Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 4. szám - JELENÜNK - Szigethy András: Informáltság, demokratizmus

Félreértés ne essék, nem azt kívánom mondani, hogy szakmánknak nem alapvető követelménye a marxista fel- készültség, a szocialista közgondolkodás irányában elkötelezett pártos szellem, csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem minden esetben szerencsés, ha a tömegkommunikációs intézményektől ugyanazt a funkcionális sokrétűséget, többdimenziós értékelési szisztémát várják el, mint amit a hivatalos állami vagy pártszervek munkamodellje megkövetel. Bizonyos értelemben természetes, hogy a tömegtájékoztatási intézmények funkciója eltér az említett szervezetek funkciójától.

A hazánkban megjelenő vidéki napilapok — például a megyei lapok — az MSZMP megyei szervezeteinek, illetve a megyei tanácsok lapjai. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden nyomtatásban megjelent betűvel szükségszerűen egyet kell érteni a szerkesztőségnek és a lapok gazdáinak, Az előregyártott ítéletek soha nem fogják elősegíteni a marxismus alkotó, vitában erősödő és kiteljesedő alkalmazását. Egyetérteni a marxizmuson belül kell. Például abban, hogy a mi újságírói munkánk is maximálisan alá van rendelve egy új, a polgári demokráciánál magasabb rendű demokrácia, a szocialista demokrácia megteremtésének. Ezt kell szolgálni különböző eszközökkel.

A hatalom ebben a társadalmi rendben a dolgozó tömegeké. ,,A hatalom meghódítása után. . . a vezető posztokon dolgozó elvtársaknál — de az alsóbb szervekben dolgozó elvtársaknál is — olyan hamis illúzió kerekedett felül, hogy ha a hatalom minden eszköze... kezünkben van. . . a tömegek mindennapi megnyerése már nem olyan fontos." — mondotta volt Kádár János. Pedig fontos. Elmondhatatlanul fontos.

Nem lehet azzal védekezni, hogy azért hallgatjuk el egyes elvtársak hibáit, vagy tévedéseit, mert így zökkenőmentesebben lehet kiküszöbölni a hibákat, s a nagy nyilvánosság esetleg sokakban nem kívánt visszatetszést keltene. Egyszer és mindenkorra szögezzük le, hogy marxistáknál az elveknek és módszereknek mindig összhangban kell lenniük. Másrészt ne féljünk hibáinkról és azok nyilvánosságra hozatalától, hiszen legkevésbé sem ez a fő jellemző erre a társadalomra.

Sokkal inkább az, hogy a kommunisták és párton- kívüliek döntő többsége becsülettel és odaadóan dolgozik ezért a szocialista hazáért. Az jellemző erre a társadalomra, hogy harminc eszendő elteltével tömegek hisznek — és nemcsak itt, nyugaton is —, hogy. egy új és igazabb, az embereknek boldogabb és jobban tetsző világot kívánunk berendezni. Ezalatt a harminc év alatt még ellenségeinkből is, akitől annak idején, földet, gyárat és vagyont vette el a nép hatalma, is egyre többen látják be, vagy legalábbis veszik tudomásul, itthon és nyuqaton egyaránt, hogy törekvéseink humánusak. Azt szolgálják, hoay tömegméretekben teremtsük meq az anyagi felemelkedés, és vele együtt a közéleti, demokratikus felemelkedés lel tételeit.

Ebben a folylamatban eleinte olyan hibákat is elkövettünk, amely az egész társadalmat érintette. Volt erőnk a hibák telies és maradéktalan felszámolásához, úgy, hogy alapvető hibákat volt ereie a pártnak feltárni, nyilvánosan önkritikát gyakorolni. Dehát akkor mitől félünk ma? Miért nem hozunk nyilvánosságra ielentéktelennek ítélhető hibákat, amikor a csata döntő részét már megnyertük?

Ezeket a kérdéseket a mindennapi gyakorlatban kell megválaszolni, nem pedig elvont akadémikus vitákban, hanem kézzelfoghatóan, amikor úgynevezett kényes ügyekről kell írni.

INFORMACÓ, DÖNTÉS, TÁRSADALMI PROGRAM

Herbert A. Simon, aki a döntéselmélet konzekvenciáit a társadalmi méretekig igyekezet kiterjeszteni, úgy fogalmazott, hogy a mai társadalmakban egyre nagyobb szerephez Jutnak az úgynevezett heurisztikus döntések a programozható rutindöntésekkel szemben. Ahhoz, hogy az

emberek képesek legyenek ilyen döntéseket hozni és a gyakorlati életben alkalmazzák ezt a képességüket, mindenekelőtt az szükséges, hogy megfelelő információk birtokába jussanak. A szocialista társadalom vállalta azt a programot — de szerencsésebb talán szükségszerű feladatnak nevezni —, hogy tagjait tömegméretekben emeli a kommunikáció magasabb szférájába. Ez egyik nagyon fontos feltétele annak, hogy a személy ne jelentéktelen és szürke fogaskeréknek érezze magát a bonyolult és számára teljesen áttekinthetetlen, érthetetlen gépezetben, hanem ismerje fel és világosan lássa saját szerepét, mert csak így, és csakis így tud alkotó módon bekapcsolódni a közösség nagy mechanizmusába.

Az információ, amely éppoly fontos alkotóeleme a társadalmi újratermelésnek, mint bármi más, ha nem jut el időben az emberekhez, zavart okozhat a társadalom funkcionálásában. Kettős hibát követünk tehát el, ha megtagadjuk az információt a „nagykorosodó" tömegtől. Elsősorban napi politikai szinten ingatjuk meg a hitet a tömegben, hiszen azt a látszatot keltjük, hogy az elvek és az alkalmazott módszer között nincs összhang. Márpedig szocialista elveket csak szocialista gyakorlattal lehet és szabad rendezni. Ahol a kettő nem fedi egymást, az ellenséges ideológia prédájául szolgáltatjuk ki a gondolkodó embert.

Másodsorban elvileg követünk el hibás lépést akkor, amikor információt tagadunk meg a tömegtől. Ffogyan várjuk így el, hogy az egyén be tudjon kapcsolódni egy olyan világ döntésmechanizmusába, ahol ,,a világ egy közvetlen — használati és egy közvetett — áruvilágra kettőződik, és az emberi társadalom maga sajátos módon az utóbbiba kerül át. (V. T.)

A mi társadalmunknak gondolkodó, „eszménk erejével" élő és dolgozó tömegre van szüksége. A tömegkommunikáció primér módon hatol be az emberek mindennapi életébe, s nem csupán gondolkodásukat alakítja, változtatja, de sokszor a legmerészebb elképzeléseket meghaladó módon, direkt motiválja az emberek magatartás formáját, viselkedését és személyes kommunikációs rendszerét: a mindennapi életet.

A szocialista demokráciához nem könnyű az út. Az is bizonyos, hogy a „szocialista demokrácia fejlesztésének igen fontos követelvénye, hogy a társadalmi információs rendszer minden eddiginél hatékonyabban működjék.” Természetesen figyelembe kell venni a társadalom bizonyos rétegei közötti különbséget és tudatosan kell törekedni ezeknek a különbségeknek fokozatos csökkentésére, illetve megszüntetésére.

A tömegkommunikáció fejlesztésének kérdéseit nem lehet elszigetelten kezdeni. A nagy társadalmi mozgások és összefüggések láncolatában rendkívül fontos az a szerep, melyet betöltenek. A tömegtájékoztató munka hatása, ha nem is mérhető a művészetek hatásával, ha nem is ad olyan érzelmi és értelmi lényünket teljességében megragadó élményt, amelyet Lukács mint az „emberi nem fejlődésének öntudatát" jelölt meq, méqis azt kell hogy mondjuk: a tömegkommunikációs eszközök által kibocsáj- tott informáicók — írások, rádió adások, televízió műsorok — is rendelkeznek olyan erővel, hogy az emberek ne csak egyszerűen tudomásul vegyék azokat mint fontos dolgokat, jelenségeket, hanem úgy vegyék tudomásul, mint saját létükhöz kapcsolódó, személyüknek szóló fontosat.

A tömegkommunikáció ezen a köldökzsinóron keresztül kapcsolódik a társadalmi kultúrforadalomhoz. „Annak a magasabbrendű társadalomnak, amelyet mi szocialista társadalomnak nevezünk — a teljes felépítése, a gazdasági alapoknak megfelelő életmód, magatartásformák, életvitel és normák kialakítása különösen feltételezi a magasabb gondolkodási, kulturális érintkezési formák kialakulását és széles körű elterjedését.” (V. T.)

Ebben a feladatban pedig egyik legfontosabb szerep éppen a vidéki tömegkommunikációs eszközökre, főként a megyei napilapokra — amelyek példányszáma csaknem egymillió — hárul napjainkban és a jövőben méginkább.