Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Németi Gábor: A hatvani ütközet

másik Balassagyarmat vidékén Komárom felé vigyáz, Schlick Vácnál teszi ugyanezt, míg maga a centrummal Gödöllőn várja a híreket a nyomtalanul eltűnt magyar seregről.

Március 30-án már Egerben tartja ismét a haditanácsot a magyar vezérkar, amelyen Kossuth is részt vesz. Itt nevezi ki Kossuth helyettes fővezérének Görgeyt a megbete- gett Vetter helyett, itt döntenek a részletes haditervről, amelyet a következőkben lehet összefoglalni:

Mivel feltételezhető, hogy Windischgrötz Gödöllőn várja a Hatvan—Aszód vonalon történő támadást, meg kell hagyni ebben a hitben. A 7. hadtest vonuljon is fel ezen az útvonalon, az 1., 2., és 3. hadtest pedig Jászberény és Nagy- káta felől lepje meg és fogja oldalba az ellenséget. Ha a támadás meglepetésszerű lesz, akkor döntő vereséget lehet mérni az ellenforradalom legnagyobb seregére. A tervnek két hátránya van:

1. A megkerülő hadtestnek nagyobb utat kell tenniük, mint ha szembe támadnának.

2. A 7. hadtest végzetes vereséget szenvedhet, ha az osztrákok teljes erővel megtámadják.

A később következett események azt igazolják, hogy Klapka György által előterjesztett és a vezérkar által elfogadott terv jó volt. Nem a terven múlott, hogy az isaszegi csatában nem sorsdöntő vereséget szenvedett az osztrák sereg. A 7. hadtestet sem kellett félteni a teljes erejű támadástól, mert Windischgrötznek már nem a támadáson járt az esze, hanem minden gondolata a védekezésre összpontosult.

A fenti haditervnek megfelelően március 31-én, a Klapka György vezetése alatt álló 1. hadtest Nagykátát megközelítve igyekszik Jellasichot elvágni Gödöllőtől, a 3. hadtest Damjanich parancsnoksága alatt. Arokszállásról, Jászberénybe érkezik, miközben nyomon követi őket Aulich tábornok a 2. hadtesttel. Felfejlődik feladatának megfelelően a 7. hadtest is, amelynek Gáspár András ezredes a parancsnoka ideiglenesen Görgey helyett. A hadtest zöme április elsején eléri Gyöngyöst, egy hadosztály Hortot, a kiküldött előőrsök pedig Horton át benyomultak Hatvanba. Ekkor azonban Aszód felől feltűnnek az első osztrák egységek. Miközben ugyanis a magyarok a kitűzött tervnek megfelelően sikeresen nyomultak Gödöllő felé, Windischgrötz még mindig teljesen tájékozatlan volt a helyzetet illetően. A magyar lakosság közléseire nem támaszkodhatott, mert azok szándékosan félrevezetőek voltak. Elhatározta hát, hogy seregének egy részét kémszemlére küldi. A 31-én kiadott napiparancsában a következőképp intézkedik erről:

„Miután az ellenség erejéről, állásairól, szándékáról biztos hireket nélkülözünk, nem marad más hátra, mint abban az irányban, amelyben a kémhírek szerint a fölkelők tetemes részét gyanítjuk, egy nagy felderítést végrehajtani, hogy az ellenséget erejének felfejlődésére és talán szándékának nyilvántartására kényszerítsük.

A földerítés végrehajtása a 3. hadtest feladata. . . Ez általános támpontok figyelembevételével a 3. hadtest Ságig,

2-án Hatvanig, 3-án Gyöngyösig nyomul, miáltal a fönt említett szándék elérésére szükséges helyzetbe kerül. Schlick altábornagy úrnak azonban ajánlanom kell, hogy fölényes ellenséggel ne bocsátkozzék kétes kimenetelű harcokba."

A parancs szemléltetően bizonyítja az osztrák sereg elszigeteltségéből eredő tájékozatlanságot, bizonyítja, hogy Windischgrötz mennyire lemondott már a kezdeményezésről, és végül azt, hogy a magyarokat nem tartja már lázadó csordának, amelynek erejével nem kell számolni.

Schlick altábornagy azonban úgy látszik nem osztotta parancsnoka aggodalmát, és a parancsot merészebben akarta végrehajtani. Elővédjét ugyanis már április 1-én Hatvanig küldte előre. Itt megküzdött a Gáspár elődjét alkotó huszárcsapattal. A huszárok visszavonultak a túlerő elől, sőt a gyalogság is visszahúzódott Hatvanból Hortra. Schlick a sikeren felbuzdulva bevonult Hatvanba, elhatározta, hogy másnap „nyúlvadászatot rendez” a magyarokra,

amelyre meghívja a város előkelőit is, akikkel együtt ünnepi vacsorán vesz részt a prépost lakban. E tervnek megfelelően adta ki az április 2-i parancsot: „A hadtest április 2-án, fél 10 órakor az ebédet elfogyasztva álljon menetkészen. A Parrot-dandár 11 órakor indul és Hortra menjen."

A dandár meg is indult másnap, de a huszárok visszavetették az osztrák lovasokat. Délben Gáspár ezredes személyesen indult Hatvan felé egy huszár csapattal kémszemlére, és ekkor látta, hogy az osztrákok nagyobb erővel indulnak támadásra, sőt már a tüzérségük is állást foglalt.

A 7. hadtestnek csupán az egyik hadosztálya állott ekkor szemben az osztrákokkal. A másik a falu Gyöngyös felé eső részén helyezkedett el, egy dandár pedig Ecséden táborozott. Gáspár a saját hadosztályát az országút két oldalán állította csatarendbe. Elrendelte, hogy a Pöltenberg hadosztály a falun átvonulva hosszabbítsa meg északi irányban a jobbszárnyat, egyben parancsot küldött az Ecséden lévő Lipthay dandárnak, hogy azonnal útnak indulva csatlakozzék a Pöltenberg hadosztály jobbszárnyán. Mivel nem tudhatta még, hogy milyen erővel áll szemben, egyenlőre védekezésre rendezkedett be, és utasítást kért a főparancsnokságtól. Közben mindkét fél tüzérsége megkezdte a tüzelést. Schlicknek közben úgy látszik elment a kedve a nyúl- vadászattól, mert nem rendelt el általános rohamot, hanem csak tüzérségi tűzzel akarta megfélemlíteni és visszavonulásra kényszeríteni a támadókat. Azok azonban a heves ágyútüzet hasonlóval viszonozták.

Az ágyúdörejre felfigyelt a Csányra beérkező lengyel Wisocky hadosztályparancsnok is. Feladata ugyan a Damjanich hadtest oldalbiztosítása volt, de amikor meghallotta a csatazajt, nem pihent meg, hanem a Cilich-dandárral folytatta a menetet Hatvan felé. Délután 3 órakor meg is érkezett a csatatérre, és a balszárnyon megtámadta az osztrákokat. Ekkorra érkezett meg Ecsédről a Lipthay-dan- dár is. A helyzet tehát a magyarokra nézve kedvezővé vált, ezért Gáspár ezredes a közben kapott parancs értelmében elrendelte a támadást.

Előnyomulás közben a Pöltenberg hadosztály észak felé húzódott, hogy az osztrákoknak a Strázsahegyen levő balszárnyát bekerítse. E mozdulat sikere érdekében egy huszárszázad még északabbra húzódott, és már oldalba támadta az osztrák balszárnyat. Hasonló átkaroló támadást intézett a déli szárnyon Wisocky ezredes is. Itt Szentmiklóssy őrnagy két huszárszázaddal és egy üteggel visszavonulásra kényszerítette az osztrák lovasságot. Közben pedig a Gáspár- hadosztály indult támadásra. Délután 4 óra tájban az osztrákokat mindenütt visszavetették a község széléig, ahol azok elkeseredett ellenállást tanúsítottak, hogy a visszavonulást biztosítani tudják.

Schlick felismerte, hogy hadtestét a teljes megsemmisülés veszélye fenyegeti, eszébe jutva vezérének intelme, végleg lemond a „nyúlvadászatról", kiadja a parancsot a visszavonulásra. A Zagyvát még egy hevenyészett hadihíddal is áthidalták, s így egyszerre két hídon tudtak futva menekülni. Arra azonban már nem maradt idejük, hogy tervüknek megfelelően felgyújtsák a várost.

Másnap, április 3-án, délelőtt a honvédek állást foglaltak a Zagyva partján. Várták az ellenség támadását, de hiába. Járőrt küldtek hát ki a Zagyván túlra. A járőr eljutott Bagra és Aszódra, de még ott sem bukkant ellenségre, hacsak nem számítjuk azt a főhadnagyot és öt közkatonát, akiket sebesülten hátrahagytak az osztrákok. Az ellenséget tehát elűzték honvédeink Hatvanból, és hogy az nem szenvedett megsemmisítő vereséget, csak gyors futásának köszönhette.

A hatvani ütközetnek igazi jelentősége abban rejlik, hogy ez volt a győztes csaták sorozatának első láncszeme a tavaszi hadjáratban. A nagy feladatok előtt álló honvédseregnek erőt adott a hatvani diadal híre. Sikeresen előremozdította a stratégiai cél megvalósítását is. Az ellenség előtt továbbra is rejtve maradt a hadsereg zömének mozgása. Windischgrötz újabb leckét kapott, és nem tudta kipuhatolni a magyarok tervét.