Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Cs. Varga István: Győry Dezső emlékezetére

vállalja a sorskérdésekkel vívódó költői rendeltetést. A Kenderáztató bravúrosan szerkesztett művészi körmondata erről tanúskodik:

,.Magas növésű büszke kenderszárként Gyönyörködtettem embert, madarat,

a kezdő nyár már kendermagjaimban érlelte sok csöpp titkos olaját, hasis lehettem volna s álmaimban sok szívet mint bű jártam volna át, de másra rendelt engemet a gazda: kinyűtt a földből s gúzsba kötözött s posványos vízben a hínáros gazba nagy kíméletlen belelöködött . .

Már a fiatal Győry verseiben felcsillan az intellektuális remeklés, amely — Németh László szavaival élve — őszinte vallomásosságával túlmutat a ráérő nemes szellem játékán és nem nélkülözi az aláfestő árnyalatnyi gúnymosolyt sem:

,,Tragikus gyerekek vagyunk mi, férfiak, száz világ ráz belül, s nem tudunk játszani életre-halálra nő nélkül, egyedül."

(Férfiak)

Nyelve metaforagazdag, vizuálisan képszerű. Gyakran használja a megszemélyesítés költői eszközét. Az indulás éveinek halmozott jelzői, költői képei tisztuló, kristályosodva csökkenő tendenciát mutatnak, súlyuk, szerepük hatásosan nő. Emlékezetesen szép verse, a lélektani szempontból már címében is telitalálatnak nevezhető Kisebbségi

lélek megdöbbentő pontossággal fejezi ki a korabeli kisebbségi magyarság sorshanguíatát: „mint fáraók vert zsidói egykor,/ mélyebben érzünk, s összébb tartozunk".

Győry nevével elválaszthatatlanul összeforrt lírájának legfőbb vonását jelölő két szó: vox humana. A találó kifejezés Fábri Zoltánt idézi, az emberség magas, stószi mértékét, amelynek Győry Dezső volt a legjelentősebb költője. Az ő lírájában szólalt meg a szlovákiai kisebbségi életérzés maradandó érvénnyel „emberi hangon", általa vált a vox humana költészetté.

Verseinek válogatott kötete Zengő Dunatáj címen jelent meg 1957-ben, majd legteljesebb versgyűjteménye 1970-ben, címe: Emberi hang.

A Dunatáj népeit összekötő „hidakat” rendíthetetlen hittel, példás emberséggel építő Győry Dezső emberiköltői hagyatékának korparancsa az utódokra vár: a népek, nemzetek közötti hidakat végleges hídrendszerré kell építeni. Az ő hite szerint a „Híd: a fiatalok lelke”.

Költészetének, gyásztáviratának üzenete bennünket is kötelez:

,,Sosem magunkért, mindig másért hirdettünk többet, mint magunk: jobb lenni ösztönünknél s másnál s tartani minden gátomlásnái élő gátnak szívünk s agyunk."

(Emberi hang)

Vers- és prózaköteteit őrzik a könyvtárak, tiszta emlékét szeretettel az olvasók.

53