Hevesi Szemle 1. (1973)
1973 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Püspöki Mihály: Sárgarézgomb (novella)
PÜSPÖKI MIHÁLY: Sárgarézgomb iiiiiiiiiMMiimmiiMMiiimiiiiiiiMmiiii* iiii)iiiMiiHiiiiiiimiiitimiiiimiiiiiMimiiiimiiiitiiiiiiimiiiiiiMiiiiiiiaiiiiiiiiiimiiiiiiimiiimii!iiiiiiiiiiiimiiiimi ban erősen fogadtam: soha többe ilyen nagylelkűséget! Az elsőbbséget nem szabad átengedni senkinek, semmilyen helyzetben, mert aki enged, ráfizet, alulmarad. Házunk végére szándékoztam osonni a bánatommal. Hogy a kocsiszínben, a kukoricacsutka-rakás mögé bújva, mint a sebeit nyalogató eb, kinyüszíthessem magamból a veszteség felett érzett fájdalmamat. Settenkedő lépteimre jóanyám dugta ki fejét a konyhából. — Jó, hogy jössz! — igazította meg a kékfestő-kötényét maga előtt —, mindjárt odaadom a teiesköcsögöt, és elmégy Boris ángyodhoz tejért. Lassan megérkeznek apádék az árpavetésről, s még nincs kisülve az édesmáié. S míg a tejescsuprot kereste, addig a következőket dünnyögte önmagának: — Édes Istenkém, de jó lenne már, ha leborjazna a Viola. Pünkösdre! Pedig az is még kerek egy hónap ... Aztán, ahogy meglelte a cserépedényt, ábrándozva tekintett rám. — Hát veled — felhősödtek arcára ez ijedelmek —, veled mi van?! Hallgatagon húztam be nyakamat a kabátom gallérja mögé. Csonta Jóska vékony hangja süvített át az utcai gát hasadékán. — Elnyerték az összes gombját! Fölzúgott a gyereksereg: — Úgy kell néki, a híresnek! — Most aztán jajgathat! Sok gombot meg kell néki lőni, mire tele lesz újra a zsebe! Pillanatok alatt futott le a pír az édesszülém kerek ábrázatáról. A csú- fondáros kiabálások valósággal szíven ütötték. Egy ideig csak állt a küszöbön, szélütötten, de aztán összekapta magát. Hirtelen mozdulattal benyúlt a konyhasorokba állított cirokseprűért, s ouha léptekkel megindult a kiskapu felé. Valamelyik gyerek, megszimatolva a feléjük közeledő vészt, elordította ma- gát. — Pucoljunk, hozzák a cirokseprűt! MEGRIASZTOTT CSIRKÉK gyanánt ugrott szét a gyerekhad. Jáanyám pedig, mintha csak őt érte volna a gombveszteség, gondterhelten tért vissza a konyhába. Vontatott mozdulattal csutkát rakott a tűzre, néhányat kavarin- tott a kislóbasban piruló rántáson - bablevesre készült a rántás, s rövid kotorászás után egy sárgarézgombot nyomott a markomba. — Itt ez a gomb - szólt anyám ünnepélyes hangsúllyal. — Vigyázz rá, mert ezt a gombot szép emlékű Sándor bátyád hozta haza emlékbe orosz íadifogságból. Itt keresztet vetett magára. — Hazajött meghalni, szegény, nyugodjék békességben! Megilletődve taroltam ki a konyháiéi. Bal kezemmel a tejesköcsögöt markoltam, míg jobb markomban az jjándékba kapott egykori kozák kato- íagombot csukorítottam össze, erősen. Útközben meg-megálltam. Ácsorgá- peti j ..iá vettem a .zámemra rendkívüli adományt, s hogy 7 Vígan, elbizakodva álltam rá c- gombcsatára. Persze egy kicsit meg- riadtam, amikor a Pista koma ötszá: , gombot olvasott a hatalmas méretre : kikerekített gombozó gödörbe, de az- i tán magam is leolvastam a magam ötszáz gombját. Varga Jancsinak, aki ivóvízért billegetett éppen a kútra, ahogy meglátta ; a gombbal megrakott gombozólyukat, még a lélegzete is elállt a látványtól. Egy darabig nézett a gombkupacra, •meredten, de aztán, amikor magához tért, eldobta a vizeskannát és végignyargalt az utcánkban, miközben minden egyes cimborának bekiabált az udvarra, hogy jöjjön, loholjon, mert még olyan gombcsatát, amilyent látni fog, egyhamar nem lát az életben. Vagy két tucatra menő gyerek csődült össze pillanatok alatt. S míg mi ketten, Térés Pistával azon vitatkoztunk, hogy melyikünket illesse meg az elsőbbség, addig a cimborák egetverő ricsajjal kezdték el a fogadkozást, a licitálást. Sokáig nem tudtunk megegyezni abban, hogy melyikünk kezdjen elsőként. Térés Pista arra hivatkozott, hogy ő a gyengébb a gombozás tudományában, ezért tekintsünk el máskor alkalmazott „fej vagy írás?” módszerétől. HOSSZAS HUZAVONA után elfogadtam a hátrányos ajánlatot. Térés Pista pedig, élve az elsőbbségadta jogával, kiválasztotta a lövéshez legalkalmasabb gombot, s rúgó gyanánt pattantotta előre a hüvelykujját. És a fényes-feketén viliódzó csontgomb oly méltóságteljesen lódult meg a cimbora lövése folytán, hoav valósággal belesuttyant a gombozólvukba. Egyenesen a gombgarmada teteiéba. A sikeres lövésre felüvöltött a gyereksereg. Az izgalom okozta kábulat, amely mindenkit szinte gúzsbakötött, pillanatok alatt szétfoszlott, egymást cibálva henteregtek a cimborák, miközben olyan zsivaj, lárma támadt, hogy néhány kutya vonvítani kezdett a szomszédságban félelmében. Térés Pista pedia, hogy az elhamarkodott mea- állapodás visszájára ne forduljon, rávetette magát a gombozólyukra. S míg viháncolva zsivalygott a gyerekhad, addig ő két kézzel lapátolta ki a tengernyi gombot a gombozógödörből, majd amikor minden zsebét kitömte gombbal, talpraugrott. és eliszkolt, de sebesen. Úgy vágtatott véaig az utcán, hazáig, mint akit az ördögök kergetnek. A veszteségtől elpilledve hagytam el én is a számomra emlékezetes csatateret. Szédelegve vánszorogtam végig az udvarunkon, miközben magamBOLDOGULT ELEMISTA diákkorom ban nékünk, az inges-gatyás paraszt gyerkőcöknek, a gombozás volt a játé kok játéka. Gomboztunk az utcár gomboztunk a gyalogjáró mellett, a iskola udvarán, mindenütt; űztük : gombozást, ahol arra idő és mód adó dott. Volt eset, ahogy visszaemlékszem t dolgokra, hogy négy-ötszáz gomb i terhelte zsebeimet. (Kárpált is érte jó anyám eleget.) Egy-egy gombozá: után, ha a szerencse is mellémszegő dött, annyi gombbal tértem haza hogy a fél utcát el tudtam volna íátn gombbal. Mert a gombozásnak valóságos mestere voltam. Odahaza, amikor a lecke gyötrelmein már túl voltam, minden este c gombjaimmal voltam elfoglalva; a kemencepadkán , felsorakoztattam az egész gombármádiát, külön a színeseket, a piros, zöld ünneplőinggombokat, a fekete kabátgombokat, s amikor glé- dában állt a gombsereg, úgy éreztem magam, mint valami főgenerális, aki szemlét tart csapatai felett. Legnagyobb értékük a gyerekte- nyér-nagyságú, női kabátgomboknak volt. Igaz, ezek a furcsa formátumú gombok gyéren szivárogtak a mi életünkbe, mert a jegyzőnén és még egykét úrasszonynak titulált asszonyságon kívül városi kabátot senki nem viselt a faluban. A magunkszőrű parasztasz- szony csak magavarrta réklit, szálikát viselt, aminek a tetejébe, nyakravaló- ként, ha hűvösre fordult az idő, „berliner" nagykendőt kötött. S ezért, ha valamelyik cimbora „uras" gombcsodára tett szert, az tetszés szerint felverhette a csereérték ázsióját. Volt eset, hogy kétlyukú, női kabátgombért harminc közönséges inggombot is megadtunk, amit aztán felárral tovább értékesítettünk. Harmadik elemibe jártam már, amikor én is megvívtam életem legnagyobb gombcsatáját. Házunk előtt egyik koratavaszi délután, amikor hazaértem az iskolából, Térés Pista cimborám szólított meg a kiskapuban. — Szeretném elnyerni az összes gombodat! Elnevettem magamat az együgyű kívánságon. Tudtam, gyatrán áll a cimbora a gombozás tudományával. Minden egyes gombozásnál addig szusz- makolt, aggályoskodott, hogy míg beszélt, istenkedett, addig a gomb cse- lőre-hojszra parádézott ki a hüvelykujja előtt. S ne adj' Isten, hogy a gombját egyetlenegyszer is belőtte volna a gombozólyukba.
