Hevesi Szemle 1. (1973)
1973 / 1. szám - NÉPEK VILÁGA - Hekli József: K. Pausztovszkij emlékezete (próza)
HEKLI JÓZSEF: i Konsztantyin Pausztovszkij emlékezete uiiiiiiuuiiiiiiiiiiii!!iuiiiiiiiiiiiu!iii!Hiiiniiiiii!iiiininiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiuiiiH!iHiiiiniitiiii!iiiiiiiifiiiiniiiiiiiiiiiMii!uiuiiniii3iiiii!iiiiiiiiiuiiiuiiii:iiMiiitiiiiiiiiiiiiiiimiiniiiiiniiiii!iiiiiimimiiiiiiiaiiuiiiiiiimiuiiimiiiiiin Az elmúlt év májusának utolsó napján töltötte volna be nyolcvanadik életévét az 1968-ban Moszkvában elhunyt Konsztantyin Pausztovszkij, a szovjet-orosz prózairás egyik kiváló klasszikusa. A turgenyevi-csehovi halk. finom szavú próza jeles folytatója tízéves volt, amikor Csehov újszerű drámái meghódították a színpadot, alig tizennyolc éves a XIX. század veretes írófejedelmének, Lev Tolsztojnak a halálakor, huszonöt éves az Októberi Forradalom idején, épphogy elmúlt harmincéves, s már Gorkijt ismerősként tisztelheti, átélt két világháborút, s szeme előtt nőtt fel négy szovjet írónemzedék. Pausztovszkij, a vasúti kistisztviselő fia, Kijevben, majd Moszkvában tanul, s színes fordulatokban bővelkedő élete során volt gyári munkás, matróz, újságíró, vöröskatona, házi tanító, szanitéc, sőt még villamoskalauz is. Első elbeszélése 1911-ben látott napvilágot eqy kijevi folvóiratban. Korai novelláiban felizzott romantikával ábrázolta a világot, a szénét legtöbbször eqzotikus tájakban, excentrikus hősök felajzott életében kereste. A romantikus ábránd és a realitás, a képzelet és a valósáq elemei gyakran ölelkeznek eaymással műveiben. Valósáqtisztelete és romantikus elvágyódása minden bizonnyal a szülői házból ered. A harmincas évek közepétől jelentős változás következik be az író művészetében. A rendkívülit, a nemmindennapit, az egzotikust az egyszerű, a köznapi téma váltja fel. A romantikából fokozatosan a realitásba fordul. A harmincas évek leqeleién menielent két kisregénye a Kara-Bugaz és Az aranygyao/ú földién már arról tanúskodik, hoav Pausztovszkij az elvont álmodozástól a szocialista valóság felé fordult. A két mű kétségkívül bizonyítja, hoav az egykor ábrándozó, sokszor a fantasztikumba merülő író megtalálta az utat a naqvszabású énítkezések, a természetet átalakító, lenyűgöző tettek világába, s írói egyénisége is bennük érlelődött ki. „A Kara-Buaaz meqjelenése után otthaaytam állásomat, és azóta az írás az eqvetlen. mindent-elemésztő, néha qyötrelmes, de mind:q qvönyörűséaes és szeretett munkám; — íria önéletraizában Pausztovszkii. maid íay folytaiig: — Minden írónak megvan a maaa élet- és írásmádia. Ami enaem illet, nekem a termékeny munkához két dolog kell: utazás és elmélyülés. Számomra az élet mindig halálosan érdekes, minden szempontból. Nvilván ezzel moova- rózlrató, hoqy eavforma kedvvel fordulok a leakiilönfélébb témákhoz és műfajokhoz — elbeszéléshez, kisregényhez, meséhez, életroizi reaénvhez. táileíró karcolathoz, színdarabokhoz, cikkhez és forgatókönyvhöz." Pausztovszkij maid mindeqyik könyve valamelyik utazásához fűződik. Leninqrádot az Északi elbeszélés-ben örökítette mea. a tengerparti élményeit a Fekete tenger c. művében ábrázolta, poti útja nyomán keletkezett Az arany- gyapiú földién, amely a természetátalakítás grandiózus eseményeiből sző reqényt. Ezekben az írásaiban is a romantikus elemek és a realitás ötvöződnek egavé. A sok élmény, utazás és írói siker után Pausztovszkii 1955 telén a riqai tengerparton meaíria Az aranyrózsa c. esszésorozatát, amelvben ars ooeticáiát foglalia össze. A mű alcíme — Vallomások az írói munkáról — már utal arra, hoay az érzékeny, foaékonv, sokszor álmodozásra hajló Pausztovszkii őszintén kitárulkozik benne és vall leq- bensőbb írói titkairól. Az aranvrózsá-ban összefoglalja az író az életről alkotott véleményét is. „A valódi élet naqy és bonyolult, és az ember sohasem ismerheti mea teljesen a maga sokszínűségében. Sok mindent nem láthat meg, nem élhet át. Például nem mehet vissza 300 esztendővel, hogy Galilei tanítványa legyen, nem vehet részt Párizs 1814-es bevételében, Moszkvából nem érintheti meg kezével az Akropolisz márványoszlopait.... Az ember pedig mindent látni és hallani akar, mindennek részese szeretne lenni." Az elmúlt évtizedekben írt sok érdekes és magával ragadó Pausztovszkij-regény és -novella közül is kiemelkedik a közvetlenül a második világháború befejezése után kezdett hatalmas önéletrajzi ciklusa, amely Életem regénye címmel jelent meg. A hat részből álló nagyszabású alkotás három kötetben került kiadásra Nyugtalan Ifjúság, Nagy várakozások kora és Barangolások könyve címen. Az Életem regénye lényegében nem is regény, hanem művészi memoár, amely erényeivel és hibáival eqyütt az író remekbe sikerült vallomása önmaqáról, koráról s barátairól. A széles sodrású autobiografikus alkotás egyes esszé-szerű darabjaiban megelevenednek előttünk a nagy elődök és példaképek, a kortársak és barátok, mint Biok, az érzékeny kedélyű, magányos romantikus, Bulgakov, a neves drámaíró, Bunyin, a sokrétű és finomtollú poéta és novellista, Csehov, a kevéssé cselekményes, csupán hangulatokat, s érzelmeket intonáló dráma klasszikus zsenije, Gorkij, a szovjet irodalom atyia, Jeszenyin, a halk szavú, törékenylelkű lírikus, Maiakovszkij, a kirobbanó tehetségű proletárköltő, s mások, akik kisebb-nagyobb mértékben hozzájárultak Pausztovszkij emberi-írói fejlődéséhez, meghatározták az író életét, aondolatviláaát és művészetét. Ezekben a tömören megfoaalmazott, méqis kötetlenül lírai visszaemlékezésekben emberközelséqbe kerülnek az elmúlt korok patinás írói, akiket a száraz irodalomtörténet olykor szobortalpazatra távolított. Az önéletraizi mű az emberré válás főbb állomásait festi-raizolja költői prózában. Mozaikokból, epizódokból építi fel az író az elvonult évtizedeket. Az élet eseményei nem eqyenletes tempóban peregnek előttünk, vannak homályban maradó esztendők, s szinte önállósuló, kidomborodó jelenetek. A regényciklusban az író bőkezűen sorolja életének eseményeit és bensőséqes átélés itatja át minden sorát. Finom, lírai hanqia. mondanivalójának emberi közvetlenséae, a történések művészi eavbeillesztése maradandó élménnvé teszik önéletraizi reqényét. Mindezek illusztrálósóra állion itt egv rövid részlet a Barangolások könyvé-ből, amely az író kezdő éveit eleveníti fel. „Mialatt úi novellámat írtam, minden jónak látszott, de azután, kivált éjjelente, ha eszembe jutott, nem tudtam aludni, sok hevenyészett, kidolgozatlan részletet találtam benne, és átkoztam maqam, amiért engedtem megjelenni. Akkoriban még főleg újsáaoknak dolaoztam. A lapok pedia mindig határidőre követelték a novellát. Azóta is megmaradt bennem a félelem az elhamarkodott megjelentetéstől. Igv alakult ki bennem a törvény: nem adom nyomtatásba írásaimat, amía nem pihentettem őket, míg le nem szállt bennük az üledék, mint az oldatban, és a folyadék nem esilloa hűvös, kristályos tisztaságban. Ezt az elemi törvényt sok író tapasztalata megerősíti. Most már meaértettem Puskin szavait is — arról, hogy tökéletesbítsük dédelgetett gondolataink gyümölcsét. íme, mindössze négy szóba foglalva a pontos, világos tanács, mondhatnám parancs, minden íróember számára. Attól fogva már azért küzdöttem, hogy minden, amit írok, a valóságból induljon ki, de a valóság szüntelenül eggyé olvadjon a szabadon szárnyaló képzelettel." 24
