Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 3. szám - A HAGYOMÁNYOK ÉLETE - Ebergényi Tibor: Bródyt idézve

hagyatékkal való leszámolást, írásaikban a városi élet problémáit szólaltatták meg, lelkesedtek az európai pol­gári irányzatokért, ostorozták az úri osztály műveletlensé- gét s elmaradottságát. Bródyval együtt bálványdöntögetők voltak, előkészítői a Nyugat mozgalomnak. Támadták az „extra Hungáriám non est vita" értékrendet, és hogy a Tanácsköztársaság bukása után mégis ez az értékrenJ- szer konzerválódott ideig-óráig, arról nem ők tehettek. I 3- I Az utolsó írók egyike, aki hitt a leírt szó erejében és abban, hogy az író megfordíthatja a történelem kerekét, a társadalmi törvényszerűségeket. Az írás és az irodalom halottvirrasztója volt. Ezért írta a Fehér Könyvet: „Hittel írom ezt a könyvet, amely korántsem lesz olyan ártatlan, mint a külső színe után választott címe mondja. Éppen ellenkezőleg: nem lesz benne semmi a nyugati szemlék ártatlan és gyöngéd álmodozásából, lapos vagy tartóz­kodó kérődzéséből. Tüzes magyar könyv lesz.” De hasonló célok vezették a második évfolyam terve­zésénél és a Jövendő szerkesztésénél is. Elégedetlen a politikai, irodalmi, művészeti, társadalmi viszonyokkal, szerinte az ország benne van egy bátortalan forradalom­ban, csak az emberek ezt nem látják és zsibbadtan en­gedelmeskednek a régi rendnek, és kábultan engedik ma­gukat megfélemlíteni attól, ami elmúlt, aminek ereje, joga nincs. Az igazságra törekszik, ezért nem akar szórakoz­tató, kedves szépirodalmat csinálni. Ezt akarta a Tanítónő című falusi életképével, vagy A nap lovagjával. A Tanítónő-témában nem a feudális környezet a lé­nyeges, hanem a szembeszegülés egy hipokrata társada­lommal. Tóth Flóra nemcsak varázsosan szép, de bátor is, aki szakít a korhadt társadalmi rendszer falusi képviselői­vel, a földesúrral, a pappal, a szolgabíróval. És ebben a szembenállásban lehetetlen nem Hunyadi Margitra, a szabolcsi szolgabíró lányára ismernünk. Tóth Flóra művelt­sége, önismerete, büszkesége, megalázottsága elegendő volt ahhoz, hogy ne vállaljon közösséget a falu uraival még egy jó házasság árán sem, Hunyadi Margitnak ele­gendő volt egy mély emberi érzés, hogy minden kapcsola­tot megszakítson a szülői házzal, a szabolcsi úri világgal. Bródy A tanítónővel kísérletet tett a parasztdráma megalkotására is. Az öreg plébános szavai: „a gazdag emberek ostobasága olyan mint a tenger: kimeríthetetlen” nemcsak az öreg Nagy fölött kimondott ítélet, hanem a Magyarország—Kánaánhit tagadása is. Bródy itt Csíky Gergely nyomdokain jár, de ezzel a falusi életképpel új utat nyitott a magyar dráma fejlődésében. Ilyen drámát tervezett Gárdonyi Géza (A bor), Móricz Zsigmond (Sári bíró), Kodolányi János és Darvas József is, de a Szaka­dék vagy A földindulás alig érthető A tanítónő és A dada nélkül. A két főszereplő, Tóth Flóra és ifj. Nagy egyet akar, de elválasztja őket egymástól a gazdagok kapzsisága: ,,. . . szeretnék egy nagy, egy borzasztó nagy iskolát, min­den parasztgyerek, aki csak van a környéken, hogy abba járjon. Imádom a parasztgyerekeket. Látott már valaha csúnyát, egyik szebb mint a másik . . . Mért, hogy mért lesz ezekből olyan hányiveti vagy kétrétgörbült, ha megnől”; így Tóth Flóra. Ifj. Nagy: „Én is szeretem a parasztot, be­lőlük sarjadtam, egy vagyok velük. Majdnem ezer paraszt Nagy van ... Én ezekből szeretnék egy falut, hogy közösen dolgozzunk nem pénzért, becsületért. Nekünk lenne a leg­szebb búzánk, a legszebb lovunk, a legkövérebb ökrünk, olajmalmunk, sörgyárunk. Szeretném bevinni őket az or­szág vezetésébe, a kormányzásba. Lovat lehet nemesíteni, embert ne lehetne?” A Nap lovagja egy kettétört élet regénye. Asztalos Aurél sorsa azonos Bolygó Kis Erzsébet sorsával, a kitaszí­tottság, reménytelenség példázata, nagyvárosi ballada a megesett lányról és szegényfiúról, aki a városba ment. A Nap lovagja karrierregény, de nem úgy mint a Szépfiú, vagy mint a Vörös és fekete. Julien Soréi rámenős, könyörtelen, s a cél érdekében mindenkit eltipor. Asztalos Aurél szá­nandó lovag, akinek csak nagyratörő álmai nagyok, de ereje kevés ahhoz, hogy ezeket el is érje. A papiszabó fia, aki vállalja — mert vállalnia kell — az úri osztály gesz­tusait, bármit tesz, nem juthat be a főhercegek világába. Ez az áldozat, a XX. századi „vitám et sangvinem" tudat akkor már inkább szatírája volt a köznemesi Magyaror­szág áldozatvállalásának és önfeláldozásának. Elvérezni egy eszméért és illúzióért 1867 és 1896 után már inkább szánalmas, mintsem követendő példa. Asztalos Aurél alak­ja változata a mérgetivó dadának és a Nyomor hőseinek.

Next

/
Thumbnails
Contents