Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lökös István: Tanulmányvázlat a Kerempuh balladákról

„jobbágyok ezerét'1, s hogy kimondják: oz ellenszegülők mindegyike „pusztíttassék kénnel,/ írtassék szurokkal, máglyáknak tüzével, hamuba hamvadjon, s szelek szórják széjjel.. " (Krleza szavai).

A véres XVI. századi paraszttragédia — akárcsak nálunk Dózsáé — későbbi korok fontos művészi éljnénye lett horvát és szlovén földön egyaránt. A múlt század jeles horvát prózaírója, August Senoa széles sodrású realista történelmi regényben idézi fel Gu- bec Máté alakját, századunk harmincas éveinek derekán, az egyre erősödő fasizmus szorításában Krleza a Kerempuh-balladákban énekli meg a nagy parasztdráma véres eseményeit, ma pedig, a szocialista Jugoszlávia művészei a társadalmi haladás nagy szimbólumaként lényegítik mai művészetté a XVI. századi örökségei. Gondolunk itt Krsto Hegedusic korhangulatot árasztó remek vázlata’ra éppúgy, mint a mai szlovén szobrászat legkiválóbbikának, Tone Kraíjnak monumentális Gubec-emlékmű- vére, mely a kostanjevicai szabadtéri szoborkiállítás legszebb ékessége.

Krleza Kerempuh-balladáinak jelentős hányada kötődik a XVI. század történelméhez. A fiatal zágrábi tudós, Mladen Kuzmanovic írta meg nemrég: számszerint tizennégy ballada vall a horvát XVI. század véres históriájáról, s közöttük nyitánynak okkal tekinti a Werbőczy címűt, melyet a magyar parasztháború esztendejéhez, 1514-hez köt — jelezve mintegy a Gubec-felkelés utáni megtorlások és a Werbőczy által kidolgozott törvények összefüggését. A magyar olvasó már itt felfigyelhet Krleza balladáinak magyar vonatkozásaira, s méginkább ama szövegek esetében, amelyekben a magyar és horvát jobbágysors azonosságairól esik szó: jobbágyterhekről, „harmincadról", „a grófi röghöz” „béklyózott” jobbágyról, a „vármegyéről”, mi több: Dózsa Györgyről is, s a megtorlások, az úri törvénytevés idején ömlő „sós jobbágyi. .. vérről". A Medvednicán c. balladában pl. Tahy Ferencről, az önkényeskedő főúrról olvasunk, meg a parasztságot sanyargató zsoldoshadakról; A kínpadon c. vers a megkínzott jobbágyok véres tragédiájának vízióját tartalmazza; a Krónika alábbi néhány sora pedig szinte az egész felkelés tragédiájának foglalata lesz:

Gyertyaszentelő Boldogasszony

napján

Tahy Ferencnél, Sztubicán, kongatott a halál tűzre, lázadásra, ágyúkkal tört a jobbágy magas Szomszédvárra. . . Gyertyaszentelő Boldogasszony

napján,

ég és pokol haragjának napján betelt már a bűn mértéke. . .

Gubec Mátyás ment Celjére, tél, köd és hó, harangok zengése...

Véres Farsang sír Klanjecról át Celje hegyére,

tajtékoson, mint a barom, éhesen a zabkenyérre,

a parasztok hóban tévelyegnek, dobok halálra peregnek,

az bolond sátánok feketemiséznek...

A verseskönyv magyar vonatkozásait kutatva — persze a fentieken túl

— újabb felismerésekhez is eljutunk. Krleza magyar irodalmi tárgyú tanulmányainak tükrében vizsgálva a szövegeket mindinkább arra a meggyőződésre jutunk: az alapvető inspirációk között Krieza Ady-él.ményét is számon kell tartanunk. Gondolunk itt az 1922-ből való Petöri és Ady a magyar irodalom két lobogója című írásra csakúgy, mint a nálunk Németh László tanulmánya révén már a fel- szabadulás előtt ismertté lett Ady- esszére (Ady Endre a magyar lirikus). Az 1922-ben Petőfi és Ady forradal- miságáról, értekező Krleza már tudatosan méltatja a Dózsa-hagyo- rrifSnyt idéző Adyt — ki a „grófok és bankárok . . . diktatúrája” idejében „a magyarok Gubec Mátéjáról .. ., „Dózsáról . ..”, s „Rákóczi lázadóinak tragikus sorsáról” énekelt

— s ezt teszi később is, amidőn Ady kuruc-verseinek forradalmi háborúellenességét hangsúlyozza, s az Ady- líra tartalmi és formai modernségét hirdeti. Ady kuruc-verseinek „archai- kusságát", „nyelvi virtuozitását” dicsérő sorait, s azt a néhány sornyi remek fordítás-szöveget olvasva — melyben a Kurucok így beszélnek c. Ady- vers első sorai szólalnak meg horvátul Krleza átültetésében —, nem lehet elkerülni a feltételezést: Ady Dózsát és a kuruckort idéző verseit is ott kell keresnünk a Kerempuh-balladák megírását inspiráló motívumok között. Hisz Krleza Ady-élménye lényegében az 1910-es évek derekától számítható s tetőfokra 1930 táján jut a már említett, Németh László ismertette tanulmányban. Még tovább: ez élmény egyik legfontosabb meghatározóját alighanem a kuruc-versek jelentős hányadát tartalmazó s az archaizá- lásnak is tán legszebb példáit kínáló, A halottak élén c. Ady-kötet verseiben kell látnunk, melyet Krleza „. . . a legerőteljesebb európai háborúeilenes irodalom pendantjaként. . .” méltatott már huszonkettőben. S még a két korszak, a monarchia háborús négy esztendejének embertelensége, s a harmincas évek derekának vészterhes napjai is sokban hasonlóak: nagy lá- tomásos költészet teremtését parancsoló, s a költőt súlyos igazságok kimondására serkentő idők. Krleza — aki a harmincas évek kelet-európai történései s az egykori monarchia világa közötti összefüggéseket következetesen kutatja-keresi egyéb műveiben is —- szükségképpen juthatott el ekkoriban (1936 táján) egy olyan költői kifejezésmód megteremtésének gondolatáig, mely alkalmasnak bizonyul — tartalmi és formai tekintetben egyaránt — mindannak kifejtésére, mely történelmi sorsot takar, s egyben forradalmi cselekvésre biztató példa is lehetett itt Kelet-Európábán. S ha

Ady az úri Magyarországot, vele a monarchiát, majd a háború négy esztendejének infernóját tagadó líráját a Dózsa és a kuruckor örökségének felidézésével teremthette meg, Krleza számára a kínálkozó példa a Gubec- örökség, a XVI. századi horvát és szlovén parasztság drámája lehetett, s egy nyelv, mely — miként Adyé — archaikusságával, páratlan lehetőségeket kínáló voltával válhatott a költői mondandó adekvát kifejezési formájává. ..

Filológiai kutatásaink további feladata lesz: Ady Dózsa- ós kuruc- versei, s a Kerempuh-balladák közötti konkrét összefüggések, párhuzamok feltárása, annak a rezonanciának kimutatása, mely a horvát történelmet mindig Keiet-Középeurópa kontextusában látó Krleza zsenijét dicséri, s amely egyfelől a magyar költő kelet-európai ismeretének egy újabb bizonysága, másfelől meg e táj történelmi-társadalmi fejlődésének hasonlóságaira példa. Vujicsics D. Szto- ján már jó másfél évtized előtt figyelmeztetett erre, amikor Ady és a szerb- horvát írók c. tanulmányában két sort idézett a Tábori dal (Lageraska) c. Krieza-versből — utalván e motívum Adysan csendülő voltára:

V taboriscu sipus pod sátorom

zvegla:

grofovski stagel megla je podzegia.

(Táborban a sípos sátra alatt fújja:

köd a grófi szérűt piros lángra

gyújtja.

(Ford.: Csuka Zoltán)

A Kerempuh-balladák szövegeit lapozva több párhuzam is kínálkozik, ahol már nemcsak a motívumok hasonlóságára, de egy-egy vers egészének Adys zengésére is fel Kell figyelnünk. Krleza — aki Ady xöliésze- tének nem csupán eszmei-tartalmi újszerűségére érzett rá, hanem nyelvi modernségét is felfedezte (1922-es tanulmányában írja, hogy mennyire csábító feladat lenne a „nyelvi virtuozitás" elemzése útján feltárni a „kuruc-versek" esztétikumát!) — élménye mélységéből fakadóan teremthette meg néhány balladájának Adys atmoszféráját, s tehette ezeket a jobbágysors „szegénylegény-énekes” sirámaivá. Példa gyanánt éppúgy kínálkozhat a Jaj neked Jeruzsálem c. ballada, mint a Vénasszony siránkozik a bitó alatt sorai, melyek Csuka Zoltán mesteri átültetésében az eredeti hangszerelés minden szépségét visszaadva szólalnak meg magyarul is. . .

Van Krleza Ady-interpretációjúnak egy részlete, meiy a horvát és a ma gyár századelő irodalmának egy lényeges, a történelmi fejlődés sajátosságaiból következő különbségekre utal. A Ka- lota partján c. Ady-vers kapcsán írja 1930-ban: „A mindennapi események megrajzolásában Ady tárgyilagos, férfias és kemény. Parasztjai, midőn a júniusi napsütésben kijönnek a templomból, hímzéseik fehérsárga tar-