Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bakó Ferenc: Kőbe vájt lakások, építmények

következik, hogy ezek többnyire a falu szélein, csoportokban helyezkednek el.

A kőbe vájt építmények, elsősorban lakások távolabbi múltja csak egy-egy adat utalása révén sejthető. A hagyomány közlései a kérdésben alig tekinthetők forrásérté- kűeknek, a törököktől való származtatás nem valószínű és azok a vélemények sem fogadhatók el, hogy csupán az árutermelés, kapitalizálódás függvényeként megjelent ag- rárproletáriátus hozta létre ezt a kezdetleges, az egészségügyi követelményekkel szemben annyira igénytelen lakásformát. A puha, könnyen vájható tufakő olyan természeti adottság, amit bármely korszak embere hasznosítani tudott, ha ehhez a megfelelő szerszánok, eszközök rendelkezésére álltak, s csak az a kérdés, hogy a mai gyakorlat kezdete milyen korba helyezhető és milyen néphez, melyik kultúrához köthető.

Az észak-magyarországi barlanglakások viszonylagos nagy számuk és széles körű elterjedettségük ellenére sem ismertek eléggé a szakirodalomban. A múlt század helytörténeti monográfiái, geográfiai szótárai többnyire hallgatnak róluk, legfeljebb röviden utalnak rájuk. Néprajzi szemléletű munkának indult Herman Ottó kutatása, de Andor- nakon, Ostoros on, Bogács on és Noszvajon végzett megfigyelései csak feldolgozatlanul, naplójában maradtak ránk. Bátky Zsigmond Szomolyáról közöl 1906-ban három fényképet szakszerű leírással és azzal a hagyománnyal, hogy a barlanglakás 60—70 éve honosodott itt meg, „máshonnan beköltözött lakosok révén”. Űj adatokat közöl még Malonyay Dezső és főleg Szvoboda Ödön, aki a kistályai barlanglakások vizsgálata során a téma legátfogóbb ismertetését adja. Kőris Kálmán, majd később Szabó Zoltán szociológiai szemléletű munkái a kőbe vájt lakás építészettörténeti, társadalomtörténeti jelentőségét, illetve annak a XX. századi magyar agrárnépesség életviszonyaiban betöltött szerepét jelölik meg. A téma jelen összefoglalása leginkább saját adatgyűjtésünkön alapul.

A népi építészet fogalomkörébe tartozó építmények élettartama nem hosszú, az ismert emlékek kora legfeljebb százötven-kétszáz év, de túlnyomó részük ennél sokkal fiatalabb. Minthogy egyetlen építményen sem sikerült készítési évszámot találni, ezt csak a hagyomány, a sajátos anyag viselkedéséről szerzett tapasztalat és az általános gyakorlat segítségével tudtuk megállapítani. Néhány okleveles adat azonban arra utal, hogy ennél az időnél régebbi a barlanglakás, valószínűleg a maihoz hasonló formában,

Annak ellenére, hogy a sziklába vájt lakást az új és legújabb korban írott forrásaink alig említik, első adatunk már 1570-ből ismert, a szarvaskői vár birtokainak összerója szerint a colonusok (a jobbágyok) egy része pincékben lakik. Bár a helyet közelebbről nem jelölik meg, a felsorolt falvak ismeretében csak két település jöhet számír tásba, Demjén és Ostoros, ahol ez a lakásforma korunkban is használatos. A Sárospatakon tanító Comenius 1673-ban talán a környék ismeretében írta le azt, hogy egyesek „vermekben, vájot üregecben laknac", de a barlanglakás használata a török hódoltság zavaros, bizonytalan életviszonyai között sok helyen valószínű, sőt ismert is. Többen kényszerűségből, vagy a nagyobb biztonság reményében húzódtak meg borospincékben, esetleg barlanglakásokban, amint az andornaki jobbágyokról is tudjuk.

Egerben a XVIII. század első negyedétől kezdve felbukkanó történeti adataink nyomán a barlanglakás két formája különböztethető meg. Az egyik a népi nevén pinceház, borospincék elejére, a borházból nyíló bejárattal épült és az egész építményegyüttesben a pince funkció az elsődleges fontosságú. A másik forma neve kőház, vagy kőlyuk, vagyis kőbe vájt lakás, amihez azonban leggyakrabban pince, esetleg más gazdasági építmény is kapcsolódik. Az első forma a város belterületén a vaavonos réteg tulajdonában van és már 1720 körül bekerül az összeírásokba, a másik a városfalakon kívül, zsellérek tulajdonában jelenik meg először 1766-ban éppen azért, mert gazdája eladhatta, vagy elcserélhette. A két forma egymás mellett élt egészen a legújabb időkig, amint erről néprajzi terepbejárások során meg is győződhettünk.

Bár a történeti forrásokra építve csak a XVIII. századig tudjuk az egri barlanglakások múltját követni, közvetett úton távolabbra is el lehet jutni. Azok az egri pincék, amelyeket levéltári irataink először említenek, a Királyszéke alatt vannak, vagyis a mésztufába vágott lakások közelében, s azokkal meglehetősen rokon formában készültek. Feltételezzük ezért, hogy a Királyszéke barlanglakásainak keletkezése, készítési gyakorlata is visszanyúlik legalább a pincék első említésének idejére, vagyis a XV. századba. Valószínűnek tartjuk, hogy ezek voltak Eger első ilyen építményei a földesurak pincéinek szomszédságában, s éppen azzal a rendeltetéssel, hogy lakóik ellássák a földesúri nagyüzemek szőiőművelósi és bortermelési munkaerő-szükségletét.

Kevesebbet tudunk a falvak barlanglakásainak történetéről. Cserépváraiján is azért szerepel a téma 1783- ban, mert a földbirtokosnak egy per során bizonyítania kell, hogy mit épített. így többek között megtudjuk, hogy „egy kovács műiéit köbül kivágva, pincze házat köbül kettőt” készítettek. Korunkban elég sok ilyen pinceház maradványa látható Cserépváralján, 1846-ban mégis mindössze három esetben olvasható a telekkönyvben ilyen beírás: „ez csak pincze lyuk, vagy földben kivájt gödör", A