikéből, amely — úqv hitte —, az egész cigányság belső valósága. Tévedett, ö Is tudja, hoqv a vélt forradalmi szenvedély a valóságban nincs, ha volt valaha — ebben én nem hiszek — klszlvaty- tyúzta az idő. A korábbi kompromisszum nélküli Barit felváltotta eqy értékelő Bari, aki a cigányság mai helyzetét, az értékeik átmentésével tükrözi. Kezét nyújtja, összekapcsol la őket velünk. Barit kizuhantam specifikus dimenzióiéból hibás és reménytelen vállalkozás lenne. Költészetének genezise adott. Bari Is esendő, mint láttuk, útkereső. (De melyikünknek adatott meg a tévedhetetlen út?) ’Mi az. hogy „a cigányságról hírt adó versek mellé táaabb, mást is látó költemények kellenének”? Bari a cigányságról nem hírt akar adni. ezt megtehetik a ciaa- nológusok, az úisógírók (és néhány ízléstelen ál-cigány-oDerett; ez kell a magyarnak!). Bari a cigányság belső feszültségét, n természethez közel álló, a kultúra áramába váqvó, saját hanoon megszólalni kívánó cigányok szava. Bari a cigányokról az évszázados súlvokat oltana költői eszközökkel leszedni, hitet, öntudatot adni nekik. De Bari a környezet (nem cigány) örökölt, történelmileg kialakult ci- gánygyűlőletét Is ostorozza, a lelkiismerethez szól. Er kérdezem a cikk írójától: valón elég lesz-e Bari egész élete és tehetsége ehhez a hatalmas munkához? Hová kalandozzon tehát? József Attila a munkásság költője volt (sokáig megértet- len), nem írt verseket és meséket a Jézus Szíve Ojságba, nem ment el téglagyárba kihordónak, költő volt. Miért oai az, hogy Bari „csak” költő akar lenni? A költő munkája nem munka? Én tudom, hogy Bari minden versét vajúdva, izzadva szüli meg. ö nem az a fajta „lovász”, aki az irodalom minden műfaját Bari Károly? meglovagolja, ö nem akar villát a Balaton partján. Hivatását halálosan komolyan veszi. A fiatalság minden eleme össze zsúfolódott benne, fényt kapva tehetségé tői. Kicsit kilón a sorból. Ne próbáljuk meg visszarugdosni. Mint minden Uránok. Bari lírájának is megvan a privatizáló jellege, de bennefoglaltatik j társadalom obiektív valósága is. 3. Még valamit: az elmúlt években Ba ri nevét nem lehetett olvasni. Sem újsággok, sem folyóiratok nem közölték verselt. Miért? Bari mondott valamit, ami valakiknek vagy valakinek nem tetszett. Szerepiátszás ez? Bari naqvon |ól érzi, hogy itt és ott nem fogadták be. De ezekkel szemben nem félt feléqetni a hidat. (Akár éhen is halhatott volna. Biztosan őt Is szépen és fájdalmasan megsirattuk volna. Már ahogy szoktuk.) A vf- tatókat nem tartia számon az Irodalomtörténet. Bari indulatai késsé válva beléjük Is fúródnak. Innen nyers, elutasító magatartása. Mindiq attól tart, hogy be lérúgnak. (Be sokszor megtették már.) Csak egyet: Élet és Irodalom <972. december 16-i száma. „Naiv zsenik és tudatos kontárok.” Az ÉS leközölte, de Barinak már évek óta egyetlen versét sem. Vaion megjelenhetett volna ilyen sértő kritika mondjuk Ze!k Zoltánról? Aligha. A „gádzsókat” kicselező cigány középcr.atár- ra megütközés nélkül, szabadon lehet or dítanl „te rohadt ciqányü” Vajon ugyanez a szurkoló meatenné-e, ha mondluk más „nemzetiségűről” lenne szó? Nem hiszem. Hát ezt érzi Bari. A „hatalmasok”' Is lenézik. Az Üj írós, Kortárs, soha nem közölt tőle verseket. Vajon miért nem? Ez a manatartás is 3a rit igazolja. Nem verselt, tehetségét nézik, hanem Barit, aki néhány embernek nem szimpatikus. Kérdés csupán az, hogy tehetik-e ezt a magyar irodalom rovására? Hol van az őszinte légkör, amit a cikk írója számon kér Baritól? Ha ki akarjuk termeszteni, megerősíteni lelkében az emberiség egyetemes spektrumán belüli világlátást, a magokat ne vagdossuk lelke talajába, hanem hintsük bele, megértő emberséggel. Barinak ©gy arca van, egy ruhája. Nincs ünneplő és hétköznapié maszkja. Mindig önmaga, Mészáros György Eger