Hevesi Szemle 1. (1973)
1973 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Hekli József: Dráma és dramaturgia (tanulmány)
ma-kísérlet váltott ki élénk visszhangot. Csehov e színművét 20 éves korában írta, s első jelentősebb színpadírói próbálkozásának számított. Ez a befejezetlen dráma csak 1923-ban került elő az író hagyatékából cím nélkül, s még ugyanebben az évben a Novaja Moszkva kiadónál meg is jelent. E dráma - torzó világ - ősbemutatóját - Platonov szerelmei címmel - 1956 májusában a franciaországi Bor- deauxban tartották. Később a színművet a párizsi Theatre National Populaire együttese is bemutatta. A darabnak óriási sikere volt, s ettől kezdve játszották a nagy világvárosok színpadain Moszkvától New-Yorkig és Milánótól Londonig. A világ-ősbemutató után az egyik francia lap a Liberation így írt a drámáról: „Csehov egész későbbi dramaturgiája benne van már, benne az ismerős szereplők, a hanyatló orosz földbirtokos osztály, amely nem eszmél saját pusztulására, ostoba polgárok, uzsorások, kissé könnyelmű nők. Jelen van itt már a csehovi lélektan is." A Platanov szerelmei-nek magyarországi ősbemutatója Egerben zajlott le, s ez mindenképpen nevezetes kultúrpolitikai és színháztörténeti tettnek számított. Mindig izgalmas élmény valamely rangos író ifjúkori zsengéjét akkor megismerni, mikor már érett, finomra csiszolt műveit régen élvezhettük. Ebben a fiatalkori dráma-kísérletben már jelen vannak a klasszikussá nemesült, későbbi Csehov színművek jellegzetes dramaturgiai fogásai. Lassú hömpölygéssel indul a dráma, látszólag lényegtelen szavak és jelentéktelen események váltják egymást, de mögöttük — a csehovi szimbólumrendszer értése alapján - érezzük a tátongó ürességet, a közeledő pusztulást. A mű középpontjában a részeges, önmagával nem bíró, asszonybolondító tanító, Platonov áll, - a falusi intellektuel - aki teljesen értelmetlen és esztelen életével önmagát pusztítja el. Platonov, a falusi Don Juan a hozzácsapódott szeretőkben éli ki magát, mámoros, máról holnapra tengődő élete egy kusza szövevény, amelyben egyetlen szilárd pont sincs. A fülledt levegőjű kis falucska zabolátlan amorózója végül is csúnya véget ér, mert egyik, mindenre elszánt szeretője, Szofja Jegorovna, lelövi a tanítót. A 20 éves Csehov pompás érzékkel rajzolta meg az érzéki mámorért, csak a pillanatnyi szerelmi kielégülésért hevülő vidéki társaság néhány jellegzetes figuráját is. Itt mindenkinek el kell bukni, legfeljebb az idő kérdéses csupán. Horváth Jenő, a dráma rendezője, többé-kevésbé sikeresen birkózott meg a nem könnyű, de hallatlanul izgalmas és megtisztelő feladattal. Nem egy modern rendezői változatot akart kipróbálni, hanem a tőle telhető művészi igénnyel egy klasszikus Csehovot bemutatni, amely áttételesen, de nem modernizálva a mához is szól. A már rangos művészi múlttal rendelkező Horváth Jenő megpróbálta felvillantani — többségében sikerrel — a félig kimondott szavak, az összemosódó epizódok, az elharapott gondolatok mögül az ingerkedően komikusát, a mélyen tragikusát, a lefojtott lírát, a sejtelmes groteszket, azaz Csehovot. A darab rendezése legfőbb vonásaiban hagyományos volt, s ez csak helyeselhető, hiszen az ősbemutatón legelőször is az író sajátos miliőjét kellett megteremteni, s egy elhirtelenkedett újítás csak ronthatott volna az előadáson. A művészi alázat, a csehovi, mozdulatlanságában is mozgalmas belső világnak az értő átélése és megjelenítése voltak a rendezés legfőbb erényei. A megvalósítás nem volt egészen tökéletes, de feltétlenül tiszteletet és elismerést kiváltó, bátor művészi tettnek számított. A színészi alakítások tarka képet mutattak. A legjobb színészi teljesítmény, kétségkívül, Szabó Ottó nevéhez fűződik, aki a fullasztó szerelmek között őrlődő falusi tanító figuráját bravúrosan formázta meg. Platanov egyszerre volt szánalmas és megvetendő. A másik kiemelkedő művészi szerepformálás Fonyc Istvánt dicséri, aki a Csehov drámák „örökös hősét", az orvost, Trileckijt jelenítette meg finom iróniával. Lényegében az együttes minden egyes tagja — tehetségétől függően — igyekezett szerepét művészi igénnyel megformálni. Az országos visszhangot kiváltó, nevezetes bemutató után két évvel, 1965-ben, ismét Csehov színművet mutatott be az egri Gárdonyi Géza Színház a Sirály-t. „Nem véletlen, hogy számos és emlékezetes alakítás fűződik csak magyar színpadon is Csehov nevéhez, mint ahogy az sem véletlen, hogy érett színészi alkat hiánya, a csehovi lélekrajz atmoszférájának meg nem értése fellazítja a közönség és a színház kapcsolatát. Ennek az utóbbinak lehettünk tanúi - a helyenként szépen megkomponált és részeiben néhol megkapóan hiteles jelenetek ellenére is — Csehov Sirályának egri bemutatóján.” ( 6) A dráma fiatal rendezője, Laczina László, Nyinát, a „sirályt” álította a középpontba. Nyina, a szárnyát bontogató, igazi művészi sikerekre vágyó színésznő először Trep- Ijov, majd Trigorin vonzásából kitörve elindul a hamis csillogástól a valódi művészet felé. Ezt a bonyolult lelki átalakulást, az imádatig fokozott áhítozást a címszereplő, Par- ragi Mária nem tudta teljes mélységében megragadni és kibontani, s ez nagymértékben rányomta bélyegét az egész előadásra. A fiatal színésznő mesterségbeli tudása kevésnek bizonyult e bonyolultan szép alak megformálásához. Bár Laczina László elég jól ráérzett a csehovi drámaszerkesztés főbb pontjaira és egy eléggé hiteles századvégi világot ábrázolt, mégis helyenként nem tudta kellően érzékeltetni a jellegzetes csehovi leheletfinom bánatot, itt- ott hiányzott a szereplők közti hangos, vagy hangtalan értetlenség, a jellegtelen, de mégis jellemző aoró történés, s ahogy mondani szokás a sajátos „szöveqalatti áramlás”. Eqy rangosabb Sirály bemutatóhoz hiányoztak az előfeltételek — elsősorban a címszereplő — ennek ellenére a főleg fiatal színészekből álló egri társulat a lehetőségekhez képest igyekezett megbirkózni a széo, de nem eqysze- rű művészi feladattal. A csehovi atmoszféra hol lírai, hol groteszk hangulataiból sok jelenetet hitelesen fogalmaztak meg. Az egri „Sirály" minden gyengéje ellenére, bátor művészi vállalkozás volt, s lehetőséget nyújtott a színház ígéretesen fejlődő, fiatal színészgárdájának arra, hogy a drámaírás egyik különleges klasszikusának darabján csiszol- gassa mesterségbeli tudását. í S végül feltétlenül meg kell említeni az egri Gárdonyi Géza Színház ez év áprilisában tartott legújabb Csehov- bemutatóját, a Cseresznyéskert-et. A színház új művészekkel felfrissített gárdája az utóbbi évek egyik legjobb prózai előadását produkálta. Csehov Cseresznyéskert-jének színpadra vitele nem tartozik a könnyű művészi feladatok közé. Éppen ezért a darab nagyon is fiatal rendezőjéről a legnagyobb elismerés hangján kell szólni, aki szépen, tisztán adta vissza a sajátos csehovi miliőt, s ugyanakkor merte vállalni a korszerű értelmezés sokat vitatott feladatát is. „Illés István főiskolai hallgató rendezése nem akart szakítani a csehovi hagyományokkal, ami a rendezést illeti, és azért valamiképpen mégis tudott szakítani azzal. Annyira, amennyire megkívánta a belső pusztulásában mégiscsak tragikus világú Csehov-komédia korszerű rendezése. Nem „pörgette” meg az előadást, hagyta, hogy lassan, kissé a köd gomolygása szerint folyjék szét a színpadot, a nézőteret a csehovi cselekménypatakocskák, a gondolatok”. (7) Az ígéretes jövőjű, tehetséges rendező a cári Oroszország széthullását, erkölcsi szétbomlását állította a középpontba, s azt is megfogalmazta, hogy egy egész társadalom haldoklását viszonylag milyen könnyű szívvel viselik el a csehovi történet szereplői. Egy talajtvesztett osztály búcsúzik az élettől, pontosabban az előkelő, a fényűző élettől, s ezt a kitűnő drámaíró hol ingerlőén komikus, hol árnyaltan tragikus epizódokban rajzolta meg. Majd mindegyik hős — s ez a rendező érdeme is — reménytelen helyzetében egy-egy elegáns gesztussal próbál tetszetősnek tűnő, valójában tragikomikus kiutat találni. A darab sok sikeres szerepformálása közül is — mint Markaly Gábor filozofáló öreg diákja, Varga Gyula remekbe szabott vén szolgája — kiemelkedik Gyöngyösi Katalin Várja-ja. A cseresznyéskert egykori tulajdonosnőjének, Ranyevszkajának a fogadott lánya, Várja, talán az egyetlen, aki képes lenne az életre. A színes tehetségű 23
