Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Hekli József: Az ifjú Jevtusenkó (tanulmány)

ke)1 Ismerni, hogy az irodalmi és társadalmi aktivitás ilyen foka megérdemli a komolyabb elemzést. Hiszen Majakovszkij óta költőről még aligha vitáztak ennyit a szovjet irodalom történetében.

A továbbiakban — a teljesség igénye nélkül — megpróbálunk képet rajzolni Jevtusenko költői indulásáról.

A pályakezdő Jevtusenko világosan a majakovszkiji hagyományokhoz csatlakozik, bátor harsánysága, harcos- veretű kiállása, közösségi élményekből táplálkozó verstémái, verselési technikája — mind erre utalnak. Nem valamiféle szimpla epigonkodásról van szó. az ifjú poéta a költészet lánglelkű forradalmárában a legkitűnőbb mesterét és példaképét látta és tisztelte.

Tetszetősnek tűnne pályakezdő líráját — az általában hagyományos és megszokott módon — különféle témakörökre bontani. Ez azonban ellenkezne a Jevtusenko versek belső természetével. Nála gyakran együtt jelentkezik a társadalmi-politikai probléma a legszemélyesebb érzelmeivel. Máskor éppen a lágy líraiság torkollik a társadalom dolgait feszegető vallomásba. Vagyis az egyéni és közösségi témák olyan szoros kapcsolatát hozta létre költészetében, hogy gyakran erőszakoknak tűnne mindenféle merev osztályozás.

S bár első irodalmi sikereit a szokatlanul szókimondó, frissen csengő szerelmes verseivel aratta, mégis a bátor hangú politikai költeményeivel vívta ki az igazi elismerést.

A Beszélgetés egy amerikai íróval című verse kissé ars poetica-nak is felfogható. Túlzottnak tartja a neve elé sokak által „epiteton ornans”-két odaítélt bátor jelzőt, hiszen csak a felfújt nagyságokat nevette ki, az igazat hangszórózta nyíltan s a becsületes embert védelmezte. Ez még nem bátorság, csak becsületbeli kötelesség. így ír:

Nem ingattam meg semmiféle alapkövet, nem de a hamis énekest

s a felfújt nagyságokat kinevettem.

írtam — ez minden!

(Képes Géza fodítása)

Egyik legkiválóbb korai versében — amelynek első sora egyúttal címűi is szolgál — a költészetet találóan csatához hasonlítja, amelyben nincs pardon, s neki és ifjú költőtársainak a harcot vállalni kell:

A költészet

nem békés katedrális küzdelem az,

hol nincs kegyelem Telistele van titkos hadicsellel. —

S ha küzdelem,

hát legyen küzdelem!

A költő

harcos:

jogos minden tette, ha igazságért

tűzbe-füstbe megy.

(Teliér Gyula fordítása)

Valóban, Jevtusenko személyében érdekes jellem jelent meg a szovjet lírában, aki a maga módján lázadt fel nemzedékének túl szép ábrázolása, lakkozása, érdekessé tétele ellen. Talán mindez elementáris és a szovjet költészet számára nem is haszontalan költői reakció, amelyet éppen a más költők „jófiúsága" „mintagyereksége” váltott ki.

Az 50—60-as évek fordulóján költészetében a fő helyet továbbra is a politikai témák foglalják el. A torzulásokkal pettyezett múlt és a letisztult, helyesbített jelen elfogadható és szükséges folytonosságának lehetőség útjai izgatják. A híres Babij Jar-ban a jelen szemével így summázta gondolatait:

Keserű szégyennel néznek majd vissza utódaink

kiirtván minden hitványt, a furcsa korra melyben

még a puszta

tisztességet is bátorságnak hívták

(Garai Gábor fordítása)

A korszak-váltó éveket, az egyre szebben kibontakozó jelent sok találó költői képpel rajzolta meg a Fák című versében. A befejező sorok rendkívül hatásosak.

A fény-teher nem roskaszt meg. — Sugárzón az élő élő-színt nyer újra itt.

Fény fennsége: ez az, mi súlyos sáron túlemelkedni és győzni tanít

(Maróti Lajos fordítása)

A megtisztult, friss hajtásokat sarjadzó élet láttán optimizmus tölti el a költőt az Ébredő város c. versében. A lassan reggeli napfénybe merülő Moszkva, kezdi a nap pezsgőritmusú munkáséletét. A munkába siető emberek arcán jóleső örömfény viliódzik, érzik és tudják: letűnt a kicsinyes képmutatás világa.

Nem kételkedik magában a város, jó úton van itt föl nem éled a

sötét árnyak kora.

Él Tizenhét, a nagy

él benne, halhatatlan S nem ismétlődhetik

meg harminchét soha.

(Garai Gábor fordítása)

Egymás után látnak napvilágot olyan nagyhatású politikai költeményei, mint a Sztálin örökösei, Akar-e Moszkva háborút, Professzor úr, Naggyá lenni s mások. Ezek a versek a közismerten nyíltan „harsogó” Jevtusenkóban már a mélyebben és logikusabban gondolkodó és érvelő poétát is kidomborítják.

S hogy lírájában mennyire összefonódik az egyéni és a közösségi élmény, álljon itt költői példaként a Nem törtem meg c. verésnek befejező sora:

A megújhodás folyamata olykor lassúnak tűnt a költő számára. A fiatal poétát felháborította az itt-ott tapasztalható tétovaság, óvatoskodás, s ez lírájában néha szélsőségekhez vezetett. A felszálló por helyenként eltakarta a szeme elől a horizontot. Természetesen nem volt könnyű tájékozódni az eseményekben, főleg kellő tapasztalat híján. Az élet sokkal bonyolultabb és ellentmondásosabb volt, mint ahogy az első pillanatban tűnt. És az emberek szintén. Nincs abban semmi meglepő, hogy Jevtusenko érzései abban az időben még kuszák és zűrzavarosak. Sok mindent még nem értett, és sok mindent, ami a múltból örökül maradt, már nem fogadott el.

Nyíltan megszegte az irodalmi illem megszokott szabályait. Ott, ahol általános igazságokat, megkövült erkölcsnemesítő szentenciákat illett volna mondani, ő kétségeit, habozását, olykor csodálkozását és felháborodását jutatta kifejezésre. Ott, ahol mások egyöntetűségükkel és jámborságukkal dicsekedtek, ő sietett beismerni lelki tökéletlenségeit, morális hibáit és gyengeségeit.

s ha más búját-baját kimondhatom ez magamról szólni is alkalom.

(Teliér Gyula fordítása)

Vagy találó-szellemes sorai a Karrier c. költeményből egyszerre villantják fel Jevtusenkóban a nemes gondolkodó embert és költőt.

Én úgy törekszem karrierre, hogy nem csinálok karriert.

(Orbán Ottó fordítósa)

Számtalan cikket írtak Jevtusenkóról, talán többet is, mint ahány verset ő maga alkotott. A kritikusok egy része nem fukarkodott a dicsérő szavakkal, de sokan mindefélé- vel vádolták: epigonsággal, pózolással, feltűnősködéssel, szerénytelenséggel, dagályossággal, hencegéssel...

A felületesen, meggondolatlanul „összetákolt” külföldi recenziókban sem volt hiány, s jöttek a könnyű kézzel