Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Rozov: A szabadalom (Hekli József fordítása)
— négyszáz rubel? (Ignat Vaszilje- vics hallgat.) Érdekes, s én hol bújok meg ezen a listán, ha egyáltalán, szerepelek rajta? Nézd csak, itt vagyok: Anton Kopalin — ötven rubel. Nem feledkezett meg rólam. Én meg már aggódtam — ki fognak felejteni. Nem felejtett ki! Köszönöm Ignat Va- sziljevics I IGNAT VASZILJEVICS: Add ide a listát. Hallod, add ide! ANTON: Itt van a listád, látod! (Elszakítja a papírlapot.) IGNAT VASZILJEVICS: Ostoba emberek vagytok és kész! (Kimegy.) ANTON: Nem, ez ésszel felfoghatatlan, hogy ő már mindent szétosztott, s helyettünk rendelkezett. Én most már egy rubelt sem fogadok, el, jegyezd meg. Minden a tiéd, mind a négyezer az utolsó kopejkáig. VIKTOR: Mi van veled, elment az eszed? Bárhogy is lesz, a te pénzed — a tied. Végsősorban én vagyok az úr, nem ő. ANTON: S te még a saját táskarádiódat akartad neki ajándékozni! VIKTOR: Figyelj... talán mégis csak pénzt kellene neki adni? Azt mondja — nagyon szüksége lenne rá. ANTON: Ezret? VIKTOR: Nem, nem ezret, természetesen. ANTON: Szúrd ki a szemét harminc rubellel. Az is sok lesz neki. VIKTOR: Hiszen, ha nem ő lenne... A.NTON: Az ilyeneket meg kell tanítani, eltávolítani, mint ruhából a foltot, hogy nyoma se maradjon! VIKTOR: Emlékszel, mennyire törte magát? ANTON: Igen, köteles volt igyekezni! Azt hiszed, hogy az egész mókát a saját kedvtelésére csinálta? Ez a munkája, ezért ő bért kap, meg prémiumot, sőt tizenharmadik fizetést is. VIKTOR: De én még külön pénzt is kaptam. ANTON: Te vagy a feltaláló. Ez a tied, a te ragyogó eszedé, amely évente pontosan négyszázezer rubel bevételt biztosít. Már bebizonyosodott. Neked a törvény szerint.. . Na, adj neki egy ezrest, az enyémet, én úgysem fogadom el. VIKTOR: Hagyd abba! Hát nem ezret, de talán kétszáz rubelt. ANTON: Hát menj utána, állítsd meg, alkudj meg vele a járdán. VIKTOR: Valahogy rosszul jött ki... Ide hallgass, s nem árthat ő most? ANTON: Kinek? Most hallgatni fog, mint a sült hal. Rálépünk a harácsoló kezére. Most, Vitya, értsd meg, nem a pénzről van szó. Ezt a mételyt kell kiirtani. VIKTOR: A többiekkel hogy legyen? ANTON: Milyen többiekkel? VIKTOR: Az összes többivel. Most már kényelmetlen mindenkit megajándékozunk, őt pedig nem. Micsoda sértés. Ügy szeretném, ha mindenkinek olyan ünnep féle érzése lenne. ANTON: Mindenkit megajándékozunk, de őt nem. Ez majd tanulságul szolgál. (Kinyílik az ajtó, s bejönnek azok, akik a szomszéd szobában voltak.) ZINAIDA: Mi van veletek, felszívódtatok talán? ANTON: Vityával egy tervrajzot vitattunk meg. TAMARA: Milyen tervrajzot? VIKTOR: Nem, nem, hová gondolsz, Tomocska! Mi csak hosszasan elbeszélgettünk. Anton, engem többet ilyenfajta haszontalanságokkal ne terhelj, hallod? Meg fogok haragudni. ZINAIDA: A nap örömére táncolni kellene. NONNA: Táncoljunk, táncoljunk! Vitya, kapcsold be a magnetofont. Táncoljunk. (Viktor bekapcsolja a magnetofont. Mindnyájan táncolnak. A szobába beözönlik még sok fiatal fiú és lány. Mindegyik gratulál Viktornak.) Vége az első felvonásnak. (A második felvonást a Szemle 4. számában közöljük.) HSí
