Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lőkös István: Vitkovics Mihály a magyar könyvek terjesztéséről
| LÜKÖS ISTVÁN Vitkovics Mihály a magyar könyvek terjesztéséről Olvasó nemzetté lettünk. A könyv életünk tartozéka, s jó, hogy mind többen vallhatják ezt magukról szerte e hazában. A könyv ünnepe idején épp ezért illő adózni azok emlékének, kik a magyar könyv terjesztésén fáradoztak előttünk, hozzá olyan időben, amikor a sikernek vajmi kevés reménye kecsegtette lelkes-szorgos eleinket, a magyar könyv múltbéli barátait. Hisz ők — kik a kudarcok, a nehézségek láttán is tették amit tenniük kellett: küzdöttek a közönnyel, a magyar könyv iránti érdektelenséggel — voltak első szorgalmazói a magyar könyv terjesztésének. Emléküket idézni e szemle lapjain pedig azért is illő, mert városunknak, Egernek egyik szülötte is részese volt a magyar könyv, azaz a magyar irodalom népszerűsítéséért, illetve felemeléséért folytatott hajdani küzdelmeknek. Az egykori egri „rác papfiú”, a civil életben fiskálissá, különben magyar poétává és irodalomszervezővé lett Vitkovics Mihály 1821-ben egy nagy tanulmányt szentelt a könyvterjesztés ügyének, írása az akkor oly tekintélyes folyóirat, a Tudományos Gyűjtemény lapjain jelent meg A' Magyar könyvek' Terjesztésérül címmel. Vitkovics írása jelentős momentuma annak a művelődési programnak, mely felvilágosodás kori irodalmunk egészét átfogja, Bessenyei fellépésétől Kazinzcy nyelv- és stílusújító harcáig ível. Műfaji jellemzői alapján Bessenyei vagy Kármán művelődést szorgalmazó értekező prózájával rokonítható, de problémafelvetése okán előzményként említhető Csokonai Tempefőije is: a magyar könyv terjesztése körüli nehézségek-akadályok számbavételekor Vitkovics még mindig olyan tünetekre figyelhet fel, amilyenek Tempefői korát jellemezték. A megírás elsődleges indítékai nyilván az előzmények voltak, de a személyes tapasztalatok is lekalább ilyen mértékben ösztönözhették: több éven át ő is részese volt pl. annak a szinte emberfeletti türelmet kívánó munkának, amelyet Kazinczy Dayka Gábor verseinek kinyomtatása érdekében végzett. A közel tizenhárom esztendős erőfeszítés árán, 1813-ban napvilágot látott kötet kiadási munkálataiba Vitkovics 1810-ben kapcsolódott be intenzívebben, tehát így is három esztendő tapasztalatai irányíthatták figyelmét a magyar könyvkiadás körüli problémákra-nehézségekre. De később, 1817-ben megjelent tulajdon kötetének (Vitkovics Mihály meséji és versei. Pest, 1817.) kiadása közben is szomorú tapasztalatokat szerezhetett, hisz már 1813-ban, a Kazinczy véleménye alapján javított és újra letisztázott kézirat nyomdakész állapotba volt, s mégis négy esztendőnek kellett elmúlnia, hogy a vékonyka kötet — nyilván nagyon szerény példányszámban — a könyvárusokhoz, illetve a csekély számú előfizetőkhöz kerüljön . . . A Magyar Könyvek Terjesztésérül szóló Vitkovics-dolgozat a korviszonyokhoz igazodva, azokból kiindulva tesz javaslatot a magyar könyvek „közönséges Eladására" és „könnyen való megszerezhetésére". „A Magyar Nyelv virágzását, szapora keletét minden igazi Hazafi szívbül lélekbül kívánja" — olvassuk a bevezető sorokban. Sokan munkálkodtak már a „Hazai Nyelv" csiszolásán, „megjob- bításán”, ami fölöttébb szükséges is, hisz „azon fának, melly kies árnyékkal kedveskedik, jó gyümöltsel tart, a virágját gondosan óvni, híven dajkálni kell is, szükséges is. Másként virágát vesztvén, nem fog levelet hajtani, nem fog teremni, végtére a kíméletlenség miatt kiszárad, kivesz.” Hasonlóképpen van a dolog a nyelvvel is, ápolni, csiszolni kell, s elhárítani „előmenetelének" akadályait, s megekeresni minden eszközt, hogy „pallérozottabbá” tegyük. Valójában ez a szándék hívta életre a könyvek terjesztését szorgalmazó értekezést is, amelyben Vitkovics „ .. . a Magyar Nyelv terjesztésének ... egyedül egy ágát...” igyekszik „nem hosszan előterjeszteni". Ez pedig nem egyéb, mint „a Magyar Könyveknek közönséges Eladása ... és könnyen való meg- szerezhetése”. A nyelv művelésének fontosságát hangsúlyozó bevezető gondolatok után két országosnak ítélt panaszra hivatkozva fejti ki elgondolását. Az egyik: „Nincsenek Magyar Olvasók”, a másik: „Nincsenek Magyar Könyvvevők". Mindkét felfogást alaptalannak ítéli, mert megítélése szerint mind olvasó, mind pedig könyvvásárló akadna, csak éppen lenne hol megvásárolni a magyar könyveket. Ebből következik, hogy a magyar könyvek terjesztésének legfőbb akadálya a „Magyar Könyvtárosok", tehát könyv- kereskedők hiánya. „Az a néhány, ki Hazánkban itt-ott eseng, nem képes a Magyar könyv elkelését Országszerte kapóssá tenni. Nem képes a Magyar könyvek vásárlását könnyűvé, közönségessé tenni." A kevés számú idegen könyvkereskedő meg nem is nagyon tekinti szívügyének a magyar könyvek eladását, ugyanis ebből eredő hasznuk jóval kevesebb, mintha „a más nyelven” írottakat árusítják. Ha itt-ott árulnak is magyar könyvet, azt rendszerint csak azért teszik, mert a könyvek javarészét ők nyomatták ki, vagy éppen „jó rabátra" megvették. S bár Pesten akad egy-két „Magyar Könyváros”, ki „elég csínyán bánik . . . az írókkal, és utcungue árolgatják a Magyar Ész könyves szüleményeit", de mit jelent e néhány fehér holló az egész országra, az egész magyar li- teratúrára nézve? Úgyszólván semmit. Ezek egymagukban nem képesek előrevinni a magyar könyv terjesztésének, eladásának ügyét. Nálunk ugyanis nem a nagyvárosok lakosságából kerül ki az olvasóközönség, „mint a Németeknél, Franciáknál és más kifinomodott Nemzeteknél", itt „a Mezővároskákban, de leginkább a Falukban” kell keresni az olvasót. Vidéki könyvkereskedőinktől lehetne tán remélni valamit, ám ezek megint csak túl kevesen vannak ahhoz, hogy általuk a magyar könyv eljusson a falvakba, istenhátamögötti kúriákon élő magyar olvasóközönséghez. Talán a könyvkötők segíthetnének — „kiknek számok százon is valamelyest könyvárusítással —, de ezek jelentős hányada is inkább csak „ájtatos, oskolai könyvekkel és Calendáriomokkal” bajlódik, s nem a magyar irodalom valódi értékeit kínálja eladásra. Ilyen körülmények között aligha remélhető a magyar könyvek árusításá- nak-terjesztésének ugrásszerű növekedése, hisz „az egész hazában” található tizenhat könyvárus csak Pesten, Budán, Pozsonyban és Debrecenben vállalhatja — ha vállalja? — a magyar könyv szolgálatát, s ez bizony szegényes állapot. A kereskedelem hiánya tehát az akadályok legsúlyo- sabbika, melyek a magyar könyvterjesztést gátolják. Vitkovics jól tudja: „bizonyos az, hogy a kereskedés egyedül úgy juthat virágzó folyamatra, ha mindenfelé elágazóan, könnyű módot nyújthat a portékák megvevésére”. Ám a polgári fejlődésben olyannyira visszamaradt ország viszonyai aligha engednek e téren gyors változást. Vándorkereskedők vagy árendások
