Hevesi Szemle 1. (1973)

1973 / 1. szám - NÉPEK VILÁGA - D. Panyik Márta: Vörös vagy fekete zászló alatt (próza)

^UUUUilllUiiililllllimilUUimiliiilllilliUilimiiUiiillliilflHIIIliiiilllHiiliiiiUiililliiillUlilliiltillHIliiilllliHllilllllilllllilllllllillilllUlililUlllllilllllllilliillltlllllilUIIIIIIIIIWHIIIllilllHIlillllllllllillllllllillillllUlilllllllllUlUilillMitlllUlltl = § D. PANYIK MARTA:

I Vörös vagy fekete zászló alatt? I

TllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllHIIBIIIIIIItlIlllllilllllllllllllllllllllHlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllHIIHIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIlllllllllllllllllllllllllllllll

Az Egyesült Államok kormánypolitikájának 1905 óta, a tudatos munkásmozgalmak kialakulása óta, nagy tömegbázissal rendelkező ellenzéke van. A társadalom magas szervezettségi szintjéből eredően nincs még egy olyan kapitalista ország, ahol az állam kialakítóit, rendelkezésekben és íratlan törvényekben megfogalmazott értékrendje és ideológiája ellen olyan sokszínű, áttekinthetetlen bonyolultságú tiltakozási formák és magatartásmódok alakultak volna ki, mint az USA-ban.

Naivság azt hinnünk, hogy minden elégedetlenkedő kommunista vagy akárcsak baloldali. Éppen ellenkezőleg. A tiltakozás túlnyomórészt el sem éri a szervezeti formát, s ha el is jut odáig, ritkán tudatos, ideológiailag megalapozott politikai aktivitás az. Sőt, marxista programmal dolgozó, vagy magukat baloldalinak nevező amerikai szervezetek nem egyszer mutatnak a Szovjetunió és a szocialista országok eredményeit lekicsinylő magatartást a hivatalos és egyéni megnyilatkozásokban egyaránt. Elvetni, semmibe venni ezeket a mozgalmakat mégis Igazságtalan lenne. A propaganda, a demokratikus frazeológia sok évtizedes ,,zseniális” kihasználása, a tömegkommunikáció, a tömegmanipuláció számunkra ismeretlen méretei olyan áthatolhatatlan falat állítanak a tisztán látás elé, amit az átlag amerikai vagy nem tud, vagy nem akar, a gondolkodó ember pedig csak nagyon nehezen képes átlátni.

Minden forradalmi harc jelentős támogatásra talál a fiatalság lelkesedésében, de a bölcsesség soha nem volt ifjúkori erény. Az ifjúság természetes hajlama a romantikus szélsőségekre, a miszticizmusra csak a legérettebb korszakokban válhatott történelemformáló erővé, akkor is csak az igazán jól szervezett, a „felnőtt lázadók” kezében. Az I. világháború előtti évek amerikai fiatalsága Európa, az őshaza csodájában kereste azt az ideált, amit az amerikai kispolgár provinciális, az egyetemes kultúrától elszakadt életmódjában nem talált meg. Európa-nosztalgiája elégedetlenséggel és lázadással párosult: „Európa olyan volt, mint egy zöldellő kert, tele zenével, vörös zászlókkal és menetelő tömegekkel.” (John Dos Passos).

Az USA „demokráciát védő keresztes hadjáratából”; az I. világháborúból és Európa szellemi paradicsomából kiábrándult fiatalság reagálása sokrétű volt. A jazzkorszak, az elveszett nemzedék fiataljai a bohémek önpazarló, mindent megvető életmódjában találták meg a kiútnak tűnő tiltakozást a gyökértelenség, a sikerhajhászás és a

gátlástalan pénzéhség Amerikája ellen. A hobók az egyéni önmegvalósításban, önmaguk megváltásában látták a szabadság, szépség, harmónia félig elfelejtett fogalmainak újrafelfedését. A pionírkorszak egyszerűségére áhítozó, országutakon vándorló seregük sokféle társa dalmi rétegből tevődött össze: a szülők ellen fellázadt középosztálybeliekből, milliomosgyerekekből, nincstelen bevándorlókból, kiábrándult értelmiségiekből, munkanélküliekből.

Az októberi forradalom és a Magyar Tanácsköztársaság hírei a kommunisták és szocialisták táborát növelték. A marxista filozófia, a proletár internacionalizmus, az osztályharc eszméi rohamosan te* jedtek. Az erősödő sztrájkmozgalmakra és munkásszervezkedésekre természetesen terror volt a válasz. A „vörösöket” talán még a hatalom szerveinél is vadabbul üldözték az átlag amerikaiak; a középosztály, a farmerek hihetetlen brutalitással harcoltak a radikálisok ellen, akikben piszkos idegeneket, az ország árulóit, kiárusítóit látták. Nagyobb bűnnek tartották, ha valaki vörös, mintha rablógyilkos lenne. A sztálinizmus hibáit sok kommunista párt, így az amerikai is átvette, a dogmatizmus és öncélú aszkétizmus sok kommunistát eltávolított a mozgalomtól, a fiatalokat főképpen, akik hamar hajlamosak lettek a gyakorlat helytelenségét az eszme elégtelenségének tulajdonítani.

A II. világháború után a mccartyzmus az alapvető szabadságjogoktól is megfosztotta az amerikai népet, az Amerika Ellenes Tevékenység Vizsgáló Bizottságok hosszú időre megbénították a radikális mozgalmakat.

A fiatalok frontján az ötvenes években kezdődött beat-mozgalom most és utólag értékelhető világosan. Az amerikai életmód uniformi- záltsága, a társadalom érzelemellenessége reakciójaként az ösztönök és szenvedélyek szabad kiélésében, az infantilizmusban, az egyszerűség követésében talált megoldást. De a beat-nemzedék primitivizmus- és spontaneitás imádata többet takar, mint érteiemellenességet, mert mind emellett szánalmas érzelmi nyomorból ered. „A beat-nem- zedék vagányai és vagány szerelmesei lázadók, ez rendben van, de semmi olyan társadalmi vagy történelmi dolgot nem támadnak, mint a középosztály, a kapitalizmus vagy akár a tekintély.” (Norman Podhoretz). Fontos ez, mert napjaink fiatalságának egy része még mindig a beat együgyű, régen lejárt forradalmát tartja üdvözítőnek, nem egyszer még a szocialista országokban is. Fellázad a felnőttek világa ellen, ami számára a társadalmat jelenti, szabadságot követel, teljes szabadságot képességei akadálytalan kiélésére, kivéve persze a hűség és emlékezet adottságait — és nem veszi észre, hogy egy modern társadalomban ez a szabadságigény csak a nihilhez vagy az anarchiához vezethet.

Sokan a folytatásnak hiszik, de alapjaiban más a hippizmus, mely sokkal Inkább a húszas évek hobóinak önmegváltó törekvéseivel rokon. Sem a beat-, sem a hippimozgalomnak azonban semmi köze a politikához, legalábbis alkotó módon nem; sejtetik, hogy ellenzik a vietnami háborút, tisztelik Kubát, megvetik a hivatalos USA-t, de lényegükből eredően, fel sem merül a változtatás, vagy az aktív társadalmi tett gondolata. A beat görcsös élni akarása sokszor erőszakba és huliganizmusba torkollt, a hippik részben buddhizmuson alapuló filozófiája viszont a befelé fordulást, az egyszerű, szenvedélymentes, békés szemlélődő életet tanítja. Magatartásformáik öntudatlanul is lazítottak az amerikai propaganda hurrá-optimizmusán és a mindig hirdetett, de régen be nem tartott puritanizmus álerkölcsén, de ellenzékiségük járhatatlan út, mert társadalmon kívüli. A beat és hippizmus Nyugaton is eredménytelen tiltakozási formák, lényegükből eredően azok, mert csak tagadásra épülnek, külsőségeik felszínes utánzása viszont a szocialista társadalom viszonyai között — sokszor nálunk is —, néha még hozzá nem értő hivatalos fórumok beleegyezésével is nyugtázva

— kifejezetten abszurd. (A buddhizmus egyébként a hippimozgalmon kívül, a menekülés és feltűnésvágy egy formájaként valóságos divat lett a nyugati országokban, kifejezetten konzervatív gondolkodású körökben is, fiatalok és idősebbek egyaránt bestsellerként olvassák a buddhista filozófiát ismertető könyveket.)

Az amerikai fiatalság nagy része a kivonulás passzivitása helyett a politikai szervezkedés aktivitását választja. Ideológiájuk, céljaik,

17