Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Suha Andor: A pokol ördögnövendékei
inmitiiiiiiHimiiiiiiiiiimiiHmiiiiiiiiiiniiiKiiiimiirumiiiiiiitnfiiiuiuTnuiiiiininrHiuuiiiiUMiiminiiimiuiiiiHnuiiimiiniiiiiiniiiiiiiiiiiiiiininiiKiiiiujKimiii KÖLTŐK MŰHELYÉBEN: f Varga Zoltán versei 5 = TiiiiiiiiiiuiiuiiiniiiiiiiiiiiimiiiiniiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiitiiiaiMiiiiiiiiiuiniiiiiuMiiiuiiiiiutiiiiitiiiiiiiuHiiniiiiiiiiiiiimiiiiiiimiiiiiiiiuiiiiiiiiitiiiinniiitiiiiniiiiiiniiiiriiiiiiiiiinniiiiimiiiiiiiiiiniiiiiimiiiiiiniiiniiiiiiiiiiimniiiiiiiiiiiiMi Testben és lélekben egyaránt erős egyéniségnek látszik. A harmincasok nemzedékéből való, bár ez a kormeghatározás az erős jellem és a határozott különvonások mellett nem sokat határoz. Annyit mindenesetre elárul, hogy a fizikai létében is mázsás termet hozzászokott a nagy mozd ilatokhoz, a nagy emelésekhez írásban is. Lendülettel, néha haraggal, a kifakadások hangsúlyával és tömörségével, néha a hitújító prédikátorok türelmetlenségével és hitével, okosságával kezd a versíráshoz, gondolatainak, érzelmeinek, indulatainak lerögzítéséhez. Mint minden ilyenfajta, oroszlánloboaású fiatalember, nem törődik az apró részletekkel. Nála az a fontos, hogy omi belül fortyog, az kitörhessen. Hogy ez a forma milyenné sikerül, hogy a szándék hogyan vált át az elkészült írásban tőle, az írójától független létre — már nem érdekli. Kibökte, kész, a többi már nem az ő dolga. Szerepjátszás ez? Van ebben ilyes csábítás is, még sem hinnénk annak. Gőg? Nem hisszük, bár legjobb tudomásom szerint az egyetemen nem tartanak órákat szerénységből és alázatból. Nyíltság ez, ha úgy tetszik, néha követelődzés, Varga Zoltán már csak olvasott és hallott róla, hogy ,,a fényes szelek” idején a magafajta fiatalok jártak elől a régi világ felforgatásában. ö néha dühösen, morcosán, olykor magára Is haraggal tekintve görgeti gondolatait, szenvedélyeit és ilyenkor nem néz a poétika szabályaira. A verstan egyébként ennek a fiatalságnak nem kenyere, vagy legalább is nem abban az értelemben, ahogyan ezt a Nyugat-nemzedék hitte és akarta. Itt nincsenek jól lehatárolt versszakok, cizellált részletek. Ez itt nem francia park, szabályosan nyírott bokrokkal, de őserdő, amely azáltal lehatárolt, hcqy az Egészből csak egy bizonyos részt fog kerítése közé az alkotó szellem. Itt minden egy lélegzetre szakad ki és ha kiszakadt, akkor az úgy jó. Ilyen a gazda, ilyennek képzelte belül és ha már a szó a ,,így jött ki", maradjon is meg így! Ez az őszintesége és ez így kötelezi őt. Népnevelő, Hevesen a művelődési ház vezetője. Verseivel Is nevelni akar érzelmekre, szenvedélyekre. Ügy mondják, néha forr körülötte a levegő. Nem baj, ez kell, ez a teremtő nyugtalansági Farkas András FOGÓDZOM VERSBE Fogódzom versbe, ölelésbe, jó szóba, csöndes szívverésbe, fekete szerelem-tűz-ragályba, eggyé-kovácsolt árvaságba. Fogódzom szerszámba, kapanyélbe, lábamhoz hulló köszönésbe, a szegényre-száradó időbe, esendő múltba, kék esőbe. Fogódzom fényt dübörgő napba, napot riasztó vak-haragba, haragot űző nevetésbe, fogódzom versbe, ölelésbe. ajánlás Testvér! Csak áll és bámul a polgár, Mikor hullok lábaihoz már, hisz átlőtt madárként pörgők a fénybe? Nem látja, hogy országnyl gondba, Égretárt-szárnyú gyerekkoromba fogódzom versbe, ölelésbe . . . VARIÁCIÓK A nikotin fölmarja a számat. Hiányod egész lényemet. Vasból, vi•ágból, tüzem erejéből hiányod ellen teremtettelek. Testem kigyúiladt erdeit bejárva madarak, őzek serege hallgatott, De a cod napja felderült az égre s talpra álltak a sebzett farkasok. Ahogy szeretünk: emberfeletti Épp ezért, talán embertelen. Megfoghatatlan, kimondhatatlan, csak mi tudjuk nevét: szerelem örvénylik a hús. Porrá őrll a csöndet, az Időt. Éveim vörös pillangói fölénk szállnak csodálni testünk fényeit. Elvesztem. Szemed sugarában esdeklő madarak szálltak. Lehet, hogy így volt. A lényeg: azóta visszaköszönök a halálnak. FANYAR VERS KARÁCSONY ELŐTT NÉHÁNY NAPPAL, MIKOR MINDENKI A SZERETET ÜNNEPÉRE KÉSZUl Imádság helyett nikotin füstölög jégvirágos szádon Magányod kihalt tájain járkálsz havon, féher parázson A dolgokat nevükön nevezed (Alapfokú varázslat) S lám mutogatnak rád; IDEGEN Szólnál, de nincs magyarázat Húzhatod kicsire magad, vagy magasodhatsz az égre sorsát kigyulladt sorsodért senki sem adja cserébe Az idő is csak rádlegyint s míg átlépsz a harmadik halálon imádság helyett nikotin füstölög jégvirágos szádon A LÁTOMÁSOK ÜNNEPÉN a látomások ünnepén a sze-elem-szagú éjszaka alatt lapulunk csak csontig kifosztva, míg falkában szaglászik a félelem riogatjuk hitünk tüzével, csörgetjük fogunk között a szót — szívünket félreverve üzenünk szerelem-griffmadárnak, hogy lecsapjon értünk. — mindhiába. földerengnek a gyerekkor elsüllyedt földrészei gázolunk az idő örvényeiben utánuk, míg hömpölyög mibennünk az idő, bennünket keresve, bordáink szirmokként kinyílnak, lét-nemlét víztükrén lebegünk virágállatként testünk lampionjait kigyújtva, hogy RANKTALALHASS a látomások fényes ünnepén a szerelemszagú éjszaka alatt. FELELGETŐS — Hát Isten szüléd mit adott? — Penészvirágú bánatot, utat, hol egyedül baktatok feketére égett Napot asszonyt, akiben Nap ragyog — Hát ráadásnak mit adott? — Hat napra egy vasárnapot. VÉKONY BUROKBAN Verseim hálóját szövöm, mint nagyétkű pók Egykor azt hittem, elfogom a mindenséget Ma már tudom, magam foglya vagyok Vékony burokban szunnyadozó halálomat hordozom
