Hevesi Szemle 1. (1973)

1973 / 2. szám - HAGYATÉK - Remenyik Zsigmond: Don Quijote (tragikomédia) I. rész

tam Is bosszút álljanak! (keserves nyögéssel) Esteledik, jóuram! Mundér nélkül mi lesz most velem?! (Lassan esteledik, SANCHO közben szintén felállt és SZAMARÁT maga után vonszolva, a LOVAG közelében, egy másik fa alá vánszorog)

DON QUIJOTE: Pedig nagy útra kell most menned, Sancho!

SANCHO: (keserves nyögéssel) Az isten szerelmére, mit talált mán ki megint?!

DON QUIJOTE: Tobosóba kell menned és elvinned az én szépséges Dulci- neámnak lovagi hódolatomat!

SANCHO: Hát az meg mán kicsoda?

DON QUIJOTE: Tudnod kell, Sancho, minden kóbor lovagnak van egy választott hölgye, akinek életét felajánlotta és akit hódolattal szolgál és imád!

SANCHO: Mán pedig én azt mondom, hogy ebben valami tévedés lehet! Jól ismerem én Tobosót, hisz ott van tőlünk egy kőhajításra, — de ott semmiféle várkisasszonyt nem ismerek! Szegény parasztok laknak ott körös-körül!

DON QUIJOTE: Pedig ott lakik! Lorenzo bérlőnek a lánya!

SANCHO: (éktelen csodálkozással) Az én Migue! komámé? Az Aldonza? Dehát akkor miért mondta, hogy Sancho! (nagy mozdulattal a GA- Dulcinea?

DON QUIJOTE: Valóban, most paraszti sorban él! Az átkozott varázsló, Merlin megbabonázta!

SANCHO: Megbabonázta?

DON QUIJOTt: Úgy ahogy mondom, Sancho, megígézte és született hercegnő létére paraszti bőrbe bujtatta! De az igazi neve Dulcinea!

SANCHO: Hat ami azt illeti, derék, erős lány! |-őz, mos, meg ha keli, meg szedi is a markot kettő helyett! (nagy csodálkozással) Hát, tisztelettel legyen mondva, ö lenne nagyságod szerelmének a tárgyai

DON QUIJOTE: Lovagi imádatom és hodolasom targya, Sancho!

SANCHO: Értem, jóuram, ertem én! Azért, hogy egyszerű tudatlan vagyok! Háaoltsaga targya! Vagy meg jobban mondva, hobortsaga targya! trtem en a szót!

(Mind jobban és jobban sötétedik, hatul a szabad mezó fölött megjelenik a hold)

DON QUIJOlE: ülj hát a szürkédre, Sancho es menj el Tobozába! Ott megtalálod a szépséges Dulcineát!

SANCHO: így étiem, szomjan, éjnek idején induljak, jóuram?

DON QUIJOTt: hajnalra odaérsz és számolj be neki dicsőséges lovagi tetteimről! Mondd meg Dulcineanak, hogy a Búsképű Lovag köszönti öt, hogy szívem csak erte dobog es minden nemes gondolatom az övé!

SANCHO: Megmondom, megmondom! Ha szószerint nem is így, de valahogy csak majd elkarattyolom! (felemelkedve, a SZAMÁR fejét megsimogatja, nyakát megveregeti) No,

öreg cimbora, gyerünk neki az éjszakának! Az elátkozott várkisasz- szony majd csak lök egy kis ennivalót! (nekikészülődik)

DON QUIJOTE: És még azt is mondd meg neki, Sancho, hogy érette bubánál mardossa o szívem! És mint ahogy a kóbor lovagok törvénye szerint szokás, őrjöngve töltöm éjszakáimat!

SANCHO: No, még csak az hiányzik, hogy teljesen megbolonduljunk! Az isten szerelmére, jóuram, kímélje mán azt a maradék eszét!

DON QUIJOTE: Mondd meg neki, hogy szerelmi kínomban a tak kérgét rágom! hetrengek! ts akár a téli szél, tordelem a korhadt faágakat: Nevével alszom és ebredek! O Dulcinea! Dulcinea!

(ts valóban a fák derekának esik, kezével szaggatva, tördelve a faágakat)

SANCHO: Megmondom, jóuram! (az eg télé emelve mindkét kezet) Hogy az úristen csillapítana le mán az eszét! (megragadva a SZÁMÁR kö- torek/et) Osztan míg elleszunk, hagyja oekioen az elvarázsolt lelkeket! no, indulj, szürke! Gyerünk íobosó- oa, isten segitsegivel! (kötöféken vezetve a SzaMaraI, megindul hátrafelé, az út relé a noldtenyoen. Mind jobban es /óbban sötétedik)

liilintlliliiii

I 7 I

i i

.iiiimmiii..

(Átkötő zene, afféle falusi, rusztikus szám. Most is, mint ahogy végig az egész darabon, függöny nélküli, szinte észrevehetetlen, nyiltszíni változás. Falusi parasztház nyomorúságos udvara. Ház nem is látszik, csak hátul egy kút, mellette, vályú, hátul a sarokban mosáteknő, dézsa, veder. Kikötve, hátul a sarokban két sovány kecske és egy szomorú öreg tehén. Egy hetyke bak a kutyaól tetején, az ólban nagy lompos kutya. Hosszú vályogkerites hátul, amely a színpad lelehosszában ér, ott megszakad. Lombtalan, öreg ecetfa borul korhadt ágakkal a garád fölé. DULCINEA mos a teknöben, erőteljes, zömök, nem is egészen fiatal parasztlány. Sulykol, durva fadarabbal veri éppen a kiáztatott ruhát. Szoknyája paraszti módra felkötve. Lassan dereng, majd egészen kivilágosodik)

SANCHO: (hátul a garád mögött SZAMAR-háton megjelenik. Lekászálódik, bekukkant az udvarra a garád fölött, mindent jól megnéz, fejét csóválja. A távolból rövid harangszó, majd ostorpattogás, csilin- gelés-kolompolás. Hátul a garád mögött ÖREG PARASZT és egy FIATAL SUHANC elhajt egy kecskecsordát, nagy port verve fel az országúton. SANCHO a garádra könyököl és beszól az udvarra)

Szép húgom! Aldonza!

DULCINEA: (feltekint, keményen és barátságtalanul) Ki az mán megint? Nem látják, hogy mosok? Egész éc- caka és mégsem elég?!

SANCHO: Hát nem ismersz meg? Én vagyok itt, Sancho bátyád! Vagy ha jobban tetszik, apád után komád!

DULCINEA: Komaság a kendtek dolga, hagyjon engem békibe'! Nem látja, hogy dolgozok? Nincs időm a letyefetyére! (nagyot csap sulyokkal a ruhaneműre, majd félretolva a tek- nőt, sajtárt vesz elő és nekilát a kecskék tejésének)

SANCHO: Mán pedig amiért jöttem, el kell mondanom! Gazdám küldött, a Búsképű Lovag!

DULCINEA: (megáll a munkában) Hagyjon engem békibe, ne bolon- dítson! A rossz törte vóna ki, ahány senkiházi, részeges ember van a világon!

(A BAK egyet ugrik, SANCHO visz- szakapja fejét, a KUTYA egyet mordul az ólban)

SANCHO: (a BAK és a KUTYA felé) Nyughassatok, állatok! (a BAK felé) Téged meg ne rázzon az íz! Tán te nem jársz a nőstény kecske után? (a BAK leszáll a kutyaól tetejéről, hátat fordít SANCHÓNAK, aki most kissé megnyugodva) Azért mondom! (DULCINEÁHOZ, csábos mosollyal) Hát azt mondta nekem fenn a hegyekben, hogy jöjjek el hozzád és hozzam el az ő hódolatát! (öklével veri fejét) Ha ugyan jól értettem, mert nehezen fog a fejem! Jobban mondva, bódulatát! Megrogy éjjel-nappal a te nevedet kiáltozza, hogy ... (éktelen ömlengéssel, nyögéssel, sóhajtással) ... Dulcinea!... Dulcinea!... Meghogy búbánat mardosgatja a szívét! Meghogy mán a fák kérgit rágja eszeveszett kínlódásába!...

DULCINEA: Komámuram, úgy látom, rossz helyre tévedt! Mert ez itt To- bosó falu! Az én nevem meg Aldonza, nem pedig Dulcinea! Az pedig mégiscsak különbség!

SANCHO: Merthogyhát el vagy varázsolva, húgom! Az a fránya varázsló megigézett, mint ahogy mondta a gazdám! Az bújtatott téged hercegi köntös helyett paraszti gúnyába !

DULCINEA: (leteszi a sajtárt, letakarja fehér vászonnal, utána kézi rostát vesz elő és a továbbiakban ocsút rostál) Hát akkor mondja meg a gazdájának, annak a búsképű, vagy akármilyen ábrázatú lovagnak, hogy keressen mást, akit elbolondíthat! Ne holmi magamfajta szegény mezei lányt! Menjen más vidékre, menjen Aragóniába! Ott több a ce- mende, meg a cafat!

(A BAK újra ugrik egyet, a KUTYA nagyot mordul. SANCHO ismét elbújik a palánk mögé)

SANCHO: (lassan előbújuk megint) Nyughassatok, állatok! Mert ha ÉN megharagszok, én is tudok morogni ám! (DULCINEÁHOZ) Aztán, hogy el ne felejtsem, még azt üze35