Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 3. szám - JELENÜNK - Gyurkó Géza: partok, vagy gátak
«Sl 26 eszméjére, akkor majd apikám itt megvárlak a hajnali busznál, és egy rundó sör mellett megdumáljuk a kérdést ,.. Fiatal lány: — Nem tudom mi az. Főiskolás vagyok. Hazautazom a szünetre. .. Nem, a demokráciát azt értem, de ezt az izét, hogy üzemi, azt nem . . . Neylon-szatyor jobb kezében, balban rádió, középen egy elmélázó tekintetű fej. Harminc év körüli férfi. — Hogy miről? Már a hajnali busznál is ezután érdeklődnek? Itt már valami lesz, igaz? Látja ez az üzemi demokrácia. Ez, amit maga csinál. Illetőleg ez, ha az üzemben is ezt csinálják. Megkérdik mit akarunk, meg is hallgatják, és ha okosnak tartják meg is csinálják. Ennyi az egész. De megbocsájt, híreket mondanak , . . Egy harcias asszonyság: — Kérdezze meg fiam a főmérnököt! V. T. az Európa-hírű gyár egyik vezetője: — Húsz községből járnak még ma is ide dolgozni. Hajnalban kelnek, műszakra érkeznek, utána haza. Reggel hattól délután kettőig, vagy éppen kettőtől tízig, ha délutános műszakban dolgoznak, akkor nagyüzemi munkások. Ha hazamennek, parasztok. Mégcsak nem is szövetkezeti parasztok. Háztájit kapáló salátatermelők. Mégis zömük, amikor dolgozik, már semmivel sem hátrább való, mint a nagyapját is munkásnak tudó csepeli melós. De a gyárkapun kívül megint paraszttá vedlik. Kisparaszttá. — Társadalmi skizofrénia? — Igen. Az. De ez már azért nem a paraszt tudathasadása, hanem a munkásé. Ez nagyon lényeges. L. J., az üzem pártbizottságának titkára: — Az üzemi lapban közöltük, elejét véve a sok találgatásnak, hogy mennyi a vállalat igazgatójának a jövedelme. Ha van igazán üzemi demokrácia, akkor ez az. Hittük legalábbis. A józanabbja nemcsak hogy tudomásul vette, de még azt is kijelentette, hogy ennyi pénzért nem is vállalná ezt az istenverte munkát. De sokan voltak, akik egyszerűen nem hitték el az összeget, vagy azt mondták, hogy ha ennyit bevallónak, akkor mennyi lehet az valójában. Ezt a példát csak azért mondom, hogy az üzemi demokráciát meg kell tanulni vezetőnek és munkásnak egyaránt. És más a lecke itt, ahol a négyezer embernek a fele ma is rohan haza borsót vetni, vagy kukoricát törni. És más persze mondjuk a Lángban. A. T. technikus: —- Miért kellene abba beleszólni a munkásnak, hogy mit gyártson az üzem? Nem termelőszövetkezet ez. De, hogy amit gyárt, azt jól gyártsa, abba már igencsak szavának kell lennie. Nem az a baj, hogy egy átlagmunkás a korszerű termelésben nem lehet más, mint egy csavar. De a mi viszonyaink között a csavarnak is tudnia kell, hogy mit csavar és miért. Világos? És mindenkinek meg kell értenie, hogy az ilyen csavarok tartják össze a gépet. A legbonyolultabbat is, A társadalmat is. K. L. marós: — A feleségem szövetkezeti tag. Ha őneki nem tetszik a szövetkezeti elnök, leszavazhatja ... — Volt már erre példa? — Nem, dehogyis volt. De legalább úgy tudja az ember, hogy ha akarná, megtehetné. Nekem aztán semmi bajom az igazgatóval, jószerint nem is ismerem, de vajon leválthatnám-e őt? Leszavazhatnám? Na, ugye, hogy nem. Lehet, hogy szamárság, amit mondok, de nekem miért nincs háztájim, az üzemből, mint az asszonynak a szövetkezetből? Ö is tulajdonos, én is. Úgy mondják. — Hazavinne egy-egy gépet, fusizni? — Már megbocsásson az elvtárs, nem vagyok én hülye. Persze hogy nem vinnék, mit is kezdenék vele. De az én háztájim, az én üzemrészem, a műhelyem. A brigádom. Addig elér az eszem, meg az iskolázottságom, hogy innen mindent tudjak, s hogy itt mindenben szavam legyen. Ez lenne az én háztájim. De nincs ám így. Gy. G. fiatal szakmunkás, egy másik helybéli, most felfutó gyárból . . . — Hogy mi a véleményem az üzemi demokráciáról? Tessék csak lejegyezni a példát, amit mondok. Most értettem meg, hogy milyen és miért nehéz összehozni az államfőket egy-egy tanácskozásra, hogy miért kellenek az előzetes tárgyalások, meg az egyeztetések nyakra-főre. A mi üzemünkben előírták, hogy alakuljon meg az üzemi négyszög — minden szinten. Vállalatvezető, vállalati szakszervezet, vállalati pártszervezet és a vállalati KISZ. Lejjebb: pártcsoport bizalmi, szakszervezeti bizalmi, csoportvezető és a KISZ-alapszervezeti titkár. Fél éve ennek. Még egyszer sem tudott összeülni, legalább is nálunk, ez az üzemi négyszög. Ha az egyik ráér, akkor a másiknak van dolga, ha mind a három ráér, akkor az egyiknek támad fontos ügye. — Nem veszik komolyan ezt az üzemi négyszöget? — Azt hiszem. Vagy, hogy inkább nem bíznak abban, hogy valóban olyan fontos lenne az ő dolguk. Pedig bizisten lenne mit tenniök bőven. T. M. egy közepes könnyűipari üzem dolgozója. . . — Gépkocsit akarok venni. Majd, ha lesz annyi pénzem. De a vizsgára már most jó jelentkezni, annyian tolonganak, amióta ilyen rosszul élünk. Elmentem hát a kötelező orvosi vizsgálatra. Lehet, hogy ebben az én esetemben a véletlenek játszottak közre, de pontosan ötször kellett el- kéredzkednem, mire túlestem rajta. Ezt csak példának hoztam, hogy a melósnak még a luxus is drága időbe kerül. De ha életbevágóan fontos, hivatalos ügye is van az embernek, azt se tudja, hová menjen, kihez menjen, mikor menjen. Kéredzkedni unos- untalan, miközben ferde szemmel néznek az emberre, aki pedig ilyenkor kevesebbet is keres ráadásul , .. Aztán azok, akik ott ülnek az íróasztalok mögött. . . Volt egy lány, ha nem lett volna nő, meg is verem. Együtt érettségiztünk. Én szakmát tanultam, ő meg körmölni. Háromszor adott visz- sza valami istenverte nyomtatványt, amikor egyszer és rögtön elmagyarázhatta volna, hogyan kell. Persze az is lehet, hogy elsőre ő se tudta mit kell csinálni azzal a papírral, öregem, az üzemi demokrácia csak akkor ér valamit, ha túlnő az üzem falain ... — A Lajos fia, ismered? Dehogynem ismered . . . Hát a Lajosé, aki ott átellenben lakott, s tavalyelőtt úgy megbicskázták ... Na ugye ... Hát ennek a Lajosnak a fia meg lakatos lesz. Azt mondják jó szakma. És a fizetség se rossz. U. E. nyugdíjas szövetkezeti tag újságolja a dolgot. A városban annak- előtte két okból nem volt valami nagy elismerése a munkásembernek. Egyrészt, mert a város félig úri, félig papi település volt, ahol a munkás, mégha irmag is volt, potenciális veszélyt jelentett, csak azért, mert munkás. Másrészt, mert akinek nem volt legalább egy bukfencnyi szőlője, az nem nagyon számított embernek. S azoknak a régi, valóban munkásoknak alig volt valamije, nemhogy szőlejük lett volna. Persze volt egy nem éppen elhanyagolható harmadik ok is: az a társadalom általában, amely a munkát kényszerű rossznak, a belőle élőt alantas lénynek, s a belőle rosszul élő és emiatt szájat nyitó, önmagát embernek vélő valakit, pedig börtön- töiteléknek tartott. A társadalom persze már régen megváltozott, de korántsem olyan forradalmian és még kevésbé gyorsan — a tudat. Ma munkásnak lenni mégis természetes közéleti állapot. A különböző szakmák, mint a farmernadrágok márkái, közszájon forognak és a főiskolások, középiskolások mellett, vagy után ott ballagnak év végén az utcán az ipari tanulók végzős szakmunkásai is. C. M. lakatos az európai hírű gyárból : — Együtt lettem a gyárral. Talán én egy kicsivel előbb is lettem szakmunkás, mint a gyár gyár. Akárhogy forgatom lassabbra az éveket, majd negyedszázad ez. Hányszor hívtak már innen? Nem tudom, de súlyos százasokkal ígértek többet, hogy menjek. Maradtam. Maradtam, akkor is, amikor a tmk-üzem a mélyponton volt. S tudja miért? Mert arra kértek, hogy maradjak. Kértek. Számítottak rám. Tudják, hogy mit érek. Sőt, talán túl is becsültek. Eltelt egy esztendő, az üzem elnyerte a szocialista címet. Me-
