Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 3. szám - A HAGYOMÁNYOK ÉLETE - Ebergényi Tibor: Bródyt idézve

hagyatékkal való leszámolást, írásaikban a városi élet problémáit szólaltatták meg, lelkesedtek az európai polgári irányzatokért, ostorozták az úri osztály műveletlensé- gét s elmaradottságát. Bródyval együtt bálványdöntögetők voltak, előkészítői a Nyugat mozgalomnak. Támadták az „extra Hungáriám non est vita" értékrendet, és hogy a Tanácsköztársaság bukása után mégis ez az értékrenJ- szer konzerválódott ideig-óráig, arról nem ők tehettek.

I 3- I

Az utolsó írók egyike, aki hitt a leírt szó erejében és abban, hogy az író megfordíthatja a történelem kerekét, a társadalmi törvényszerűségeket. Az írás és az irodalom halottvirrasztója volt. Ezért írta a Fehér Könyvet: „Hittel írom ezt a könyvet, amely korántsem lesz olyan ártatlan, mint a külső színe után választott címe mondja. Éppen ellenkezőleg: nem lesz benne semmi a nyugati szemlék ártatlan és gyöngéd álmodozásából, lapos vagy tartózkodó kérődzéséből. Tüzes magyar könyv lesz.”

De hasonló célok vezették a második évfolyam tervezésénél és a Jövendő szerkesztésénél is. Elégedetlen a politikai, irodalmi, művészeti, társadalmi viszonyokkal, szerinte az ország benne van egy bátortalan forradalomban, csak az emberek ezt nem látják és zsibbadtan engedelmeskednek a régi rendnek, és kábultan engedik magukat megfélemlíteni attól, ami elmúlt, aminek ereje, joga nincs. Az igazságra törekszik, ezért nem akar szórakoztató, kedves szépirodalmat csinálni.

Ezt akarta a Tanítónő című falusi életképével, vagy A nap lovagjával.

A Tanítónő-témában nem a feudális környezet a lényeges, hanem a szembeszegülés egy hipokrata társadalommal. Tóth Flóra nemcsak varázsosan szép, de bátor is, aki szakít a korhadt társadalmi rendszer falusi képviselőivel, a földesúrral, a pappal, a szolgabíróval. És ebben a szembenállásban lehetetlen nem Hunyadi Margitra, a szabolcsi szolgabíró lányára ismernünk. Tóth Flóra műveltsége, önismerete, büszkesége, megalázottsága elegendő volt ahhoz, hogy ne vállaljon közösséget a falu uraival még egy jó házasság árán sem, Hunyadi Margitnak elegendő volt egy mély emberi érzés, hogy minden kapcsolatot megszakítson a szülői házzal, a szabolcsi úri világgal.

Bródy A tanítónővel kísérletet tett a parasztdráma megalkotására is. Az öreg plébános szavai: „a gazdag emberek ostobasága olyan mint a tenger: kimeríthetetlen” nemcsak az öreg Nagy fölött kimondott ítélet, hanem a Magyarország—Kánaánhit tagadása is. Bródy itt Csíky Gergely nyomdokain jár, de ezzel a falusi életképpel új utat nyitott a magyar dráma fejlődésében. Ilyen drámát tervezett Gárdonyi Géza (A bor), Móricz Zsigmond (Sári bíró), Kodolányi János és Darvas József is, de a Szakadék vagy A földindulás alig érthető A tanítónő és A dada nélkül. A két főszereplő, Tóth Flóra és ifj. Nagy egyet akar, de elválasztja őket egymástól a gazdagok kapzsisága: ,,. . . szeretnék egy nagy, egy borzasztó nagy iskolát, minden parasztgyerek, aki csak van a környéken, hogy abba járjon. Imádom a parasztgyerekeket. Látott már valaha csúnyát, egyik szebb mint a másik . . . Mért, hogy mért lesz ezekből olyan hányiveti vagy kétrétgörbült, ha megnől”; így Tóth Flóra. Ifj. Nagy: „Én is szeretem a parasztot, belőlük sarjadtam, egy vagyok velük. Majdnem ezer paraszt Nagy van ... Én ezekből szeretnék egy falut, hogy közösen dolgozzunk nem pénzért, becsületért. Nekünk lenne a legszebb búzánk, a legszebb lovunk, a legkövérebb ökrünk, olajmalmunk, sörgyárunk. Szeretném bevinni őket az ország vezetésébe, a kormányzásba. Lovat lehet nemesíteni, embert ne lehetne?”

A Nap lovagja egy kettétört élet regénye. Asztalos Aurél sorsa azonos Bolygó Kis Erzsébet sorsával, a kitaszítottság, reménytelenség példázata, nagyvárosi ballada a megesett lányról és szegényfiúról, aki a városba ment. A Nap lovagja karrierregény, de nem úgy mint a Szépfiú, vagy mint a Vörös és fekete. Julien Soréi rámenős, könyörtelen, s a cél érdekében mindenkit eltipor. Asztalos Aurél szánandó lovag, akinek csak nagyratörő álmai nagyok, de ereje kevés ahhoz, hogy ezeket el is érje. A papiszabó fia, aki vállalja — mert vállalnia kell — az úri osztály gesztusait, bármit tesz, nem juthat be a főhercegek világába. Ez az áldozat, a XX. századi „vitám et sangvinem" tudat akkor már inkább szatírája volt a köznemesi Magyarország áldozatvállalásának és önfeláldozásának. Elvérezni egy eszméért és illúzióért 1867 és 1896 után már inkább szánalmas, mintsem követendő példa. Asztalos Aurél alakja változata a mérgetivó dadának és a Nyomor hőseinek.