Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 2. szám - HAGYATÉK - Szomszédolás (népi gyűjtés)
I ii I ti ui in I mini HAGYATÉK jjiiiiiiiimimiitiiiiiiimiiimiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiii llllltlltmitllllllllllllllllllllMIHilllllllUllllllllltlllllllllHIIIHIHimiHMIlUlllllllllllllllllllllllllllllllllitlllllllllUlllllllllllllllllimillllllllHIIItllllllllllltllllllj Szomszédolás rilllllllllllllllHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIfllllllllllllllllllllllllllllllllltlllUIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIHMIlllUUIIIIIIIIIIIIIMIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIilllllllllllllllllllllllllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllHIIIIIIIIIIIIMIIIlllllu A szomszédolás című életképet Sike m. Sándor, Szentdomonkos, Szabadság u. 16. sz. alatti lakos 1971-ben jegyezte le. Talán ez az írás több is, mint egyszerű lejegyzés. Sike m. Sándor maga is részese volt annak, a két világháború közötti paraszti sornak és sorsnak, amelyről ez az ízes nyelvű elbeszélés szól. Az estéket a szomszédok együtt töltötték, beszélgetéssel, mőkázással, a napi gondok, események újbóli felemlegetésével. A mondatok úgy sorjáznak egymás után, hogy közben érezzük, milyen sorrendben és milyen oknál fogva szólalt meg a férfi, ,,az ember" és mikor vehette a merészséget a közbeszólásra az asszony. A ,,csak asz- szony". A gyűjtő szándéka egyrészt a népi hagyományok, az eltűnő társadalmi és beszédformák rögzítése, másrészt ezzel a helyi leletmentéssel a mai fiatalok, hon- és önismeretét is igyekszik gazdagítani. A falusi paraszt élete más formák, másfajta célok hajszolása közben telt el, annak Idején, mások voltak a társadalmi adottságok és kötelezettségek, mint ma. A néprajzi adalék lejegyzője, megformálója maga is ebben a sorban élt és megöregedvén, de frissen maradt íráskészségével, a múltba visszanyúló képzeletével teremti nekünk újjá ezt a szentdomonkosi világot. A tájszavak rövid ismertetését is az ő közlése alapján adjuk: p*" • • JSSfeu-vÁ r,--. szakajtó — kenyérsütésnél használt, rozsszalmából font kosárforma, a kenyér szakítására, formázására cséklye — két darab ágas, kb. 4 cm vastag, 140—150 cm hosszúságú fa, amely az alsó végétől fölfelé kb. 30 cm-re, a szárból kiálló 25 cm-es kisebb ággal van szalmával egybefonva, esetleg gyékénykötéssel, és ezen a cséklyén jártak a szentdomonkosiak az utcasoron, amikor a falu útjait az őszi-téli-tavaszi sártenger borította, pele — lemez harisnyaszár-zacskó — elvágott női harisnya, kisebb végénél bekötve, felső végén madzagra erősített nyúllábszárcsontból készült pipaszurká óval; dohánytárolásra használták, elmaradhatatlan velejárója volt a pipáló embernek, fonóház — a falusi fiatalság egyedüli szórakozóhelye, ahol a lányok a kendert fonták, kosolya — négylábú fakeret, befonva szalmával vagy gyékénnyel, fekvő alkalmatosság, fattyú — a tizenéves fiatalokat nevezeték így ezen a vidéken a felnőttek, pendel — a legalsó női ruhadarab remunda — a katonasághoz besorozott, de be nem tanított ló postorozni — járkálni, téblábolni sturmolni — rohamozni, a monarchia közös hadseregében magyarított szakkifejezés huskolni — (gatyát) — toldozni Isten-cipó — kis kenyér, amit a házi kenyérsütés alkalmával sütött az asszony a szegényeknek bakszakáll — a sóskához hasonló közönséges növény ezen a vidéken ludmák — a pipacs termése sukker — egy szippantás a sodrott cigarettából bádog — ivóedény görbe — kukoricalisztből készült tészta bögyörő — krumplinúdli karikázó bot — a végén begörbített bot, ezzel ütik a gyerekek egymásnak a karikát kiszi — búzakorpából főzött lé, böjt idején ették leginkább. Már a Hevesi Szemle 1974/1. számában közölt gyűjtésnél is jeleztük, hogy Sike m. Sándor szentdomonkosi lejegyzéseit nem köny- nyű feladat a mi nyomdai körülményeink között úgy visszaadni, hogy a magánhangzók értékét helyesen meghatározhassuk, akárcsak megközelítőleg is. A közlésnél nem is ez a pontosság lebegett a szemünk előtt, inkább az, hogy akorról hű képet festő, az egyszerű emberek életét, lelkületét tükröző, mindennapos pillanatokat mentsünk meg a ma és holnap embere számára. Minden bizonynyal akad majd szakember, aki a mai technikai felszerelésekkel elmegy a bükki hegyek közé és rögzíti mindazt a hangtani érdekességet és értéket, amit menteni lehet és érdemes. Szándékosan nem nyúltjnk a mondatszerkezetekhez, a szórendhez sem, mert az a véleményünk, hogy a gyűjtő és lejegyző, évtizedekig élvén Szentdomonkoson — ma is ott lakik — hibátlanul közvetíti az ott beszélt formákat. A Szemle megbízásából a szöveg gondozását Farkas András vállalta. SZÍN: Régimódi parasztház, csikó- tűzhely, széles kemény falóca, kecskelábú hosszú asztal fiókkal, tulipános láda, tulipános ágy, függő petróleum lámpa, a falon tálak, tányérok, fakanalak, kisszékek, sajtár, vizeslóca, vödör, ivóbádog, seprű, szemétlapát, sikáló, a falon képek — szentkép, császári katonai fénykép — falióra, fogas, rongypokróc; tarisznya rá felakasztva, szentcsalád naptár, SZEREPLŐK: JÁNOSBA, házigazda ZSUZSINÉNI, Jánosba neje GUSZTYIBÁ, szomszéd FERCSOBÁ, szomszéd MIKLÓSBA, szomszéd BÉLÁBA, szomszéd TÖNIBÁ, szomszéd MÁLINÉNYI szomszédasszony, Fer- csobá neje PANNINÉNI szomszédasszony, Mik- lósbá neje JÓZSI 10 éves fiú BÉLA 8 éves fiú ANDRIS 6 éves fiú PÉTER legény, Andrásbá legkisebb fia
