Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Suha Andor: A pokol ördögnövendékei

— Az ember? — kérdezte újból nyájasan a nőt.

— A fronton van a fiam — válaszolt az asszony helyett az öreg sunyi paraszt. Iqy azután azonnal tisztázódott mindenki szerepe és rokoni kapcsolata, valamint helyzete a házban. Gyimesi azonnal kijelentette: itt alszik ő is velünk. Szemlátomást az asszonyka is őrömmel vette a bejelentést. Az após szótlanul ősszeha- rapta vértelen ajkát, és kiment a gyermekkel meaetetni a disznókat.

Az éjszaka érdekesnek fqérkezett. Gyimesi elment az iskolába, ahol a parancsnokság ütött tábort, de m'n- den árában visszajött ellenőrizni bennünket, meg az asszonykát. Sze- relemszaqa volt a leveqőnek, az elektromossóq ott cikázott a konyhában. A szilaj, bikanyakú altiszt hanq- ja búgott, a menyecske vihooott, az anós arca mindinkább hasonlított a citromhoz. A kisfiú is boMoq volt, mert knnott két szem szaloncukrot Gvimesltől. Kis penrlelvében felült a kemeneenadkóra, önfeledten szopogatta a cukrot, folvdoaált az édes nyál kis bociarcán lefelé.

örültünk parancsnokunk s'kerének, A bika az más, az nem vaddisznó.

Öltünk, illetve feküdtünk a moziban a |ó friss szalmán, de az előadás nem kezdődött. Tíz óra utón elaludtunk. horkolt az eaész raj.

Másnap kora hninalban. mínusz fokban meok=zdődött a kikéozés. Balra át, lobbra ót, puskafogás egész nap, kint a réten.

Hoay valami méals történhetett az éiszaka a mi szállásunkon, azt csak én tudtam, mea a három szereplő, akik között történt. A harmadik az após voit, aki éooen akkor ruadosta a menyét, amikor én délben beléptem a pitvarba, ahol a csaikómat feleltettem. Az asszony bűnbánó arccal tűrte a rúaásoknt és anyanyelvén figyelmeztette aoósát, hoqy ott va, ayok. Az öreg bekotródott a szobába A nő hozzám lépett, meas'moqattc az arcomat, de szeme a távolba ré- vedt. a másikra aondolt. .. őt látta, a ruhám színe őrá emlékeztette. Nekem is eszembe jutott a templom- festő. és gyorsan elinaltam a szállásunkról.

A tábori konyha kint a szabadban volt A szél felkapta és meszire hordta a iá ételszagot. Itt mindennap hús volt, babbal vaav káposztával. Az adagot eqy bélpoklos ló sem tudta volna megenni, nekünk néha kevés volt.

Századom már sorban állt. Felzárkóztam. Bámultam a csajkámat és menint féltem, hoqy kevés fér bele. A törzsőrmester úr le fel sétált mellettünk, gyakran meaállt a kondér előtt. Ellenőrizte a konyhát, nehogy meolooianak bennünket. Aztán ismét le-fel. És ismét meaállt a kondérnáj. A sor elé eav német állt. A törzsőrmester nem értette a helyzetet, csak bámult, aztán megszólalt németül és perfekt: Mars! A katona ránézett, de únv tett, mintha nem hallaná, nem értené.

Gyimesi ellöki, amaz dühödten káromkodik és csajkájával fejbe vágja az altisztet. Két pofont kap, akkorát, hogy Hegedűsé most már gyermek- simoqatásnak tűnik. Findzsa, a temetkezési vállalkozó azonnal számolni kezd

„Adj Isten cimborák! Az ember az életre születik, nekem elhihetitek. Sok halottat láttam itthon is. Rendelésre jöttek hozzám. De a háborúban.. Nem h:ttem odakinn. hoqy méa egyszer nézhetem, láthatom a gólokat az uszodában. Hony mégeavszer lesz eqy eaész cigarettám... Hoay mégegy- szer ihatom egy pofa bort.”

Anvkor 10-re sem kelt fel a német, a szakácsok iobb bfián meleg vízzel locsolták, a kamarád eltokarodott.

Délután Gvimesit hívatták a pa- rancsnoksáara. N«m tudtuk, csak sejtettük. honv letolhatták a szolgálatvezetőt. Tüdőszínű feüel jött meq a szállásra, és méa a fiatal nőhöz sem szólt. Amikor az kérdezett valamit, csak vakknntott egvet, és ismét eltűnt a szállásról. Ez egy nappal a szent este előtt történt.

Másnap elméleti oktatásban része sültünk, ott a konyhában. A fiatal asszony kétszer kiesett a szobaaitón, de nem mert kijönni. A avermek is bent volt, az öreg az udvaron rekedt Tizeneqy órakor a törzsőrmester úr lefúita az eaészet. Hátrament az udvarba és a disznóól mellett stismukolt valomit az öreg paraszttal. Tizenkét órakor már visított a disznó. Vörös vére a fehér hóra folyt. Loboaott a szalmaláng, Deli Kálmán. falubéli hentes és kocsmóros bö'lérkedett. Gvimesi eav kanna bort is hozott va- lahannét. És szólt Delinek, hogy a hurkát a rajnak töltse meg.

„Hová hívtok? Gyertek ti. Idén is vóatam. Van jó borom, ml aondunk a búval? Háború, kuláklista! Hol van az már! Koccintsunk, . „Rózsa levél, felkao a szél. . " A tavalyiból igyunk, . .”

Ittunk, torkoskodtunk. A fiatalasz- szonv szomorú volt. Meafoaott a konyhában és a fülemhez haialt.

— Holnao mennek. . . Nekem neq- mondta Gyimesi.. , Maga, leqalább, maga ne hagyjon itt, elbújtatom a pincében, elbújtatom előlük bárhová. Ne féljen, ha jönnek az oroszok, én tudok velük beszélni. . .

Nem sokat értettem a beszédből, kapatos is voltam egy kissé, kérdezni sem mertem így is sokáig időztünk, minden pillanatban jöhetett a parancsnok.

— Hová megyünk? — röhögött az udvaron Deli, a földim.

— Hát Németországba, a naqy birodalomba. Ott fejezik be a kiképzésünket. Tudod mennyi disznót vágtam én le ezen a héten? Fogalmad sincs, hékós. És mindet a tiszt uraknak. Félnek, hoqy a sógoréknól nem lesz zabólnivaló. A törzsőrmester úr is kolbászt töltet az egész disznóból, Csak a szalonnát haqyja meg. Nekünk a vért adta, a burist a háziak adták.

Szóval Németországba? Deleles álom. Csákány, laoót, naol 60 kilométer, feayver, hideo. szolmaáav, pofonok, baboulyás. „Híradós regiment” és az ezeréves haza. amelynek szüksége van ránk! Kekiszínű, zsibbadt, alkoholos ólom.

Kora délután parancskihirdetés volt. Balabán Dénes főhadnagyúr, századparancsnokunk tartotta.

Szén kis előadás volt. Arról szólt, boav a Birodalom és ml — m! és a Birodalom. Szóval holnao. karácsony első napján megyünk a Birodalomba

„Jó napot baitórsalri Elvtársak! Kérem. kérem ne mo'olyoaianak, komolyan gondolom. En is ott voltam, maorik is Emberre nem lőttünk, nem küldtem maaukat av’lkolni. Szerencsénk volt, nem kellett, nem volt mát időnk. Harminc év nanv Idő. Nem hisznek benne? Salát hitükben sem?

5. uraim, messzebbről is ékezeti mór a táborba vándor. Főhönwelő vagyok, s itt mindenki bízik bennem

Fárodt, aváva birkanyái! PeHíq mindenk' tudta, hoav az oroszak !tt vonnak, Itt kell lenniük nem messze tőlünk. Az o'f! szt menérozhetett valamit. Nvuatatntt heoeüoVet. Meg. magyarázta, hoay a főhadnoov űr bogvan értette oz eaészet. Közbon na- gvokat káromkodott, hoav ném'hénp finmoaóf is b'ztassa és refrénként mondogatta: „Nem kell heszarni ”

A fiatalasszony mákosguhót főzött, ml is kaptunk eav-eav aavaatóllal, Kártyáztunk és mór szokásból hánytuk, hogy a törzsőrmester nverien. Este 8-kor rám került a sor. Járőrbe kellett mennem. Elindultunk a némettel eaymás mellett vállamon a puska, övén péooisztoly, „Stille Nacht.. halkan énekelt, „Fel naav örömre. .

— énekeltem én is. Kisvártatva kéz- zel-lóbbal azt maavarózta a német, hoav én meniek előtte ő maid jön a hátam möaött. Mór a falu szélén Jártunk, dermedt csend volt és sötétség, aztán hidelen mellettünk measzó'aJt a Jég 'hárító óavú. A hang, a hatalmas vákuum fülsiketítő csattonással szívta, hasította a levegőt. Aztán avorsan measzólalt még egy. azután eovszerre nény, tíz. száz. A borzalom összeolvadt, a pokolban voltunk. Futottunk volna, de megbabonázva állva maradtunk és szemünk bámulta a hatalmas fénycsóvóknt, melyek envmóst keresztezve pásztázták a jéahideq, sötét eget S az égen fent magasan