Hevesi Szemle 1. (1973)
1973 / 4. szám - HAGYATÉK - Pásztor Emil: Kalauz Mikes Kelemen törökországi leveleskönyvéhez
általános érvényű humánum e műnek egyik legfőbb tartósítója." Mindezt jól illusztrálhatja néhány idézet Mikes leveleiből : „Már mi itt derék házastüzes emberek vagyunk, és úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont (37. levél); A nagy vigasságban csak suhajtunk (—sóhajtunk), ollyan jó kedvünk van, hogy majd meghalunk búnkban (57. levél); édes néném, ha nyughatatlan elmével írtam az előbbeni levelemet, ezt szomorúsággal írom, mert az urunkat (=Rákóczit) éppen nem jó állapotban látom, ki is nyilatkoztatta már magát a betegsége (111. levél); Mennyi urakot, nemes embereket temettünk már el, kit egy, kit más esztendőben, úgy annyira, hogy már csak ketten maradtunk volt lay úrral. Az Isten azt is kivevé a bújdosásból 22 octobris. Már most egyedül maradtam a bujdosók közül (207. levél). Honnan való Veress Dániel könyvének címe: A rodos- tói csillagnéző? Minden bizonnyal Lévay Józsefnek az öreg, magára maradt Mikesről írt szép versén alapul, melyet Veress is idéz, megjegyezve: „Az amúgy is elégiára hajlamos poéta a Világos utáni tragikus közhangulatot, esett- ségérzést költötte bele a távoli, idegen tengerparton ré- vedten búsuló számüzöttbe.” A vers legszebb strófája: Zágon felé mutat egy halovány csillag, Hol a bércek fején hókorona csillog S a bércek aljában Tavaszi pompában Virágok feselnek. . . Erdély felé mutat, hol minden virágon Tarka pillangóként első ifjúságom Emléki repkednek! es,— Mikes emberi és írói nagysága abban is megmutatkozik, hogy bár az élete tragédiákkal volt teli, a könyve egy cseppet sem lehangoló, hanem igen színes, fölemelő olvasmány. Veress Dániel részletesen foglalkozik Mikesnek a nevelésről és a művelődésről szóló leveleivel (43—45. lap), Mikes levélíró művészetével (69—90. lap), nyelvének sajátosságaival (118—128. lap). Alaposan elemzi — a 207 levélből vett számos példával — honszeretetét, hűségét, józan bölcsességét, humorát, meleg emberségét. Minthogy elsősorban Mikesről magáról akart képet rajzolni, aránylag kevés helyet szentel annak a különben igen nagyszámú levélnek, amelyekben Mikes a korabeli Európáról, a törökországi eseményekről és a törökök, valamint más népek érdekes szokásairól ír. (Kár, hogy A rodostói csillagnéző szerzője a könyvét nem tagolja fejezetcímekkel: ezek hiányában nem könnyű ennek a nagy lélegzetű esszének az áttekintése.) Figyelemre méltó apróság Veress Dániel könyvében, hogy rámutat Mikesnek már gyermekkorában is megnyilvánult „színjátszó hajlamára”. Majdnem másfél évszázaddal Petőfi és Arany színpadi próbálkozásai előtt Mikes is szerepelt egy színjátékban. Alig tizenkét esztendős volt, amikor a kolozsvári jezsuita iskolában, ahol akkor tanult, egy latin nyelvű színművet adtak elő a kisdiákok. Ez arról szólt, hogyan lesz Hunyadi Mátyás fogolyból Csehország királyának a veje. A lányos arcú Clemens Mikes, azaz Mikes Kelemen alakította a három fő szerep egyikét: ő volt a darabban Katalin, Podjebrád cseh király leánya. Mikes kérőbb Rákóczi kíséretében — Párizsban — igazi színházban is gyakran megfordult. Nyilván ezek az élmények is közrejátszanak abban, hogy törökországi Leveleskönyvének nemritkán használt szava a komédia és a teátrum. A 140. levelet például így kezdi: „Már most bízvást elmondhatjuk, hogy vége vagyon a komédiának, és a theátrumról becsületesen leszállítónak, és a vezér minden ceremónia nélkül felada rajtunk . . .” Mikes könyvében egyébként is nagy szerepe van az ő „színjátszásnak”. Gondoljunk csak gálánsán udvarló enyelgéseire! Mindenképpen el akarja hitetni, hogy a levelei valódi, elküldött levelek másolatai vagy elküldésre szánt levelek fogalmazványai. Ezt játssza meg nagyszerű írói fantáziával és szerkesztéssel, „ki nem fogyva az ötletekből, ezerféle fogást, huncutságot eszelve ki”. Megjegyzi Veress Dániel: „Például már az első levélben úgy tesz, mintha nénjével már Franciaországból levelezeti volna, s most vagy két esztendei szünet után folytatnák.” Itt különben Mikes játékossága némileg még Veresst is félrevezette, minthogy a levélbeli két esztendő igazában csak két hónap. Kitűnik ez Mikes szavaiból: édesnéném, a kéd (— kegyelmed ) kedves levelit vagyon már két esztendeje, hogy vettem. Igazat mondok, hogyha az esztendő egy holnapból állana. A levélíró Mikes még annak a megjátszásába is belemegy, hogy személyesen találkozott ezzel a vele hasonló sorsú — szintén a törökországi magyar bujdosók közé tartozó, csak másutt, a fővárosban élő — „nénjével". öt hónappal a 32. levél után a következőt, a 33.-at így vezeti be: No már, édes néném, vegyük elő a pennát, és tisztítsuk meg a penészes kalamárist, mert már ezután az íráshoz kell fogni, a postákot kell küldözni, a híreket fel kell ébreszteni. Ma nyolcad napja, hogy itt a telet kitelelvén, elhagyó kéd bennünket, mint Szent Pál az oláhokot, és a császári városban lévő székiben viszáhelyhézté kéd magát. Az ezt folytató mondatokban is együtt van gondolatban a kedves nőrokon és Kelemen, aki nagyon vigyáz, hogy a csendülő, rossz hírek előtt egy szép színű és jó szagú eseményről tudósítsa „nénjét”. Egy de-vel folytatja: De már ott a reszlségel (=restséget) nem kell hevertetni, hanem Íratni, én pedig majd ollyan hirt küldök kednek a tenger habjain, amelyen mind a két füle megcsendül kédnek; jó, hogy több füle nincsen kettőnél. De legelőbbször szép színű és jó szagú hirt írok, azután írom meg csendülő hírt. — íme, ma is tanulhatunk Mikestől, hogyan lehet érdekkeltően, színesen (és jó szívvel) bevezetni mondanivalónkat. Ez a szerepjátszás nemcsak a művészi szerkesztés eszköze Mikesnél, hanem az önkifejezésre, az emberi teljességre törekvésnek a szüleménye is. Veress erről így ír: ,,A lélektani okok is világosak: kellett valaki, egy erdélyi asz- szony, aki az otthont pótolta, akivel mindenről, elsősorban a szülőföld dolgairól, a hazasóvárgásáról, magától értetődő természetességgel beszélgetni lehetett. Mikes lelelményes- sége, humora, előadásszövő képzelete teljes fényben ragyog ebben az ártatlan — az olvasót hol mosolyra, hol könnyre késztető — játékban." A rodostói csillagnéző-nek talán az a legfőbb érdeme, hogy kedvet ébreszt a mai olvasókban a törökországi Leveleskönyv elolvasására vagy újraolvasására. Hasznosan egészíti ki a kis kötetet az eléggé változatos képanyag, melyben Mikes Európában (és a román fejedelemségekben) tett útjainak térképét is megtaláljuk. Említsünk meg végül néhány apró hibát. A többször előforduló Rodostón rágós alak helyett jobb lett volna ezt írni: Rodostóban. „1689-ben, a Habsburg csapatok felszabadítják, illetve visszafoglalják Buda várát" — olvassuk a 8. lapon. Ez tudtommal három évvel korábban történt. A következő lapon Nikomédia van írva Nikodémia helyett, a 84.-en pedig Szily Kálmán helyett Szily Károly. A helyesírási jellegű apró sajtóhibákra, pontatlanságokra elég sok példát fel lehetne sorolni. A 34. lapon a két közbeékelés miatt nagyon rosszul hat a következő mondat: „De már 1703. végén ez a satnya — kezdetben Rákóczi legszívesebben visszafordulna Lengyelországba, hol forró karok várják! — kezdetű vállalkozás átfogó, minden társadalmi osztályt, az összes együttlakó népeket mozgósító — ezt még Kossuthéknak sem sikerült elérniük 1848—49-ben! — népmozgalommá, általános Habsburg-ellenes függetlenségi és szabadságharccá szélesült.” Ez a nehézkes mondat azért tűnik a szemünkbe, mert Veress esszéstílusa egyébként könnyed és élvezetes. A függelékben megtudjuk, hogy a szerző a levélrészleteket a „Magyar Klasszikusok" sorozatbeli, 1958. évi ki adásból idézte. Ennek ellentmond egy néhány sorral utóbbi megjegyzése: „Az idézetekben általam használt szöveg Császár Elemér 1905-ös kiadásának kismértékben javított változata." Hasonlóképpen ellentmondás van a 79. lapon közölt grafikus ábrázolás és a 87. lapon levő felsorolás néhány adata között. Mikes a grafikon szerint 1718-ban 17, 1724- ben 6, 1739-ben 10 levelet írt, ha viszont az utóbbi táblázatnak hihetünk, akkor nem ennyit, hanem 15-öt, 7-et, illetve 9-et. Egyébként igen tanulságos annak az áttekintése és elemzése, hogy melyik évből hány Mikes-levél maradt 25
