Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Forgács Károly: Egyedül (vers)

lllllllllllUillllllllllllllllllllllliiiilUlillllHItiilillllMIUUlilUllMilMlliiiliiiutiilliiiiiiaiiiuii

s

1

I FORGÁCS KAROLY:

12

Egyedül

Jöjj mellettem. Simogass. En simogatlak. Tüzet villant ránk a fekete ablak, s az utcán árnyék helyett a Falakra fényt vetít fel a kettőnk egy-alakja.

Jöjj mellettem: lépésünk összedobban, és magamhoz szorítlak egyre jobban; míg arcom borzolja hajad bozótját; a csókjaim füledbe belezsongják az egyedüllét szomorú szonettjét.

Es ne vedd el a szád tőlem, ne vedd még: fogaid csont-sorompóját emeld fel s a csókjaimat mögéje temesd el.

Magányomban én csak dermedt őszt termek, leveleim hervadton leperegnek; fújd el a ködöt rólam mosolyoddal, hogy újra buggyanjon fel bennem vers, dal, hisz hideg, merev köpenybe takartan semmi sem úgy van, ahogy én akartam: a meddő kút alja vacogó börtön.

Segíts, hogy a mélység magasba törjön, fénybe öltözzön, szikrázzon a dallam: benned terem világra a hatalmam.