Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Rozov: A szabadalom (Hekli József fordítása)
szót sem szólt. Még a sült hagymát is. Emlékszem, mikor a körítés hagyma volt. Na, gondolom, gyenge az én Vityám, gyenge, de most azt mondja: ezt nem eszem meg. Látom, mégis lenyeli. Ez neked semmi?! TAMARA: Maga csak az én hibáimat látja. De mikor ő éjjel felébred: .Tomocska! Tomocska!” Megőrülök: mi a baj, édesem? — kérdezem. Mire ő: „Tudod, micsoda nagyszerű ötletem támadt a fogaskerekekkel kapcsolatban. ..” PELAGEJA FUATOVNA (Zavartan): Én azt nem mondtam, hogy Vitya egy angyal... mosakodni se nagyon szeret. (Szünet.) S az a másik talán jobb? TAMARA: Milyen másik! Én csak ezt az ostoba fiút ingereltem, gondoltam észre tér, s több figyelmet fog nekem szentelni. PELAGEJA FILATOVNA (Megörülve): Ejha! De hiszen, Tomocska, ez a felfedezés minden idegszálát lefoglalta, meg a munka, a főiskola, a találmányok. TAMARA: Hát akkor csak foglalkozzon ezekkel, nincs is szüksége feleségre! Vegye feleségű! a gyárát, vaqy talán ezt a szabadalmát! PELAGEJA FILATOVNA (Kiabál): Vitya, Vitya! Visszajött Tamarocska, visszatért a szépségünk! TAMARA: Nem jöttem vissza végleg, nem igaz! (Berohan Viktor, szélesre tárva az ajtót s megáll. A vendégek az asztalnál kupicákkal a kezükben kővé merednek.) TAMARA: Gratulálok neked. VIKTOR (Nem mozdul.): Tamarocska!. . . ANTON: A fene egye meg az új házakban sehol sincs hátsóbejárat, csak főbejárat. (A távolból mindnyájan félszegen üdvözlik Tamarát.) PELAGEJA FILATOVNA: Fáradj az asztalhoz, Tomocska. TAMARA: Köszönöm szépen, csak gratulálni ugrottam be. PELAGEJA" FILATOVNA: Na, gratulálj csak, gratulálj. Te pedig, Vitya, ne nyugtalankodj, én lefoglalom a vendégeket. Kedves vendégeink most kettős ünnepet fogunk ülni! (Kimegy behajtva maga után az ajtót.) TAMARA: Meg vagy elégedve? VIKTOR: Látod, minden sikerült. TAMARA: Látom, nélkülem vidáman legénykedsz. VIKTOR: Hová gondolsz. . . (Odamegy Tamarához.) TAMARA: Ne gyere ide! VIKTOR: Tomocska... TAMARA: Büszke vagyok rád. Okos vagy, mindig tudtam. VIKTOR: Tomocska, bocsáss meg nekem. TAMARA: Nem a bocsánaton múlik, Vitya. VIKTOR: Megkaptad a levelemet? TAMARA: Nem hiszek neked, idejében gondoltad volna meg magad. VIKTOR: Esküszöm! TAMARA: S az, amit a pénzről írtál, egyszerűen érthetetlen — minek ez. VIKTOR: Ez a pénz teljes egészében a tied. Mind az utolsó kopejkáig, igen. Nekem olyan érzésem van, mintha tőled vettem volna el. A pénz a tied, érted? Boldog vagyok, ha bármit is tehetek érted. Ugye nem hagysz itt, Tomocska? TAMARA: El fogok'menni. VÍKTOR: Megígérem neked. . . TAMARA: Nem kell ezt, Vitya. Tudom, hogy számtalan hibám van. VIKTOR: Ugyan már! Miket ki nem találsz! TAMARA: Nem erről van szó, Vitya. Úgy érzem, nincs szükséged rám. VIKTOR: Nekem? Rád? Én vagyok a hibás. De hisz megírtam neked, már mindent értek. Én hideg ember vagyok. . . TAMARA: Nem, te nagyon is szenvedélyes vagy, ha valami érdekel. Nagyon. . . Apropó, ki az, aki ott ül? VIKTOR: Kicsoda? TAMARA: Az a sápadt, ellenszenves lónv. VIKTOR: Ö — segédmunkás, új lány nemrég jött a faluiából. TAMARA: Hogy hívják? VIKTOR: Azt hiszem, Lídiának... Csak nem gondolod. .. TAMARA: Én semmit sem gondolok. Remélem, az Ízlésed még megmaradt. VIKTOR: Hogy beszélhetsz így. Torna! Igazad van, egoista vagyok, s csak azt csinálom, amihez kedvem van. TAMARA: így igaz. VIKTOR: Most ennek vége! Mától amit mondasz, az úgy is lesz! Punktum. Akarod, hogy egy másik gyárba menjek? TAMARA: Te egy másik gyárban is ugyanilyen maradnál. Magadat kell megváltoztatni, s nem munkahelyet cserélni. VIKTOR: Igen, igen. Iqazad van! Meg fogoST változni, megteszem! TAMARA: Érts meg engem. Ha én azt kérdezem tőled: „Vitya, hány óra van?” Rám nézel, s Antonhoz beszélsz: „Úgy gondolom, hogy ezt jobb oldalra kell tenni, s nem pedig középre. .Én nem egy érzéketlen tárgy vagyok! Te észre sem vetted, mikor elmentem. VIKTOR: Mikor is mentél el? TAMARA: Látod. . . (Elsirja magát.) Mikor elmentem, Antonnal hangoskodtatok. . . VIKTOR: Hát ha mi hangoskodtunk, akkor semmit sem hallhattam. S te egyáltalán mondtál valamit is? TAMARA: Vitya! VIKTOR: Óh, nem, én egyáltalán nem azt akartam mondani. TAMARA: Én azt mondtam: elmegyek! VIKTOR: Igen, már mindenre emlékszem. De azt hittem, hogy üzletbe vagy moziba mész. TAMARA: Semmire sem emlékszel, semmit sem látsz, semmit nem érzel. A fejedben nincs más mint a gyári terv, a főiskola és a feltalálás. Már újra kiterítettél valamit az asztalra. Ez már megint micsoda ocsmányság? VIKTOR (Áz asztalhoz rohan.) Ez? Dugattyúk. Hát igen! (Széttépi a rajzokat.) Megesküszöm neked! Azt hiszed, hogy valamiért, vagy valakiért le tudnék mondani rólad! Mindent egyen meg a fene, vagy vigyen el az ördög. TAMARA: Vitya, én nem vagyok valamiféle özönvízelőtti lény. A főiskola, rendben van, a munka — az is. S hol vagyok én, hm? Hiszen én sem dugattyú, sem gyári terv nem vagyok, fiatalasszony csupán. S csak nyolc hónapja vagyunk házasok. Pe- lageja Filatovna azt tarja: az érdes kinövések mindenkinél lekopnak, lecsiszolódnak. Én viszont nyolc hónapja egyfolytában a kinövéseidbe ütközöm. Már kimerült az egész Telkem, de én mégis szeretlek téged! VIKTOR: Szeretsz! Tómocska! Tómocska ! (A feleségéhez ugrik és csókolgatja.) Tómocska! TAMARA (Nevetve.): Nem hiszek neked, nem. . . Nyugalom, nyugalom... nem szabad, bejöhetnek. . . hagyjál kérlek. . . Édes egyetlenem!. . . Vigyázz bejöhetnek. . . VIKTOR: Az ördögbe velük, mind- annyiukkal! Tómocska, édesem! Többet semmiféle pénz nem érdekel, semmisem! Oh! TAMARA: Nyugodj meg, csendesedj! Nem akartam idejönni, nagyon nem akartam'. De nem bírtam tovább. Azt hiszed, én nem akarok veled örülni? (Megcsókolja férjét.) Gratulálok, kis butuskám I Vitya, te vagy a legokosabb a világon! VIKTOR: Vegyél magadnak valami ...szédületeset!... Színes televíziót, jó lesz? TAMARA: Miért nem kérdezed tőlem, hogy hol voltam eddig, s kivel? VIKTOR: Nem akarom. Semmiről nem akarok tudni. TAMARAr Senkivel az ég világon nem voltam, tudd meg! Istenem, pedig mit meg nem tettem, hogy kiábránduljak belőled. A Szokolnyiki parkba mentem táncolni. Alighogy belevegyűltem a tömegbe, máris ott termett szinte a föld alól egy öles legény (Mutatja a fiú termetét.) Dőlt belőle az alkohol. Rögtön kézen ragadott. Kiszakítottam magam, s elkezdtem futni, ő meg utánam. VIKTOR: Adtam volna neki! Tómocska! (Megcsókolja.) TAMARA: Ne olyan hevesen. Az a fiú egy csapással elintézett volna téged — akár egy legyet... Várj már, hadd mondjam végig! VIKTOR: Mi értelme van? TAMARA: Miattad, te átkozott, miattad! Jegyezd meg, ha még egyszer így fogsz viselkedni velem, szakítok veled, kitéplek a szívemből, végleg! VIKTOR: Menjünk oda az asztalhoz, a többiekhez. A mama pontosan fogalmazott: kettős ünnep van. Nem, egy, csak egy: a te visszatérésed! Ez az igazi ünnep, a többi — pfúj! TAMARA: Rögtön elkezdenek rólam. .. VIKTOR: Csak próbálják meg! (Kinyitja az ajtót.) Itt vagyok Tómocskával.
