Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Kaposi Levente: Olajválság (szatíra)

— Mindegy. Szóval azt írták, hogy a halak mind elpusztultak a táptól, s lemondják a megrendelést.

— A vég! — hördült fel Z. Kovács Alfonz, mint egy kiöregedett cirkuszi paripa.

— Mondtam én is a fiamnak, hogy hülyeség, elnök úr. De hát gyenge a fiú németből. Ez az apák sorsa.

A garázsban, az elnöki asztal mögött a falon fehér papírcsík, rajta a felírás:

Ha nem kell a nyugatnak, majd kell a hazának!

Z. Kovács Alfonz hagyományaihoz híven megkocogtatja kulcstartójával az egyik üvegpoharat, s megkezdte beszédét.

— Tisztelt közgyűlés! Szomorú napokban sem marad el az annyira áhított segítség. Sajnos, illetve örömmel mondhatom, hogy az olajválság szennyes hullámai nem érintették országunk földjét, így profilunkat a való élethez igazítva, át kell alakítanunk

termelésünk szerkezetét. Fűrészporda- ráló berendezésünket felhasználva áttérünk a kertészeti gyeptakaró gyártására. Ezen berendezés által gyártott fűrészporunkat enyv segítségével rávisszük egy fóliatekercsre, mely kiválóan alkalmas lesz ennek következtében a fű védelmére. Mert nem állapot barátaim, hogy az any- nyi pénzzel, gonddal telepített gyepszőnyeg a tél során maradandó károsodást szenved . . .

— A lényegre — szól közbe Sunyi bácsi I

Az elnök megfáradton legyint.

— Barátaim az élet arra is rákényszeríti időnként az embert, hogy megváljon azoktól, akikkel együtt dolgozott a magasztos célok valóravál- tásán.

— Mondja már a lényeget! — szól ismét Sunyi bácsi.

— Szóval ktsz-ünk létszámát csökkenteni kell. A szűkebb profil következtében nem lesz szükség pénzügyi és mechanikai vezetőkre, ezenkívül az adminisztratív létszámot is csökkenteni kell. Átmenetileg én látom el a

felső szintű vezetést, Sunyi bácsi pedig átveszi a termelési vonalat. Az irodát áthelyezzük a lakásomra, a munkaterem az udvar lesz. A fűtési teendőket feleségem végzi — természetesen díjtalanul.

— Pufajka és védőital nélkül nem vállalom — szólt közbe Sunyi bácsi.

*

Szépen süt a nap a kiskunpelsőci vásáron. Z. Kovács Alfonz ott áll a gép mögött, nézi, hogy a fehér kristályszemcsékből hogyan gömbölyödik, kerekedik a hab.

Időnként érces hangon elkiabálja magát: Vattacukrot vegyenek!

Felesége unottan rakja egy papírdobozba az aprópénzt.

Z. Kovács Alfonz megtörli izzadó homlokát, s ahogy nyújtja át a cukrot egy szőkehajú kislánynak, keze dermedten megáll a levegőben.

— Mi van veled? — kérdi a felesége.

— Ha vennénk még egy gépet... Már a neve is megvan: Vattacukor Általános Szolgáltató Szövetkezet.

16