Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Rozov: A szabadalom (Hekli József fordítása)

fogalmaz: „Minden boldog család

esténként egyik a másikra hasonlít, s mindegyik a maga módján boldogtalan." Ostobák!

PELAGEJA FILATOVNA: Vitya is sokat olvas.

LÍDIA: Jól láttam — van aki a munkájához viszi a könyvet, van aki unaloműzőnek.

FILIPP: Asztalhoz kéne ülni — s ünnepelni...

ZINAIDA: ülj oda!

GALINA: Vitya, üdvözöld Lídiát, ismerkedjetek össze. (Lídia és Viktor köszöntik egymást. Mindnyájan ügyeinek.)

PELAGEJA FILATOVNA: (A fiához.) Vedd fel a zakódat, vendégek vannak. (Kimegy Viktorral együtt.)

LÍDIA: Nem ismert fel.

ZINAIDA: Te ismered már?

LIDIA: A komszomol irodában három nappal ezelőtt találkoztunk. Éppen mostam a padlót, takarítottam, Viktor meg jött a tagsági díjat fizetni. A falról hirtelen lepottyant egy grafikontábla, kiesett a szeg is. Odajött, felvette a táblát, megkereste a szeget és visszatette a táblát.

GALINA: S aztán?

LIDIA: Aztán egy szoborról kezdtem letörölgetni a port. Mire felnéztem, ő már kiment a szobából.

GALINA: Három napja történt?

LÍDIA: Három napja.

GALINA: Éppen akkor hagyta el Tamara. Azon a napon se nem látott, se nem hallott. Velem is találkozott, s „szervusz” helyett „jó napot”-tal köszönt. Félelmemben mélyen meghajoltam. Lídia, vidítsd fel egy kicsit. Én magam is flörtölnék vele, de engem már ezer éve ismer, s azt gondolná, hogy elment az eszem.

LÍDIA: Nem értek hozzá.

ZINAIDA: Szerelmes csak voltál már?

LÍDIA: Hát persze.

GALINA: összekülönböztetek?

LIDIA: Különváltak útjaink.

GALINA: Miért?

LÍDIA: A fiú tanulmányai befejezése után azonnal északra ment. Oda szerződött.

GALINA: Visszajön.

LIDIA: Nem, ott már meg is nősült.

GALINA: Gyorsan elpárolgott a szerelme.

LÍDIA: Hiszen én szerettem őt, nem ő engem.

FILIPP: Vityának inni kell és kész.

ZINAIDA: Filipp! (Bejön Viktor.)

GALINA: Hát Vitya, mi újság?

VIKTOR: Minden a legnagyobb rendben van!

GALINA: Oh, Vitya, Vitya, te egy nyitott könyv vagy, ezért is szeretünk. „Minden a legnagyobb rendben van.” Valójában, egyik szemed sír, a másik nevet.

VIKTOR: Nem baj, idővel felszárad a könny.

FILIPP: Ki kéne szárítani... az asztalnál.

ZINAIDA: Filipp!

FILIPP: Mi bajod — Filipp, Filipp. Minek keserítitek Vityát. ünnepelni jöttünk, s ti meg fájó pontjában vájkáltok. Egyik szeme nevet, s ti azt akarjátok, hogy ebből is könny folyjon. Elég ebből. Majd máskor folytassátok ezt.

(Szünet.)

Vitya inkább azt meséld el, hogyan támadnak ilyen nagyszerű ötleteid?

GALINA: Vitya éjjel-nappal a gyárról elmélkedik.

VIKTOR: Ha a fejemben elkezd motoszkálni egy gondolat, rögtön kérdéssé alakul, s erre a kérdésre keresem a választ. A kérdés úgy hat rám, mintha megakadt volna a torkomban egy szálka, s amíg nem húzom ki, nyugtalanít. Megoldani valamit, nagyon érdekes...

PELAGEJA FILATOVNA (Bejön.) Menjetek enni, minden kész. (Mindannyian a másik szobába mennek.)

NONNA (Pelageja Filatovnához.): Viktor mégcsak nem is nézett Lídiára.

PELAGEJA FILATOVNA: Tamara él csak benne, Tamarka. Hályog van a szemén. Amíg le nem szakítja, semmit nem lát. ültesd őket egymás mellé, talán észreveszi. (Mind asztalhoz ülnek.)

ANTON: Barátaim! örömünk közös. De ne feledjük: íme itt ül köztünk barátunk, Vitya Leszikov. Befejezi majd a főiskolát, eltelik öt—tíz év és Vitya elhagy bennünket, és magunk között gyakran mondogatjuk majd: emlékeztek, mikor még Vitya Leszikovval az új lakásában fesztelenül szórakoztunk?

VIKTOR: Hagyd abba! Azt mondom. Mindenki egészségére, aki itt van! (Mindnyájan ütemesen kiáltják: „Vi-tya! Vi-tyaí Vi-tya! Él-jen! Éljen! Él-jen!1’)

PELAGEJA FILATOVNA (Törölgetve könnyeit): Szemjon mindezt nem látja. .. Nem élhette meg ezt az én Szemjonom.. .

VIKTOR: Anyám!... (Pelageja Fi- latovna kimegy az előszobába, s hozza a kendőjét, Belép Tamara.)

PELAGEJA FILATOVNA (Elképedve): Te vagy az?

TAMARA: Én. Jó napot.

PELAGEJA FILATOVNA: Szervusz. Tomocska. Visszajöttél?

(Szünet.)

TAMARA: Benéztem.

PELAGEJA FILATOVNA: Visszajöttél, vagy benéztél?

TAMARA: Még nem tudom.

PELAGEJA FILATOVNA: Hogy-hogy nem tudod?

TAMARA: Csak úgy.

PELAGEJA FILATOVNA: Akkor legalább ne kínozd Viktort, ne gyötörd, kérlek. Ha egyszer elmentél, akkor elmentél. Viktor nem alszik, nem eszik, nem tudja hová üljön, hová álljon. (A másik szobából kihallatszik a kitörő nevetés.)

TAMARA: Ahogy ezt hallom, át tudom érezni.

PELAGEJA FILATOVNA: Hiszen nagy ünnep van. íme a szabadalom, nézd csak. (A falra mutat.)

TAMARA: Ez a mi ügyünk, mama, mi is oldjuk meg. Hívja csak ki Vityát.

PELAGEJA FILATOVNA: Várj csak. Én sem vagyok teljesen tökkel ütött, egyet s mást láttam, ami közietek történt, s valamicskét értek is belőle, ülj le. . . Na, ülj le. Miért esne le a koronád, ha egy kicsit velem beszélgetsz?

TAMARA (Leül.): Na tehát?

PELAGEJA FILATOVNA: Én sohasem álltam közétek. Kereszteztem-e valaha az utatokat, na?

TAMARA: Nem tudom mit szokott neki mondani, amikor nem voltam itthon.

PELAGEJA FILATOVNA: Amíg nem mentél el, addig egy rossz szót sem ejtettem ki a számon.

TAMARA: S miután elmentem?

PELAGEJA FILATOVNA: . Itt hagytad, tehát most már ne aprehendálj.. . Várj csak, én nem akarok pörlekedni veled, s nem is fogok, mást akartam mondani. Viktor a bolondulásig szeret téged. Manapság nem mindenki tud így szeretni, több a rájátszás, de te jó sorsjegyet húztál ki. Nem iszik. Már ezért az egyért ragaszkodnod kellene hozzá. Hazaadja a fizetését. Nyolc hónapja törvényes házasságban éltek. Nyolc hónapja! Mindössze. Idő-e ez egyáltalán? Ez még csak a kóstolgatás, az összecsiszo- lódás kezdete. A legnehezebb időszak. Egymáshoz illeszkedtek.

TAMARA: Ezt én nem akarom.

PELAGEJA FILATOVNA: Akarod vagy nem akarod. . . Az élet törvénye ezt nem kérdezi meg tőled. Minden embernek megvannak a hibái és tüskéi. Mikor egyedül van az ember, ezek nem zavarják, de ha megnősül, vagy férjhez megy az idegen tüskék szúrnak, bizony fájdalmasan. S amikor két szúrós ember összecsap, kitör a vihar. Kész a veszekedés. De csak a kezdetben szokott így lenni. Gyakran összekoccannak, aztán a tüskék letöredeznek, az érdes felületek simára csiszolódnak — s ezután jobb párt nem találsz nálunk a világon.

TAMARA: Nem a lényegről tetszik beszélni.

PELAGEJA FILATOVNA: Igen is arról I. . . Ne szakíts félbe. Vannak olyan vonások is, amelyeket leküzdeni lehetetlen. Mindegy, hogy az orról vagy lábról van szó. Ha görbék a lábak, görbék is maradnak.

TAMARA: Viktornak a lába egyenes.

PELAGEJA FILATOVNA: Én nem a lábakról beszélek. Ne téríts el a tárgytól. Ezeket a gyengéket szeretni kell, sőt tisztelni, mert azok, lehet, hogy nem is fogyatékosságok, hanem sajátosságok, lehetséges, hogy éppenséggel fontosak. De ő arra törekedett, hogy a kedved szerint változzon meg.

TAMARA: S miben mutatkozott ez meg?

PELAGEJA FILATOVNA: Legalábbis apróbb dolgokban. Táncolni tanult. Mindenféle ostobaságot megnézett veled a moziban. Miattad. A kotlettet nem szerette. S te mindennap kotlettet csináltál neki. Megette, s egy