Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 3. szám - A HAGYOMÁNYOK ÉLETE - Sereg József: Forradalmak a Mátra alján
HUlIltHUIIIItllllUJItUlllimMIJIIIIIIIIIIllliriMIIIIMHIIIIIIIIimillllllllllllltttlllllllinilllltlllllllllllllinil HlimilUIIIMIIlnminilllllllllllllllllllllllllllllllttllllllHIIIIHIIimillllHIIIIimilillllilllllllllllllllllllllllllHIIIIIIIIIimillHHIIIIIIIIIIIIIIIII I SEREG JÓZSEF 1- 5 I 5 Forradalmak a Mátra alján | = i Véres vasárnap Hatvanban (1919. augusztus 3.) TllllllllHIIIIII]IIIIIMIIIilllllllinilllllHIIIIIIIIIIIUIUIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIUIIIIIItllllllMllllllllllllltllllllllllllllllll!IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIII II1111111111111114111 ■ 11 llllll IHllllt III111 »11111 111 III (II11IIIMII11 Hill I lllll 1111111111111 Ilii I HU IIIIIIMI11II It 1(11« IHM Három nagy katonai tömegsír, három egymásba kapcsolódó nagy történelmi sorsfordulóra emlékeztet bennünket Hatvan városában. 1849-ben a tavaszi hadjárat egyik győztes csatája zajlott le április 3-án, a Zagyva hídjá-iál. Az állomáshoz vezető út kanyarulatában a víztorony közelében vaskerítéssel kerített sír. 150 magyar honvéd közös sírja. Pöltenberg katonái voltak, kik életáldozatukkal hozzájárultak a dicsőséges tavaszi katonai sikereihez. A csata emlékoszlopa a város főterén a kastély előtt közvetlenül hirdeti a honvéd hadsereg nagyjelentőségű győzelmét. Mellette közvetlen közelben pódiumos emlékmű, diadalív, homlokán az évszám, 1919—49 vöröskatona díszsírja a főtér északi közepén együtt a hatvani mártírok holttetemeivel. Vöröskatonák és kórházi ápolószemélyzet, kiket itt Hatvan mellett, a Szolnok felé vezető út fényszarui elágazása előtt az azóta feltöltött mocsárban kaszabolt le a kegyetlen antant intervenció. Életüket adták az első proletárdiktatúráért. Díszhelyre 1959-ben, haláluk után 40 évvel kerültek. Hatvani és környékbeli munkások és parasztok forintjaikból emelték az emlékművet új sírjuk fölé, és azóta minden március 21-én, itt emlékeznek az első magyar proletárdiktatúra dicső napjaira. Az ellenforradalmon győzedelmeskedő magyar munkásosztály állított a hős elődöknek örök emléket, kilétüket pedig fiatal történelemtanári lelkesedés kutatgatta. Dűlő út mellől, akác sarjak alól, a határból kerültek a főtér árnyas fái alá. Ismeretlenségük homályát a történelmi kutatás próbálta 40 év távlatából eloszlatni, az alábbiakban majd meglátszik bizony már csak részleges eredménnyel. Ismeretlen és idegen nevek a harmadik emlékmű fekete gránit fapjain. Ciril betűkkel a szöveg: örök hála és dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek . . . ök jöttek befejezni a művet, függetlenséget és felszabadulást hoztak együtt . . . Három emlékmű, három egybekapcsolódó szimbólum, 100 esztendő népünk múltjából. Emlékezés, kegyelet, tisztesség és kötelezettség együtt az egymást követő nemzedékeknek. E mostani alkalomból az 1919-es hősökre emlékezünk ezzel az írással. Hadd tudják hatvaniak, Heves megyeiek és mind azok, akik e neveket olvassák, kik voltak ők, honnan jöttek, és hogyan áldozták ifjú életüket a proletárhazáért. ifjak voltak, legfiatalabb közülük 18 éves, és egy sem volt felül a 45 éven. Fiatal életüket, mindenüket áldozták, megtisztelő kegyelet sorsukról fellebbenteni a feledés fátylait. IIIIIIIIIIIIIIIMIIIlillllllllll Az események fonalai Mezőkövesdre vezetnek vissza, innen indul történetünk. A mezőkövesdi gimnázium épületében 1919 nyarán katonakórház működött. Ide kerültek a Miskolc környéki front sebesültjei, betegei. Az intézmény orvosi kara csaknem teljes egészében Kövesdről tobor- zódott, és az ápolószemélyzet is nagyobbrészt a községből járt be a kórházba. Néhány szanitész és civil női ápoló azonban budapesti volt, vagy a főváros környékéről indult a párt hívására a harctéri katonavonatokhoz és a frontkórházakba, s így többen közülük 1919 nyarán Mezőkövesden is szolgálatot teljesítettek. A kórház mindennapi életét súlyosan megzavarta a július végi készülő katasztrófa előhírei, a betegek növekvő aggodalommal figyelték az események fordulatait. A hírek valósak voltak, és a végső kifejlés már nem volt kétséges, egyenesen a frontokról özönlöttek a vöröskatona sebesültek, sőt tömegesen menekültek egyes szakaszok a főútvonalon a főváros irányába. Az összeomlás nyilvánvaló jelei voltak ezek. A kórházat tovább fenntartani nem lehetett. A kövesdi igazgató főorvos és a katonai parancsnok úgy határozott tehát, hogy a könnyű sebesülteket elbocsátják, a súlyosabbakat vagy elhelyezik a községben, vagy magukkal viszik a Pestre távozók, de együtt tovább nem maradnak. így cselekedtek. Eger felé indult a kórház katonai magja a legsúlyosabb sebesültekkel. A csoporthoz csatlakoztak a fővárosi ápolók és a könnyebben sebesültek közül is elsősorban azok, akik pestiek vagy Pest környékiek voltak. A főútvonal sem országúton, sem vasúton már nem volt biztonságos, ezért óvatosságból a mellékutakat keresték. így érkeztek július 30-án vagy 31-én Egerbe. A súlyos sebesültek a kedvezőtlen hírek miatt egyre kevésbé jelenthettek biztonságot. Meghiúsult a remény arra is, hogy Füzesabonyból, vagy lejebb, Kálból vonattal mehetnek tovább. A járásképteleneket elhelyezték az egri írgalmasoknál, és a csoport, mely eredetileg hozzávetőlegesen hetven főből állott, 64 fővel a Mátra alján, közvetlen a hegy lábához simuló községeken keresztül vezető oldalútvonalon Gyöngyösre indult. Augusztus 2-án érkeztek meg a városba. Itt ekkor még a tanácshatalom utolsó óráiban biztonságban érezhették magukat, de pihenésre már nem sok idő volt, hiszen már körös-körül románok kezébe került a hatalom. Tovább kellett hát menni Hatvan felé, hátha még találnak rést, és hazajuthatnak a fővárosba. A gyöngyösi vámháznál a polgárőrség egy katonája útba is igazította a menekülőket, de itt már lemondtak a kerülő, de biztonságos mellékutakról és a főútvonalon folytatták útjukat. Megindultak tehát a szekerek Hort felé. Odáig baj nélkül eljutottak. Ott azonban már a főjegyző fogadta az érkezőket és a csoporttal közölte, Hatvanban már románok vannak, adják le fegyvereiket, adják át értékeiket neki, mint hivatali szervnek, és vöröskeresztes zászló alatt, katonakórházként meneküljenek tovább. Így történt. A hatvani vasúti és országúti kereszteződés előtti, az éles kanyarban román lovas katonák gyűrűjébe kerültek, és a fegyvertelen kórházi karaván felszólításra megadta magát. A fegyveres lovas román járőr az elfogott csoportot a városszéli istállóhoz, az ún. városkerthez kísérte. Megérkezvén e helyre a foglyokat külön válogatták. A csoporttal menekülő ápolónőket az istállóba hurcolták, és mint szabad prédával, egész éjjel kegyetlenkedtek. Ha valamelyikük ellenkezni próbált, és egyébként is ütötték, verték őket. A férfiakat az istálló melleti homokbányába terelték, és kihallgatást rendeztek. Egészséges, vagy sebesült, nem számított, ütötték, verték, rugdosták, szurkálták a foglyokat. A vallatás meglehetősen nagy lármával folyt. A városszéli házakból odamerészkedő bámészkodók borzalmas látványnak lehettek tanúi. A románok pedig nemhogy elűzték volna a civil lakosságot, sőt egyenesen összeterelték a környező utcák lakóit, világos és egyértelmű szándékkal, a tömeg megfélemlítése a győztes biztonsága. A kegyetlenkedések látványosságát természetesen fokozták, az összeterelt hatvani nép néma borzadálya, azonban csak rövid időre nyújtott biztonságérzetet a győzőknek. A megkínzottak szenvedése, emberi mivoltuk meggyalázá- sa egyre inkább tiltakozásra késztette a polgári lakosságot. A városiak fokozatosan felbátorodva, egyre határozottabban, sőt fenyegetően léptek fel, úgy hogy az éjszaka, a sötétség elvonulásával a kegyetlenkedők ereje is elfogyott, elfáradtak. Rövid dermedt csend következett. A hírek azonban szárnyra keltek. A tömeg nem oszlott szét, látták a fejleményeket. Mi lesz a foglyokkal? Itt helyben kivégzik őket, állították egyesek, fogolytáborba kísérik, mondták mások a még reménykedők, a harmadik csoport: valahol, majd ahol senki sem látja, végeznek velük — ezektől semmi jót nem lehet várni... Vasárnap volt, meleg nyári reggel, augusztus 3-a. Hét óra után újra gyors mozgás támadt az ideiglenes táborba. A városból megérkezett a román katonai város- parancsnok. A foglyokat szemlére előállították. Mindannyi- 47 ukat beterelték a homokbányába és arccal a bánya fala felé fordították. Hátul a bánya széles bejáratánál fegyveres katonacsoport gyülekezett. Megérkezett a parancs
