Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Kaposi Levente: Olajválság (szatíra)

^MIIIIUIIHIIIHIIUIIimillHIIIIimillMtlllllllllHIIIIIllllMllllimtMllimillllUMtllllllMIUIIIIIIIIIlilUHIIIIII

...........

K

APOSI LEVENTE ]

Az olajválság

— Szatíra —

rillllllllllMllllllllllltlIIIIIIIIIIIHIHIIIHmUIIIIMMIIIIIMIIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIimilllllllllllllllHllllllltlIllllllllHIIIIIIIIIIIHIUIIHIIIIIIIIlllHHIIIIIIIIIIMIHIlllnr

Bármilyen furcsa, az élet néha hihetetlen dolgokat produkál. Ez a nem teljesen újszerű, de mégis találó gondolat jutott Z. Kovács Alfonznak, az Egyesült Harangöntő és Díszmozsár Ktsz elnökének eszébe, amikor hetek, hónapok hosszú töprengése után egy este véletlenül kezébe vette a helyi újságot, s abban egy, a számára rendkívül érdekes térképre bukkant. A térképen vastagabb és vékonyabb nyilak jelezték, hogy az egyes arab országokból milyen mennyiségben áramlik, illetve áramlott az olaj az Egyesült Államokba, Japánba, illetve a Nyugat-Európai országokba. Z. Kovács Alfonzot különösebben nem érdekelte sem az Egyesült Államok, sem Japán, e két ország legfeljebb a távoli jövőben jöhetett számításba hirtelen támadt elképzeléseiben, annál nagyobb figyelmet fordított viszont a térkép közepén elhelyezkedő országokra.

Felesége mit sem sejtett férje nagy- ratörő gondolatairól, csupán azon csodálkozott, hogy miért nem eszi most is olyan jó étvággyal a juhtúrós sztrapacskát, mint máskor. Kétszer rá is szólt, hogy elhül az étel, de miután férje rá se hederített, vállat vont és lefeküdt aludni. Hajnal háromkor valami zajra felébredt. Döbbenten látta, hogy a férfi még mindig a térképet tartja a kezében, s ceruzával valamit firkál rá. Annak ellenére, hogy mélységesen meglepődött, mégsem tulajdonított különösebb jelentőséget az eseménynek. De amikor Z. Kovács Alfonz pontban hajnali hatkor felrázta és lázas hangon suttogta a fülébe, hogy azonnal öltözzön fel, rohanjon a könyvesboltba egy világatlaszért, valami felködlött előtte a várható sötét jövőből.

tS

Z. Kovács Alfonzra mindent el lehetett mondani, de azt nem, hogy tehetségtelen. Igaz, hogy ifjúsága lázas, forrongó éveiben tanulmányait nem mindig kísérte szülei részéről osztatlan elismerés, de hát azt szokták mondani, hogy a jó bornak is forrnia kell ahhoz, hogy letisztuljon. Z. Kovács Alfonz nem táplált hiú reményeket az élettel szemben. Tudta, hogy pótérettségis bizonyítványa előtt nem tárulnak ki szezámként a felsőoktatási intézmények kapui, de ezt nem is várta. Kezdeti útkeresése során először könyvügynökként járta a magyar vidéket, de ez a foglalkozás nem hozta meg számára a kellő

anyagi elismerést. Ezért bármenynyire is fájdalmas volt számára megválni a könyvektől, mégis szakított az irodalommal s beállt segéderőnek egy poloskairtó kisiparoshoz. Néhány évig ádáz küzdelmet folytatott a „szocializmus vérszívói” ellen, ahogy ő szokta magát kifejezni, de aztán békésebb, nyugodtabb életre vágyott. Pályafutásának kilométerköveinél nincs szándékunk hosszasabban elidőzni, ezért inkább a puszta felsorolásra szorítkozunk. Adóhivatalnok, csapos, útellenőr, lángossütő, díszhalkereskedő, majd a tudati tisztázódások után a ma: az Egyesült Harangöntő és Díszmozsár Ktsz elnöki tiszte.

%

A ktsz évzáró közgyűlése nem a legjobb hangulatban kezdődött. Az utóbbi hónapok keserű tapasztalatai a felszínes szemlélőben olyan nézeteket is kialakíthattak, hogy a nem túlzottan hosszú múltra visszatekinthető vállalkozás a szakadék szélére került.

Z. Kovács Alfonz ktsz-elnök annak idején ugyanis, amikor ünnepélyesen lerakták a vállalkozás alapkövét — kékszínű bársonyba burkolt műmárványkockát, üreges belsejében az alapítólevéllel — valahogy nem mérte fel kellőképpen a hazai egyházi viszonyokat. E súlyos mulasztás a későbbiekben alaposan megbosz- szúlta magát, s Z. Kovács Alfonz a saját bőrén tapasztalta, hogy egy vállalakozás megindításakor posan megbosszulta magát, s Z. Kovács Alfonz a saját bőrén tapasztalta, hogy egy vállalkozás megindításakor mennyire alapvető az eszmei tisztánlátás. Ugyanis — leegyszerűsítve a dolgokat — az történt, hogy a legnagyobb propaganda ellenére sem jelentkezett senki, aki harangot akart volna öntetni. A ktsz elnökének e súlyos kudarc láttán egyik szeme sírt, a másik nevetett. Mint öntudatos, a fejlődéssel lépést tartó egyén természetesen örült, hogy az egyházi befolyás csökkenését fémjelzi a harangöntési kedv hiánya, másrészt sajnálta mindazt a fáradságot, időt, pénzt, amit a harangöntési profil népszerűsítésére fordítottak. Hiszen csupán a világ leghíresebb harangjait ismertető, képes leporelló darabonként 127,50 forintba került, nem beszélve az egyéb szóróanyagokról.

Sajnos a másik profil sem alakult annyira kedvezően, mint remélték. Igaz, hogy az aranyporral bevont vasalók és díszmozsarak nagy sikert arattak a kiskunfelsőci vásáron, de aztán valahogyan elterjedt a hír, hogy az aranypor két nap után lepereg, meg egy éppen arra lézengő újságíró rosszindulatú írást tett közzé a megyei újságban, giccsnek nevezvén az igényes termékeket.

Az átmeneti kudarcok egy kissé megingatták a ktsz belső helyzetét. Néhányon — akik nem távlatilag nézik az ügyeket, csupán a jelen szeszélyes perceit veszik alapul — hátat fordítottak a nagyjelentőségű vállalkozásnak.

Z. Kovács Alfonz, ahogy az elnöki asztal mögül végigtekintett az öt főre csökkent tagságon, kis keserűséggel állapította meg magában, hogy mennyire hiányzik az emberiségből a kitartás, az eszmékbe vetett töretlen hit. Külön idegesítette, hogy Sunyi bácsi, aki egy személyben töltötte be az éjjeliőr és a fűtő szerepét, valami papírt zörgetett, zavarván ezzel az ünnepélyes pillanatot.

— Kedves barátaim! — kezdte szavait, s közben kulcstartójával megkocogtatta a poharat, hogy helyreálljon a csend. Nehéz, de felemelő időket élünk. Ha végigtekintünk a világ térképén — mutatott hátra — felmérhetjük a jelent és jövőt.

— Már megbocsásson elnök elvtárs, én mondtam a Rozi néninek, hogy ne azzal gyújtson be — szólt közbe az öreg Sunyi.

Z. Kovács Alfonz, ahogy rátekintett az üres falra s a vihogó ktsz tagokra, elhatározta, hogy nem csinálja tovább. De aztán csak legyintett, s folytatta.

— Amíg maguk itt viháncolnak, Nyugat-Európa reszket a hidegtől. Az olajkályhákban nem lobog többé a tűz. Nem akarok fölösleges vitákba bocsátkozni, de holnaptól kezdve fű- részporbetéteket gyártunk. Aki nem ért vele egyet, az mehet. Sunyi bácsi, nyissa ki az ajtót!

fS

Együtt ült az „agytröszt". Bódog főkönyvelő és Patai főmérnök kíváncsian hallgatta az elnök ismertetését a fűrészporbetét lényegéről, gyártási mechanizmusáról.

— Minden világtalálmány egyszerű, mint a pofon — vázolta fel elképzelését Z. Kovács Alfonz. Azért világtalálmány. A mai felgyorsult időben ki ér rá komplikált dolgokkal foglalkozni. Röviden arról van szó, hogy minden olajkályhába egy 40 centiméter magas, tizenöt centiméter átmérőjű, három kis lábon álló vascsövet kell elhelyezni. E csövet kell fűrészporral megtölteni teljes hoszá- ban, s alulról meggyújtani. Az égő fűrészpor következtében a cső átizzik, a hőt leadja az olajkályha külső burkolatának, ami természetesen felmelegíti a szoba levegőjét. Nos — és itt jön a nagy ötlet — mi lesz, ha mondjuk újra lesz olaj? Semmi, illetve az, hogy bárki kiveheti a fűrészpor-