Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Suha Andor: A pokol ördögnövendékei

— Az ember? — kérdezte újból nyájasan a nőt. — A fronton van a fiam — vála­szolt az asszony helyett az öreg su­nyi paraszt. Iqy azután azonnal tisz­tázódott mindenki szerepe és rokoni kapcsolata, valamint helyzete a ház­ban. Gyimesi azonnal kijelentette: itt alszik ő is velünk. Szemlátomást az asszonyka is őrömmel vette a beje­lentést. Az após szótlanul ősszeha- rapta vértelen ajkát, és kiment a gyermekkel meaetetni a disznókat. Az éjszaka érdekesnek fqérkezett. Gyimesi elment az iskolába, ahol a parancsnokság ütött tábort, de m'n- den árában visszajött ellenőrizni bennünket, meg az asszonykát. Sze- relemszaqa volt a leveqőnek, az elektromossóq ott cikázott a konyhá­ban. A szilaj, bikanyakú altiszt hanq- ja búgott, a menyecske vihooott, az anós arca mindinkább hasonlított a citromhoz. A kisfiú is boMoq volt, mert knnott két szem szaloncukrot Gvimesltől. Kis penrlelvében felült a kemeneenadkóra, önfeledten szopo­gatta a cukrot, folvdoaált az édes nyál kis bociarcán lefelé. örültünk parancsnokunk s'kerének, A bika az más, az nem vaddisznó. Öltünk, illetve feküdtünk a mozi­ban a |ó friss szalmán, de az elő­adás nem kezdődött. Tíz óra utón el­aludtunk. horkolt az eaész raj. Másnap kora hninalban. mínusz fokban meok=zdődött a kikéozés. Balra át, lobbra ót, puskafogás egész nap, kint a réten. Hoay valami méals történhetett az éiszaka a mi szállásunkon, azt csak én tudtam, mea a három szereplő, akik között történt. A harmadik az após voit, aki éooen akkor ruadosta a menyét, amikor én délben belép­tem a pitvarba, ahol a csaikómat fe­leltettem. Az asszony bűnbánó arccal tűrte a rúaásoknt és anyanyelvén fi­gyelmeztette aoósát, hoqy ott va, ayok. Az öreg bekotródott a szobába A nő hozzám lépett, meas'moqattc az arcomat, de szeme a távolba ré- vedt. a másikra aondolt. .. őt látta, a ruhám színe őrá emlékeztette. Ne­kem is eszembe jutott a templom- festő. és gyorsan elinaltam a szállá­sunkról. A tábori konyha kint a szabadban volt A szél felkapta és meszire hord­ta a iá ételszagot. Itt mindennap hús volt, babbal vaav káposztával. Az adagot eqy bélpoklos ló sem tudta volna megenni, nekünk néha kevés volt. Századom már sorban állt. Felzár­kóztam. Bámultam a csajkámat és menint féltem, hoqy kevés fér bele. A törzsőrmester úr le fel sétált mel­lettünk, gyakran meaállt a kondér előtt. Ellenőrizte a konyhát, nehogy meolooianak bennünket. Aztán ismét le-fel. És ismét meaállt a kondérnáj. A sor elé eav német állt. A törzsőr­mester nem értette a helyzetet, csak bámult, aztán megszólalt németül és perfekt: Mars! A katona ránézett, de únv tett, mintha nem hallaná, nem értené. Gyimesi ellöki, amaz dühödten ká­romkodik és csajkájával fejbe vágja az altisztet. Két pofont kap, akkorát, hogy Hegedűsé most már gyermek- simoqatásnak tűnik. Findzsa, a te­metkezési vállalkozó azonnal számol­ni kezd „Adj Isten cimborák! Az ember az életre születik, nekem elhihetitek. Sok halottat láttam itthon is. Rendelésre jöttek hozzám. De a háborúban.. Nem h:ttem odakinn. hoqy méa egy­szer nézhetem, láthatom a gólokat az uszodában. Hony mégeavszer lesz eqy eaész cigarettám... Hoay mégegy- szer ihatom egy pofa bort.” Anvkor 10-re sem kelt fel a német, a szakácsok iobb bfián meleg vízzel locsolták, a kamarád eltokarodott. Délután Gvimesit hívatták a pa- rancsnoksáara. N«m tudtuk, csak sej­tettük. honv letolhatták a szolgálat­vezetőt. Tüdőszínű feüel jött meq a szállásra, és méa a fiatal nőhöz sem szólt. Amikor az kérdezett valamit, csak vakknntott egvet, és ismét el­tűnt a szállásról. Ez egy nappal a szent este előtt történt. Másnap elméleti oktatásban része sültünk, ott a konyhában. A fiatal asszony kétszer kiesett a szobaaitón, de nem mert kijönni. A avermek is bent volt, az öreg az udvaron rekedt Tizeneqy órakor a törzsőrmester úr lefúita az eaészet. Hátrament az ud­varba és a disznóól mellett stismukolt valomit az öreg paraszttal. Tizenkét órakor már visított a disznó. Vörös vére a fehér hóra folyt. Loboaott a szalmaláng, Deli Kálmán. falubéli hentes és kocsmóros bö'lérkedett. Gvimesi eav kanna bort is hozott va- lahannét. És szólt Delinek, hogy a hurkát a rajnak töltse meg. „Hová hívtok? Gyertek ti. Idén is vóatam. Van jó borom, ml aondunk a búval? Háború, kuláklista! Hol van az már! Koccintsunk, . „Rózsa levél, felkao a szél. . " A tavalyiból igyunk, . .” Ittunk, torkoskodtunk. A fiatalasz- szonv szomorú volt. Meafoaott a kony­hában és a fülemhez haialt. — Holnao mennek. . . Nekem neq- mondta Gyimesi.. , Maga, leqalább, maga ne hagyjon itt, elbújtatom a pincében, elbújtatom előlük bárho­vá. Ne féljen, ha jönnek az oroszok, én tudok velük beszélni. . . Nem sokat értettem a beszédből, kapatos is voltam egy kissé, kérdezni sem mertem így is sokáig időztünk, minden pillanatban jöhetett a pa­rancsnok. — Hová megyünk? — röhögött az udvaron Deli, a földim. — Hát Németországba, a naqy bi­rodalomba. Ott fejezik be a kiképzé­sünket. Tudod mennyi disznót vág­tam én le ezen a héten? Fogalmad sincs, hékós. És mindet a tiszt urak­nak. Félnek, hoqy a sógoréknól nem lesz zabólnivaló. A törzsőrmester úr is kolbászt töltet az egész disznóból, Csak a szalonnát haqyja meg. Ne­künk a vért adta, a burist a háziak adták. Szóval Németországba? Deleles álom. Csákány, laoót, naol 60 kilo­méter, feayver, hideo. szolmaáav, po­fonok, baboulyás. „Híradós regiment” és az ezeréves haza. amelynek szük­sége van ránk! Kekiszínű, zsibbadt, alkoholos ólom. Kora délután parancskihirdetés volt. Balabán Dénes főhadnagyúr, századparancsnokunk tartotta. Szén kis előadás volt. Arról szólt, boav a Birodalom és ml — m! és a Birodalom. Szóval holnao. karácsony első napján megyünk a Birodalomba „Jó napot baitórsalri Elvtársak! Ké­rem. kérem ne mo'olyoaianak, ko­molyan gondolom. En is ott voltam, maorik is Emberre nem lőttünk, nem küldtem maaukat av’lkolni. Szeren­csénk volt, nem kellett, nem volt mát időnk. Harminc év nanv Idő. Nem hisznek benne? Salát hitükben sem? 5. uraim, messzebbről is ékezeti mór a táborba vándor. Főhönwelő va­gyok, s itt mindenki bízik bennem Fárodt, aváva birkanyái! PeHíq mindenk' tudta, hoav az oroszak !tt vonnak, Itt kell lenniük nem messze tőlünk. Az o'f! szt menérozhetett va­lamit. Nvuatatntt heoeüoVet. Meg. magyarázta, hoay a főhadnoov űr bo­gvan értette oz eaészet. Közbon na- gvokat káromkodott, hoav ném'hénp finmoaóf is b'ztassa és refrénként mondogatta: „Nem kell heszarni ” A fiatalasszony mákosguhót főzött, ml is kaptunk eav-eav aavaatóllal, Kártyáztunk és mór szokásból hány­tuk, hogy a törzsőrmester nverien. Es­te 8-kor rám került a sor. Járőrbe kel­lett mennem. Elindultunk a némettel eaymás mellett vállamon a puska, övén péooisztoly, „Stille Nacht.. halkan énekelt, „Fel naav örömre. . — énekeltem én is. Kisvártatva kéz- zel-lóbbal azt maavarózta a német, hoav én meniek előtte ő maid jön a hátam möaött. Mór a falu szélén Jár­tunk, dermedt csend volt és sötétség, aztán hidelen mellettünk measzó'aJt a Jég 'hárító óavú. A hang, a hatalmas vákuum fülsiketítő csattonással szívta, hasította a levegőt. Aztán avorsan measzólalt még egy. azután eovszerre nény, tíz. száz. A borzalom összeol­vadt, a pokolban voltunk. Futottunk volna, de megbabonázva állva ma­radtunk és szemünk bámulta a ha­talmas fénycsóvóknt, melyek envmóst keresztezve pásztázták a jéahideq, sötét eget S az égen fent magasan

Next

/
Thumbnails
Contents