Hevesi Szemle 1. (1973)

1973 / 1. szám - FIGYELŐ - Sereg József: A nagy parasztháború őrtüzei Heves megyében (próza)

szűk paraszt-polgári réteg felemelkedése volt csupán nyomon követhető, megfigyelhető, azok is a mezővárosok lakosai közül kerültek ki.

A XVI. század elejére a mi vidékünket tükröztető Bakócz-kódex adataiból is ezt következtethetjük ki, ha az adatok és az árak mögé tekintünk. A későbbeni felkelési adatok is visszaigazolják ezt. A pénzbeli terhek csökkentése a vámszedők elleni gyűlölet általános volt mindenfelé, - nálunk is -, ahol a parasztság az úri rend ellen felbolydult.

De térjünk vissza az eseményekhez.

1514. áprilisában a budai Szent Zsigmond kápolnában hangzott el először a fegyverbe hívó pápai bulla magyar nyelven, Dézsi Balázs ferences szájából. Szent háborúra szólított fel a kereszténység, s elsősorban a közvetlenül veszélyeztetett Magyarország védelmére X. Leó pápa és minden résztvevőnek teljes búcsút ígért. Pénzt azonban mind ő, mind a magyar főurak már jóval kevesebbet adtak. A király pénzsegélykérő levele a pápához kereken kimondja: „annyira szegények és nyomorultak vagyunk, határunk oly kevéssé védett és biztos, hogy a végvárak megtartásában külföldi zsoldos katonákra szorulunk, akiket csak roppant költséggel lehet eltartani." — A honvédelem ütőképessé tétele nagy anyagi befektetést kívánt volna, még többet annál is, mint rrtinden érintett és Bakócz rendelkezésére bocsátott ország papi tizede és teljesbúcsú-bevétele mindazoktól, akik anyagilag támogatják c keresztes háborút. A török elleni küzdelem nem nélkülözhette tehát a felkelt nép felfegyverzett erejét sem, a királyi tanács is eképpen döntött, bár valójában tisztában volt a döntés kockázatával is. A bulla 1513. szeptember 3-án kelt, 1514. április 9-én hirdettetett ki és a vezért Szent György napján, április 24-én nevezték ki az ekkor még alig gyülekező parasztcsapatok élére, Dózsa György személyében.

A bulla kihirdetésétől a vezér kinevezéséig eltelt két hét alatt csak néhány százan gyűltek a meghirdetett szentkereszt zászlaja alá, de a következő két hétben a Pest melletti tábor létszáma 15 000 fölé szökött. A toborzásban papok, falusi plébánosok és feltűnően sok ferences szerzetes járt élen. Május 15-én Esztergomban először és másodszor május 24-én, Bakócz már fel is függesztette a keresztes hadjárat további szervezését, mert minden hír arról számolt be, hogy a falvakban a hamis keresztprédikátorok szentségtörő vakmerőséggel toboroznak, gyűléseket tartanak és a szolgáltatások, adók megtagadására bujtogatnak és mindenképpen az urakkal szembeni engedetlenségre buzdítanak, sőt már meg is kezdődtek a nemesi udvarházak elleni támadások is. Dózsa tehát május 9—10-e körül főhadával délnek indult mintegy tízezer főnyi paraszthad élén, 5000 főt pedig Szaleresi Ambrus vezérlete alatt pesti táborában hagyott. Az Alföld északi szegélyét képező vármegyék, így Heves nemessége, már április végén lóra ült, mert Pest, Nógrád, Hont és Heves megye területéről már „kuruc’’ zavargások hírei járták be az országot. Istvánffy Miklós, a XVI—XVII. század fordulójának humanista történetírója Magyar Krónikájában így ír a parasztok táborba szállásáról: „...a parasztok naponként csapatosan sietlek a táborba, és semmivel sem törődve, csak az öregeket, nőket és gyermekeket, s betegeket hagyták otthon, az összegyülekezett nemesség szembeszáílt velük, s kegyetlenkedni kezdett azokkal, akiket vagy otthon talált még, vagy a táborból visszatértükben elfogatott. A nemesek ugyanis nem tudták a földeket és a szőlőt művelni, a gabonát learatni, amihez ők nem szoktak; így másokban is, miket a parasztok végeztek el, nagy kárt szenvedtek.” Heves megye területére özönlöttek tehát április utolsó napjaiban az Alföldet szegélyező, északi megyék parasztjai, hajtotta őket a teljes búcsú reménye, a szószékekről ígért „mennyei boldogság” és a rabló török, tatár elleni szent harc, melytől egy szabadabb világot is reméltek. Meg voltak győződve arról, hogy a király és a bíboros rendeletére fogtak fegyvert, s a nemesek ellenkező álláspontjában egyszerre látták testük és lelkűk sanyargatóját, a zsarnok és kapzsi urak ellen hamu alatt izzó gyűlöletük ennek következtében könnyen fogott lángot. Uraiktól ügyük támogatását várták, s az ellenkezőjét tapasztalták, így a prédikáló barátok könnyűszerrel fordították erejüket és „haragjukat” a gyűlölt nemesi kastélyok ellen. Bakócz május 15-én kelt első betiltó levele mindennél hitelesebben szól a nép közt élő papok működésének megítéléséről és a paraszti bosszú mibenlétéről: „...lelkünk nem kis fájdalmára értesültünk arról, hogy vannak néhányon papok, klerikusok, szerzetesek és világiak, valamint más egyházi és világi személyek, akik. . . az apostoli Szentszék engedélye nélkül, szentségtörő vakmerőséggel Magyarország különböző részein. , . szándékunk és az apostoli bulla ellenére keresztes hadjáratot hirdetnek, összejöveteleket tartanak, különböző rendű és rangú embereket, nemeseket és nem nemeseket összecsődítenek és az e világi uraknak járó adók. . . a feljebbvalók iránti engedelmesség megtagadásának szükségességét hirdetik, . . . nem különben azokat, akik az adókat szedik, megölendőknek tartják és akik a már megölt adószedőkre követ, sziklát hajítanak. .. azoknak .100 napi búcsút hirdetnek hamisan

és gonoszul. .. kereszteket osztogatnak nemesek és nem nemesek között széthúzó egyenetlenséget szítanak, nemkülönben mindenféle módon és eszközzel a hivő népet félrevezetik, ... a nemesek és más jóravaló emberek házait ellenség módjára megtámadják, azokat kirabolják, a használati eszközöket tönkreteszik, a gyújtogatás keveredik az emberöléssel, és szerte más ilyen botrányokat okoznak. . .”

Ezek a paraszti megmozdulások egészen június második feléig, a mai Feldebrő melletti, ún. debrői csatáig, sőt a július elején lezajlott makiári ütközetig, hol kisebb, hol hevesebb lánggal égve, mintegy tíz héten át állandó rettegésben tartották a környék nemességét, hiszen bosszúharc volt mind úri, mind paraszti oldalról már akkor is, főként és elsődlegesen, amikor a vezér még valójában a török ellen vezette hadait. Az Alföld északi szegélyéről érkező híreknek többek között nagyon fontos hatásuk volt abban, hogy Bakócz és Ulászló is a keresztes háború visszavonására határozta el magát, illetve az úri kegyetlenkedések híreinek java része vidékünkről, Dózsa elhatározásának fordulatában is szintén jelentős tényezőként hatott. A paraszti háború által kelt félelem hatása olvasható az 1514. július 3-án kelt, X. Leó pápához írott királyi levélben is, mely szemléletesen leírja a bosszú „borzalmait”: - Ö kegyetlen sors, és előre nem látott szándék! - a falvakban élő pórnépnek a kereszt neve által nyert büntetlenségéből páratlan fergeteg és zivatar vált. Hozzácsatlakozott a csordásoknak, kecskepásztoroknak és más nyájőrzőknek erős csapata. . . ezek mind azt hajtogatják. . . hogy szolgaságból szabadságra jussanak. Voltaképpen azonban csak alkalmat nyertek arra, hogy féktelen dühhel megtámadhassák az egész nemességet. . . házukat, majorságukat és jószágukat válogatás nélkül szerteszéijel pusztítván. Akik pedig hatalmukba jutottak, azok nyomorult halállal kegyetlen kínzással vesztek.” Az újabban folyó kutatások négy meghatározó nagy gócot jelölnek, ahol a parasztháború minden központi meghirdetés nélkül lángra lobbant. Abaúj-Zemplén, Békés-Bihar vidéke, Csanád környéke és Bács-Bodrog megye. E gócok, központok közül az elsőnek (Abaűj-Zemplénnek) nyugati végén fekszik Heves megye, s a terület szempontjából igen jelentős gyülekezési és összeütközési hely volt, hiszen az északi rész jelentősebb hadi eseményei is itt zajlottak le.

Június 10-e körül az akkor Heves megyéhez tartozó Pásztó mellett ütközött meg először az északi paraszttábor a Nógrád—Hont—Pest és Heves megyékből felkelt nemesi csapatokkal. A csata azonban nem volt eldöntő jelentőségű, csak pillanatnyilag szórta szét az önmaguktól csoportokba szervezkedő paraszti erőket. A hónap közepén már újra együtt voltak, s Eger ellen támadtak és nem is eredménytelenül; Bebek János gömöri főispán bandériumát kényszerítették visszavonulásra. A Heves megyében gyülekező paraszti seregek harcuk jogosságát mindenképpen igazoltnak látták. Dózsának a köztudatban Cegléden kelt, újabb kutatások szerint innen csak széjjelküldött levele megfogalmazásában határozottan az a szándék fogalmaztatott meg, hogy az Alföld északkeleti, északi területeiből hadseregéhez utánpótlást szerezzen és szervezzen. ,,. . .Székely György vitéz katona, a keresztesek áldott hadi népének vezére és főkapitánya, csak a magyar király alattvalója, de nem az uraké. . . a városoknak, mezővárosoknak és falvaknak. . . Tudjátok meg, hogy a hitetlen nemesek. . . ellenünk és egész keresztes hadunk. . . ellen erőszakkal léptek fel, hogy bennünket üldözzenek, háborgassanak és zavarjanak. Azért is nektek kiközösítés és örök kárhozat büntetése, valamint fejetek és jószágotok elvesztésének terhe alatt megparancsoljuk, hogy jelen levelünk kézhez vétele után rögtön . . .jöjjetek, siessetek hozzánk Cegléd mezővárosába. .

Egertől Mezőtúrig, Szikszótól Gyuláig húzódó hatalmas területről akart óriási sereget gyűjteni, s csak később érte utol a hírnök, hogy a török ellen szervezett hadait, mert az a nemesek elleni gyűlölettől vezettetvén ,,. . .már a gonoszságra hajlik. . . a poklot építi. . .” oszlassa fel, és a hadjáratot egy későbbi időre halassza. Dózsa felháborodottan fogadta a hírt az apátfalv? majd a nagylaki csata, de sokkai inkább Csáky Miklós Csanádi püspök és Ravaszdy Péter nemesúr kivégzése felégette a visszavezető hidat és a hadjáratot feloszlató levél Dózsában megérlelte az urakkal való határozott szembefordulás gondolatát. Ekkor küldte vissza északi irányba azt a csapatot — öccsének Dózsa Gergelynek és Bács Barnabás szerémségi ferences pap kapitánynak vezetésével —, amelynek egyik ága (Dózsa Gergely vezetésé vei) Pest felé indult, másik ága újonnan ketté vált, alsó szárnya Tiszavárkonynál, felső ága Barnabás vezetésével északabbra fordulva Hevesnél a Tiszán átkelve a hevesi síkra érve, június közepe korul Heves mellett ütött tábort. A táborozás azonban csak rövid ideig tarthatott, hiszen június 21-én már Debrőnél találjuk Barnabást, mintegy 7000 főnyi seregével. Teljes joggal tételezhetjük fel, bár adataink erre konkrétan nem utalnak, hogy Barnabás debrői 7000 főnyi seregében újra ott van a környéken kóborló parasztcsoport nagyobbik része, hiszen egy ilyen had vonulását jövetelének híre - messzire előzi.

42