Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Viktor Rozov: A szabadalom (Ford.: Hekli József)

radhattam volna. Úgy kinek kellenék! Egy olyannak végezni kell önmagával. . .

(Szünet.)

Gondold el, Anton, milyen rettenetes korban élt — Galilei, például, vagy Archimedesz.

NONNA: Mit hasonlítgatsz?

PELAGEJA FUATOVNA: Hagyd, Nonna, a gondolatait meséli.

ANTON: Én nem vagyok Galilei.

VIKTOR (nevetve): Hát nem Galilei, akkor Galileicske, Galilei fióka, nem mindegy. Képzeld csak el, ha ők a legfőbb dolgaikat elhanyagolták volna, és mint te, csak futkostak, lógó nyelvvel szaladgáltak volna — mi maradt volna utánuk? Semmi!... A legfőbbről nem felejtkeztek meg, harcoltak, nem vesztették el önmagukat. De a világ nemcsak a Galileiken fordul meg. Az a Galiiei-fiókákon, is múlik. . , Ha sok van belőlük . ., akkor is, ha kicsik, jószándékúak. . . De ez marhaság, amit Ignat Vasziljevics kieszelt, vége lesz. Es végül is remélem, lesznek olyan emberek, akik a dolgokat a helyükre teszik. (Kopognak az ajtón.)

TAMARA: Tessék!

(Bejön IgnatVasziljevics! Általános szünet.)

IGNAT VASZILJEVICS: üdvözlöm az ifjúságotI (Mindnyájan tompán: ,,Já napot".) Mi van nálatok, valami ég, talán?

PELAGEJA FILATOVNA: Nincs égett szag, minden ki van kapcsolva,

IGNAT VASZILJEVICS: Szervusz, Polja. (Csokoládét vesz elő.) Nesze, majszolj.

PELAGEJA FILATOVNA (elveszi a csokoládét): Átlépted a küszöbünket, nem döglöttéi bele?

IGNAT VASZILJEVICS (a fiatalokhoz): Ti gyerkőcök, látom, készültök valahová?

NONNA: Misenykánknak ma van a születésnapja.

IGNAT VASZILJEVICS: No csak! Gratulálok! Ej, üres a zsebem. (Non- nához.) Fogd, itt van egy fémrubel, tedd a perselybe, szerencsét hoz.

NONNA (elveszi): Köszönöm.

IGNAT VASZILJEVICS: Menjetek már, ha elkészültetek.

TAMARA: Megfeledkeztem a táskáról I

(Mindenki Tamara után megy a másik szobába.)

PELAGEJA FILATOVNA: Mit sietteted őket?

IGNAT VASZILJEVICS: Szidni kezdesz. Nem akarom, hegy most itt legyenek. A.kkor többé nem félnének.

PELAGEJA FILATOVNA: Minek kellene tőled félni. Nem vagy te nagykutya! Lelkiismereted van? Nem szé- gyelled magad? Munkás embernek nevezed magad.

IGNAT VASZILJEVICS: Hát, szégyellem magam. Hát aztán?

PELAGEJA FILATOVNA: Na mindegy. Elfelejtetted azt, ha a kezedet

beszennyezed — a lelked is fekete lesz.

IGNAT VASZILJEVICS: Én, persze, heveskedtem. A fiúk megsértettek.

PELAGEJA FILATOVNA: Ki, ki sértett meg?

IGNAT VASZILJEVICS: Anton. Látni se bírom. Primitív. Elmaradott egy ember. Na, hagyjuk. Ha már idejöttem, szóval, meg kell mindent értened.

PELAGEJA FILATOVNA: Megijedtél?

IGNAT VASZILJEVICS (látszik, hogy valóban nyugtalan): Semmitől sem ijedtem meg.

PELAGEJA FILATOVNA: Látom.

IGNAT VASZILJEVICS: Vityát ki akarom segíteni ebből az ügyből. Csak még nem tudom, hogyan segítsok neki.

PELAGEJA FILATOVNA: Már hogyne tudnád — fordíts mindent a visz- szájára.

IGNAT VASZILJEVICS: Nem vagyok képes visszafordítani.

PELAGEJA FILATOVNA: De hát miért?

IGNAT VASZILJEVICS: Gondold el, hogy mondhatnám meg a munkásoknak: tévedtem, fiú!:, nem kaptok semmit, az egész pénz Vitya Leszi- kové lesz, nektek nem jár. Még ha nem beszéltem volna nekik arról, hogy nekik is jár, minden magától rendbe jöhetett volna, de most azt gondolnák — becsaptam őket. Magad is megértheted, becsapni az embereket — utolsó dolog.

PELAGEJA FILATOVNA: Hát becsaptad őket, becsaptad!

IGNAT VASZILJEVICS: Milyen vagy te. .. Akkor én az ő javukra tévedtem. Ezt mindegyik elhiszi, ez nem is csalás, mikor a hasznukra történt. De most, ha az igazat is mondom — az, szóval az igazság, érdekeikkel ellenkezik. Miféle igazság ez?

PELAGEJA FILATOVNA: Mit tegyünk?

IGNAT VASZILJEVICS Töröm a fejem. . .

PELAGEJA FILATOVNA: Hogy lehet, hogy Anionnak semmi sem sikerül? Bár ő mindenhová futkos.

IGNAT VASZILJEVICS: Futkos... Futni a kutya is tud. Azt kell tudni, melyik irányba fusson az ember. Bezzeg én, mikor az ő újításuk dolgában szaladgáltam, tudtam, hová kell menni.

PELAGEJA FILATOVNA: Miért vontad be ebbe még a munkásokat is?

IGNAT VASZILJEVICS: Harcolni nekem is kellett? Na és ügyesen kikieszeltem? Ej, ha magasabb végzettségem lenne. . .

PELAGEJA FILATOVNA: Most már ner/i szükséges neked, te jobb vagy végzettség nélkül.

IGNAT VASZILJEVICS: A következőt ajánlom, Pelageja. Mindent Antonra kell kenni. Azt kell mondani, Viktor akar nekik pénzt adni, Anton pedig egyáltalán nem.

PELAGEJA FILATOVNA: De Anton- nal mi legyen — lehetlenné tegyük?

IGNAT VASZILJEVICS: Kell valakit találni, akire, szóval, rá lehet zúdítani az általános elégedetlenséget. Akkor egy ideig abba az irányba zúgolódnak, aztán lecsillapodnak, s elfelejtik az egészet.

PELAGEJA FILATOVNA: Oh, aljas a fantáziád is, Ignat. Nem, Antont ne merészeld bemocskolni. Anton Vityával együtt foglalkozik majd a szelepekkel.

IGNAT VASZILJEVICS: Miféle szelepekkel?

PELAGEJA FILATOVNA: Vitya, úgy látszik, megoldotta a problémát.

IGNAT VASZILJEVICS: Ugyan már?

PELAGEJA FILATOVNA: Igen, az ötlet, mondta, már megvan. Itt ugrándozott örömében.

IGNAT VASZILJEVICS: Te meg mit szédítesz mindenféle marhasággal! Tényleg, megoldotta?. . . (Felugrik, hívja.) Vitya! Vitya!

(Bejön Viktor, mögötte Tamara, Anton, Nonna.)

Vitya, ez igaz — megoldottad a problémát a szelepekkel kapcsolatban, he?

VIKTOR: Még nem tudom, úgy tűnik, rájöttem. Ki kell most próbálni... modellt kellene csinálni.

IGNAT VASZILJEVICS (öröm teljesen): Ez magától értetődik!... De hát ez, Vityek, óriási dolog!... Téged, még mint kisgyereket nem hiába hintáztattalak a térdemen. Megyek azonnal, megkeresem a főtechnológust, közlöm vele. . . Aztán a gyárban terjed magától a hír. Oh, Vityka, nagyszerű legény vagy te!... Ná, Vityka!... (Megy az ajtó felé.)

VIKTOR: Nem kell, korai még. Mondom, csak egy ötletem van.

IGNAT VASZILJEVICS: Én már ismerlek téged! Ha belekapaszkodsz egy ötletbe, akkor fel is göngyölíted az ügyet. Viszlát!

(Gyorsan kimegy majdhogy nem összeütközik Misenykával.)

PELAGEJA FILATOVNA: Misenyka!

NONNA: Mi történt, Misa?

MISA (szinte sírva, csendesen): Erre a napra vártam. .. Már régóta nálunk vannak a srácok, s szeretnének enni. A tegnapi scsi-levest melegítettem fel nekik.

TAMARA: Dolgunk van, Misenyka.

MISA: Egész életemben csak azt hallom tőletek: dolgunk van, nem érünk rá! Menjünk már! (Hirtelen elbőgi magát.) Ott hagynak a srácok!

(Mindenki sürgölődni kezd, játékokat dugnak Misa kezébe, meg a fémrubelt. Nonna ielkapja a teli szatyrot.)

VIKTOR (Misenykát magasra emelve): Misenyka, ne keseregj! Az a fő, hogy ne ess kétségbe! Minden jóra fordul! Minden csodálatos lesz, Mi- sácska! (Mindnyájan az ajtó felé igyekeznek.)

FÜGGÖNY — VÉGE —