Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Gyurkó Géza: Két római történet
konzul, mert a pénzt ugyan a konzul- né kezeli, de amit kezel, az állami kiutalás. És egy konzuli beruházás csakis állami lehet. — De miért fontos ez? — Hogy miért, uram? Mert akkor más az eljárás. Mert így uram tervdokumentációk kellenek, előzetes árajánlat, részletes kalkuláció. Mindegyiket külön bizottság hagyja jóvá, a jóváhagyásokat összegezni kell a végleges tervet újból egy bizottság elé küldeni, amely dönt az összeg helyességét illetően. Az összeg lehet annyi, amennyiben megegyeztünk, de lehet kevesebb is. Akkor újra kell kezdeni az egészet és. . . — Jupiterre — hülledezett a konzul —, és így szerinted mennyi időt vehet igénybe az egész? — Mennyit? Úgy gondolom, hogyha minden jól megy, akkor két-három év alatt az elhatározást kellemes és megkönnyebbült ülésed is követheti ama kis ildomos helyen, uram.. . — Három év? — kiáltott fel a konzul. A második történet Ki ne ismerné polgárok, közületek azt a kis tavernát, amely a Fórumtól öt öszvérhossznyira kínálja borát, műsorát és örömlányait, örömfiút is. Mert e kis tavernában, itt a Fórum mellett, megvalósult a nemek teljes egyenjogúsága. Mindenkinek joga volt azt megtenni, amit megkívánt, s ami még ennél is lényegesebb, azzal, akit megkívánt. De mindig és — Annyi, uram — helyeselt az építész rezzenéstelen arccal. — De hát a Circus Minimust, ezt a maga nemében páratlan és monumentális építményt egy év alatt építetted fel... Akkor az én klozetomat... — Állj meg a szóval konzul... Ezt a szót ne használd. Ezt majd a Britannia földjén élők kései leszármazottai ismertetik meg a provinciákkal... — Jó, rendben van, Proscimus Ver- sius Allius, rendben van.. . A helyzet mégis az, hogy az a kis helyiségem, a csengőcskével együtt is legalább hatszázszor belefér a te Circu- sodba... Hogyan készülhet az ilyen három évig? — Uram, a Vesta szüzek szüzességére esküszöm néked, hogy nem én tehetek róla. Az említett Circust úgy építettem fel, hogy az építtetők ösz- szeszövetkeztek, majd saját építőmestereikkel, az én terveim megismerése és jóakaratú jóváhagyása nyomán, egy-kettőre felépítették .. . De, jó uram, te, az állam, azazhogy a császár pénzén építkezel. .. A fenmindenki tudta itt, kinek a tógája, vagy tunikája mit takar. Nos, hát ebben a kis tavernában történetünk napjának estéjén az isteni Marcellus lépett fel, tógában. Róla két dolgot tudott mindenki, hogy ő a férfi és, hogy szerelmese a jó bornak. A művészete és itala egyformán megrészegítette. A bor talán még egy kicsit jobban is. Nos, az történt azon az estén, hogy e Fórum melletti kis pinceborozó színpadán indiszponált volt az isteni Marcellus. A benfentesek egyetértőén köséges megtiltotta, hogy az állam pénzét herdáljuk. . . Ezért ez a sok bizottság, s ezért ez a sok idő. . . Az ellenőrzés miatt. .. .Harmadnapon, amikor a rabszolgák meggyújtották a nubiai mécsest, pergamen levelet hozott a küldönc Septimus Octavus Novus konzulnak címezve. . . A feladó Proscimus Versius Allius volt. A levélben az állt, hogy sajnos, nem tudja vállalni a kis helyiség megépítését, miután a csengő betervezése és szerelése a Császári Csengőket Csendítő Bizottság jóváhagyása nélkül elképzelhetetlen. Ez a bizottság viszont a csengők elszaporodása miatt igeg körültekintő munkát végez, és néha öt-hat évig is vizsgálja, hol, kinek és milyen csengő csörög, és egy újabb, milyen környezethatást váltana ki. .. — Uram, a nyolc év még nekem is sok. Tekints el személyemtől. Jupiter jóvoltából a távoli Baalbekben és másutt kell amphiteátrumokat építenem. A te tisztelőd! zölték a most este még nem benfen- tesekkel, hogy a színész megint eladta magát egy fél sesterciusért valakinek, maga sem tudja, hogy kinek, meg egy fél pint borért. A pénzt már megkapta, az italt itt kapja a műsor után. Hogy mégis részeg már az istenadta, az onnan van, hogy a zsebei és a pénz között kimondottan taszító viszony állt fenn már igen régen. A színész Marcellus, a költő Catullus verseit mondta volna, de az óbé- gató légionáriusok, a félrészeg és teljesen meztelen etruszk, a teljesen részeg, de csak félmeztelen nubiai táncosnők között nem volt sok helye sem Catuilusnak, sem Marceliusnak. Am Marcellus, az isteni színész, felettébb tisztelte a császárt, különösen a képeit, még különösebben, ha azok dombornyomással díszelegtek holmi kerek fémdarabokon. Ezért mindent elvállalt. A pinceborozót is. Catullust is. Hogy a gajdoló légionáriusok, a tévedésből egymást is tapogató részeg örömlányok és ugyancsak tévedésből a lányokat fogdosó örömfiúk közül ki vette volna észre, hogy Marcellus többet hörpintett az istenek italából, mint amennyit Catullus versei elbírnak? Természetesen, egyikük sem. Csak Gaius Julius Tollius, a Fórum és Etruria című viasznyomásos hetilap minden lében kanál, s minden borban orr munkatársa volt az, aki felfedte a bor és Catullus kibékíthetetlen antagonizmusát Marcellus előadásában. I'ollius kitűnő stílusáról és rossz cikkeiről volt híres. Stílusát a legnevesebb írószerszám-faragó faragta olyan laposra, hogy gyönyör volt vele a viasztáblára róni a gondolatokat, amelyek olyan laposra sikerültek, mint a szerszám, amely szülőatyjuk volt. Gaius Julius Tollius itt sem jut-
