Hevesi Szemle 1. (1973)

1973 / 4. szám - JELENÜNK - Farkas András: Beszélőn (riport)

kára tartóztatott, első hevületében kezdett volna hozzám ragaszkodni, de én némi felszerelést magamhoz véve, másnap inkább otthagytam őt. Azt se tudom, hogyan hívják. Nem is ő volt az én szándékom, Zírcre akartam eljutni. Másnap Csopakon majdnem ráfizettem. Ahol éjszakáztam, az udvaron egy rendőr jelent meg és bizony a motorkerékpárt is otthagyva menekültem.

Győrszentivánban volt rabtársamat kerestem meg, segítséget kértem. Kaptam is, de nemcsak úgy, ahogy egykori társam gondolta. Elloptam a személyigazolványát is. Tihany, Badacsony utón Keszthelyen is megfordultam, majd ismét Sófokon jártam, onnan Balatonfűzfőre igyekeztem, de mór három személyigazolvánnyal, mindenütt opróbb lopásokkal röqzítve utam emlékét.

A balatoni kóborlás után ismét a Mátra szerepelt úticéljaim között. Itt már rendelkeztem kellő terepismerettel, Egerbe is e'mentem. Ott szereztem végre egy olyan személyigazolványt, egy kertészmérnökét, aki némileg hasonlított is rám. Kezdtem biztonságban érezni magam. Felléphetek egy művelt fiatalember igényével és tekintélyével. És úgy hiszem, itt tévesztettem el a mércét. Mindenütt megnyílt e'őttem az nitn. Ahová he'éotem, kedvesen foaadtak, a pontosan kiszámított mondatok, a szokásos lekötelező konyakok és egyebek mindig megtették a kívánt hatást. Felszabadultabban mozogtam, pénz — ha nem is sok — mindig került a holmik értékesítéséből. Mert van ám vevő mindenre! Miskolcon — kész bolondság — a házigazdámtól még riasztópisztolyt is loptam. Debrecenben mór Pannóniát kellett szereznem.

Pásztón csinos fiatal nők társaságába kerültem és bár másirányú elfoglaltságom is szerepelt terveim között, maradtam az apró, de értékes dolgok szerzésénél. Visegrád csak átfutó állomás volt ebben az önkéntes hajszában. Mátrafüred után megint Galyatető következett. Egy, a magányával küszködő nő vett gondjaiba. Nem túlzás azt állítani, hogy védőpajzsommá vált, talán akaratom és akarata ellenére. Megszeretett. A fellobbanó érzés, meg a vak hite engem is többször zavarba hozott. Viharos jelenetek sorjáztak közöttünk, főképp, amikor már tudta, hogy köröznek és főképpen akkor, amikor csaknem a szeme láttára hűtlenségbe estem azoknál, akikhez ő ajánlott be, mint kedvesét. Ez szeptember 26. után volt, amikor már a Kék fény közölte képemet és cselekményeim gyarapodó sorát. Az adást én is láttam, igen kellemes környezetben, de a családi hangulatban nem ismert fel senki.

N°m is tudom, hoayan végződik ez a tekeraés, ha Ágasvárra nem kerülök. Már egy hete voltam megbízható és bennfentes vendég, amikor az ott időző egyetemisták előtt elővette kazettáját a turistaház vezetője és kivett né- hánv százast. M! nvndnváian láttuk, hogy a kazetta igen csak tartalmas. Nekem csak figyelnem keltett, a gazdag zsákmányt gyerekjáték volt megszereznem.

A viszonylag komoly pénzösszeq könnyelművé és fel- szabadulttá tett. Amikor az egyik mátrai vízfolyás hídjának karfáján szárítgattam a megázott ötszázasokat, arra jött két szolgálatos férfi és kérdezte, mit csinálok? Mondtam, hogy a sok Ady egy kicsit megittasodott és ki kell őket szárítanom. Ők jót nevettek és én is vigyorogtam a nem túl szellemes, de hatásos mentegetődzésen.

Hévízre november közepén jutottam el, most már jól öltözötten. Kertészmérnök voltam. A szállodába éjfél után kopogtam és kellő bevezetés után a szobaasszony adott nekem szobát úgy, hogy igazolványt sem kért. Még a nyolcadik napon sem volt neki fontos, hogy testi valómon túl és felül azt is felderítse, ki vagyok, akarok-e majd fizetni a szállásért és egyebekért, vagy sem.

A Gyöngyvirág presszó kiszolgálói felismertek. Azóta tudom, hogy a vendéglátóiparban több tapasztalt pszichológus van, mint bármely szakhelyen. Kitűnően ismerik az emberi arcot. Kalandos és idétlen körülmények között menekültem a kézre kerítés elől. Csak Szegeden fogtak el. Talán már fáradt is voltam.

HARMADIK MONOLÓG

Érdekes és élményszerű vch ismét találkozni a bírósági tárgyalás során azokkal az emberekkel, ámokfutásom állítólagos áldozataival, akiket kisebb-nagyobb érték, összeg erejéig megkárosítottam. Amikor először találkoztunk, a felelőtlen, a felületes és a hiszékeny emberek szürkeségében összemosódva láttam őket. Mind egyformák voltak, rosszul öltözöttek, az általuk megtestesített érdek és kiszolgáltatottság néha síró rabszolgái.

Itt mind jól öltözöttek voltak, kisimult arcúak, kikészítettek, a fontosság és fontoskodás megannyi ráncával, aggodalmával az arcukon, ünnepélyességüket még fokozta az a tudat, hogy ők most fontos személyek, az igazság szolgáltatásában működnek közre. A bírói figyelmeztetés után is hitték azt, hogy igazat mondanak, semmit el nem hallgatnak. Kapzsiságukat zsebre gyűrték, mint a taknyos zsebkendőt, kárukat fennen lobogtatták, mint ártatlanságuk legfőbb bizonyítékát. A férfiak legtöbbje közömbösen viselkedett, a nyomozati szakban felvett jegyzőkönyvi vallomásukat fenntartották, amit a bíró szenvtelen hangon olvasott fel előttük. A legtöbben nem is értették a hivatali nyelven fogalmazott, a szakkifejezéseket gyakran mereven használó szövegeket. Rendszerint rábólintottak, majd útiköltségük felől érdeklődtek. Ebből a sorozatból a lapuló és dadogó női sunyiságot kimondottan élveztem. De nem szóltam közbe, hogy mennyire másként fűzték a szót, amikor szemben állottam velük, akiről azt hitték, hogy megkopaszthatják.

Kevés, csak nagyon kevés az, ami elgondolkoztatott ebben a sokáig tartó szóözönben. A hévízi szobaasszony az talán, ahogyan az elfogódottságtól széttöredezett mondatait elpötyögte, csaknem a sírás széléig sodródva és elpi- rulva-ellágyulva, mint egy szerelmében megbántott kislány, az talán felzaklatott. Most már bánom, hogy ennyire csak eszköznek láttam őt, aki talán cél is lehetett volna. Hiszen annyira, igazán naív és érzékeny vidéki teremtés volt itt is, a szónak legjobb értelmében.

Az új anyám talán még fennhéjázóbban harsogott a bíróság előtt, mint a rendőröknél. Most is hirtelen szőkített taréjjal érkezett, felháborodottan attól, hogy sokat kellett várakoznia. Fújta a melódiáját, mintha vásárban lenne. Vádaskodott. Elmondta, hogy az egész családban én voltam neki a legrokonszenvesebb és mégis visszaéltem a bizalmával. Már-már azt vártam, hogy valamit kikottyant abból a nagy-nagy bizalomból, amely nem látszott annyinak még második szemrevételezésre sem, amikor kezdte panaszolni elfulladó zokogással, hogy őket is, az apámat és őt is megloptam hétezer forint erejéig, pedig, hogy befogadtak?! A bírónak is feltűnt ez a nagy erőfeszítés és abbahagyotto vele a nagy szájöblögetést.. Akkor is felvágta a fejét, amikor a bíró megkérdezte, hogy az új anyai szereore tekintettel nem kell vallomást tennie, hallgathat. De ő beszélni akart, mert minden bizonnyal megütötte volna a guta, ha mindazt nem mondhatta volna el, ami o begyét nyomta. Hát most már a begye is üres lett.

Apám megtört, meggyötört emberként jött be a tárgyalóterembe. Hétköznapi gúnyát viselt, de tisztességes tisztasóaaal, nyoma sem volt most annak, hogy a kocsmában érezte jól magát. Személyi adatait nyögve ismételte a bíró után, mint akinek nehezére esik a hangokat egymásba jll^cztani, talán nem is az ajkán, mint az agyában. A bíró kérdését, hogy kíván-e vallomást tenni, hiszen a fiáról van szó a tárgyalt ügyben, talán harmadszorra, ha megértette, de nem szólt. Az amúgy is görnyedt test továbbgörnyedt, mint aki be akar gubózni és így akar elmenekülni a szégyen elől. Nem kereste, nem is találta volna a tekintetemet, mert ebben az egy helyzetben bátrabb és fölényesebb voltam önmagomnál. Gondoltam régebbre és még régebbre, aztán annál is régebbre, egészen addig kutattam emlékezetemben, amíg apám első részeg arcára nem emlékeztem. Meg az anyáméra. És nem akartam sem őt, sem magamat egy sajnálattal egy csomóba fogni. Amikor a lehajtott feje már-már a nehéz tölgyfa tárgyalóasztalig bukott és eleredtek a könnyei, a biró kitessékelte a teremből. E pillanatban mintha egy belső hang mégis azt mondta volna, hogy nemcsak nekem terhes ez az élet, de neki is, akit lassú és alattomosan óvatos gonoszsága megóvott attól, hogy börtönbe kerüljön. Mi mindenre nem jó a házasság, a családi ház küszöbének a szentsége?

43