Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Gyurkó Géza: Két római történet
van jobbfajta rabnőhöz, sem teli kupához, méltatlankodva figyelt hát fel magára hagyottságában arra a keserű tényre, hogy sem neki, sem viaszlapjának, a „Fórum és Etruria”-nak itt semmi különösebb tekintélye nincs. Nincs aki fizessen. Neki. Itt a sesterciusoknak, a férfiasságnak, a dagadó izmoknak és a miegymásoknak volt tekintélye, de a stílusnak, mint írószerszámnak, alig. Mérges volt hát és felháborodott. Bosz- szúját kitölteni a kocsmároson de- hegyis merte volna, hiszen az gladiátorként elért négyszázszoros győzelme után családi haszonra kapta ezt a tavernát és, ha öklei a bikát leütni talán már nem is voltak képesek, de Tollius számára a hüvelykujja is elegendőnek bizonyulna. A minap kissé hangosabb megjegyzést tett Fluviára, a szamarasok hűséges, állandó és közös szeretőjére, az alakja túltelt- ségét illetően, de olyan pofont kapott emiatt tőle, hogy egy újabb ütés elkerülése miatt egy öszvért is szájon csókolt volna inkább. Mérge célpontjaként tehát Fluvia sem jöhetett számításba. Belekötni a részeg légiósokba? Még rágondolni is okton- diság lenne. Ezen tűnődött reménytelenül, amikor éppen és szerencséjére az isteni Marcellus lépett a színpadra, a császárok, a patríciusok és a plebejusok kedvelt színésze, hogy elmondja Catullus verseit e részeg, dajna társaságnak. Marcellus előrelépett, hogy tógája alól kivillant kissé fonnyadt lábszára és mondani, hörögni, ordítani, sóhajtozni, fuldokolni kezdett és folytatta Catullus verses kifakadásait. És Galius Julius Tollius ekkor érezte, meg, hogy eljött im a boldog pillanat, az övé. Amely után felfigyel rá a világ! Stílust ragadott hát és azonnal megírta a Fórum és Etruriának, annak és a színházi rovatának, hogy az isteni Marcellus már nem isteni, hogy részeg volt a legutóbbi fellépésekor is, sorokat kevert össze olyannyira, hogy különben a művészetre oly any- nyira szomjúhozó közönség ordítva követelte Marcellus azonnali távozását. Kár, írta a továbbiakban Tollius, hogy az egykor neves színész, hajdan volt múltjából akar megélni, rutinból bűvészkedjék legalább a művészkedés helyett, tönkretéve ezzel műértő közönsége műélvezetét. Marcellusnak már a tavernákban sincs helye! így jelent meg a cikk. Két napra rá Marcellus kedvese, egy frigiai lányos arcú gladiátor hátúról bátran leskúrta Gaius Július Tolli- üst. A nyilvánosság előtt. Mert igaszsá- got csak igaz ember és igazul szóljon, írnia meg egyáltalán csakis így szabad. Persze akkor is leszúrhatják, de legalább megadatik neki a megelégedett halál tudata. S van-e szebb egy stílusforgató számára, mintha igazsága tudatában hunyja le örökre tekintetét. Ne feledkezzetek meg erről sem, Róma polgárai! 20
