Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Rozov: A szabadalom (Hekli József fordítása)

HSi

12

IGNAT VASZILJEVICS: így mór közelebb kerültünk a lényeghez, Vitya. Jól van. A helyes, kollegiális utat választottad.

VIKTOR: Antonnal éppen azon törtük a fejünket, kinek mit adjunk.

IGNAT VASZILJEVICS: így sejtettem. Vitya, tényleg töri a fejét. Nagyszerű fiú vagy te, kedvesem. Azért kezdtem veled ezt a beszélgetést, hog ne kínozd tovább magad. Bizonyára eleget töprengtél már?

VIKTOR: Igen, igen.

IGNAT VASZILJEVICS: Én azt mondom neked: ne törd a fejed, adjál pénzt.

VIKTOR: Nem szerencsés, valahogy .. .olyan kínos.

IGNAT VASZILJEVICS: Miért lenne kínos? Magad sem tudod. Például, engem meg akartál jutalmazni?

VIKTOR: Természetesen. Magát elsősorban. De még mennyire.

IGNAT VASZILJEVICS: Én nem sértődöm meg, elfogadom a pénzt. Nö és mennyit szándékoztál nekem adni?

VIKTOR (Egészen megzavarodva.): Nem is tudom... Valahogy másképp gondoltam, de ha maga. . . Ignat Va- sziljevics így véli, mondja meg, menynyivel tartozom magának.

IGNAT VASZILJEVICS: Semennyivel sem tartozol, annyit adsz, amennyit akarsz!

VIKTOR: Na, körülbelül. Becsület szavamra, nem tudom.. .

IGNAT VASZILJEVICS: Vityácska, Vityácska, micsoda legény vagy. . . Na, egy ezrest rám szánsz?

VIKTOR (Alig tudja türtőztetni magát.): Magának egy ezrest?

IGNAT VASZILJEVICS: Ezer rubelt. Nyíltan megmondom neked: nem sok. Más esetleg az egész összeg felére tartott volna igényt, de én gyerekkorod óta ismerlek, Pelagéjávat, azt lehet mondani, egyidőben kerültünk a gyárba.

VIKTOR: Én, természetesen, adhatok ezer rubelt...

IGNAT VASZILJEVICS: Ha sajnálod, akkor nem kell. Végtére is nem vagyok harácsoló.

VIKTOR: Nem-nem, legyen, ahogy gondolja.

IGNAT VASZILJEVICS: Vitya, a feltalálás, persze, nem tréfa dolog. De nyíltan megmondom neked: az alkalmazás — ugyancsak az, barátom, beleizzadhatsz. A világ, érted, így van berendezve. Te feltalálsz, s ez nyilván — jó. Mások viszont köpnek erre. De vannak olyanok is, akik irigységből akadályokat fognak gördíteni eléd, nem hogy segítenének. „Képzeld el, ő feltalálói S én talán kevesebb vagyok nála?" És így tovább. Ez közös ügy, nem csupán a tied, s nincs mindenkinek egyforma öntudata. Menjen a fenébe, mondják, a tervet nélküle is teljesítjük, de így akadályozza a termelést. Az ostoba emberek így gondolkodnak. Látod, azt gondolja valamelyik munkás, előfordulhat, hogy a feltalálásod nyomán felemelik a normákat. Ezt még meg kell fontolni. A munkás már megokö- sult. .. Gondold meg. Mindenkinek

magyarázatot kell adni, felvilágosítást, s mindenkit érdekeltté kell tenni, hogy úgy mondjam, az ötlet iránt. Az ügy maga tiszta, de a szóbeszéd elkerülhetetlen.

VIKTOR: Jól van, jól van, nincs ellenvetésem.

IGNAT VASZILJEVICS: S nekem ez a pénz, érted, éppen kapóra jönne. A feleségem betegeskedik, fáj a lába, Macesztába viszem. Az ottani nyaralóhelyen van egy kis vityillóm, megmondom őszintén, nagyon silány, a szembelévő szomszédaimnak kimondottan főúri villái vannak. A feleségem szokta is mondani: szégyell oda utazni.

VIKTOR: Mindent értek, Ignat Va- sziljevics. . .

IGNAT VASZILJEVICS: Tehát, nincs kifogásod ez eilen?

VIKTOR: Nincs.

■~IGNAT VASZILJEVICS: Köszönöm, mégiscsak okos fiú vagy. Ezekután már senkinek sem kell háládat kifejezni, én mindent elintézek. Csak a gyűlésen mondj még egy általános köszönetét.

VIKTOR: Nem lehet, na és a többiek. Anton, például, sokat segített nekem, ő, szinte a társszerzőm. A pénz felét szándékoztam neki adni, de ő nem akarta, de egy ezrest neki adok, már meg is mondtam.

IGNAT VASZILJEVICS: S beleegyezett?

VIKTOR: Igen, az ezer rubelbe.

IGNAT VASZILJEVICS: Micsoda dolog ezl A lelkiismeretét hol hagyta?

VIKTOR: Valóban seaített.

IGNAT VASZILJEVICS: Ilyesformán az egész gyár segített neked. Száz rubelt vágj a pofájába — s kész!

VIKTOR: Nem, nem!

IGNAT VASZILJEVICS: Hadd örüljön, hogy a tehetséged körül forgolódhatott. A tehetség — az világít, melegít, s aki körülötte van — annak különösen jó.

VIKTOR: Mindig vele voltam. . . Tudja mit, most rögtön idehívom őt. Én, Ignat Vasziljevics, nem emelek kifogást, hogy magának és másoknak is adjak, de Anton nélkül ezt nem tudom elképzelni.

IGNAT VASZILJEVICS: A te szaba- dalbad van a falra tűzve vagy az övé?

VIKTOR: Az enyém.

IGNAT VASZILJEVICS: Akkor vele nincs miről beszélgetni! Száraz, érzéketlen ember, ismerem őt!

VIKTOR: Nem-nem, mindent vele közösen csináltam, ide hívom őt. (Kissé kinyitja az ajtót és hivja.) Anton!

(Anton bejön.)

ANTON: Itt vagyok. Miről van szó?

VIKTOR: Anton, Ignat Vasziljevics azt mondja — pénzzel jutalmazzunk meg mindenkit.

ANTON: Kiknek adjunk pénzt? Miért?

VIKTOR: A segítségért.

IGNAT VASZILJEVICS: Hiszen nem kell mindenkinek adni, én már ezt neked megmagyaráztam.

VIKTOR: Nekem, természetesen

nincs ellene kifogásom — én helyeslem. Valójában, mi úgy terveztük... Hiszen tudod. .. lehetséges, hogy pénzben egyszerűbb. Ignat Vasziljevics azt mondja — lehet pénzben.

ANTON: Na és kinek? S mennyit?

VIKTOR: Ignat Vasziljevics azt mondja — neki jól jönne ezer rubel.

ANTON: Mennyi?

VIKTOR: Ezer.

ANTON: És miért nem két és félezer, Ignat Vasziljevics? Miért nem háromezer, miért?...

IGNAT VASZILJEVICS: Csendesen már te, csendesen.. .

ANTON: Maga micsoda, Ignat Vasziljevics, ichtioszaurusz?

VIKTOR: Nem kell így, Anton!

IGNAT VASZILJEVICS (Anionhoz.): Na és te?

ANTON: Hogy-hogy én?

VIKTOR: Már mondtam neki: egy ezres a tiéd.

ANTON: De én ezekután egy kopejkát sem fogadok el. Vitya, te pedig ne erőszakold rám... Erről pedig, Ignat Vasziljevics álmodozni se merj, s felejtsd el, hogy szádon kiejtetted ezt a szót, hogy ezer, felejtsd el, ezt tanácsolom neked.

IGNAT VASZILJEVICS: Nem vagy kissé fiatal ahhoz, hogy tanácsokat osztogass nekem?

ANTON: Harminc felé járok.

IGNAT VASZILJEVICS: Harminc felé közelegsz, de a komszomol korból még nem nőttél ki.

ANTON: Nem is sietek.

IGNAT VASZILJEVICS: Pedig itt lenne az ideje. Vitya, te hiába hívtad Antont segítségül. Mi kellőképpen megegyeztünk volna, s ezzel az egész ügy véget ért volna.

ANTON: Hát persze, gondolom, minden lezárult volna.

IGNAT VASZILJEVICS (Nem néz Antonra, mintha ő ott sem lenne.): Ne szennyezd be magad, Vitya, fontold meg. Véleményem szerint mindenkinek, aki segített neked, köszönetét illik mondani, mégpedig pénz- belileg. Meg akartalak kímélni téged ettől a kötelezettségtől. Számodra ez, kedvezőbb lenne. De látom, nem sikerült, nem válik be. Elterveztem már. (Elővesz a zsebéből egy papírlapot.) A listán meg van jelölve, kinek menynyi jár.

ANTON: Milyen elv alapján csináltad ezt?

IGNAT VASZILJEVICS: Lehet, hogy ez az elv nincs írásban lefektetve, de döntőbb az írásnál az, hogy így kell.

ANTON: Miféle lista ez? (Kikapja Ignat Vasziljevics kezéből a papírlapot, olvas.) Vitya, nézd csak, ő már az egészet szétosztotta I így... százötven. Százhúsz. Hetven. Hatvan. Kétszáz. .. Na-hát, na-hát, de hol vagy te? Megvagy! Leszikov Viktor Szem- jonovics — négyszáz rubel. Hát ez mi, neki mindenért együttvéve, csak négy darab százas jár?

VIKTOR: Anton, várj csak egy kicsit, ne idegeskedj, ez persze biztos nem az enyém.

ANTON: A tiéd, a tiéd, olvasd csak! (A papírlapot Viktor, majd Ignat Vasziljevics orra alá böki.) Neki