Hevesi Szemle 1. (1973)

1973 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Püspöki Mihály: Sárgarézgomb (novella)

jobban csillogjon, végig-végigdörzsöi- tem a gomb sima felét a rojtosodó- fesledező kabátom ujján.

Többszöri dörzsölés-sutykolás révén úgy ragyogott a gomb, hogy a ragyogás még az életkedvemet is visszaadta. Hirtelenjében olyan viharos kedvem támadt, hogy úgy éreztem: vágtatnom, nyargalnom kell, mert máskülönben szétvet az öröm, a bennem dolgozó indulat.

Vágtába lendültem. Nagyokat szökdécselve vágtáztam a keményre taposott agyag-gyalogjárón, miközben — vágtatás közben - beledobtam a köcsögbe a kincset érő sárgarézgombot, s úgy ráztam-rengettem a köcsögöt, mint a nekivadult kiscsikó a nyakába csatolt csengettyűt.

Már Csépáék házát meghaladva vágtattam a kertnek szaladó léckerítés mellett, amikor egyszer arra éreztem fel, hogy valami kemény tárgynak, karó-félének ütődik neki a lábamszára, s én, elveszítve egyensúlyomat, úszom a levegőben, a kezemből kirepül a tejesköcsög, majd kalimpálva bokázom a közelben terpeszkedő pocsolya közepébe.

Szinte megszédültem a zuhanástól. A magamraeszmélés után az volt az első gondom, hogy a köcsögöt kihalásszam az utca sarából. S míg könyökömmel a köcsögre ragadt sarat takarítottam le mérgelődve, addig arra lettem figyelmes, hogy a léckerítés hézagán egy jókora tehenészbot mozog visszafele, melynek a végét Csépa Gyuri markolja, miközben pukkadozva vihog a jól sikerült, gonosz tréfán.

Lobbot vetett bennem a méreg. Pillanatok alatt megértettem, hogy a goromba gáncsvetésben jóadag gyűlölet is bennefeszült, mert a Csépa család igen megneheztelt a családunkra, amiért a legidősebb legénybátyám az eladósorban levő lányukat, másfél évi udvarlás után faképnél hagyta. És az így támadt gyűlölködések — egy-egy család esetében - a famíliák minden tagját hatalmába kerítette.

A FENTIEK ALAPJAN hatványozottabban fellángolt bennem a düh. Átvetettem hát magam a kerítésen, de a tréfacsináló már dobta is el a botot ijedtében, majd bevágtatott az udvarukra és nagy gyorsaságai oldotta el a borjú nagyságú kutyájukat a láncról.

Lábaimba beleállt a rémület. Már bántam, hogy átmerészkedtem a kerítésen, Gyuri pedig, hogy bosszút állhasson a megfutamodásért, rámengedte az egyébként is dühödten lóduló ebet.

Szerencsémre a rémülettől nem állt le az eszem kereke. Egykettőre felmértem a helyzetet. Míg a felbőszült komondor támadásba lendülhetett volna, megmarkoltam az eldobott tehenészbotot. A jó erős akácsuhang birtokában elszántam magamat, hogy szembenézek a támadóval.

Némileg megnyugodva vártam be a támadót. Várakozás közben, ösztönös és tapasztalati meggondolásból, gug- goló-állásba helyezkedtem, abban a biztos tudatban, hogy még a legdü- hödtebb eb is elbizonytalanodik a támadásban, ha valaki, vagy valami váratlanul süllyedni kezd előtte.

Ácsorgó morgással torpant meg a bundás.

— Fogd meg, Basa! - üvöltött Csépa Gyuri a kertkapu mögül. ____

A biztatásra körözni kezdett a Basa. Előre ugró, fehéren villogó tépő fogait vad haraggal csattogtatva vicsorította rám, miközben meg-megpróbált bekapni felém. Kitartóan forogtam guggoló helyzetemben. Forgás közben nem láttam mást, csak a feldühödött állat vérvörösen pirosló torkát, a marcangolásra kész, vakítóan fehér két fogsort és a sárgás lánggal lobogó két szemét, miközben görcsösen markoltam a bűn- kos végű akánchusángot.

S míg guggolva pörögtem, készenlétben a rámszakadni készülő veszélyre, e feszült pillanatokban sem feledkeztem meg a gondjaimra bízott tejesköcsögről; míg a jobb kezemben levő bottal a támadót vigyáztam, addig a bal karommal kétségbeesetten szorítottam a mázas csuprot a hónom alatt.

Tisztában voltam azzal, hogy az első ütést elvéteni nem szabad. Ha az első csapást elvétem, akkor az ég legyen irgalmas szegény fejemnek.

Csépa Gyuriba pedig valósággal be- lébújt az ördög. A családunk iránt érzett gyűlölettől elvakulva, egyre vadab- bul biztatta a hörögve tajtékzó, körbe száguldó ebet.

— Szaggasd szét, Basa! — kiáltozott a kertajtó mögül. — Szaggasd szét. Szaggasd, ne kíméld!

Rajtunk kívül senki sem mutatkozott a portán. Minden bizonnyal kinn volt az egész család a mezőn, hiszen meg- sűrűsödőben voltak a tavaszi munkák. S ezért a tudatomba, sőt minden por- cikámba beivódott az egyetlenegy, életemet megmentő vagy halálomat előidéző ütés nagy tétje.

Az eb pedig igyekezett szűkíteni a kört. Elvakultságában már odáig elmerészkedett, hogy még az elővigyázat elemi szabályait sem tartotta be. Mindegyre azon igyekezett, hogy egy-egy beugrással fogait belémmélyeszthesse. Én pedig, kivárva a kellő időt-helyze- tet, minden erőmet beleadva adtam le a sorsomat meghatározó csapást.

Ijedt vonyításba csapott át a komondor dühödt acsargása. Az orra hegyére mért ütésem nyomán kifreccsent a vér, fájdalomtól nyüszítve farolt visz- sza az udvarra. Én meg, a kiállott izgalmak után, reszkető inakkal álltam győztesként a küzdőtér közepén. Az élet-halálcsata izgalmától elernyedtek az ujjaim; kiesett a kezémből az életmentő tehenészbot, a hónom alól a küzdelem hevében szorongatott tejesköcsög, melyben az anyám-adta kincs, a fényesre dörzsölt sárgarézgomb csörgött a győzködésem ideje alatt.

EGY ELHAJÍTOTT, ÓCSKA ekevasra pottyant a gondjaimra bízott cserépedény. S mivel törékeny volt az istenadta, így ripityára tört az ekevason. A reccsenve szétmáló mázas edényből kiperdült a sárgarézből munkált orosz katonagomb, melyen játékosan villant meg, kacagott vissza a délutáni alkonyatba hajló nap rőt sugara.

8