Hevesi Szemle 1. (1973)
1973 / 4. szám - HAGYATÉK - Remenyik Zsigmond: Don Quijote (tragikomédia) III. fejezető
£111111111111111 118| íuiiimiiiniT (Hátul nagy mozgolódás. A VŐFÉLY, most újból megjelenik, két karját az ég felé emelve izgalmában) VŐFÉLY: Hátra, mulató népség! Kiderült a szép kék ég! Itt vannak a hercegék! DON QUIJOTE: (izgatottan) Miféle hercegék? VŐFÉLY: A mi hercegünk! A mi kegyelmes herceg urunk! (közelebb lépve a LOVAGHOZ, izgatottan) Meghallották ... aszongyák, hírül kapták, hogy nemes lovagságod itt szórakozik! Gyüttek, hogy megismerkedjenek! SANCHO: (maga is belézavarodva a nagy tisztességbe) A hercegék vannak itt, nagyjóuram! El ne rontsuk mán ezt a találkozást! Hátha éppen valami kormányzóság ügyében fáradtak ide! (Hátul nagy lárma, mozgolódás. HERCEG és HERCEGNÉ megjelennek. Mögöttük KÍSÉRET, majd bámészkodó LAKODALMASOK) UDVARMESTER: (előlép, mély meghajlással, hátramutatva a HERCEGI PÁR leié) Britannia uralkodó hercege! Csodálattal és tisztelettel üdvözlik lo- vagságodat, a híres-neves Búsképű Lovagot! (Kürtszó a színfalak mögül) SANCHO: (közbekiálltva) Mán nemcsak Búsképű az én gazdám, tisztelt úr! Most mán ő az Oroszlán Lovag! HERCEG: (előlép, barátságos, köny- nyed meghajlással) Országunk dicsősége, lánglelkű lovag! Magam is, mint ahogy széles országban any- nyian, dicsőítem és bámulom hősi tetteidet! DON QUIJOTE: (szívére teszi kezét, mélyen meghajolva) Ha dicsér méltóságod, nem dicsér mást, mint a lovagi rend egy szerény bajnokát! HERCEG: Mint ahogy végig az egész kormányzóságban, úgy hozzánk is eljutott a hír! Varázslók! Óriások! Felszabadított rabok! Se vége, se hosz- sza! Elszámolni is nehéz! HERCEGNÉ: Ó, lovag, mondd! Mi van Dulcineával? Égek a vágytól, hogy róla is halljak hírt! DON QUIJOTE: (fejét lehajtva) Dulci- nea még mindég Merlin varázsló hatalmában van, hercegasszonyom! De sorsom és szívem az övé! HERCEG: Híreden kívül egy mérhetetlen bánat is hajtott bennünket hozzád, dicsőséges lovag! DON QUIJOTE: Életem és kardom hercegségedé ! HERCEGNÉ: (hangos zokogással) Ó, istenem! A nővéreim! Mentsd meg őket, nemes Sárkányölő Lovag! (Hosszú asztal emelkedik ki most a földből a szín baloldalán, körülötte néhány karosszékkel. HERCEG, HERCEGNÉ és a LOVAG helyet foglalnak) HERCEG: Évek óta nyom bennünket egy szerencsétlenség! Egy varázsló átkai Az ördögi Malambrunóé! DON QUIJOTE: (megdöbbenve és leiháborodva) Hát még Malambrunó is, az átkozott?! Hisz tudtommal Algériában levágták a fejét! HERCEG: Kettő nőtt helyébe és azóta megkettőződtek gonosztettei! És hogy bosszút álljon ellenségein, szemet vetett házunkra, családunkra, hercegségünkre, kormányzóságunkra, az átkozott! (megrendültén) Elvarázsolta, elrútította sógornőimet, hogy családom végleg már nem tudta kiirtani ! DON QUIJOTE: Az átkozott! HERCEG: Hiába minden! Kormányzóság, hercegség, hatalom, vagyon! Pusztulás és félelem felhője lebeg azóta családom fölött! (könyörögve) Mentsd meg őket, dicsőséges lovag! Itt vannak a szerencsétlenek! (Hátul, amerre a HERCEG kimutat, két hosszú gyászruhába öltözött NŰ jelenik meg, arcuk teljesen lefátyolozva. Testük mozgásából látható, hogy zokognak, hangtalanul.) DON QUIJOTE: (leiemelkedve, mély meghajlással a gyászruhás NŐK felé) Hercegnőim! Életemmel és kardommal szolgálatukra vagyok! SANCHO: (aki eddig hátul, a NŐK közelében lábatlankodott, most előre tessékeli őket az asztal leié) Erre, erre, kegyelmetes asszonyok! San- cho vagyok, a fegyverhordozó! Ne féljenek! (A két gyászruhás NŐ elörejön, de az asztal véginél, szemben a LOVAGGAL megállnak) GYÁSZRUHÁS NŐK: (hangos zokogással) Ments meg bennünket szégyenünktől, dicső lovag! Véget ér-e valaha gyalázatunk? Ide jutottunk! Erősítsd meg szíved és tekints reánk! (Egymásután felemelik hosszú fekete fátylukat és a két HERCEGNŐ helyett két bozontos szakáié FÉRFIARC mered a LOVAGRA hangos zokogással) !. GYÁSZRUHÁS NŐ: Kecskével játszottunk! Tréfából meghúzogattuk szakálát! És így varázsolt el bennünket ekkor Malambrunó! II. GYÁSZRUHÁS NŐ: Segíts rajtunk! Szűntesd meg gyalázatunkat! DON QUIJOTE: Ez vért kíván, hercegasszonyok! (egy lépést tesz, közeledve a GYASZRUHÁSOK leié, de azok riadtan feisikoltanak) GYÁSZRUHÁSOK: Ne közelíts felénk! Hozzánk ne érj! Te is elkárhozol! (A LOVAG visszahőköl, SANCHO a sarokba menekül) DON QUIJOTE: Kardomat, Sancho! A lovamat! Hol bújkál az átkozott? FIERCEG: (maga elé meredve, tompán) Algérióbcn! DON QUIJOTE: (meghökkenve) Algériában? HERCEG: Algériában! Afrikában! Túl a tengeren I DON QUIJOTE: (nagy elhatározással) Ha pokol fenekén van is, felkeresem! HERCEG: Esztendőkig tart odáig az út! f a GYÁSZRUHÁSOK újabb szív- szaggató zokogásba kezdenek, de a HERCEG intésére lecsendesednek) De varázslattal szemben harcoljunk mí Is varázslattal, nemes lovag! Hercegi tulajdonomba jutott egy csodálatos, szélnél, viharnál is sebesebb csoda-ló, amely átrepít benneteket Algériába pillanatok alatt! (hátrafelé, nagy mozdulattal, hangos kiáltással) Szolgák! Hozzátok be a Fecskelábú Fafüles-t! (Hátul két megtermett, félig meztelen, zöld lombokkal fedett vadembernek vetkezett SZOLGA jelenik meg, ormótlan alakú, fából faragott LOVAT cipelve vállukon. A LOVAT lehelyezik az állás végiben) DON QUIJOTE: Sancho! Készülődj! Indulunk! Gyerünk! (fenyegetve a tetőzet felé) Átkozott Malambrunó, most leszámolunk I SANCHO: (húzozkodva) Én mán pedig, jóuram, erre a paripára fel nem ülök! Induljunk inkább valami más varázsló ellen, aki itt a közelben tartózkodik! Annál is elnyerhetjük a kormányzóságot! HERCEG: (SANCHO felé) Kormányzóságra vágyói? Hát akkor ne habozz, jó fegyverhordozó! Hercegi szavamra mondom, ha elkíséred gazdádat Algériába, tőlem kapod meg a kormányzóságot! SANCHO: a hirtelen rászakadt boldogság alatt) Egy egész kis hercegséget, kegyelmes uram? Egy szigetet? HERCEG: Már ki is néztem! Meg lész véle elégedve, mondhatom! SANCHO: (azt se tudja mit csináljon) Hát mégis csak igaz! Kormányzó leszek, nagyjóuram! Nem prézsmitál- hat többé a családom! Vége a nyomorúságnak! (most már ő biztatja a LOVAGOT) üljünk fel, gazdám, oszt minnél elébb intézzük el azt a fránya varázslót! HERCEG: (emelt hangon a SZOLGÁK felé) Szolgák! Kössétek be a bátor lovagok szemét! SANCHO: (újra megriadva) Minthogy bekössék a szemünket, kegyelmetes uram? Nem félünk mi senkitű „semmitű” I HERCEG: Ez csak elővigyázatosság, hős fegyverhordozó! Nehogy megszédüljetek! A felhők közül lepoty- tyanjatok I (Int a SZOLGÁKNAK, akik kendővel bekötik a LOVAG és SANCHO szemét) HERCEG: Szolgák, segítsétek nyeregbe a két vitézt! (A, SZOLGÁK nagy küzdelemmel nyeregbe segítik SANCHOT és a LOVAGOT. HERCEG most harsány kiáltással, kezét felemelve a SZOLGÁK és a KÍSÉRET leié, szinte jelezve utasításait, — alléié titkos mozdulatokkal, — ami a következőkben majd bekövetkezik) HERCEG: Indulhatsz, nemes lovag! Bátraké a győzelem! Isten veled! (Most a HERCEG KÍSÉRETÉNEK viselkedése egyik pillanatról másikra megváltozik, úgy hogy nyilvánvalóvá legyen, ami szemünk előtt lejátszódik, tréfa és komédia csupán. A SZOLGÁK hátúról nagy iujtatókat hoznak be, majd utána azonnal izzó parazsat vaskosárban, melyeket a 20
