Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Rozov: A szabadalom (Hekli József fordítása)
ANTON: Nagyszerű! NONNA: Gyertek középre! LÍDIA (Viktorhoz.): Látod, milyen jól megoldódott. (Viktor rá sem figyel.) PELAGEJA FILATOVNA: Lídia, üljél el innen, itt Tamarocska szokott ülni. ülj máshová! Lídia az asztal szélére ül.) ZINAIDA (Halkan.): Nincs szerencséd, Lídia. LIDIA: Nincs szükségem idegen boldogságra. Kivárom a sajátomat. GALINA (Halkan): Hiányzik Vityá- ból a büszkeség. FILIPP: Viszont szerelmes. GALINA: A büszkeséget többre tartom a szerelemnél. FILIPP: Tartsd csak így, hamár a másik nem adatott meg. ANTON (Pelage ja Filatovnához): Na, megszédíti most Vityát ez a kis boszorkány... PELAGEJA FILATOVNA: Hagyd abba. . . Micsoda szép kislány, hol találsz még ilyet! ANTON: Az én Nonnám... PELAGEJA FILATOVNA: Ugyan, Anton, ne nevettes, így is elég a vidámságból. (Csengetnek. Pelageja Fila- tovna kimegy az előszobába, behajtja maga után az ajtót. Ajtót nyit Ignat V asziljevicsnek.) Miért csengettél, nincs bezárva. IGNAT VASZILJEVICS: Nem nyomtam le a kilincset. Légy üdvözölve öregasszony! PELAGEJA FILATOVNA: Szervusz, Ignat. IGNAT VASZILJEVICS (Csokoládét vesz elő.): Na, nyalakodj. PELAGEJA FILATOVNA: Köszönöm. IGNAT VASZILJEVICS: Hogy telnek a nyugdíjas napok? PELAGEJA FILATOVNA: Jól. Tudod, mintha minden porcikám a helyére került volna. IGNAT VASZILJEVICS: így van: kitűnően nézel ki. PELAGEJA FILATOVNA: S búcsúképpen még egy beutalóval is megjutalmaztak. S hogy boldogultok nélkülem a gyárban? IGNAT VASZILJEVICS: Alijuk a sarat. PELEGAJA FILATOVNA: Igen, amíg dirigálsz, azt gondolod, ha elmész nélküled megáll a gyárban a munka. S mikor elmenté! — mintha nem is lettél volna. IGNAT VASZILJEVICS: Megértem a bánatod. Kedvesem, fontosabb személyiségek is kidőlnek a sorból, de az élet megy tovább. De a te Vityád az igen? PELAGEJA FILATOVNA: Azt meghiszem. De Szemjon már nem él, nem láthatja. IGNAT VASZILJEVICS: Elszámítottad magad annak idején, Pelageja. PELAGEJA FILATOVNA: Miben? IGNAT VASZILJEVICS: A Szemjo- nod meghalt. Én viszont élek. PELAGEJA FILATOVNA: Na és? IGNAT VASZILJEVICS: Ilyen vagy olyan, de az élő többet ér a holtnál. PELAGEJA FILATOVNA: Ez még kérdés. IGNAT VASZILJEVICS: Ez így van. Én már kimerültem Klavgyijával. Tökéletlen. . . Ha nem lennének a társadalmi kötöttségek, már otthagytam volna. S téged kértelek volna feleségül. PELAGEJA FILATOVNA (Élvezettel.): Miért beszélsz butaságokat, miért? IGNAT VASZILJEVICS: Jó itt nálad. Kiváló fiad van és a barátok is itt csivitelnek. Nálam otthon, csak az asszony hangja hallik. Dühből vettem akkor őt feleségül, nem a szépségéért. PELAGEJA FILATOVNA: Igen, bárhogy is nézzük, én vonzóbb voltam. Belőle hiányzik a játékosság. Csak ül, mint egy darab fa. S még beképzelt is. IGNAT VASZILJEVICS: Óh, hogy megzavartad a fejemet! Mikor Klavát átölelem és csókolgatom magamban azt gondolom — te vagy az, téged csókollak. PELAGEJA FILATOVNA: Szégyelld magad I IGNAT VASZILJEVICS: Na rendben van, rajta csak: titkolózz, szégyenkezz. . . Most miért szégyenkezzek? Nincs mit. Jól van, mindennek vége. . . Hívd ide Vityát, gratulálni akarok. PELAGEJA FILATOVNA: Gyere az asztalhoz, mi már ünnepelünk. (Kitárja a másik szobába nyitó ajtót. Mindenki barátságosan köszönti Ignat Vasziljevicset.) VIKTOR: Jöjjön ide, Ignat Vaszil- jevics, ide, középre! Ö a legfőbb irányítónk és segítőnk, nélküle semmire se mennénk. IGNAT VASZILJEVICS: Ne túlozz. A te fejed dolgozott — barátocskám — a döntő részen, nem az enyém. Én inkább a lábammal dolgozok — idegen ügyekben futkosok. (Fogja a kupicát, amelyet neki töltöttek.) No, gyerekek, az elsőt ürítsük az szülőre, az anyára. Mondd már meg, Pelageja, honnan jönnek a világra az ilyenek, mint a te Vityód is? Te rendes nő vagy, dolgos, szinte száz százalékos, a háború alatt úgy dolgoztál, mint egy barom. Mennyi fém ment keresztül a kezeden — Moszkvában minden teret és utcát fel lehetne vele önteni aszfalt helyett. Bár, s nem sértésképpen szeretném mondani, az ész tekintetében nem vagy különösebben kiemelkedő. Jól mondom, igen? Én a te Szemjonod — bár a halottról jót vagy semmit — faragatlan volt, nem éppen könnyű természet, sokat nézett a pohár fenekére, s ez végzett is vele. DeVityka honnan származik? Honnan van !lyen kitűnő feje, kérdezem én I Igazi tehetség I S lám, itt van a Szvetlovidovnak, a főmérnöknek a fia, aki nálunk tölti a gyakorlatát, az egy mamalasz fajankó. S nincs is miről beszélgetni vele: legfeljebb a futballról, a jéghokiról meg arról, melyik lánynak rövidebb a szoknyája. Alekszej Vlagyimirovics, persze a fülénél fogva mérnököt csinál belőle, de azért mégiscsak üres fejű fiú marad. Bár a főmérnök fia, s az anya, amint mondják, tudós, alighanem csillagász. Volt miből megformázni. . . S Vitya, azt lehet mondani, a semmiből kerekedett ki. íme — a természet találmánya. Igyunk az anya egészségére, a természet csodájára I PELAGEJA FILATOVNA: Már egyáltalán nem értem — dicsértél engem vagy ócsároltál. IGNAT VASZILJEVICS (Nevet.) Tárgyilagos jellemzést adtam. (Észre veszi Tamarát.) Te itt vagy? Valaki azt pletykázta nekem, hogy te leléptél Vityától. PELAGEJA FILATOVNA: Ki fecsegte ezt neked, kicsoda? Gőzkalapács- csai kelene megpaskolni a nyelvét. IGNAT VASZILJEVICS: Szeretnek az emberek fantáziálni, ez igaz. Reggel összejönnek és köszörülik a nyelvüket. Mi a valótlan, mi az igaz, maga az ördög sem igazodik ki. (Tamarához.) Vigyázz csak, Vityuskát becézd, dédelgesd. Az ilyenek aranyat érnek, ő a mi büszkeségünk. S ha ezt nem szívleled meg, majd velünk gyűlik meg a bajod. Letörjük a derekadat. (Nevel. Kínos csend.) Nem ihatom, a főnökség hivat.. . Mi ez a csend? ANTON: Csak a bölcs szavait hallgatjuk. FILIPP: Milyen jókat mondott a természet találmányáról és a „deréktörésről”. Nem lenne szabad elfelejteni. LÍDIA: Én hazamegyek a munkás- szállásra. IGNAT VASZILJEVICS: Maradjatok csak. Látom, az idősebbek nélkül jobban érzitek magatokat. Én, Vityus- ka, tulajdonképpen csak hozzád ugrottam be, pór percre. VIKTOR (Örömmel.): Menjünk ki. IGNAT VASZILJEVICS: Elnézést kérek. Nem fogom sokáig lefoglalni az ünnepeltet. (Viktor és Ignat Vaszilje- vics kimennek az előszobába.) Én most, Vityenka, csak úgy futtában mondanék valamit, később majd alaposabban, részletesebben beszélünk róla. Mindenek előtt gratulálok. (Kezet fog Viktorral, s hosszasan rázza.) VIKTOR: Köszönöm. IGNAT VASZILJEVICS: Na , híres feltaláló, ránk csak nem panaszkodhatsz? Ahogy tudtunk — segítettünk, a győztes finisig, úgy mondhatni, együtt küzdöttünk. VIKTOR: Egy rossz szót nem lehet ejteni, hova gondol! IGNAT VASZILJEVICS: Már bocsáss meg, hogy ilyen kényes kérdésbe fogok. . . Egy szóval, az embereknek köszönetét kellene mondani. Mindenki nagyon igyekezett. VIKTOR: Természetesen, de menynyire. A legközelebbi részleg- vagy összgyári gyűlésen ezt megteszem. Magáról külön is fogok szót ejteni. IGNAT VASZILJEVICS: Köszönöm, Vitya, így jó lesz, hogy mindenkiről mondasz pár kedves szót. Csak, tudod, az embereké csupán a köszönöm, neked meg ott van még a négyezer rubel. VIKTOR: Ezt én tudom. Mindenkinek ajándékot szándékozom adni.
