Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 2. szám - JELENÜNK - Sugár István: Beszéljünk őszintén az öngyilkosságról
gyilkosságának aránya, ugyanakkor jelentékenyen csökkent a 60 éveseké és idősebbeké. Ezt akkorában az idős mezőgazdasági népesség öngyilkossági arányának a csökkenése befolyásolta. Míg ugyanis 1964-ben a 60 éves és idősebb korcsoportúak öngyilkossági aránya 33 százalék volt, addig 1966-ra már 21 százalékra szelídült. S mi a helyzet az öngyilkosok családi állapotának megoszlása tekintetében? Általános jelenségként — akárcsak Heves megyében is —, az életüket önkezükkel kioltottak közül legkevesebben a nőtlenek és hajadonok vannak, s azokat követik a házasok, az özvegyek s az elváltak. A számszerű adatokat a 7. táblázat tünteti fel. Az abszolút számok tehát azt mutatják megyénkben, hogy az öngyilkosok között a nőtlen férfiak ötször, a házas férfiak mintegy négy és félszer, s az elvált férfiak pedig két és félszer annyian vannak, mint az ugyanolyan családi állapotú nők. Tárgyilagosabb képet nyerünk azonban erről az érdekes kérdésről, ha 100 ezer megfelelő korú, nemű és családi állapotú azonos terület lakosára jutó hasonló öngyilkossal számolunk. S ekkor kiderül, hogy immár évtizedek óta megfigyelhető törvényszerűség szerint a házasok körében, korra és nemre való tekintet nélkül, a legkevesebb az öngyilkosság! Természetszerűen a férfiak minden családi állapotában magasabb számban szerepelnek az öngyilkosok között, mint a hasonló családi állapotú nők. Ennek az a magyarázata, hogy a demográfiai összetétel, úgy mint a kor, családi állapot megoszlása szempontjából a nők eleve kedvezőbb, azaz az öngyilkosság szempontjából mintegy védettebb helyzetben vannak. A következő izgalmas kérdés, melyre feleletet kell keresnünk: milyen az öngyilkosok foglalkozás szerinti megoszlása? A statisztikai kimutatások szerint minden lehetséges foglalkozási ágból akadnak, kik önkezükkel oltják ki életüket. Azonban e bonyolult és sokrétű problémára értékelhetőbb és sokatmondóbb válaszra nyílik lehetőség, ha az öngyilkosságot elkövetett személyeket társadalmigazdasági csoportok szerint vizsgáljuk. Eszerint szinte szabályszerűségként állapíthatja meg a hazai statisztika, hogy az öngyilkosok elsöprő többsége, mintegy 4/5 részben a keresők, és csak 1/5 részben az eltartottak kategóriájából kerül ki. (A kereső kategória magában foglalja a különböző alkalmazott fizikai és szellemi dolgozókat, a mezőgazdasági önállókat, a tsz- és ktsz- tagokat, valamint ezek nyugdíjasait. Az eltartottak sorában kapnak helyet viszont a tanulók és az ún. háztartásbeliek.) Először lássuk az országos helyzetet. Az öngyilkosok között a különböző fizikai dolgozók — s azon belül pedig az ipari dolgozók — szerepelnek a legnagyobb számban, s őket követik a nyugdíjasok. De amíg az öngyilkos fizikai dolgozók között a férfiak vannak túlsúlyban, addig a nyugdíjasok közül — a mezőgazdaságiak kivételével —, a nők öngyilkossága a gyakoribb eset. Figyelmet érdemel, hogy 1962-ben a nyugdíjasok öngyilkosságának a száma kb. 1/3-dal megemelkedett, sőt 1964—65-ben még tovább is nőtt. Tragikus valóság, hogy pl. 1963—65 átlagában 100 ezer mezőgazdasági férfi nyugdijasra 115,2 hasonló öngyilkos jutott, s ebben az időszakban ezek gyakorisága volt Magyarországon valamennyi más társadaimi-gazda- sági csoport között a legnagyobb arányszám. Egyébként a mezőgazdaságiaknak ebben a kategóriájában is a férfiaké a túlsúly a nőkkel szemben. A keresők csoportján belül kevesebb a szellemi dolgozók sorából kikerülő öngyilkossági eset, s ez abban leli a magyarázatát, hogy közöttük a fizikai dolgozóknál lényegesen több nő található, akik körében eleve kisebb az ön- gyilkosság gyakorisága. De mindennek ellenére az 1960- as években náluk is emelkedő öngyilkossági tendencia mutatkozott. Például 1959-ben még 213 ilyen akadt, de számuk 1964- és 1965-re már 270-, illetve 300-ra gyarapodott. Rendkívül figyelmet keltő a mezőgazdasági népesség öngyilkossági helyzete az 1960-as években. A mezőgazda- sági önállók közül 1959—60-ban még 509, illetve 565 választotta önként a halált, de számuk 1961-re hirtelen 100-ra, 1962-ben 61-re, 1963-ban pedig már csak 43-ra olvadt le. A számuk ilyen rohamos apadása az egyéni mezőgazdálkodás megszűnésében és a termelőszövetkezetek megszervezésében leli magyarázatát. Ezzel a folyamattal azonban szinte párhuzamosan hirtelen megjelentek a statisztikai kimutatásokban a tsz-tagok öngyilkossági esetei, melyeknek számszerű adatait 1959 és 1965 között a 8. táblázaton mutatjuk be. Az öngyilkos tsz-tagoknak ekkor kb. 3/4 része férfi volt — hiszen faluhelyen még a nők öngyilkossági gyakorisága meglehetősen alacsony. Nem hagyhatjuk említés nélkül azt a szemetszúró csoportot sem, melyet az eltartottak között szereplő öngyilkos tanulók alkotnak. Számuk az országban az 1959-beli 35 főről 1965-re már 55-re duzzadt. S most lássuk, mit mutatnak a Heves megyei adatok? A Központi Statisztikai Hivatal Heves megyei Igazgatósága által 1966-ban kiadott közlemény így vázolja az akkori Családi állapoti 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 Nőtlen, hajadon: Férfi 13 12 10 11 4 7 18 10 15 17 Nő 2 4 1 1 2 2 1 — 5 4 Házas: Férfi 38 21 46 52 43 42 60 54 60 46 Nő 7 9 9 9 13 8 12 9 17 9 Elvált: Férfi 1 — 2 2 3 7 4 3 4 7 Nő — — 1 2 2 1 2 4 — 1 özvegy: Férfi 4 8 10 6 6 5 8 7 11 6 Nő 6 6 9 9 2 2 7 8 6 8 Ismeretlen: Férfi — — — — 1 — — — — — 7. táblázat Az öngyilkosok családi állapot szerinti megoszlása Heves megyében 1962—1971.
