Hevesi Szemle 1. (1973)

1973 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Gerelyes Endre: Hétvégi pihenő (novella)

— Majd ha egy átlőttoldalú tigrissel vagy oroszlánnai találkozunk, meghajlok látnoki képességeid előtt.

Hallgatagon tapostak fölfelé. Ezen az oldalon összetorlódott a hó, vagy combig süppedtek belé, minden lépés fárasztó volt, minden lépés úgy húzta ki belőlük az erőt, mint a polip. Szó sem esett, míg felléptettek a tetőre, s meglátták a gyorsröptű felhők alá kitett erősfényű lámpát.

O O G

A padlás szobában két emeletes vaságy állt, s a kis dobkályha mormogva és dohogva melegített. A durvatapintású pokrócok, a kietlen bádogmosdó s a kecskelóbú asztal csakúgy fürödtek az éltető melegben, s Nagy Pál ismét átélte a menedékretalálás, a megpihenés s az evés lelkesítő voltát. Hátradőlt, lábát kinyújtóztatta az asztal alatt, komótosan falatozott, s senkire sem tartozó, maradéktalan hálát érzett. Bolla síterepekről, hóviszonyokról korattyolt, az öreg behozta a párolgó, fűszeres bort, jobb- ra-balra töltött, s nyugodtan nézte őket a magasból.

Látja Gregusz bácsi — Nagy Pál élvezettel tapogatta a forróhasú bögrét — maga az életet adja vissza nekünk.

— Egészségükre.

— Hogy van az asszony?

— Csendben.

— Hát maga? Rég nem voltam én itt. Milyen mostanában idefönn?

— Jó itt nekem.

— Hallottuk, vadásznak. Kik járnak errefelé?

— Kocavadászok. Eltrafáltak egy szarvast.

— Honnan tudja? — okoskodott Bolla, akit idegesített, hogy itt a hegyekben mindenki a fülével lát.

— Hát... idejött a tisztás szélire. Lógott az állkap- cája.

— Ott. Csakhát... agyoncsaptam. Ne szenvedjen.

Bolla dermedten hallgatott.

— Nézzük meg — mondta Nagy Pál, s hátratolta a székét. — Gyere Jenő!

Leakasztották az Aladint, indultak kifelé.

A szarvast könnyen megtalálták a fehér havon, szétroncsolt teteme feketéllett. Lába fityegett, fejét szétverte a fejsze, nem volt álla. Bolla fehéredő szájjal húzódott hát(Csont István illusztrációja)

ra. Nagy Pál fölébe hajolt, alaposan végigmustrálta a lámpafényben. Aztán megfordult, indult befelé, Bolla utána. Benn a szobában megálltak, ittak a lassan hűlő borból,

— Hát ez — makogta Bolla — ez barbarizmus...

— Micsoda?

— Hát ez. Hogy egy élő állatot egy fejszével... láttam, még most is egészen véres volt a fejsze ...

Nagy Pál az asztalra könyökölt, s ránézett a filozófusra.

— Miért volna ez borzasztó? Ha engedi elvánszorogni, tán még napokig kínlódott volna.

— Azt mondod? Lehet, hogy igazad van. Dehát... hogy egy fejszével így nekimenni...

Nagy Pál felállt, s húzogatni kezdte a pullóverét. Hát így állunk — gondolta — minél előbb le kell vinni innen az öreget. Mert a szarvas már az első, a fejére mért csapástól megdögölhetett, s mégis tizennégy fejszecsapás borította a testét.

6