Hevesi Szemle 1. (1973)

1973 / 1. szám - FIGYELŐ - Bakos József: A vita "retorikája" (próza)

IJ1111 ■ 111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111M1111111111111 • 1111II1111111111111111 • 111 ■ 111M111111

.......III!.........mil.

1 BAKOS JÓZSEF:

A vita „retorikája”

HiiimiiiiiüiiiiiiimiiiiiniiitiiimiiiiiiMiiiiiiimtiiuiüiiiitimmiminiiiimmmiMimimiiiiiuiiiiiiiHiimmimiiiii

írásunk címe arra utal, hogy elvi és gyakorlati szempontból egyaránt fontosnak és hasznosnak ítéljük a kommunikációs vizsgálatok szempontjainak s eredményeinek figyelembevételével korszerűsített retorikai nézőpont érvényesítését a szóban vagy Írásban folytatott vitáink nyelvi formálásában: az érvek és ellenérvek felsorakoztatásában, a vitatott, a vitás tételek, vélemények, állítások gondos és elfogulatlan mérlegelésében, a vitában kialakult álláspontok egyértelmű és hatásos megfogalmazásában.

Eddigelé sokszor és sokat szóltunk a vitáról, a vitá- zás funkciójáról, de csak általánosságokban és elvi síkon, annál ritkábban a vita, a vitatkozás módszertanáról, formai követelményeiről. Pedig a vita, a vitázás, a szóharc, a disputa, a polémia, a replika nyelvileg és gondolatilag is sajátosan formálódik. Ennek a formálódásnak folyamatában a következő tényezők játszanak fontos szerepet: 1. a vita tárgyát alkotó politikai, gazdasági, irodalmi, művészeti vagy tudományos kérdések, problémák. 2. a vita célját meghatározó szempontok, (álláspontok kialakítása, vélemények, tételek védelme vagy támadása, a vitafelek meggyőzése, a vitás kérdések eldöntése stb.); 3. a vitatkozók, a vitapartnerek között kialakult interperszonális viszonyok és viselkedési formák jellemző jegyei (a fölé-, vagy alárendeltség, a szimpátia, a vonzalom vagy antipátia, az ellenszenv, a vitázó felek műveltségi és tudásbeli szintje stb. stb.).

Mi most azokat az eddig kevésbé ismert retorikai formákat, tényezőket állítjuk előtérbe, amelyek a vitázás, a vitatkozás „mesterségbeli fogásainak” tudatosabb és következetesebb felhasználását teszik lehetővé. A korszerű retorikai nézőpont jól eligazíthat bennünket ezeknek a fogásoknak a megtalálásában és optimális fokú felhasználásában. Azt külön is hangsúlyoznunk kell, hogy nem a klasz- szikus retorikák ma már valóban elavult s a retorikusság nem kívánatos nyelvi formálását eredményező eszköztárára kívánjuk a figyelmet felhívni, hanem azokat a nyelvi és gondolkodásbeli tényezőket szeretnénk újra eleveníteni, amelyek a vita folyamatában valóban sajátos funkciót vállalhatnak.

A közös alapról induló vitázás, vitatkozás „mesterségbeli fogásaival” kapcsolatban azt is hangsúlyoznunk kell, hogy bár a vitában nagyon is személyes, sőt olykor szenvedélyes formákban fogalmazzuk meg az érveket és ellenérveket, a vitát mégis elsősorban a gondolkodás és a nyelvi formálás fegyelmezettsége teszi elevenné és hatékonnyá. A beszédfegyelem és a befolyásoló erejű megfogalmazás együttható tényezők abban, hogy a vitapartnerek ne csak értsék, hanem higgyék is érvelésünk igazát.

A „közös alapról induló" vitáról sem véletlenül szóltunk. Iskoláinkban a múltban a retorikával együtt oktatták a dialektikát, a vitatkozás, a disputálás tudományát (ars disputandi), s így a vita tárgyáról, a vitatkozók típusairól, a vita módjáról, nyelvi formálásáról bő ismereteket nyújtottak. Különösen azt emelték ki, hogy hibás és szofisztikus az a vitaforma, amelyben a vitázók nem az igazságot, hanem csak véleményüket, állításukat védelmezik, a lényeges és lényegtelen feltevéseket, érveket nem képesek nyelvileg is megkülönböztetni, megfeledkezve arról az alapvető tételről, hogy ami lényeges, az egyúttal érdekes is, ami lényegtelen, az pedig unalmas.

Az sem lényegtelen szempont, hogy a vita „szakszintű” vagy „közönségszlntű". Mind a nyelvi formálás menete,

mind az érvelés logikája eltérő jellegű és minőségű a két szintnek megfelelően. Vitáinkban ritkán tapasztaljuk ezt a tudatos megkülönböztetést. Az ismeretterjesztő szándékkal, a nagyközönség befolyásolásának céljávai folytatott vitáinkkal szemben mind nyelvileg, mind gondolatilag legfontosabb követelmény az érthetőség, s így kerülnünk kel! a nyelvi formákban a feleslegesen használt idegen szavakat, s módjával kell élnünk a szakterminológiával is. A rádió, a televízió nyilvánossága előtt folyó viták ebből a szempontból még nem példamutatók. Mindkét formában, mindkét szinten menthető a vitapartnerek tévedése, de nincs mentség a meggyőzhetetlenség, az öncélú, a csak- azértis szembenállás álláspontjáról vitatkozók számára. Gyakran vettünk részt olyan vitában is, amelyet elsősorban a közömbös minősítéssel illethetünk. Különösen a nyelvi formálás árulkodik a sematikus, illetőleg a tudatosan sematizált vitaformáról. Elszaporodnak a nyelvi sablonok, az egyéni gondolatok nélküli, elszemélytelenített, s nem a vita tárgyához és az elérendő célhoz szabott nyelvi formák. Sem nyelvi igényességet, sem befolyásoló erőt nem tükröznek például az ilyen típusú mondatok: „Az iniciative (?) jól előkészített tervek konkréten realizált (?) célkitűzéseit szem előtt tartva realizálhatjuk (?) a termelékenység vonatkozásában (?) elgondolásainkat.”

A vita folyamán a kommunikáció, a közlés sikere vagy sikertelensége attól is függ, milyen fokú és minőségű a vitapartnerek nyelvi műveltsége. A különböző vitahelyzetekben arra is tekintettel kell lennünk, hogy milyen arányban kapjanak szerepet a nyelvi formálásban az értelmi, az érzelmi, továbbá az akarati, a mozgósító jelleaű elemek, illetőleg a nekik megfelelő nyelvi képletek. Egy bizonyos, minden öncélú mozzanatot ki kell iktatni a vitából. Ezzel kapcsolatban a nyelvi követelményeknek is eleget kell tennünk, s a párhuzamosan futó ugyanazon jelentéstartalmakat hordozó nyelvi jeleket, az unalomig megismétlődő kérdéseket, az azonos típusú példák variálását, a fokozó ismétléseket, tehát a negatív jelleqű retorikus redundanciát ki kell iktatnunk a nyelvi formálásból. Ha ezek a formák eluralkodnak, akkor a vita a skolasztikuson okoskodó vagy éppen a helytelen irányulású agitációs szándékra, sőt a demagógiát is súroló kommunikációs folyamatra nyújt semmiképpen sem követendő példát.

A vita folyamatában a közlés, a nyelvi formálás szug- gesztivitása nemcsak a nyelvi képleteken múlik, hanem azokon a hatástényezőkön is, amelyeknek hordozói, létesítménye- sei a vitázó felek. A megtisztelő, a türelmes figyelem akkor is követelmény a vitapartnerek részéről, ha heves ri- posztok váltogatják egymást a vita folyamatában. Arról azonban sohasem szabad megfeledkeznünk, hogy ne csak a szavak szikrázzanak a vita hevében, hanem az érvek, a tények is. A vitatkozó felek eleven vitakészségéről s gyors reagálásuk minőségéről is árulkodó nyelvi formák, retorikai figurák (fokozás, felkiáltás, ellenvetés, szembeállítás, eleven szóképek, láttató hasonlatok stb.) gazdaságos és célszerű felhasználásával nemcsak egyéni színt és ízt, hanem optimális befolyásoló erőt is nyer a vita. Arról azonban sohasem szabad megfeledkeznünk, hogy a vita nyelvi formája nem önmagában teljesít fontos szerepet, hanem abban a komplexitásban, ami megvalósul a vita nyelvi és gondolati megkomponálásában.

A vitapartnereket elsősorban meggyőznünk kell, s nem lenyűgözni a szépen beszélés öncélúan felerősített tényezőivel. A szótengerből nehezebb kihalászni a tartalmas gondolatokat, a valóban hatékony érveket. A nem gazdaságos nyelvi formálás idegeinket is borzolja, s ha öncélúan halmozzuk a retorikai figurákat, a csűrés-csavaráshoz jól simuló nyelvi formákat, a szofisztika ingoványos talajára kerülhet a vita. Ebben az esetben az egészséges szenvedélyt az elítélendő indulatoskodás; a higgadt érvelést a személyeskedő irónia váltja fel. A szómagyarázó jellegű bizonykodás, a tekintélyi érvek felsorakoztatása, a másokra való állandó hivatkozás feleslegesen kap domináns szerepet a vitában. Ilyen körülmények között sem a beszédfegyelemre törekvés, sem az intellektuális együttműködésre irányuló készség nem jellemzi a vitatkozó partnereket. A vitavezető személye, felkészültsége, nyelvi műveltsége sokat tehet abban, hogy a vitát helyes útra terelje. A vitave33